Magyarországra kedden az ukrán-magyar határszakaszon 5388 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3887-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-vel.
Itt a húsvéti hosszú hétvége, és meglepően sok magyar szeretné ezt az ünnepet is belföldön, üdüléssel tölteni. A magyar szállodák zöme 80-90 százalékos foglaltsággal számolhat a hétvégére, sok helyen pedig teltház várható. A szakszövetség szerint, aki az utolsó pillanatra hagyta a foglalást, annak már csak a drágább helyek maradtak.
Az új viteldíjak május 9-től lesznek érvényesek. Rendkívüli ülésén mások mellett az ukrajnai menekülteket megsegítő intézkedésekről is döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről.
Már csak három hét és kezdődnek az érettségik, két év szünet után pedig újra lesznek szóbelik. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a digitális oktatás miatt lesznek olyan diákok, akiknek nehezebben megy majd ez a fajta vizsga.
Május 9-től emelkednek a fővárosban a taxis tarfiák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Az ünnepi hosszú hétvégén megváltozik a vonatok közlekedési rendje, a vonatok április 14-én a pénteki, 15-én a szombati, 16-án és 17-én az ünnepnapi, 18-án a vasárnapi, 19-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz-járatok és a HÉV-ek közlekedési rendje is módosul - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
A volt miniszterelnök-jelölt szerint nem minden ellenzéki párt tett ugyanannyi erőfeszítést a kampányba, a háborús helyzetet pedig egyértelműen Orbán Viktor tudta jobban kihasználni.
Idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés a fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem haladja meg 500 ezer forintot – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az ukrán oldalon történt informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom a beregsurányi közúti határátkelőhelyen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Az ünnepi hosszú hétvégén megváltozik a vonatok közlekedési rendje, a vonatok április 14-én a pénteki, 15-én a szombati, 16-án és 17-én az ünnepnapi, 18-án a vasárnapi, 19-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek. A Volánbusz-járatok és a Hév-ek közlekedési rendje is módosul – közölte a Máv szerdán.
A hajléktalan emberek életében mindennapos az a fajta diszkrimináció, ami nemrég a villamoson történt. Vajon miért érzi úgy sok ember, hogy muszáj nyilvánosan megosztania véleménynek álcázott gyűlölködését, előítéleteit egy olyan csoporttal szemben, amelyik biztosan nem tudja megvédeni magát?
Történelmi vereséget szenvedett az ellenzéki összefogás az április 3-i országgyűlési választáson. A pártvezetők azonban a kudarcos eredmény ellenére sem mondtak le. A legtöbb ellenzéki pártban csak a nyáron tartanak tisztújítást, így csak hónapokkal a választás után derülhet ki, hogyan értékelte a tagság a vezetők teljesítményét.
A Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a Megoldás Mozgalmat elmarasztaló döntését, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a kampány-sms-eket valóban a párt küldte ki - derül ki a Kúria szerdai határozatából, melyet az MTI ismertetett.
Nem vesznek részt az Országgyűlés alakuló ülésén a Momentum Mozgalom képviselői, de a mandátumukat felveszik – közölte Hajnal Miklós, a párt Budapest 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök megígérte, minden magyar ember számíthat majd a kormányra, „függetlenül attól, hogy mely pártot támogatta bizalmával, és mely pontján él az országnak”.
A Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a Megoldás Mozgalmat elmarasztaló döntését, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a kampány-sms-eket valóban a párt küldte ki - derül ki a Kúria szerdai határozatából.
Április 29-től indul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MAHART együttműködésében a menetrend szerinti hajójárat a Duna fővárosi szakaszán, amelyet már a húsvéti hosszú hétvégén is kipróbálhatnak az utasok.
Míg az ellenzéki összefogás pártjai azon vívódnak, hogy érdemes-e beülni a Fidesz által leuralt parlamenti bizottságokban, a Mi Hazánk elnöke szerint ez egyértelmű, ők részt vesznek majd az üléseken.