Mindenki elképedt tegnap este, amikor a magyarok sorra szórták a gólokat az angolok elleni Nemzetek Ligája-meccsen, méghozzá idegenben. A hazai sztárok is elmondták a véleményüket a fergeteges alakításról, amit a válogatott csapat nyújtott.
Harry Kane, Anglia nemzeti válogatottjának csapatkapitánya elfogadhatatlannak nevezte a tegnapi meccs második félidejében történt összeomlásukat, amiért a drukkereik bocsánatát kéri.
A magyar kormány által a légitársaságokra kivetett extraprofitadó miatt a Ryanair nem csak a díj utasokra való áthárítását, de kevesebb Magyarországra tartó járat indítását is tervezi. Többek között erről is beszélt a légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary.
Több pontja is az autósok ellen irányul annak a brüsszeli kezdeményezésű energiatakarékossági programnak, amelyhez a főváros baloldali vezetése is csatlakozott a minap. Bősz Anett főpolgármester-helyettes kívánatosnak nevezte a személygépkocsival történő közlekedés háttérbe szorítását. Ugyancsak a Városok Energiatakarékossági Sprintje jegyében Tütt
Új taggal bővült Kardos Eszterék családja. Két gyerek után, most egy nagy szőrmókkal, egy leonbergivel bővült a csapat. Eszternek szoros kapcsolata van ezzel a fajtával, hiszen nagypapája hozta be Magyarországra 1970 körül, így nevelési tanácsért nem kell a szomszédba menniük. A szinkronszínész szerint a kutyus „olyan mint egy nagy bárány” és kimon
Mint ahogy arra Orbán Viktor kedvenc sportújságírója a tegnapi 4:0-ás idegenbeli győzelem kapcsán felhívta a figyelmet, a gólszerzők közül két játékos, Sallai Roland és Nagy Zsolt is azon a felcsúti Puskás Akadémián nevelkedett, amelybe 2011 óta már közel 100 milliárd forint áramlott.
Mint az ismert, 2021 nyarán kiderült: az izraeli gyártású kémszoftvert – amelyet eredetileg terroristák ellen készítettek – Magyarországon újságírók, illetve politikusok ellen is vetették be.
Az elmúlt hetekben több mint 150 pedagógus helyezte letétbe a felmondását a szakszervezeteknél, de még velük sem feltétlenül lennének kisegítve az iskolák, annyira kevés a pedagógus az országban. Már most több ezer betöltetlen tanári és óvodapedagógusi állás van meghirdetve egy friss kutatás szerint.
Hatodik alkalommal rendezi meg a Libegők Éjszakáját a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter Magyarországon. 2022. július 16-án hat különböző helyszínen várják az érdeklődőket.
Folyamatosan nő a magyarok tudatossága a családalapítás pénzügyi megalapozása kapcsán, egyre többen takarítanak meg tudatosan a gyermekvállalásra, gyermekeik jövőjére. Egyre népszerűbb az egészségpénztári szolgáltatások igénybevétele is, azonban még mindig kevesen tudják, mennyi lehetőség kínálkozik a takarékoskodásra a gyermeknevelés kiadásokhoz k
Lassan mindenhová begyűrűzik a gyenge forint hatása, folyamatosan drágulnak a termékek és a szolgáltatások. A pékáruk napról napra többe kerülhetnek, a műszaki cikkek áraiban még nem érződik a változás. A nyaralások eleve 10-15 százalékkal drágábbak mint tavaly, ám a végső ár az indulás előtt 20 nappal is emelkedhet derül ki az ATV Híradó riportjáb
Az infláció, az euróárfolyam drasztikus emelkedése és az elszabadult üzemanyagárak miatt alaphangon 5-10 százalékkal drágultak idén a nyaralások. A szolgáltatók még a háború kirobbanása előtt képezték az áraikat, így kénytelenek voltak tovább emelni a díjakon, hogy ne sodorják magukat, és az utasokat bajba. A szakértők szerint ennek ellenére is ki
Napok óta a a fiatalok körében is igen népszerű – ám, mint kiderült, illegális – Elf Bar foglalkoztatja a közvéleményt. Most a NAV egy sajtótájékoztatón beszélt a dohányzást imitáló, nikotintartalmú eszközről.
Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 2022. június 15-i hatállyal Mager Andreát nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának. A minisztériumi közlemény szerint elődje mától a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. első embere lett.
Egyre népszerűbbé válik hazánkban is a villanyautózás, ezért is került bevezetésre június 10-én a Zöldautó Finanszírozás, aminek keretében évi 2,5 százalékos fix kamatozású, forintalapú lízingkonstrukcióval vehetnek a vállalkozások használt vagy új tisztán elektromos személyautót.
Fricz Tamás kutatási tanácsadó szerint az ellenzéki vezetésű főváros kapva kap azon a lehetőségen, hogy ismét Brüsszel öngyilkos politikáját szolgálja ki.
Szülői felügyeletet biztosít az Instagram következő frissítése azok számára, akik ellenőrizni szeretnék, hogy gyermekeik milyen tartalmakhoz férhetnek hozzá a világszerte használatban lévő közösségimédia platformon.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter június 15-ével a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának nevezte ki a 2018. és 2022. között a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszteri posztot betöltő Magert.
A Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) elnöke, Nagypéter Sándor jó zöldségtermést vár Magyarországon idén, ugyanakkor kiemelte, hogy a drágulás ezt a szekciót is eléri a termelési költségek emelkedése miatt.
Nagyon felhúzta magát a főpolgármester a híren, mely szerint a kormány államosítaná, és az V. kerületnek adná a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret.
Az rtl.hu szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 1,63 milliárd forintért eladta a Tihanyi Yacht Clubot és a közvetlenül mellette elterülő kikötőt. A vevő a harmincadik leggazdagabb magyarnak számító Nagy György cége.
Az NKE tavaly novemberben mérte fel a magyarok okostelefon függőségét, amiből kiderült, hogy a lakosság negyedét, tehát körülbelül minden negyedik embert érint a probléma. A probléma leginkább a 30-39 éveseket érinti.
Egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást - a Ryanairtől is - igy fogalmazott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a fapados légitársaság vezérigazgatójának tegnapi interjújára.
Az árak emelkedése ellenére továbbra is magas az ingatlan adásvételek száma hazánkban. Érdemes még, akár hitellel is belevágni a vásárlásba? Cikkünkben 3 tippet adunk, hogy biztonságos és nyereséges legyen az ingatlanbefektetés.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint tizenegy vásárlót csapott be egy hirdetési portálon, ahol kerti gépeket és egyéb termékeket árult.