2022. június 22. szerda

jún. 22
11:48
Megérkeztek a legfrissebb magyar koronavírus-számok (Blikk)
A beoltottak száma 6 411 384, közülük 6 198 318-an a második, 3 882 792-en a harmadik, 303 801-en pedig már a negyedik oltást is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
jún. 22
11:48
Lázár János nem szavazza meg a vármegyéket (Infostart)
Nem változott a véleménye 2011 óta a kérdésben.
jún. 22
12:00
Már Orbán miniszterei között is megvan az első ellenzője a főispánoknak és vármegyéknek: meg is mondta, nem fogja megszavazni! (Blikk)
Tegnap derült ki, hogy egy, a költségvetést megalapozó törvényjavaslat módosítása visszahozná a főispáni tisztséget, illetve a vármegyéket. Az ellenzék egy emberként gúnyolja a múltba mutató javaslatot, de most úgy tűnik, egészen magas helyen is vannak ellenzői, mégpedig az Orbán-kormány miniszterei között.
jún. 22
12:00
Lázár János még mindig nem akar vármegyéket (SzMo)
A politikus korábbi álláspontja nem változott, a szavazata is ehhez fog igazodni.
jún. 22
12:12
Novák Katalin Debrecenben járt, katonai tiszteletadással fogadták (ATV)
A keleti határ védelméről tájékozódott Novák Katalin köztársasági elnök, akit katonai tiszteletadás mellett fogadtak a debreceni Kossuth Laktanyában - közölte az M1 aktuális csatorna nyomán az MTI.
jún. 22
12:18
Ezt nem érdemes félvállról venni a nyári szünetben: sok szülő mégis megfeledkezik róla (Pénzcentrum)
Az iskolákban elkezdődött a nyári vakáció, sok fiatal ilyenkor még több időt tölt számítógépes játékokkal, amivel gyakran megrémítik azokat a szülőket, akik erről a világról kevesebbet tudnak. Fontos viszont megismerni a gyerekek online szokásait, és ezzel együtt megtanítani nekik a digitális biztonságot és a mértékletességet is.
jún. 22
12:18
Kövér László arról is dönthetne, hogy egy képviselő hova üljön a parlamenti patkóban (rtl.hu)
Egy új javaslat szerint a házelnök határozhatná meg az ülésrendet.
jún. 22
12:24
Karácsony Gergely: főispán, vármegye, lesz még ebből királyság is (Blikk)
Karácsony Gergely jelezte, hogy a polgármesterek nem lesznek szolgabírók. Előbb főispán, aztán vármegye, s ha ebben a tempóban megy vissza a kormány az időben, lesz még ebből királyság is… – írta közösségi oldalán.
jún. 22
12:30
Medvét láttak Becskénél (ATV)
A polgármester, Agócs Pál a község Facebook-oldalán jelentette be, hogy kedd reggel a település mellett található buddhista sztúpa környékén medvét láttak – vette észre a Sokszínű Vidék.
jún. 22
12:42
Zacher Gábor az Elf Barról: a tiltással csak a feketepiac fog megerősödni (ATV)
A toxikológus elárulta: az Elf Barral az a legnagyobb probléma, hogy jó. Emellett persze még az, hogy nem tudjuk, mi is van benne.
jún. 22
13:06
Mészáros Lőrinc újra ezreket visz el nyaralni (rtl.hu)
Újra jótékonykodik az üzletember.
jún. 22
13:12
Ünneprontó Karácsony Gergely állítja: a polgármesterek biztosan nem lesznek szolgabírók (444.hu)
A főpolgármester nem hajlandó visszatérni az évezredes magyar értékekhez.
jún. 22
13:14
A Mi Hazánk csendőrséget is akar a vármegyékbe (444.hu)
A rend megteremtése érdekében.
jún. 22
13:30
Pénteken búcsúztatják a hatvani iskolában meghalt Mátét (ATV)
Pár napja a gyászoló édesanya még azt sem tudta, honnan lesz pénze a tragikus sorsú kisfia temetésére. Azóta több mint egy millió forintot adtak össze az olvasók.
jún. 22
13:36
Köszönöm a figyelmet Csongrád-Csanád vármegyéből – búcsúzott el a nézőktől a műsorvezető (Blikk)
A Szeged TV Téma című műsorának vezetője, Balogh Judit elsőként használta az új kifejezést, amit hamarosan a megye szó helyett használhatunk.
jún. 22
13:42
Carpe diem vs. családok védelme – vita a költségvetésről (Infostart)
A pénzügyminiszter, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács után a pártok vezérszónokai beszéltek az Országgyűlésben a jövő évi költségvetés tervezetéről.
jún. 22
13:54
„Lesz még ebből királyság is…” – Karácsony Gergely is beszólt az ispánok és a vármegyék tervére (SzMo)
A főváros vezetője azt ígéri: a polgármesterekből biztosan nem lesznek szolgabírók.
jún. 22
14:12
Fontos módosításokat javasol a Nemzeti Választási Iroda (Infostart)
Összeszedtük azokat a tapasztalatokat, amelyeket jogalkotás útján van értelme hasznosítani – mondta Nagy Attila, az NVI elnöke.
jún. 22
14:18
450 ezerért keresnek kukást (Infostart)
Az nem világos, hogy nettó vagy bruttó bérről van szó.
jún. 22
14:18
Utolsó útjára kísérik az iskolában meghalt Mátét (Ripost)
Pár napja a gyászoló édesanya még azt sem tudta, honnan lesz pénze.
jún. 22
14:24
A mai nap hőse a 8 éves dégi kisfiú, aki felhívta a 112-őt és megmentette a nagymamája életét (Blikk)
A Dég nevű település hőse egy 8 éves kisfiú, akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy tárcsázza a 112-őt, ez pedig megmentette a nagymamája életét.
jún. 22
14:24
Főméltóságú Úr, meginvitálnánk egy futballmérkőzésre, alázatos tisztelettel! (444.hu)
Hogyan szólítsuk meg a Tekintetes, Főméltóságú, Nagyságos, Kegyelmes urakat, ha alázatos kéréssel esedezünk hozzájuk? Kvíz!
jún. 22
14:30
Durva zivatar mossa el a hőséget: kiadták a riasztást, ezek a megyék nem ússzák meg az ítéletidőt (Pénzcentrum)
A nyugati, délnyugati megyékben heves zivatarok kialakulására is van esély, amelyeket jégeső és viharos széllökés kísérhet - számol be az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 22
14:48
Kormánypártok: támogatás, ellenzék: megszorítás a '23-as költségvetés (ATV)
Szűcs Lajos, a Fidesz egyik vezérszónoka szerint a 2023-as költségvetésben még többet fordít majd az ország a családok segítésére.
jún. 22
15:06
Alakul az újjászülető Blaha Lujza tér, átadták az új buszvárókat (Infostart)
Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően az arra közlekedők június 21-től, kedd késő délutántól birtokba vehették a megújult, fedett buszvárókat az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú, Blaha Lujza téri megállójában.
jún. 22
15:06
Az ellenzék szerint a jövő évi büdzsé az adóemelések és a „gigantikus” megszorítások költségvetése (Blikk)
Ma kezdődött a 2023-es költségvetés általános vitája a parlamentben. Varga Mihály pénzügyminiszter bevezetője után a pártok vezérszónokai kaptak szót. Az ellenzék a brutális megszorítások költségvetésének nevezte a beterjesztett tervezetet.
jún. 22
15:06
Mi Hazánk: a főispánok mellett vissza a csendőrséget is! (ATV)
„Érdemi változásra is szükség van a rend megteremtéséhez” a megyék átnevezése mellett – véli Novák Előd.
jún. 22
15:12
Rogán Antal gazdagítja leginkább a költségvetést (Menedzsment Fórum)
Rogán Antal a csúcsadózó a kormánytagok között.
jún. 22
15:12
Megvan Haumann Péter utódja (ATV)
Balázsovits Lajos mától a Nemzet Színésze.
jún. 22
15:18
Követhetetlen lesz a politikusok ingatlanvagyona a Fidesz vagyonnyilatkozati javaslata után (SzMo)
A politikusok családjának vagyona sem lesz nyilvános. Kocsis Máté szerint csak az uniós szabályokat ültetik a magyar jogrendszerbe, jogi szakértők szerint azonban ez visszalépés az átláthatóságban.
jún. 22
15:18
Novák Katalin a keleti határ védelméről tájékozódott (Demokrata)
Videó! A köztársasági elnököt katonai tiszteletadás mellett fogadták a debreceni Kossuth Laktanyában.
jún. 22
15:24
Rákkal műtötték a Szomszédok Janka nénijét (ATV)
Végbélrákkal operálták meg Pásztor Erzsit, majd többféle kezelésen is átesett, amik miatt összesen tizennégy kilót fogyott.
jún. 22
15:30
Az új vagyonnyilatkozatokkal lehetetlen lesz nyomon követni a képviselők anyagi helyzetét (Blikk)
Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, a hazai képviselőknek a jövőben nem kell beszámolniuk az ingatlanjaikról, autóikról és egyéb ingóságaikról, mint ahogy a megtakarításaikról, hiteleikről vagy tartozásaikról sem. És továbbra sem lesz semmi következménye, ha valaki téves adatokat ír be a dokumentumba, miközben a bevallandó jövedelmek köre eg
jún. 22
15:42
Borzalmas tragédia a népszerű kirándulótavon (ATV)
A leicesteri Watermead Parkban,, a Mammoth Lake-en sodródott egy férfi a gumimatracával a tó közepére. Két fiatal próbálta megmenteni, de nem jártak sikerrel.
jún. 22
15:42
Az EU-s integráció erősítéséről szól a vagyonnyilatkozati rendszer átemelése (Demokrata)
Ifj. Lomnici Zoltán a két vagyonnyilatkozati rendszer közötti különbségeket ismertette.
jún. 22
15:48
Less be a magyar milliárdos luxusotthonába: megmutatja méregdrága autóit is (Pénzcentrum)
Gyerekként még a paprikaföldön dolgozott, most 110 milliós Ferrarival jár randizni: Magyarország 37. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán karrierjéről és magánéletéről mesélt az RTL-nek.
jún. 22
15:48
Kiadták a riasztást: durva vihar száguld felénk, mutatjuk, hol fog lecsapni (BorsOnline)
Első- és másodfokú riasztást is kiadtak.
jún. 22
16:06
"Holnaptól akár lehet királyság is, ha megszavazzák” ‐ az alaptörvény legújabb módosításáról kérdeztük Karsai Dániel alkotmányjogászt (Menedzsment Fórum)
Az ügyvéd-alkotmányjogász szerint egyértelműen a joggal és a hatalommal való visszaélés, amit látunk, de a legfélelmetesebb, hogy nem látszik, mire nem hajlandó az Orbán‐rezsim a hatalomért.
jún. 22
16:06
Navracsics Tibor körbevonatozható Balatont szeretne (Infostart)
A területfejlesztési miniszter szerint Brüsszel nem mondja ki, de az uniós források folyósításának politikai feltételei vannak, bizonyíték is van erre.
jún. 22
16:06
Megoldódott a méltatlan helyzetbe került Eszter ügye (ATV)
Az ATV híradó keddi riportjának hatására megoldódott egy fiatal pedagógus helyzete. Eszter, a tanítónő arról beszélt híradónknak, hogy havi 120 ezer forintot keres, amiből egyedülálló szülőként nehezen tudja eltartani kislányát. A Pedagógusok Szakszervezete ezek után felvette vele a kapcsolatot. Kiderült, Esztert gyakornoki beosztásban foglalkoztat
jún. 22
16:06
A szárazság és a hőség miatt tilos a tűzgyújtás négy megyében (SzMo)
A hőség fokozódik, hétvégén az Alföldön lesz a legforróbb a levegő, ezzel megnőtt a tűzkockázat, a hőséggel megkezdődött a nyári erdőtűzszezon – figyelmeztetnek a szakemberek.
jún. 22
16:36
Novák Katalin harckocsik és gépfegyveres katonák előtt (Blikk)
Magyarország vezetői azon dolgoznak, hogy az ország maradjon ki az Ukrajnában folyó háborúból - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka szerdán Fehérgyarmaton, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvodában tett látogatásán.
jún. 22
16:36
Az ország vezetői azon dolgoznak, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból (Demokrata)
Novák Katalin köztársasági elnök Fehérgyarmaton tett látogatást.
jún. 22
16:48
Ravasz trükkre készül a kormány KATA-ügyben (ATV)
A kedd este benyújtott költségvetési javaslat adózási szabályok módosítását is tartalmazza.
jún. 22
17:06
Szia Ispán Uram! – beindította a mémgyárakat a megyék és a kormánymegbízottak átnevezésének terve (SzMo)
Dombóvári István magát is átnevezné, de előkerült a Fekete Vipera és Jacques-Foches is.
jún. 22
17:12
Mentősök: Ezentúl minden szülinapos mentőimádó kisgyerek beülhet egy mentőautóba, sőt szirénázhat is (SzMo)
Magyarország mind a 256 mentőállomásán lesz rá lehetőség, de csak előzetes egyeztetés alapján.
jún. 22
17:24
Megtaláltuk Norbikát, a nagymamája életét megmentő kisfiút: így emlékszik vissza a drámai eseményekre (Blikk)
Igazi hősként viselkedett egy 8 éves kisfiú, aki éppen a nagymamájával játszott a Fejér megyei Dégen kedden, amikor a 65 éves asszony váratlanul rosszul lett és hátradőlt a széken. A gyermek egy másodpercre sem vesztette el a lélekjelenlétét, azonnal hívta a 112-t, majd a mentésirányító segítségével megvizsgálta a nagyit, aki ekkor már nem lélegzet
jún. 22
17:24
Friss adatok: ennyien kapták már meg hazánkban a koronavírus elleni oltást (Metropol)
Az elmúlt heti összesített adatokat alapján a beoltottak száma 6 411 384 fő, közülük 6 198 318 fő a második, 3 882 792 fő a harmadik, 303 801 fő már a negyedik oltását is felvette.
jún. 22
17:24
1961 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 32 beteg (ATV)
Az elmúlt héten összesen 1 961 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 925 083 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 32 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 626 főre emelkedett.
jún. 22
17:24
32 beteg hunyt el: egy hét alatt 1961-en fertőződtek meg koronavírussal (Pénzcentrum)
A járvány még mindig velünk van: a múlt héten 1961-en fertőződtek meg koronavírussal, az elhunytak száma pedig 32. Mind a két adat magasabb volt az előző heti statisitikáknál – derül ki a kormányzati tájékoztóból.

Keresés