2022. június 13. hétfő

jún. 13
0:12
Karácsony Gergely reagált Németh Szilárd vádjaira: a lakásfenntartó munkatársa hibázott, el is bocsátották (Blikk)
A panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak - kommentálta vasárnap este Karácsony Gergely főpolgármester Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közlését, miszerint jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint száz
jún. 13
0:12
Hétfőtől Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a közutakon katonai menetoszlopok fognak haladni (rtl.hu)
Három napon keresztül katonai járművekre kell számítani a két megyében.
jún. 13
3:18
Tragédia Tomajmonostorán: Megúszhatja a börtönt a vétkes sofőr (BorsOnline)
Elkerülheti a rácsok mögé jutást az a buszvezető, aki a járművén felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. Inez Flóra órákat töltött egyedül a tűző napsütés miatt szaunává vált utastérben, majd péntek reggel a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.
jún. 13
4:54
Hihetetlen, mit árult el kapcsolatáról Kulcsár Edina (ATV)
„Nem csalódtam a házasság intézményében és amikor úgy alakul, boldogan mondok majd igent Márknak!” – nyilatkozta az üzletasszony a Blikknek.
jún. 13
5:12
Karácsony Gergely megszólalt: elbocsátás is történt a túlszámlázás ügyében (Infostart)
A panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak - kommentálta vasárnap este Karácsony Gergely főpolgármester Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos közlését, miszerint jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint száz
jún. 13
5:36
Szomszédháború! A telkéhez vezető út miatt harcol a lakókkal Kóka János volt miniszter (Blikk)
Az önkormányzat jogsértő módon akar segíteni Kóka Jánosnak, hogy a még meg nem osztott telkéhez közpénzből magánutat építsen neki – vélekedik egy XII. kerületi lakos. A politikus szerint viszont az önkormányzat végre teljesíti azt a kötelezettségét, hogy a két évtizeddel ezelőtt megvett telek alsó részéhez – mint azt az adásvételi szerződésben váll
jún. 13
5:54
Újabb információk az évközi nyugdíjemelésről (hirado.hu)
Legutóbb tavaly döntött hasonló intézkedésről a kormány.
jún. 13
5:54
Az Iposz szerint akár csődhullám is jöhet, amennyiben sokan lesznek kénytelenek piaci árat fizetni az energiáért (ATV)
Az eddigi eredmények megőrzése a cél, miközben a kormány 5-6%-ra csökkentené az idei kétszámjegyű inflációt jövőre. A többi közt erről beszélt a pénzügyminiszter az állami rádió Vasárnapi újság című műsorában. A pénzromlás miatt az LMP közalkalmazotti béremelést sürget. A mikrovállalkozásokat érintő rezsicsökkentés részletszabályai továbbra sem ism
jún. 13
5:56
Ne lepődjön meg, ha ma szirénát hall (hirado.hu)
Országszerte szirénapróba lesz június 13-án, hétfőn!
jún. 13
6:12
Utazási korlátozások Európában – itt vannak a gyakorlati tudnivalók (Infostart)
A magyarok legkedveltebb idei nyári úticéljain, Horvátországban, Görögországban, Olaszországban és Ausztriában megszűntek a beutazási korlátozások, már oltási igazolványt sem kérnek a turistáktól, maszkot azonban még érdemes csomagolni.
jún. 13
6:12
Jelentős áremelést szeretnének a közétkeztető cégek (hirado.hu)
Már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között.
jún. 13
6:12
Az ország nyugati részén épp időben érkezett eső, míg a keleti megyékben komoly gondot jelent az aszály (ATV)
Az ország nyugati felében az özönvíz szerű eső, a keletiben viszont az aszály okoz fejtörést a gazdáknak. Az Alföld nagy részén ugyanis már öntözni kell a földeken, hogy ki ne száradjon a búza és a kukorica. Minél kevesebb lesz a termés, annál drágább lesz a liszt, majd végül a boltokban a pékáru.
jún. 13
6:18
Kiderült, ilyen idő vár ránk a héten (Ripost)
Elmondjuk a legfontosabb információkat.
jún. 13
6:24
Kétnapos ülésbe kezd hétfőn a parlament (hirado.hu)
A parlamenti honlapon található napirendi javaslat szerint mintegy három órán keresztül interpellálhatnak, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel a képviselők.
jún. 13
6:30
Napszemüveget fel, mutatjuk hol lehet zápor, zivatar (hirado.hu)
Ilyen időre kell ma számítani.
jún. 13
6:30
Brutális áremelésre készülnek a közétkeztető cégek (ATV)
Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől - számolt be hétfői számában a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva.
jún. 13
6:36
Ma 11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák (Blikk)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt is közölte, hogy a most aktuális, csökkentett üzemű (morgató)próba idején pontosan mi történik.
jún. 13
6:42
Honvédelmi kérdésekről is vitáznak az Országgyűlésben (Infostart)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is elhangzanak a Házban.
jún. 13
6:42
Érettségi: ma kezdődik az utolsó hajrá, középszintű szóbeliket tartanak (hirado.hu)
A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket.
jún. 13
6:48
Kétnapos üléssel kezdi a hetet a parlament: Orbán Viktor fizetésének emeléséről is vitáznak majd (Blikk)
Kétnapos ülést tart a héten az országgyűlés: hétfőn interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is elhangzanak a Házban.
jún. 13
6:54
Varga Mihály bejelentése a katáról: a “kisegzisztenciák” megnyugodhatnak, marad (ATV)
Ebben az évben már nem nyúl a kormány a katához, de ha januártól változtatnak is a szabályokon, a “kisegzisztenciáknak”, fodrászoknak, kozmetikusoknak és más valóban egyéni vállalkozók számára biztosítják ezen adózási formát - derült ki a pénzügyminiszter nyilatkozatából.
jún. 13
7:00
Hatalmas drágulás jön az iskolai menzákon (rtl.hu)
Jóval többet kell majd fizetniük a szülőknek.
jún. 13
7:06
Ismét riasztották a Gripeneket (ATV)
Ismét riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit – derül ki a honvédség vasárnap esti, MTI-nek eljuttatott közleményéből.
jún. 13
7:12
A buszban felejtett Inez tragédiája: megúszhatja a börtönt az óvodabusz sofőrje (Blikk)
Nehezen ocsúdik fel az ország Inez tragédiájából, ám könnyen elképzelhető, hogy a kislány halála miatt végül senki sem kerül majd börtönbe.
jún. 13
7:12
Milliárdos profit a Schadlt megvesztegetőknél (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 13
7:18
Ne essen kétségbe, ha ma 11-kor valami nagyon furcsa szirénazajt hall! (444.hu)
Nem légvédelmi riadó, nem a végítélet kezdete, a Katasztrófavédelem előre betervezett riadópróbája.
jún. 13
7:36
Zokogva búcsúzott a buszban felejtett Ineztől a család barátja (Ripost)
Az egész országot megrázta a borzalmas tragédia.
jún. 13
7:48
Izgulhat Orbán Viktor, ma tárgyalnak a fizetéséről (Menedzsment Fórum)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is elhangzanak a Házban.
jún. 13
7:54
ORFK: 10 912-en érkeztek Ukrajnából vasárnap (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5330 ember lépett be vasárnap Magyarország területére.
jún. 13
7:54
A magyar kormány ismét keresztbe tehet a norvég alapról szóló megállapodásnak (444.hu)
Legalábbis ettől tartanak Brüsszelben a héten kezdődő tárgyalások előtt, egyáltalán nem alaptalanul.
jún. 13
7:54
Majdnem egymilliárd forintos profitot termeltek azok a végrehajtók, akiket vesztegetéssel gyanúsítanak a Schadl–Völner-ügyben (rtl.hu)
Rekordprofitot értek el.
jún. 13
8:00
Kétnapos ülésbe kezd a parlament, Orbán Viktor fizetését is tárgyalják majd (ATV)
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is elhangzanak a Házban - közölte az MTI.
jún. 13
8:00
Több mint ezerötszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
1513 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig.
jún. 13
8:02
Biztonságosak és hatékonyak a Pfizer Covid-vakcinái a kisgyerekek számára (Demokrata)
A kiadott tájékoztató dokumentumokban a hivatal közölte, hogy nem tárt fel új biztonsági aggályokat a vakcina alkalmazásával kapcsolatban.
jún. 13
8:24
Karambol a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok (hirado.hu)
A vonat egy kisteherautóval ütközött.
jún. 13
8:24
Több megyére azonnal riasztást adtak ki: durva, ami jön (BorsOnline)
Tizenkét megyére zivatarok miatt kiadták a figyelmeztetést, késő délelőtt északnyugat felől egy gyengülő hidegfront szakadozott felhőzete érkezik az országba.
jún. 13
8:30
Moldova Györgyről 41 különböző ügynök jelentett (444.hu)
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint a nemrég elhunyt író neve 89 dossziéban szerepel.
jún. 13
8:30
Dől a pénz a Balatonhoz: ezek a települések többszáz milliót nyertek el fejlesztésekre (Pénzcentrum)
A Balaton környékén vidékfejlesztési forrásban részesült üdülőkörzeti pályázatok 44,4 százaléka, számszerűen 2891 darab pályázat Somogy, 38,4 százaléka, 2499 darab Veszprém, és 17,2 százaléka, 1123 pályázat Zala megyei. A támogatottak 63,7 százalékát községekből, 36,3 százalékot városokból nyújtottak be - írja a HelloVidék. Balaton partviszonylat é
jún. 13
8:36
Hétfőn délelőtt megszólalnak majd a szirénák (ATV)
Hétfő délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbáját tartják meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra hivatkozva a Telex. A próba során ezt a hangot lehet majd hallani, de előtte be is mondják, hogy „figyelem, ez próba”.
jún. 13
8:48
Megint vasúti átjáróban történt baleset, nem járnak a vonatok Cegléd és Nagykőrös között (Infostart)
A Torontál InterCity ütközött egy kisteherautóval.
jún. 13
8:48
Csaknem 11 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra vasárnap (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5330 ember lépett be vasárnap Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5582-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.
jún. 13
8:48
Sürgősséggel tárgyalja az Országgyűlés Orbán Viktor fizetésemelését (rtl.hu)
A miniszterek is több pénzt vihetnek haza a hónap végén.
jún. 13
9:18
Videón, ahogy az illegális bevándorlók a biztonsági kamerát dobálják a határnál (hirado.hu)
Változatos módszerekkel próbálják tönkretenni a kamerákat a migránsok Magyarország déli határán – újabb videót tettek közzé a magyar kormány közösségi oldalán.
jún. 13
9:30
Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn (hirado.hu)
A dollár árfolyama a péntek esti 377,69 forintról 380,44 forintra nőtt.
jún. 13
9:30
„Ez egy új járvány” - baljós figyelmeztetést küldött Zacher Gábor (ATV)
Viharos sebességgel terjed a tinédzserek körében az Elf Bar, egy akkumulátoros, ízesített folyadékkal feltöltött e-cigaretta.
jún. 13
9:30
Kettészakad az ország: ezekben a megyékben hétfőn is lecsaphat a zivatar (Pénzcentrum)
Hétfőn északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek hatására - főként délután - kedvező feltételek lesznek zivatarok kialakulására a Dunántúl nyugati felén. Alacsonyabb valószínűséggel a Dunántúl keleti felén, illetve az Északi-középhegység térségében is előfordulhat egy-egy góc - írja a met.hu.
jún. 13
9:36
Videón, ahogy az illegális bevándorlók a biztonsági kamerát dobálják a határnál (hirado.hu)
Változatos módszerekkel próbálják tönkretenni a kamerákat a migránsok Magyarország déli határán – újabb videót tettek közzé a magyar kormány közösségi oldalán.
jún. 13
9:48
Lejtmenetben a forint, hajszálnyira a történelmi mélypont (ATV)
Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn reggel a péntek esti árfolyamokhoz képest a bankközi devizapiacon - számolt be az MTI.
jún. 13
9:48
500 millió forintra is büntethetik, aki ízesített Elfbar elektromos cigarettát árul Magyarországon (SzMo)
A termék rohamosan terjed a fiatalok körében, Zacher Gábor toxikológus szerint is nagyon aggályos a használata, „új járványról” beszél.
jún. 13
9:54
Közel egymilliárd forint nyereséget termeltek tavaly a Schadl Györgynek kenőpénzt fizető végrehajtók (Blikk)
Dübörgött a biznisz, nagyokat kaszáltak a végrehajtók, mivel az éves nyereségük több, mint amivel az ügyészség szerint megvesztegették Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét.

Keresés