A vlogger szerint végre volt a választáson egy független, becsületes, hiteles jelölt, aki meg tudta fogni a fiatalokat, az állami média viszont Márki-Zay Péter minden szavát kiforgatta.
Már az maga volt a csoda, amikor Várpalotán 2017 szeptember 2-án Máthé Krisztofer a kettétört kalapácshintáról 15 métert repült és fejjel a járda betonjára csapódva nem halt meg ott rögtön.
Már csak egy hetük van a sajtótermékeknek, hogy megküldjék tájékoztatójukat az országgyűlési választást és népszavazást megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatairól - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.
Magukra maradtak az utasok és a BKK járművezetői is. Úgy fest, a főváros nem képes sem foglalkozni, sem megelőzni ezzel pedig, megvédeni azokat, akik a tömegközlekedésen valamilyen inzultus szemtanúivá válnak. Ha a villamosvezető letessékeli a fedél nélkülit az a baj, ha nem akkor gyakran némán és félelemben utaznak a budapestiek.
A Start Plusz vendége Szegvári Katalin újságíró, a Halhatatlanok Társulatának egyik alapítója volt, akivel a 2022-es szavazás részleteiről beszélgettünk.
Februárban összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt – értesült az rtl.hu. A szakszervezetek szerint jelentős feszültséget okozott, hogy a mintegy 50 ezres összlétszámból nagyjából 13-14 ezren semmit sem kaptak. A belügyi és rendvédelmi érdekképviselők várhatóan
Az LMP nem fogja bojkottálni a parlament alakuló ülését -jelentette ki Ungár Péter azt követően, hogy a Momentum és Fekete-Győr András bejelentette, nem mennek el rá. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szerint a jelenlegi vita "egy cirkusz, alapesetben ott kell lenni az alakuló ülésen.
A szalmonellafertőzés miatt sokan félnek mostanában Kinder csokikat és egyéb Kinder termékeket vásárolni. Megmutatjuk, hogy a gyártó szerint melyek azok, melyeket nyugodt szívvel a kosárba lehet pakolni.
"Nyitottak vagyunk a párbeszédre az Európai Unióval, de elutasítjuk a kettős mércét és a megbélyegzést - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Luxembourgban az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.
A Magyar Demokrata szerzője szerint képtelenség, hogy a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg.
Gyermeket vár Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, várhatóan azonban a jövő évi világbajnokságon és a párizsi játékokon már újra ott lesz a medencében.
Április 15-én, nagypénteken, április 17-én, húsvétvasárnap és április 18-án, húsvéthétfőn kizárólag a 0-24 órás nyitvatartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden az MTI-vel.
Ahogy az nemrégiben kiderült, az EU több tagállamában jelentettek szalmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők. Azonban nem minden Kinder termék érintett az ügyben, mutatjuk a biztonságosan vásárolható és fogyasztható édességek listáját.
A parlament alakuló ülését Áder János leköszönő államfő hívja össze, minden bizonnyal május 2-ra. A Momentum és Hadházy Ákos bojkottra készül, nem teszik le képviselői esküjüket az alakuló ülésen, míg az LMP-s Ungár Péter szerint ez rossz irány és nevetséges.
A legrövidebb lejárati idejű vérkészítményünk felhasználhatósága 5 nap, ezért az ellátás megfelelő szintű biztosításához szükség van a véradó kiemelt segítségére húsvétkor – mondta érdeklődésünkre Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.
„Akkor most, a számomra is örvendetes negyedik kétharmad után veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan” – írja Facebook-posztjában a jobbos Magyar Demokrata újságírója.
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyag zacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
Országszerte közúti ellenőrzésekre kell számítani húsvétkor, a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére koncentrálnak és szondáztatják a sofőröket - jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője kedden Budapesten.
Nem közlekednek a vonatok a Felsőzsolca-Hidasnémeti vonalon Forró-Encs és Novajidrány között, mert egy vonat személyautóval ütközött Encs és Méra között egy útátjáróban kedden kora délután - olvasható a Mávinform honlapján.
Az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között.
A 65 nm-es, 205 őshonos és ellenálló fa- és cserjefajt számláló Miyawaki minierdő biológiailag sokszínű, önálló ökoszisztéma lesz, ami rengeteg állat- és növényfaj otthona lehet és zöldebbé és kellemesebbé teszi a teret.