2022. június 18. szombat

jún. 18
0:12
Varga Mihály elmondta, hazánk miért nem támogatja a globális minimumadó bevezetését – Szijjártó Péter ráerősített (Blikk)
A globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Luxembourgban pénteken.
jún. 18
0:12
Újra kinevezte Sztojka Attilát roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak Orbán (444.hu)
Ő volt az, aki a kampányban BM-esként azt mondta, hogy mindenkiről tud mindent, beleértve, hogy kivel mikor mit beszélnek és pénzes lehetőségeket ígért a Fideszhez húzó roma politikusoknak, akik a támogatás fejében megfelelő “politikai teljesítményt” nyújtanak.
jún. 18
0:16
Fojtogatja a gázhiány Európát: fontos bejelentést tett az ügyben Szijjártó Péter (Blikk)
Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint, megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
jún. 18
0:20
Lázár János egykori sofőrje polgármester lehet (Blikk)
Szűk két hónap múlva tartják az időközi önkormányzati választásokat Mártélyon, ahol Lázár János egykori sofőrje megméretteti magát a polgármesteri székért – derítette ki a Hódpress.
jún. 18
4:18
„42 év után találtam meg a családomat” – Csecsemőként eldobta magától az anyja Ilonát (Blikk)
Filmbe illő, elképesztő eset: több évtized után sikerült megtalálnia vér szerinti édesanyját és a testvéreit egy Győr-Moson-Sopron megyében élő nőnek! A csodaszámba menő történet főszereplője Pfeiffer Ilona, aki kitartásának és erős hitének köszönheti, hogy újra egyesülhetett a család.
jún. 18
5:24
Szijjártó szerint drámai hatása lenne a globális minimumadó bevezetésének (ATV)
Amikor nagy nehezen sikerült konszenzusra jutni a globális társaságiadó-minimumról, akkor még nem volt háború Ukrajnában, azóta viszont teljesen új világgazdasági helyzet állt, amelyben ennek bevezetése drámai hatásokkal járna Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
jún. 18
5:42
Ha ilyen Aldi-terméke van, ne egye meg! (Infostart)
Akcióban a Nébih.
jún. 18
6:42
Fogyasztás alapján dől el, melyik vállalkozás marad a rezsicsökkentésben (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 18
7:12
Távol-keleti vírus terjed a Balatonon (Infostart)
A pontyödéma a legyengült nagyobb halakat érinti a felmelegedő vízben – mondta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
jún. 18
7:24
Így tizedelik meg a nyaralási költségeket az élelmes magyarok: nem nagy trükk, de nagyon megéri (Pénzcentrum)
A tavalyi után szinte biztos, hogy idén is jó szezont zárhat majd a belföldi turizmus, ám a folyamatosan emelkedő szállásárak miatt a magyar családoknak évről évre mélyebbre kell a zsebükbe nyúlni ugyanazért a színvonalú szolgáltatásért. Éppen ezért érdemes alaposabban körülnézni, milyen egyéb lehetőségek vannak a hagyományos szállodákon, apartmano
jún. 18
8:18
Elképesztő munkát végeznek, mégis semmibe vesszük őket (ATV)
Melyik az a munka, amit télen a mínusz 10 fokban, és nyáron a rekkenő hőségben, 40 fokban is meg kell csinálni? Mindezt úgy, hogy az ember a fülsiketítő zajban a saját hangját is alig hallja, ráadásul a feladatokat 130 kilométer per órával száguldozó autók között szinte láthatatlanul, folyamatos életveszélyben kell végezni?
jún. 18
8:30
Figyelem: mától rövidített útvonalon jár az M3-as metró (ATV)
Augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár.
jún. 18
8:36
Nagyban módosul Budapest tömegközlekedése az iskolaszünettel (Infostart)
Több helyen is felújítások kezdődnek a fővárosban, ezért jelentősen változik a megszokott rend.
jún. 18
8:36
Ez azért durva: 600 ezer forintért vitt volna ki két bakelitlemezt a Magyar Posta – És nem az a baj, hogy hibáztak, hanem, hogy megint packáztak az ügyféllel (Blikk)
Látott már olyat, hogy egy ötezer forintos tétel helyett több mint félmilliót követeltek öntől ügyintézés néven? Fekete Kristóf Adorján is most először. A férfinak 4 hónapjába telt, mire sikerült rendeznie problémáját a Magyar Postával.
jún. 18
8:36
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap (Demokrata)
Azokat a választásokat rendezik meg, amelyeket a veszélyhelyzet idejére nem tudtak kiírni.
jún. 18
8:42
Börtönbüntetésre ítélték a fideszes méhkeréki polgármestert - új választásokat kellett kiírni (ATV)
Hat településen tartanak időközi  polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni.
jún. 18
8:48
Rövidített útvonalon jár a 3-as metró augusztus közepéig (Demokrata)
Augusztus közepéig csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár a metró.
jún. 18
8:54
Íme, a magyar falu, amelyiknek saját sivataga van: bemutatjuk a kiskunsági Szaharát (Blikk)
Izzó homok, ritkás aljnövényzet, egy-egy levél nélküli égbe kapaszkodó fatörzs, víz sehol. Szinte tevekaravánért kiált Közép-Európa eldugott kis sivataga, amely Kecskeméttől alig 40 kilométerre, Fülöpháza szomszédságában fekszik. Kevesen tudják idehaza, hogy a 19 ezer hektáros területen minden élmény adott egy szaharai túrához. Ám míg a külföldi ut
jún. 18
8:54
Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
Vonattal 298 ember, köztük 136 gyerek érkezett a háború elől menekülve Budapestre pénteken.
jún. 18
9:00
Majdnem 13 ezer ukrán menekült érkezett pénteken (ATV)
12 605-en lépték át a magyar határt.
jún. 18
9:00
Megvédjük a rezsicsökkentést (Demokrata)
A baloldal mindig a multik oldalán áll, nincs új a nap alatt – mondta a Demokratának Németh Szilárd a rezsicsökkentés kapcsán.
jún. 18
9:12
Kijött a rendelet az élelmiszer-, és benzinárstop meghosszabbításáról - Kiderült, melyik kisvállalkozók maradhatnak a rezsicsökkentésben (Blikk)
Október 2-ig fenntartja a kormány az élelmiszer-, valamint a benzinárstopot, illetve az év végéig marad a hitelmoratórium és a kamatstop – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. Az erről szóló kormányrendelet június 17-én, péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben.
jún. 18
9:24
Hat településen választanak vasárnap (Infostart)
Polgármesterekről és egyéni képviselőkről is dönteni kell.
jún. 18
9:24
Rendőrnek adta ki magát az albérletes csaló, sok embert átvert (Blikk)
Az elmúlt félévben többször is árusított olyan XIII. kerületi albérleteket, amelyek nem is hozzá tartoznak. A foglalóval pedig meglógott.
jún. 18
9:36
Mától rövidített útvonalon jár a 3-as metró (Blikk)
Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár.
jún. 18
9:36
Ikreket vár a magyar színészpár (ATV)
Borbély Alexandra és Nagy Ervin Instagramon jelentették be az örömhírt. Már azt is lehet tudni, hogy mindkét baba kislány lesz.
jún. 18
9:48
Ma szavaznak a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt fideszes polgármesterről a méhkerékiek (SzMo)
Hat településen lesz időközi választás. Méhkeréken újra indul Tát Margit (Fidesz-KDNP) , aki azért mondott le, mert költségvetési csalás miatt elítélték, 30 millió forintos kárt okozott 7 társával együtt.
jún. 18
10:06
Pegasus-botrány: Elutasították Kálmán Olga feljelentését (ATV)
A DK nem hagyja annyiban.
jún. 18
10:06
TIM: jogszerű kiskapu a forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak (SzMo)
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
jún. 18
10:06
Jogszerű kiskapu a forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak (Demokrata)
Aki június végéig időpontot foglal a műszakira, a vizsga napjáig még szabályosan használhatja autóját.
jún. 18
10:12
Jogszerű kiskapu az autósoknak (Infostart)
A forgalmi megújítását az utolsó percre hagyóknak üzent a Technológiai és Ipari Minisztérium.
jún. 18
10:24
Mutatjuk, mikor érkezik az újabb nyugdíjemelés (ATV)
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebookon tudatta az emelés időpontját, amihez gyorsan hozzá is tette: "ha ma Gyurcsány és baloldal kormányozna, akkor mostanra már a magyar nyugdíjasoknak is háromszorosa lenne a gáz és az áram ára, ahogy Európa több más országában".
jún. 18
10:24
Aggódik a hónap végén lejáró forgalmija miatt? A kormány mutatott egy kiskaput (rtl.hu)
A titok nyitja, hogy ki, mikor foglal időpontot műszaki vizsgára.
jún. 18
10:42
Meghosszabbították a kisbenzinkutak támogatását (Infostart)
Június helyett szeptember vége az új határidő, de más változás is van.
jún. 18
10:42
Hozzányúlnának az építési szabályokhoz az agglomerációban (444.hu)
Rengeteg ház épül, és az önkormányzatoknak egy szavuk sem lehet hozzá.
jún. 18
11:00
Ezzel a kiskapuval a műszaki lejárta után is autózhatunk (ATV)
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.
jún. 18
11:12
Sokba kerül, ha a Gripenek felszállnak a légtérsértők miatt (Infostart)
Számos olyan helyzet van, ami miatt előfordulhat, hogy nem jelentkezik be egy légi jármű a repülésirányításhoz. Ilyenkor kötelezően "ugranak" a Gripenek - de mi a dolguk és ki fizeti a szabálytalankodók miatt a magyar államra terhelődő nagy költséget?
jún. 18
11:18
Ujhelyi konzultálni hívja Navracsicsot az uniós forrásokról (ATV)
A szocialista képviselő úgy látja, az uniós forrásokhoz való hozzáférés "közös nemzeti ügy", ezért konzultációt kezdeményezett a tárca nélküli miniszterrel.
jún. 18
11:18
A magyarok harmada nem harcolna a hazáért, ha az országot megtámadnák (rtl.hu)
A legnagyobb valószínűséggel a fideszesek ragadnának fegyvert.
jún. 18
11:24
Egy kormánybiztosi és négy miniszteri biztosi kinevezés vált ismertté (Infostart)
Budai Gyula újabb feladatot kapott.
jún. 18
11:30
Németh Szilárd ebédhez készül - fotóval (ATV)
Marhapofa van a menün a Fidesz alelnökénél.
jún. 18
11:30
Meghosszabbították a kisbenzinkutak támogatását (SzMo)
A kisbenzinkutaknak „a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében” így június vége helyett szeptember végéig fizetik a literenkénti 20 forintos támogatást.
jún. 18
11:42
Felmérés: Tízből hat magyar fegyvert fogna, ha megtámadnák az országot (ATV)
A Publicus Intézet május végi reprezentatív felmérése alapján második (51 százalék) megkérdezett inkább harcolna a hazájáért, ha Magyarországot is érintené egy háború.
jún. 18
12:12
Kiderült, melyik kisvállalkozók maradhatnak a rezsicsökkentésben (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben az árstopok meghosszabbításáról szóló rendelet.
jún. 18
12:48
Ötezer forintos klímabérletet javasol az LMP (Infostart)
A klímabérlet haladéktalan bevezetését sürgette az LMP szóvivője.
jún. 18
12:48
Leváltanák Márki-Zayt a mozgalma éléről (444.hu)
Magyar György ügyvéd is elindul ellene a tisztújításon.
jún. 18
12:48
Ujhelyi István találkozót kezdeményez Navracsics Tiborral (Demokrata)
A szocialista EP-képviselő találkozót kezdeményez a területfejlesztési miniszterrel az uniós forrásokról.
jún. 18
12:54
Borban az igazság – de kié? (Menedzsment Fórum)
Tavasz óta sokasodnak a borfesztiválok, pezsgőparádék, és élénkebb irántuk az érdeklődés, mint valaha. Nyáron, a Balaton partján is több helyütt tartanak majd kóstolókat – főleg az északi parton –, amelyek népszerűsége szintén előre megjósolható. Érthetően, hiszen a járvány óta ez az első szabad nyár, amikor kimozdulunk. De milyen bort iszunk? Ha
jún. 18
13:12
A klímabérlet haladéktalan bevezetését sürgeti az LMP (ATV)
A párt úgy látja, a jelenlegi helyzet rendkívüli intézkedéseket igényel.
jún. 18
13:24
Többszáz rendőr mondott fel egy hét alatt (ATV)
Június elsejével végetért a 2020 november óta tartó felmondási tilalom, azonnal benyújtotta a felmondását 299 hivatásos állományú rendőr - írta meg az Országos Rendőr-főkapitányság információi alapján az Index.

Keresés