2022. június 17. péntek

jún. 17
8:54
Pintér Sándor és Orbán Viktor eligazította az orvosokat - elmondta, mire készül az egészségügyben (Menedzsment Fórum)
Lapértesülés szerint a humánszférában idén legfeljebb annak lehet örülni, ha nem lesz elvonás. Az újabb orvosi béremelés teljesítményarányosan jár majd.
jún. 17
8:54
Népszava: Pintér jelezte az eligazításon, béremelés helyett annak lehet örülni a humánszférában, ha nem lesz elvonás (SzMo)
A belügyminiszter azt mondta, akkor érdemes majd beszélni a hozzá tartozó területek bérproblémáinak orvoslásáról, ha már kiderült, van-e mit szétosztani.
jún. 17
9:06
Áll a bál Makón: az egyik iskolából váratlanul kiköltöztetik a diákokat (Blikk)
Az átköltözésre ítélt „bartókos” szülők értetlenkednek, hiszen a lebontott iskolában 15 tanterem volt, és az új épületben 16 teremben kell majd elférni két tagintézmény osztályainak, ráadásul a zenei oktatáshoz több, speciális csoportszobára is szükség van.
jún. 17
9:18
Nem tartja vissza a magyarokat a drágulás: eszeveszetten keresik a Balaton-parti szállásokat (Pénzcentrum)
Jól indult a balatoni turisztikai szezon az idén, a szállásfoglalásokban nem látszik visszaesés, az éttermekben sem csökkent a végszámlák összege, az árak emelkedése ellenére a vendégek részéről egyelőre nem érzékelhető spórolási kényszer - mondta el a Világgazdaságnak a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-ügyvezetője.
jún. 17
9:18
Navracsics: A kormány kész kompromisszumot kötni Brüsszellel az uniós pénzekért (SzMo)
A miniszter szerint technikai szinten a részletekről jól haladnak a tárgyalások, a kormány pedig hajlandó változtatni.
jún. 17
9:24
Pintér és Orbán eligazítást tartott az egészségügy középvezetőinek (ATV)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, csaknem ötórás rendezvényen beszélt a belügyminiszter körülbelül 500 egészségügyi középvezetőnek az előttük álló ciklusról. Minderről tilos volt hangfelvételt vagy fotót készíteni.
jún. 17
9:30
Lesz-e itthon vasárnapi autótilalom vagy kötelező hőfokszabályozás? Itt a válasz (Infostart)
A kormányzat szerint Európa nyugati felén egyre aggasztóbb ötletekkel állnak elő az energiaválság kezelésére.
jún. 17
9:36
Jakab Péter szerint ő egy egyszerű vidéki gyerek és az is marad (ATV)
„Nem tudnak megtörni a fideszes nagyurak” – írta fotója mellé a jobbikos politikus.
jún. 17
9:48
Kormányinfó: magyar vétó a globális minimumadó ügyében (Infostart)
Az üzemanyagoknál nem lehet garantálni az ellátásbiztonságot, de a stratégiai tartalékok felhasználásával biztosítahtó a hazai ellátás – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Emellett kiderült, százezer kisvállalkozás maradhat a rezsicsökkentésben, és emelkedhet a katás jövedelem felső határa.
jún. 17
9:48
Nem lehet szülni hétfő reggelig az Uzsoki Utcai Kórházban (SzMo)
Azt nem közölték, hogy miért szünetel a szülészeti ellátás, de ajánlottak más intézményeket a kismamáknak.
jún. 17
9:48
Kormányinfó: háborús helyzetben indokolt az árstop fenntartása (Demokrata)
A háborús térséghez legközelebb a legmagasabb az infláció, ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie.
jún. 17
9:54
Kormánybejelentések: leépítések az állami cégeknél, részletek az árstopok hosszabbításáról és az inflációról (Blikk)
A csütörtöki kormányülés után, és Orbán Viktor csütörtök délutáni villámbejelentését követően péntek reggel jönnek a részletek.
jún. 17
10:00
Gulyás: a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését (ATV)
Csütörtökön ülésezett a kormány, a döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számol be.
jún. 17
10:06
A magyar kormány azt javasolja, ne a Ryanairrel repüljenek a magyarok (Menedzsment Fórum)
A brüsszeli tiltakozás ellenére marad a külföldi rendszámos autók megkülönböztetése a benzinkutakon; az utasoknak a Ryanair konkurenciáját javasolja a kormány. Kormányinfó élőben - cikkünk folyamatosan frissül.
jún. 17
10:06
Nagy változások érintik a hétvégi közlekedést Hősök tere és a Városliget környékén (Blikk)
Több rendezvényt is tartanak ezen a hétvégén a Hősök terén és a Városligetben, ezért péntek estétől szombat estig több közlekedési változásra kell készülni a környéken, a korlátozások miatt a környéket érintő közösségi közlekedési járatok terelt úton járnak.
jún. 17
10:12
Az új adón túl újabb légiipari intézkedést javasoltak a kormánynak (Infostart)
Egy szakértő szerint a földi kiszolgálóknak nem fizetnek eleget a légitársaságok.
jún. 17
10:12
Nézőpont: A magyarok többsége támogatja a kettős üzemanyagárat (ATV)
1000 fő telefonos megkérdezésével készített az intézet telefonos felmérést, ahol azt igyekeztek megtudni, hogy ítélik meg a választók, hogy csak magyar rendszámmal lehet hatósági áron tankolni.
jún. 17
10:12
Gulyás Gergely: A kormány nem fogja támogatni a gázembargót (SzMo)
A miniszter szerint ez „a józan ésszel ellentétes lenne”, ezért ismét blokkolhatja az uniós döntéshozatalt a kormány.
jún. 17
10:18
Gulyás szerint álhír, hogy leépítés jönne a kormányhivataloknál (ATV)
A globális minimumadót a háború által sújtott világgazdasági időszakban nem szeretné bevezetni a kormány, Varga Mihály kötött mandátummal érkezik az erről szóló csúcstalálkozóra.
jún. 17
10:18
Orbán Viktor a FINA elnökével tárgyalt (Demokrata)
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta Huszain al-Muszallamot, aki a vizes világbajnokságra érkezett Budapestre.
jún. 17
10:36
Ez így nincs jól: kevesebben szavaztak rájuk, több pénzt kapnak (Demokrata)
A jelenlegi frakciófinanszírozás aránytalan, igazságossága pedig megkérdőjelezhető.
jún. 17
10:38
Az apákat ünneplik a hétvégén (Demokrata)
A gyermek fejlődésében nagy szerepe van az apának – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.
jún. 17
10:42
Gulyás: Szokatlan az a kocsmai stílus, amit a Ryanair megenged magának (SzMo)
A miniszter azt javasolta, hogy aki teheti, más légitársasággal utazzon.
jún. 17
10:48
Gulyás Gergely: marad a kata, de mindenképp változik (Blikk)
A csütörtöki kormányülés után – és Orbán Viktor csütörtök délutáni villámbejelentését követően – péntek délelőtt megérkeztek a részletek. Gulyás Gergely kérdésre közölte a kata változásának fő elveit.
jún. 17
10:54
Ismét katonai konvojra kell számítani itthon (ATV)
Ezúttal június 18-án és 19-én a Hódmezővásárhely - Orosháza elkerülő - 47. számú főút - Békéscsaba elkerülő - 47. számú főút - M35 autópálya - Debrecen elkerülő E576 - Hajdúhadház útvonalon.
jún. 17
11:06
Estétől nagy forgalmi változások a Hősök tere és Városliget környékén (Infostart)
Több rendezvényt is tartanak ezen a hét végén, ezért péntek estétől szombat estig több közlekedési változásra kell készülni a környéken, a korlátozások miatt a környéket érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek.
jún. 17
11:06
Gulyás cáfolta, hogy állami leépítés lehet a kormányhivatalokban, és hogy elvonás jönne a humánszférában (SzMo)
A miniszter szerint ezek a sajtóértesülések álhírek. Azt is elmondta, miből finanszíroznák az orvosok és a tanárok béremelését.
jún. 17
11:12
Ismét katonai menetoszlopok tűnnek fel az utakon (Infostart)
Lassan haladnak és hosszúak, közéjük beállni nem lehet, ezért figyelniük kell a közlekedőknek.
jún. 17
11:12
Megvétózza a globális minimumadó bevezetését a kormány (SzMo)
Nem akarjuk elveszíteni az ország „adóelőnyét” - indokolt Gulyás Gergely miniszter.
jún. 17
11:18
Hárman is indulnának a Jobbik elnöki pozíciójáért (ATV)
Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője is indul a Jobbik tisztújításán elnökjelöltként - az atv.hu értesülését a jobbikos politikus a Spirit FM Aktuál műsorában meg is erősítette.
jún. 17
11:42
Kerékpársávban ütöttek el egy biciklist (ATV)
A Budapesti Autósok oldal kiemeli, hogy a kerékpáros is szabálytalan volt, mert piroson hajtott át.
jún. 17
11:54
„Hogy egy klasszikust idézzek: Ezt még a Holdról is...” (ATV)
Nagy Ádám, a magyar válogatott tagja értékelte a 0-4-et Orbán Viktor szavaival.
jún. 17
12:06
Nem sokon múlt a tragédia: futás közben esett össze egy férfi (ATV)
A 45 éves férfinek hányingere lett, majd hirtelen összecsuklott.
jún. 17
12:12
Több HÉV közlekedése módosul, hosszabb-rövidebb ideig (Infostart)
Pályafelújítás miatt változik a H8-as (gödöllői) HÉV közlekedése szombattól, illetve a H5-ös (szentendrei) sem a megszokott rendben fog járni.
jún. 17
12:12
Novák Katalin a férjéhez és az Úristenhez fordult útmutatásért, amikor Orbán felkérte köztársasági elnöknek (rtl.hu)
Személyes ígérete van arra vonatkozóan, hogy a kormány nem fogja csökkenteni a családtámogatásokat. A Pride-ra köztársasági elnökként sem kíván kilátogatni, és szerinte ebben a pozícióban „ő a kormánytól független szereplő”. Azt azért elárulta, hogy van egy kapu a Karmelita és a Sándor-palota között.
jún. 17
12:18
Elstartolt a III. Tisza-tavi PET Kupa (Demokrata)
Tizennégy pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel elstartolt a folyótisztító és hulladékgyűjtő III. Tisza-tavi PET Kupa.
jún. 17
12:24
Novák Katalin a Pride-on: lehetséges ez? A köztársasági elnök először nyilatkozott a homoszexuális magyarokról (Blikk)
A címbeli kérdésre a válasz röviden: nem. Részletesebben azonban most először néhány mondatban kifejtette a véleményét e téma kapcsán. És nem csak erről, sok másról is részleteket tudhattunk meg. Nézzük, mi jár a magyar köztársasági elnök fejében!
jún. 17
12:30
Gulyás szerint az ellenzéki pártok hibája, hogy a tanárok nem kapnak fizetésemelést (444.hu)
Orbán Viktor megérdemelte a fizetésemelést.18 millió forintra emelnék a KATA határát. Gulyás Gergely kormányinfót tartott.
jún. 17
12:42
A Fina elnökével tárgyalt Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Huszain al-Muszallamot, a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) elnökét, aki a magyarországi rendezésű vizes világbajnokságra érkezett Budapestre – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 17
12:42
Elhunyt Ducsai Szabolcs (ATV)
A Budapest Jazz Orchestra és a Studio 11 trombitása 47 évet élt.
jún. 17
12:48
Változik a HÉV menetrendje a hétvége alatt: erre érdemes felkészülni (Pénzcentrum)
H5-ös HÉV karbantartás miatt szombaton, körülbelül 7 órától vasárnap, az utolsó járat indulásáig csak a Margit híd, budai hídfőig közlekedik, illetve onnan indul Békásmegyer és Szentendre felé
jún. 17
12:54
Térképen mutatjuk, hol csap ma le a vihar (ATV)
10 megyénkre adtak ki figyelmeztetést.
jún. 17
12:54
Nem a magyar átlagbérhez kell mérni Orbán Viktor fizetését Gulyás Gergely szerint (SzMo)
A GDP-t jobb mutatónak tartja ebből a szempontból a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
jún. 17
12:54
„A cél, hogy minden nehézség ellenére az ország gyarapodjon” (Demokrata)
A jövő évi költségvetés középpontjában a családok védelme áll.
jún. 17
13:06
Idén már több mint kétszázszor támadtak határvédőkre (Demokrata)
Eddig 28 rendőrnek okoztak sérülést – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
jún. 17
13:08
Navracsics Tibor: Az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére (Demokrata)
A magyar kormány mindig is készen állt a kompromisszumra – emelte ki a miniszter.
jún. 17
13:12
Ki lesz Jakab Péter utódja? Ők indulhatnak a Jobbik elnöki pozíciójáért (Blikk)
Jakab Péter lemondása után a párt július 2-án tartja tisztújító kongresszusát.
jún. 17
13:12
Egyszerűsödtek a távmunkával kapcsolatos munkavédelmi szabályok (Demokrata)
A kormány változatlan célja a teljes foglalkoztatás elérése és megvédése.
jún. 17
13:18
„Jövőügyi” minisztérium: mi az új Kuturális és Innovációs Minisztérium feladata? (ATV)
A Kulturális és Innovációs Minisztériumnál megengedhetik maguknak, hogy a TikTok-ra „nem túl méltatlan videókat felnyomjanak”, de saját magát nem szeretné „viccnek beállítani” Vitályos Eszter parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes. A „Magyarország jövőképességén” dolgozó képviselő a Spirit FM Exkluzív című műsorában azt is elárulta, hogy még be
jún. 17
13:18
Nélkülözhetetlen a versenyképes tudással rendelkező agrárszakemberek képzése (Demokrata)
Az agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem évzáró ünnepségén vett részt.

Keresés