2022. április 24. vasárnap

ápr. 24
17:18
Még csak most jön a java: brutális zivatar csap le ezekre a megyékre (Pénzcentrum)
A vasárnapi heves zivatarokkal összefüggésben délutánig jellemzően kidőlt fák, sérült tetőszerkezetek miatt riasztották a tűzoltókat az országban - adott tájékoztatást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
ápr. 24
17:24
Ennyi volt: nem indul Tóth Bertalan az Mszp társelnöki posztjáért (Blikk)
Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte vasárnap.
ápr. 24
17:30
Újabb ellenzéki pártelnök mondott nemet a folytatásra (Infostart)
Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte.
ápr. 24
17:30
Önkéntesnek áll Szabó Tímea: a gyerekeivel együtt hajléktalanokon és menekülteken szeretne segíteni Iványi Gábor mellett (Blikk)
Szabó Tímea párbeszédes frakcióvezetőt arról is kérdeztük, mivel tud hozzájárulni Iványiék munkájához.
ápr. 24
17:30
Küldetésünk az összefogás (Demokrata)
A szerb társadalom felnéz Magyarország teljesítményére, kiállására és politikájára. Pásztor Istvánnal beszélgettünk.
ápr. 24
17:32
Cigány celebek a Fidesz mellett (Demokrata)
A kampányban a cigány zenészek is felsorakoztak a Fidesz mögött. Olyan új fecskék is megjelentek, mint Gáspár Győző és Kis Grófo.
ápr. 24
17:42
Nyolcszáz éves az Aranybulla (Infostart)
A hét eredeti példányokból egy sem maradt fenn, de számos másolatból ismerjük az okmányt.
ápr. 24
17:54
Jó, ha tudod: Ez az oka, ha több katonai jármű van az utcákon (Ripost)
Fokozott figyelemmel közelítsük meg a járműveket.
ápr. 24
18:00
Változás az MSZP vezetőségében: nem lesz társelnök Tóth Bertalan (rtl.hu)
Kérdés, hogy mi lesz ezután.
ápr. 24
18:06
A Blikk bejutott a Lánchíd belsejébe: Így még sosem látta Budapest titkokkal teli ikonikus építményét – exkluzív videó (Blikk)
Gőzerővel folynak a Lánchíd felújítási munkái, melyet a Blikk is megnézett. Sorozatunk következő részében a híd legmélyebb pontjától a legmagasabb csúcsáig mutatjuk be exkluzív videónkban a műemlék épületet.
ápr. 24
18:06
Tóth Bertalan nem indul újra az Mszp társelnöki tisztségéért (444.hu)
Frakcióvezetőként folytatja.
ápr. 24
18:18
Ujhelyi István hervadt szegfűnek nevezte az Mszp-t: így építené újra a pártot, aminek a nevét is lecserélné (Blikk)
A politikus szerint a „cölöpöket” meghagyva, de az alapokig vissza kell bontani a pártot.
ápr. 24
18:24
Változékony idővel búcsúzik április: erre készülj a 17. héten (Pénzcentrum)
Változékony lesz az időjárás április utolsó hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, helyenként 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
ápr. 24
18:24
Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékeztek (Demokrata)
Nyolcszáz éve adta ki II. András a magyar nemesség jogait első ízben rögzítő Aranybullát.
ápr. 24
18:30
A szakértők és az ellenzék is burkolt megszorításnak tartja a különadók kivetését (ATV)
Az ellenzék szerint a kormány végighazudta a választási kampányt, hiszen már az első kormányinfón kiderült, hogy nem tartja elképzelhetetlennek a szektorális különadók kivetését, ami egyértelmű megszorítás. A megkérdezett szakértők úgy vélik, a különadók bevezetése után is több mint ezer milliárd hiányzik majd a büdzséből, így a költségvetést is mó
ápr. 24
18:30
Nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért Tóth Bertalan (SzMo)
Ezentúl az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a csapat tagjaként fogja segíteni a közös munkát - írta közleményében.
ápr. 24
18:30
Az ágya mellett csaptak fel a lángok, a mozgássérült férfi már nem tudott kimenkülni (rtl.hu)
Hiába próbált, nem tudott kimenekülni a tűzből egy mozgássérült, idős férfi Budapesten. Az ágya mellett csaptak fel a lángok szombat délután. Zala megyében, Boncodföldén szintén egy nyugdíjas férfi halt meg, ugyancsak tűzben. A melléképületben dolgozott, amikor felcsaptak a lángok. A szomszédok robbanást is hallottak.
ápr. 24
18:54
„Ekkora zuhét ritkán lehet látni” – Helyzetjelentés a Blikk olvasóitól: így vonult végig a vihar első hulláma Magyarországon – fotók, videó (Blikk)
Épphogy bejelentették, szinte azonnal tartolt az erős szél és a jégeső az ország több pontján. Debrecenben hatalmas vihar tombol, máshol viszont alig negyed órát esett az eső, a fővárosban több helyen is kisütött a nap. A Blikk olvasói helyzetjelentése a viharról!
ápr. 24
18:54
Akár a vezetéstől is eltilthatják a sofőrt, aki forgalommal szemben hajtott fel az M85-ös autópályára (rtl.hu)
A forgalommal szemben hajtott fel az M85-ös autóútra egy sofőr a fertőszentmiklósi pihenőhelyről. A veszélyes manővert a Magyar Közút kamerája rögzítette. Az autós 3-4 kilométert haladhatott a rossz oldalon, majd megfordult és valószínűleg nemsokára lehajtott. Az RTL Híradónak nyilatkozó jogász szerint a felvétel alapján felelősségre vonható a sofő
ápr. 24
18:56
Gázpalack-hiány: a gázár-emelkedéstől tartva sokan pánikvásárlásba kezdtek (rtl.hu)
Nehezebb gázpalackoz jutni. A holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL Híradónak azt mondta, hónapok óta érződik a gázpalack-hiány. Szerinte az ukrán-orosz háború miatt sokan pánikvásárlásba kezdtek a gázár-emelkedéstől tartva, a másik ok pedig, hogy csak a 11 és fél kilós palackok hatósági árasak, de ezekből egyre kevesebb van, mert a kisebbeket a keres
ápr. 24
19:00
Kevés a külföldi a szállodákban és az éttermekben az ukrajnai háború miatt (ATV)
Rosszabb a budapesti turizmus helyzete idén a háború miatt, mint a pandémia időszakában volt - mondja Flesch Tamás a szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke. Nem csak az a baj, hogy elmaradtak az orosz vendégek, de a háború miatt nem szívesen jönnek a turisták a térség országaiba.
ápr. 24
19:00
Tavalyhoz képest 15 százalékkal drágultak az autógumik (rtl.hu)
Drágultak az autógumik is, mégpedig 15 százalékkal a tavalyihoz képest. Ezt főként az ukrajnai háború okozta alapanyag hiánnyal és a megnövekedett energiaárakkal magyarázzák. Mostanáig csak az autósok fele cserélte le téli gumiját. Így még mindig nagy a forgalom a gumisoknál és a szervízekben.
ápr. 24
19:06
Művészeti közösségi teret nyitottak volna, most az ukrán menekülteknek segítenek (444.hu)
Kiállítások helyett menekült gyerekeknek szervezett programokkal nyitott a Szendvicsbár.
ápr. 24
19:06
Menczer Tamás: A közösség az egyik legfontosabb keresztény érték (Demokrata)
„A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában.”
ápr. 24
19:06
Ki kell adni, hány lélegeztetőgépet adtak el és mennyiért a járvány első hulláma idején (rtl.hu)
Ki kell adni a koronavírus-járvány első hulláma idején vásárolt lélegeztetőgépek eladásáról szóló adatokat a Transparency International számára. Így döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék. A kormány 2020-ban 17 ezer lélegeztetőgépet vásárolt. Ezeket sohasem használták, nagyrészüket ezért akarják eladni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felleb
ápr. 24
19:12
Természetvédők figyelmeztetnek: nem szabad most fákat, bokrosokat kivágni (Infostart)
Sőt, még hónapokig nem. Ha valaki mégis a költési időszakban végzett nagyobb területű bokor- és fakivágásokkal találkozik, akkor értesítse a hatóságokat.
ápr. 24
19:12
Újpest vezérszurkolója előtt tisztelgett az FTC (Ripost)
Létezik olyan drámai helyzet, amikor a riválisok is összefognak.
ápr. 24
19:18
Gustnado alakult ki Emőd közelében (ATV)
A Miskolc alatti településen a vihar háztetőket bontott meg és gustnado alakult ki - írja az Időkép.
ápr. 24
19:18
Két év kihagyás után ismét elindult az Élet Menete Budapesten (rtl.hu)
Ismét elindult az Élet Menete Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet az elmúlt két évben a járvány miatt elmaradt. A Margitszigetre érkezett tömegnek levetítették az izraeli Yad Vashem intézet elnökének üzenetét. Azt mondta: a tiltakozás mellett legfontosabb az emlékezés az áldozatokra, az Élet Menete pedig pont ezt segíti.
ápr. 24
19:24
Fogdában az ismert ligetvédő, a barátai szerint ártatlanul (rtl.hu)
Vasárnap tüntettek a hetek óta letartóztatásban lévő Komáromy Gergely zenész-aktivista, az egyik legismertebb ligetvédő mellett Budapesten. G Rast garázdasággal gyanúsítják, családja és barátai szerint azonban igazságtalanul tartóztatták le. A Fővárosi Törvényszék azonban azt közölte: „erőteljesen megkérdőjelezhető Komáromy Gergely együttműködési h
ápr. 24
19:42
Ujhelyi István: Elhervadt a szegfű – új nevet javasolt az MSZP-nek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 24
19:48
Jámbor András együttműködne Kocsis Mátéval, szerinte több témában is hasonló álláspontot képviselnek (rtl.hu)
Szerinte a Fidesz és az ellenzék is támogatja a lakásfelújítást és a hajléktalanellátás javítását.
ápr. 24
20:00
Lezárták az útszakaszt: Meghalt egy motoros Cserszegtomajnál (Ripost)
Már nem tudtak segíteni a sérült motoroson.
ápr. 24
20:06
Egyedi alkotás, de nem sok köze van a valósághoz – Megnéztük az új Orbán–Antall színdarabot (Blikk)
Egy Orbán Viktort több ízben kóstolgató, ám összességében mégis a Fidesz mítoszépítését szolgáló színdarabnak tekinthető a péntek este bemutatott “A miniszterelnök és a fiú”.
ápr. 24
20:06
Az ellenzék nyerhetett Szlovéniában (444.hu)
Orbán Viktor eggyel kevesebb balkáni szövetségesre számíthat.
ápr. 24
21:00
Rejtélyes vírus terjed a kicsik körében: de mit okoz a májgyulladás? – A gyermekorvos válaszol (Blikk)
Dr. Póta György gyermekorvos úgy gondolja, elővigyázatosnak kell lenni az újonnan felbukkant vírussal, de egyelőre nem sokat tudunk róla.
ápr. 24
21:18
Mennyei hangulat Ópusztaszeren: hihetetlen, mit okozott a vihar a naplementével (Blikk)
Szupercellákkal, jégesővel és helyenként több mint 80 kilométer/órás széllökésekkel vonult végig Magyarországon a vihar délután. A vihar utáni csend a szokásosnál látványosabban érkezett meg Ópusztaszerre, az alföldi település fölött festői égbolt rajzolódott ki.
ápr. 24
21:36
Emlékező életörömmel a békétlenség ellen – Végigjártuk az Élet Menetét (SzMo)
Az Életmentők emlékművétől a margitszigeti Hajós Alfréd uszodáig tartott az út.
ápr. 24
21:48
Ami még a mesében sincs: árokban rekedt Bambit mentettek meg a rendőrök Újbudán – Fotón a hősies pillanat (Blikk)
Nem akármilyen mentés miatt riasztották a fővárosi rendőröket és katasztrófavédelem munkatársait Újbudán. A hatóságok sokszor találkoznak mesebeli figurákkal, a mostani mentésük során pedig egyenesen Bambinak kellet segítséget nyújtaniuk.

Keresés