Nem mindennapi jelenetek zajlottak le az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára volt a vendég.
Folytatódhatnak az árkorlátozó intézkedések. Nagy Márton az Inforádióban beszélt arról, hogy olyan termékekre kerülhet ársapka, melyeknél 40% feletti az infláció és amelyeket itthon állítanak elő. Híradónk információi szerint a tojás, a száraztészta és a krumpli kerülhet árstop alá. A Portfolio elemzője arra számít, hogy jövő év közepéig érvényben
Miközben továbbra sem tudják a háztartások, hogy mikortól táplálhatják vissza a hálózatba a napelemmel termelt energiájukat, nem csökkent az érdeklődés az alternatív energiaforrás iránt. Becslések szerint 200 ezer háztartás várakozik valamilyen napelemes rendszer telepítésére. Az érintett cégek kijelentették, hogy nem rajtuk múlik, ha nem tudják el
A hét végén, péntektől érkeznek a pluszutalások, melyek bár gyökeresen nem változtatnak a nyugdíjasok helyzetén, egy lélegzetvételnyi megkönnyebbülést mégis jelenthetnek. Valamivel könnyebb lehet számukra a november.
Ha lesz is pedagógusbér-emelés, a tanárok nagy árat fizetnek érte – ezt mondta Híradónknak a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Totyik Tamás arra számít, hogy átalakítják a minősítési rendszert, megszüntetik a tanárok közalkalmazotti jogviszonyát és átalakítják a bérpótlék-rendszert. Közben a PDSZ, és diákszervezetek képviselői Brüsszelben tal
A tankerületek a nagyközönség szemével nézve szépen csendben működtek az utóbbi 12 évben, különösen nem figyelt rájuk senki. Most azonban egyre több a tiltakozás az oktatási rendszer problémái miatt: tanárok, szülők és gyerekek dühe zúdul rájuk. Radó Péter oktatáskutató szerint a tankerületek az állam meghosszabbított karjai az oktatás irányításába
Folytatódhatnak az árkorlátozó intézkedések. Nagy Márton az Inforádióban beszélt arról, hogy olyan termékekre kerülhet ársapka, melyeknél 40% feletti az infláció és amelyeket itthon állítanak elő. Híradónk információi szerint a tojás, a száraztészta és a krumpli kerülhet árstop alá. A Portfolio elemzője arra számít, hogy jövő év közepéig érvényben
Érdemi előrelépés nem történt, de legalább, egy év után szóba állt a kormány a pedagógusok képviselőivel. Időhúzás, vagy valódi egyeztetés? Szakszervezeti vezetőkkel beszélgettünk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A magyar közoktatásban tanulók minden adatát kezelő eKRÉTA ZRt. illetékesei már szeptemberben tudták, hogy a hekkerek hozzáfértek a rendszerükhöz, de inkább hallgattak a támadásról.
81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja a mostani csaknem 300 helyett. A koncepció bírálói szerint ez komoly betegbiztonsági kockázatot is jelenthet több helyen. Kétséges, hogy lesz-e háziorvos, aki vállal ilyen feltételek mellett ügyeletet.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az üzbegisztáni Szamarkandba utazik a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára; a kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont gyengült kissé.
Magyarország cselekvőképes, a kormány egységes abban, hogy akárhogy alakulnak a szankciók, az országot sínen tartja – mondta a miniszter Pesterzsébeten.
Orbán Viktor kormányfő szerdán az üzbegisztáni Szamarkandba utazik a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára; a kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az MVM Next megkezdte az augusztus 1. óta egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult, úgynevezett végső menedékes ellátás december 31-i megszűnésével kapcsolatos teendőkről szóló tájékoztató levelek kiküldését. Az érintettek november végéig nyilatkozhatnak az MVM Next online felületén arról, hogy a jövő év elejétől milyen módon kívánják az energiael
Az üzbegisztáni csúcstalálkozóra magával viszi Szijjártó Pétert, Nagy Mártont, Orbán Balázst és úgy hatvan magyar üzletembert, „akik az üzbég-magyar üzleti fórum programjain vesznek részt Szamarkandban”.
Szeptemberben adathalász támadás érte a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A támadó a közoktatás minden intézményében kötelezően használt állami adminisztrációs rendszer szinte minden adatához hozzáférhetett, így diákok személyes adataihoz is, de nemcsak ezeket, hanem a cég más adatbázisait és a forráskódokat, illetve a fejlesztők
A magyarok anyagi helyzetét, pénzügyi tudatosságát hivatott vizsgálni az a kutatás, amelyet már tizenegyedszer adtak közre. A háború miatt kitört infláció és energiaválság nagyon komolyan megrángatta a magyarokat: tízből kilenc magyar szerint nehezebben élünk, mint egy éve ilyenkor, és sokan már a tartalékaikat élik fel, vagy nagyobb vásárlásokról