Magyarnak lenni döntés is - jelentette ki a köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség eseményén, a nemzeti összetartozás napi központi állami rendezvényen szombaton Sátoraljaújhelyen.
A Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd szerint a nemzeti összetartozás azt kell, hogy jelentse: senkit nem rekesztenek ki a nemzetből, nem vonják kétségbe identitását - közölték az ellenzéki pártok országgyűlési képviselői szombaton az MTI-vel.
Lassan egy hónapja, hogy váratlanul meghalt az ismert médiaszemélyiség, múlt héten pedig végső nyugalomra is helyezték. A sírkő kérdéséről még nem állt készen dönteni a családja, addig is egy halom virágcsokor található a síron.
A magyar közgondolkodás száz éve teszi fel magának azt a kérdést: hogyan vált Trianon valósággá, és miért csatolhatták Romániához a közel ezer évig hazánkhoz tartozó területet.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol elfogadták az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezéseket és a 2023-as költségvetés tervezetét is - tájékoztatott közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Legalább 40 százalékos létszámbővülés kéne ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, rendszeres túlórák nélkül tudjanak dolgozni az egészségügyben - mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Korlátozások nélkül, ünnepi hangulatban idén szombaton ismét elkezdődhetett a székelyek századokon átívelő zarándoklata, a csíksomlyói búcsú. A magyarok egyik legjelentősebb eseményére százezrek érkeztek. A Blikk galériában mutatja meg a zarándoklat legemlékezetesebb pillanatait!
Az országos átlag töredéke az az erdőterület, ami egy fővárosi lakosra jut. Pedig ezeknek az úgynevezett városi erdőknek jelentős szerepük van a klíma szabályozásában is.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol elfogadták az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezéseket és a 2023-as költségvetés tervezetét is - adta ki a tájékoztatást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint a Sopronba kihelyezett kormányülés legfontosabb témája az orosz-ukrán háború volt, aminek következményeként egy új világgazdasági válságra számítanak.
Szerdától sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
“Kihelyezett kormányülés Sopronban. A háborús helyzetben is megvédjük a munkahelyeket, a nyugdíjasokat, a rezsicsökkentést és a családokat!”- posztolta a Facebook oldalán Orbán Viktor miniszterelnök Sopronból, a kormány kihelyezett üléséről.
A 2,4 milliárdos támogatásból épült csarnok és a hozzá készült szabadtéri kondipark nemrégiben komoly vitát robbantott ki a politikus és a városvezetés között.
Nem csak Kövér Lászlóról vannak élénk emlékei Bakács Tibornak a katonaidejéből. Életem darabokban című videós memoárjában felidézte a „tesóját”, egy cigány barátját is. Egy várva várt eltáv, egy ellopott dezodor és egy ölelés története.
Magyarnak lenni döntés is - jelentette ki a köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség eseményén, a nemzeti összetartozás napi központi állami rendezvényen szombaton Sátoraljaújhelyen.
A trianoni békeszerződéssel megalázták, a vesztesek oldalára sorolták a magyarságot, de az azóta eltelt száz évben "megmutattuk a világnak, hogy nem vagyunk vesztesek" - mondta Menczer Tamás szombaton a Pest megyei Piliscsabán.
Schiffer András, a pártpolitikától visszavonul egykori LMP elnök olyasmit mondott Orbán Viktor rendszeréről, amit mostanában nem lehet hallani "harmadik féltől." És az oroszokról is olyan kijelentést tett, amivel biztosan magára vonja az emberek egy részének haragját. Azért ítélkezés előtt érdemes elgondolkodni, vajon nincs-e véletlenül igaza.
„A fájdalom mellett szinte megkönnyebbültem, mert az utolsó két napban már szenvedett, nagyon nagyon szenvedett ez a drága ember” - mondta el Palotás Katalin.
Az Egészségügyi Világszervezet attól tart, hogy a nagy nyári fesztiválokon és rendezvényeken a közeli kontaktussal, szexuális kapcsolattal terjedő betegség fertőzötteinek száma megugrik.
Egyre többször sújthatja Európát valamilyen szélsőséges időjárás, ebben pedig számunkra az az igazán rossz hír, hogy mivel hazánk több éghajlati övezet határán fekszik, így ez minket is nagyban érinteni fog.
„Itt van egy személyes, pszichés probléma” – hangzott el a házelnöktől, mikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről beszélt. Kövér hozzátette: ő a maga részéről ezzel a „problémával” „nem tud mit kezdeni.”
Videó! Ha kibírtuk a világ ezen szegletében az elmúlt több mint ezer évet, akkor van remény arra, hogy a következő ezer esztendőt is kibírjuk – mondta a házelnök a Hír TV-n.
Moldova György 88 éves korában hunyt el, a Kossuth- díjas, Karinthy gyűrűs, Prima Primissima díjas és kétszeres József Attila- díjas magyar író halálhírét lánya közölte.
Május 31-ével megszűnt a felmondási tilalom az egészségügyben: becslések szerint nem egyszerre, hanem év végéig folyamatosan fog csökkenni a létszám, és több ezren távozhatnak.
A házelnök azt mondja, nem érti, hogy egy segítségre szoruló, bajban lévő ország vezetője hogyan mer ilyen hangot megütni Magyarországgal vagy a német kancellárral szemben, mint az ukrán elnök.
Az, hogy az elmúlt száz évet túlélte a magyarság, azt mutatja, hogy erős, legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan és szétzilálhatatlan - erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, a nemzeti összetartozás napján sugárzott interjúban a Hír TV-ben.
Elhunyt Moldova György. A politikai véleményét mindig nyíltan vállaló írónak több tucat szépirodalmi és riportkönyve jelent meg, munkásságát Kossuth és Prima Primissima díjjal is elismerték. Moldova György 89 éves volt. Az ATV Híradójának riportja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy különösen veszélyes állatok közé sorolt, engedély nélkül tartott majmot foglaltak le a hatóságok a Pest megyei Dunaharasztiban. A rézuszmajmot a kerti sufniban tartotta, egy magát állatvédőnek mondó nő. Az állatnak nem voltak papírjai. A fővárosi állatkertbe vitték, most karanténban figyelik. A jogszabályok szerint Magyarországon szinte semmily
Több forrásból is megerősítették, hogy az edző fiatalkora óta szerencsejáték-függő, amin a mai napig nem tudott túllépni, ahogy az ebből keletkezett adósságait sem tudta törleszteni.
Dániát, Norvégiát, de még Ausztráliát is megelőzte az amerikai Forbes a világ 25 legokosabb nemzeteit rangsoroló listáján Magyarország. Az előkelő helyezést hazánk a Nobel-díjasaink számával és még számos eredménnyel érdemelte ki.