2022. november 17. csütörtök

nov. 17
10:12
Végzett feleségét, majd feladta magát a rendőrségen (hirado.hu)
A rendőr-főkapitányság nyomozói vizsgálják az ügy körülményeit.
nov. 17
10:14
Hortay: Paradox módon a nyugati szankciók tették lehetővé a háború elhúzódását (hirado.hu)
Oroszország energiabevételeit nem a szankciók fogják érdemben csökkenteni, hanem a háború mielőbbi lezárása - hangsúlyozta Hortay Olivér. Rámutatott: a büntetőintézkedéseik nem érték el eredeti céljukat, sőt, a magas áraknak köszönhetően Oroszország továbbra is jelentős energiabevételhez jut, amiből a háborút finanszírozza.
nov. 17
10:24
Feladták az első karácsonyi csomagokat: erre számít a Magyar Posta az év végi csúcs idején (Blikk)
Idén is megkezdődött a karácsonyi ajándékrendelések időszaka, és ezzel együtt a csomagforgalom növekedése a Magyar Postánál; a vállalat felkészült az év végi csúcsra, és idén mintegy 140 új csomagautomatát telepített országszerte - közölte a Magyar Posta az MTI-vel csütörtökön.
nov. 17
10:24
48 perc: Mráz Ágoston Sámuel, Horváth József, Hortay Olivér és Fodor Gábor lesznek Lánczi Tamás vendégei (hirado.hu)
Ezúttal Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, Hortay Olivér energetikai szakértő, a Századvég Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője és Fodor Gábor a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója lesznek Lánczi Tamás vendégei az M1 és a hirado.hu k
nov. 17
10:30
„Nincs hatalmad felettem!” – Diákok akcióztak Orbán hivatala előtt, meghívták a minisztereket a pénteki tüntetésre (SzMo)
A fiatalok a Karmelita kolostor előtti kordonnál állva hangosan üzentek a kormány tagjainak.
nov. 17
10:42
Megérkeztek a miniszterelnök fotói Szerbiából (ATV)
Orbán Viktor a magyar-osztrák-szerb csúcson vett részt.
nov. 17
10:48
Maró iróniával árnyékminiszterkedett Gulyás Gergely (Infostart)
Meghökkentő fotót tett ki Facebook-oldalára.
nov. 17
11:00
Rossz hírt kapott az Orbán-kormány, súlyos pénzeket veszíthetünk (Menedzsment Fórum)
Mégsem jövő héten dönt az uniós pénzek ügyében benyújtott magyar reformokról a Bizottság.
nov. 17
11:06
Románia gyűlöletbeszédnek nyilvánította Orbán tusványosi kijelentéseit (ATV)
Etnikai és nyelvi alapon lealacsonyító és megalázó szavai ellenséges légkört teremtettek – szögezte le a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács.
nov. 17
11:06
Ez egy kleptokrata rendszer, amin egy új hatóság létrehozása semmit nem változtat (444.hu)
Az Európai Unió megnyugtatására szánt díszletnek tartja a kormány antikorrupciós csomagját Tóth István János közgazdász, a Korrupciókutató Központ Budapest vezetője. Szerinte Orbánék pontosan azt teszik, amit a fejlődő országok vezetői, miután a nyugatiak szóltak, hogy túl sokat loptak, és reform nélkül nem kapnak több pénzt.
nov. 17
11:06
Tizennégyezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel (Demokrata)
November 7. és 13. között az országban 182700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
nov. 17
11:12
Mi történik? Több magyar kislány is az iskolába indulva tűnt el nyomtalanul (Ripost)
Az utóbbi időben többeknek is iskolába menet veszett nyomuk.
nov. 17
11:12
Keresztbefeküdt a kormányhivatal egy meleg pár örökbefogadásának – a bíróság megállapította a diszkriminációt (rtl.hu)
A kormányhivatal meg akarta akadályozni, hogy egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő férfi örökbe fogadhasson egy újszülöttet, ma már teljes a szivárványcsalád.
nov. 17
11:18
Bezárt postájuk előtt tüntettek a pápaiak: hármat is megszüntettek a városban, mi lesz az idősekkel? Már nemcsak az orvoshoz, de a postára is külön utazós napot… (Blikk)
A postájuk bezárása ellen tüntettek Pápán a helyiek. Nagyjából százan gyűltek össze szerda este a volt Vajda Péter lakótelepi postahivatalnál, amelynek ideiglenes bezárásáról született korábban döntés.
nov. 17
11:18
Egy kislányt is örökbefogadhatott A család az család mozgalom társalapítója és párja (SzMo)
Pál Marci leírta, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük annak érdekében, hogy a kis Hanna hivatalosan is a családjuk tagja lehessen.
nov. 17
11:18
Közel 8 százalékkal csökkent Magyarország energiafelhasználása augusztusban (Demokrata)
A megújuló forrásból származó bruttó villamosenergia-termelés 27 százalékkal bővült.
nov. 17
11:30
Botrány a Visegrádi Négyek körül - Frissítve (Menedzsment Fórum)
A cseh és a lengyel házelnök kifarolt a következő találkozó előtt, Orbánék orosz agresszióhoz való "langyos" hozzáállása és a „nem kollegiális” magyar energiapolitika miatt.
nov. 17
11:30
Orbán Viktor jobbkeze meghatározta, kik helyettesíthetik őt (SzMo)
A rendelet arról is szól, hogy milyen sorrendben lehet a helyettest is helyettesíteni.
nov. 17
11:30
„Válságban a bajba jutott munkavállalókra csapnának le” – tiltakoznak az új Munka törvénykönyve ellen (rtl.hu)
Egy szakmai vélemény szerint erősen hiányos a Munka törvénykönyvének a tervek szerint módosított változata, ami ellen a Parlament előtt fognak tiltakozni hétfő este.
nov. 17
11:36
Menczer Tamás: Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni (hirado.hu)
Sok ezermilliárd forint az a többlet, amelyet energiaimportra kell költeni, és amelyet így nem tud az ország fejlesztésekre, beruházásokra fordítani – fogalmazott Menczer Tamás.
nov. 17
11:36
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni (Demokrata)
Nem fordulhat elő az sem, hogy a gazdaság nem rendelkezik a szükséges energiával – mondta Menczer Tamás.
nov. 17
11:38
Indiai orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban (hirado.hu)
Indiai orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban.
nov. 17
11:42
Orbán Viktor: Nemzeti konzultáció kitöltve! (hirado.hu)
Nemzeti konzultáció a szankciókról. Magyarország nem hagyja magát! – írta közösségi oldalán a kormányfő.
nov. 17
11:42
Friss influenza-adatok érkeztek itthonról (ATV)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 14 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten.
nov. 17
11:48
Korábban indult az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése (Demokrata)
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 27. alkalommal indította meg adventi adománygyűjtését.
nov. 17
11:54
Lengyelországi rakétabecsapódás: elkerülhetetlenek a hasonló esetek? (ATV)
Szent-Iványi István és Kaiser Ferenc szerint nem lehet elejét venni a hasonló tragédiáknak, és nem lehet megvédeni azokat, akik az ukrán határ mentén élnek. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Kárpátalját nem érte még ilyen támadás, így Magyarország némileg jobb helyzetben van.
nov. 17
12:00
Nyolc éve nem volt olyan alacsony Magyarország energiafelhasználása, mint augusztusban (rtl.hu)
Az ország energiafelhasználása 8 százalékkal csökkent. 2014 szeptembere óta a legalacsonyabb havi értéket mérték augusztusban.
nov. 17
12:06
Csökkentené a rezsit az Árnyékkormány – így (ATV)
Például úgy, hogy 5%-ra csökkentenék az energiát terhelő áfát – közölte Dobrev Klára közösségi oldalán.
nov. 17
12:12
NAV: Csaknem 390 millió forintnyi autót foglaltak le három kereskedőtől (hirado.hu)
A revizorok kiterjesztették a vizsgálatot, és mivel a három cég együttesen jelentős tartozást halmozott fel, elindult a végrehajtás.
nov. 17
12:12
Orbán Viktor: „Magyarország nem hagyja magát! ” (Ripost)
A kormányfő bejegyzést tett közzé a szankciókkal kapcsolatban.
nov. 17
12:18
Már tízezres az új influenzások nagyságrendje (Infostart)
Az NNK közölte a friss adatokat.
nov. 17
12:24
Szoboszlai Dominik lesz a csapatkapitány (ATV)
Ma biztosan, de lehet, hogy végleg.
nov. 17
12:36
Semjén Zsolt: Ösztöndíjprogram indul a diaszpóra fiataljainak (hirado.hu)
Semjén Zsolt elmondta: a programot Csák János kulturális és innovációs miniszterrel együttműködve valósítják meg.
nov. 17
12:36
Orbán Viktor kitöltötte a nemzeti kozultációt (ATV)
Egy „nemzeti kozultáció kitöltve” feliratú fotóval jelentkezett.
nov. 17
12:36
Nagykőrösi úti lövöldözés: „Szeretném még látni anyukámat”- mondta a fiatal őrmester (Ripost)
Megszólalnak az üldözésben részt vevő rendőrök.
nov. 17
12:42
Az emberek fele inkább az állami egészségügyet választja egy felmérés szerint (hirado.hu)
A megkérdezettek 68 százaléka kifejezetten fontosnak tartja, hogy félretegyen egy meghatározott összeget a havi egészségügyi kiadások finanszírozására, 32 százalék meg is teszi ezt.
nov. 17
12:48
Ösztöndíjprogram indul a diaszpóra fiataljainak (Demokrata)
Semjén Zsolt az egyetemes magyarság integráns részének nevezte a diaszpóra és az emigráció magyarságát.
nov. 17
13:00
Bloomberg: Csúszni fog a döntés Magyarország és az EU-s pénzek ügyében (ATV)
A lap forrásai szerint nem tűzik napirendre november 22-én az Európai Bizottságban a magyar kormány befektetési tervét és a jogszolgáltatás függetlenségének garantálására hivatott reformcsomagját.
nov. 17
13:06
Varga Judit: Az Alaptörvény az összetartozást szimbolizálja (hirado.hu)
A technokrata, értéksemleges rendszerváltó alkotmány helyébe 2012-ben az összetartozást szimbolizáló, közös identitást hordozó Alaptörvény lépett – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.
nov. 17
13:06
Varga Judit: Az Alaptörvény az összetartozást szimbolizálja (Demokrata)
A 10 éves az Alaptörvény című tanulmánykötetet mutatták be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
nov. 17
13:08
Újabb 31 CAF-villamost vásárolhat márciusig a BKK (hirado.hu)
Meghosszabbította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a CAF-villamosokat gyártó spanyol céggel az opciós szerződést.
nov. 17
13:12
Korábban indult az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése idén (hirado.hu)
A háború és az energiaár-emelkedések miatt kialakult helyzet miatt a családok is nehezebb helyzetbe kerültek.
nov. 17
13:18
„Szupergyőztest” is hirdetnek a Virtuózok nyolcadik évadában (hirado.hu)
November 18-tól öt péntek estén át követhetik a fiatal klasszikus zenei tehetségek virtuóz játékát a Dunán.
nov. 17
13:24
Átadták Budapest díszpolgári címeit (hirado.hu)
A kitüntetés posztumusz díjazottja Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész.
nov. 17
13:24
Tavaly év végén milliós jutalmat kaptak a tanárokat fenyegető tankerületi igazgatók (rtl.hu)
Ezt elég hosszú időbe telt kideríteni.
nov. 17
13:36
Hullámvasúton a forint: Mutatjuk, min ment keresztül (ATV)
Hirtelen gyengült, majd erősödött kissé a forint délelőtt.
nov. 17
13:36
Orbán Viktor kitöltötte a nemzeti konzultációt: „Magyarország nem hagyja magát” (SzMo)
Facebook-oldalán üzente ezt meg a miniszterelnök.
nov. 17
13:36
A reptéren énekli el majd a Repteret Korda Gyuri bácsi (rtl.hu)
De nem lehet ám csak úgy jegyet venni rá!
nov. 17
13:42
Gyűlöletbeszédnek minősítette Románia Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét: csak egy ok miatt nem vonják felelősségre (Blikk)
Gyűlöletbeszédnek minősítette és elítélte Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi kijelentését a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
nov. 17
13:42
Indiai orrszarvú született Nyíregyházán (rtl.hu)
Naponta 20-30 liternyi anyatejet fogyaszt, nap 1-2 kilót hízik.

Keresés