Százával hullottak el állatok a Tarna kiszáradt részén. A környéket hetek óta aszály sújtja, de a kiszáradó folyó felső folyásán gáttal és szivattyúval vételezett vizet a Tóth és Tóth Pincészet – állításuk szerint engedéllyel. A szőlészet gátját végül helyi civilek és környezetvédők bontottak le. Ki lehet venni egy, az állatvilág számára nélkülözhe
Július közepétől van érvényben az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. ellátásbiztonság miatt bevezetett vízhasználati korlátozás Szilvásváradon, ennek ellenére a helyi lovasközpont dolgozói mégis órákon keresztül bő vízzel öntözték a pálya homokos talaját.
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel - tájékoztatta a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredményéről az MTI-t csütörtökön.
Az illegális migrációról és a gázembargó ötletéről is beszélt a magyar miniszterelnök Bécsben, miután tárgyalt Karl Nehammer osztrák kancellárral. Reagált a Tusványoson elmondott beszédének utóéletére is.
Közelíti a valaha mért legalacsonyabb szintet a Velencei-tó vízállása: a tartós hőség miatt a tó vízállása alig egy centiméterrel magasabb a valaha mért legalacsonyabb szintnél, 63 centiméternél.
A hajnali, 402 forintos szinthez képest kora délutánra 408 forintnál is többet kértek egy euróért – számolt be a hvg.hu. Az árfolyam később némi erősödést mutatott.
A miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt Bécsben, hogy Magyarországnak fontos az Európai Unió egysége, ezért tudomásul veszi a kedvezőtlen döntéseket is.
Az egész közép-európai térségben akadozik az üzemanyag-ellátás és ez csak éleződni fog. Erről beszélt az RTL Híradónak Egri Viktor a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. Azt is mondta, hogy a százhalombattai finomító leállásával elképzelhető, hogy további mennyiségi korlátozásokat vezethetnek be a benzinkutakon, ezért szerinte az emberek job
Ha a GVH is engedélyezi, akkor a Tasnádi Lászlóhoz köthető Civil Zrt. lesz a tulajdonosa a nyugdíjakat és a sárga csekkes pénzeket is mozgató kalandos történetű cégnek.
Kedden épphogy bejelentette Orbán Viktor közösségi oldalán azt a tízpontos, tusványosi beszédében is felsorolt tervét, amellyel szerinte „lokális kivétellé tehetjük a globális recesszió idején” Magyarországot, napokkal később Kunhalmi Ágnes is vázolta saját akciótervét.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk: csütörtök hajnalban egy férfi az ablakon keresztül betört a szegedi Fidesz-székházba, ahol eldobott egy Molotov-koktélt.
- Több mint egy órán át várt a mentőkre egy idős férfi, aki szerda kora délután a tűző napon elesett II. kerületi lakása közelében az utcán. Hozzátartozói hamar odaértek hozzá, ám nem merték megmozdítani, korábban sztrókja volt a sérültnek. A fővárosban egyetlen szabad mentőautó sem volt több mint egy órán keresztül. Az esetről a sérült férfi fia s
Ausztria és Magyarország tovább erősíti az együttműködését az illegális migrációval szemben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben az MTI beszámolója szerint.
Az üzemanyagpiacon régiós szinten is tapasztalható beszűkült alapanyag-ellátásra, illetve a kiugróan magas értékesítési volumenek okozta kihívásokra reagálva a Shell Hungary Zrt. 2022. augusztus 1-jétől új intézkedéseket vezet be – írja az Index.
Az üzemanyagpiacon régiós szinten is tapasztalható beszűkült alapanyag-ellátásra, illetve a kiugróan magas értékesítési volumenek okozta kihívásokra reagálva a Shell Hungary Zrt. 2022. augusztus 1-jétől új intézkedéseket vezet be – írja az Index.
Elhunyt a Balaton legendás halsütőjének névadója, Oszi bácsi, aki egyben Lékai Máté nagypapája is volt. A szigligeti keszegsütő továbbra is nyitva van, a családtagok viszik tovább az örökséget.
Több bejelentés is érkezett a rendőrségre július 25-én este arról, hogy a Csapó utcán brutálisan bántalmaztak, ütöttek, rúgtak egy magatehetetlen férfit – számolt be a 24.hu.
Sokkoló fotók láttak napvilágot a Velencei-tóról. A tartós hőség miatt ugyanis a tó vízállása alig egy centiméterrel magasabb a valaha mért legalacsonyabb szintnél, 63 centiméternél.
Tropán alkaloid szennyezettség miatt a Rossmann Magyarország Kft. visszahívja a 125 gramm kiszerlésű enerBiO Tortilla Chips tengeri só, illetve enerBiO Tortilla Chips paprika elnevezésű termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.
A magyar lakosság fele gondolja úgy, hogy nem biztonságos otthon készpénzt tartani, mégis növekszik azok aránya, akik ezt teszik. Egy friss országos kutatásból kiderül, hogy az otthon tartott készpénz infláció miatti elértéktelenedése is komoly aggodalmakat okoz. Most, a nyaralási szezonban, amikor sokak lakása marad őrizetlenül, még több problémát
Dunaújvárosban egy csendes kis utcában, egy takaros sárga ajtón keresztül csodaszép kertbe vezet az út. A rendezett ágyások és a szőlőlugas mellett színesebbnél színesebb rózsák illatoznak, többnyire itt tevékenykedik a 101 éves Gyula bácsi a nap legnagyobb részében.
„Amatőr és sületlen” - így reagált Híradónknak Róna Péter a miniszterelnök tízpontos tervére. Ebben Orbán Viktor a többi közt határvédelemmel, illetve a nemzeti gondolattal és ambícióval harcolna a recesszió ellen. Közben a politikai elemző hozzátette: a nem elkötelezett Fidesz-szavazóknak már kevés lehet ez az ideológia. Gyurcsány Ferenc pedig úgy
A család a közösségi oldalon keresztül tudatta a szomorú hírt, miszerint rövid lefolyású, súlyos betegségben 71 éves korában, szerda délután meghalt a rádiós-televíziós újságíró, Ipper Péter.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Arra kell berendezkednünk, hogy egyre nehezebben fogunk tudni tankolni - ezt mondta Híradónknak a holtankoljak.hu ügyvezetője. Az ellátási gondokat tovább tetőzi, hogy halaszthatatlan karbantartási munkálatok miatt leáll a MOL százhalombattai finomítója. Közben a MOL ügyvezetője mindenkit arra kért, tényleg csak annyi üzemanyagot tankoljon, amennyi
Lassan fél éve vonult börtönbe a ValóVilág egykori győztese, Aurelio. Sokan úgy gondolták, hogy a botrányhőst a mentális problémái miatt lelkileg borzasztóan meg fogja viselni a rácsok mögötti élet könyörtelensége, de információnk szerint a valóságshow-sztár jól viseli a spártai körülményeket. Ahogy a Blikk korábban megírta, három év öt hónap szaba