Az előző havi megtorpanás után júniusban ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak a májusi 45,4 százalék után júniusban átlagosan 48,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint - írja az MTI.
A kormány éjszakai rendeletben, mindenféle egyeztetés nélkül, a legelemibb tájékoztatási kötelezettséget is mellőzve terek után most utcákat vesz el a fővárostól - írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
A Sziget fesztiválon felállított Prevenciós Pontban is várják a határvadász hivatás és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőket - írta az MTI, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon megjelent közleményére hivatkozva.
Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, ami erdőgazdálkodási szempontból sem kedvező – így vélekedik a tűzifa-kitermelés szabályainak enyhítését célzó rendelkezésekről az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja.
Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban - közölte az egyetem s
Magyarországon a fertőző májgyulladásos megbetegedések száma 2016 és 2020 között folyamatosan csökkent, ám idei év első hét hónapjában már 346 megbetegedés történt. A járványügyi hivatal szerint a fertőzés terjedésében szerepet játszhat egy új vírustörzs megjelenése is.
A főpolgármester szerint a felelős energiapolitika a zöld energiaforrások használata, nem pedig az erdők kivágása. Ezért felül akarják írni a kormányzati döntést.
Az alpolgármester szerint ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sokaknak valós probléma a tűzifa beszerzése, ezért kidolgoznak egy csomagot a válság kezelésére.
Alig lehet kapni és nagyon drága: magyar málnából még az előző évhez képest is kevesebb termett, emiatt az ára is nőtt. A Világgazdaság számításai szerint 15 százalékkal, akár 3000 forint lehet kilója. A termelők szerint a rendkívüli szárazság és az idénymunkások hiánya miatt hagytak fel sokan a málnatermesztéssel. Éveken belül szinte már csak kis
Ezúttal fertőző májgyulladás (Hepatitis A) járványra figyelmezteti a fővárosi egészségügyi szolgáltatókat Müller Cecília országos tisztifőorvos egy körlevélben – írta meg a Népszava.
A Jobbik volt elnöke csütörtökön jelentette be, hogy kilép a pártból és a parlamenti frakcióból is, a mandátumát viszont megtartja és függetlenként fog politizálni.
A lejárt termékek forgalmazása a vezető szabálytalanság az idén is a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők tapasztalatai szerint - tájékoztat honlapján a Nébih.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Teljesen leállnak a kis benzinkutak augusztus 19-n és 20-án. A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó benzinkutak a kialakult ellátási hiányok, bizonytalanságok és a ki nem fizetett anyagi támogatások miatt kényszerülnek erre. Az ATV Híradónak nyilatkozó közgazdász szerint, ha megszűnik a benzin-ársapka, tovább nő az infláció.
Nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát Jakab Péter, mert nem a Jobbik listájáról jutott be az országgyűlésbe, hanem a közös ellenzékiről, és szerinte a szavazóinak tartozik azzal, hogy továbbra is képviseli őket a Parlamentben.
Már régóta nem tabu gyerekkel eljárni fesztiválozni, és ez alól a 2022-es Sziget fesztivál sem kivétel. A Pénzcentrum most a szervezők segítségével összeszedte a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szülőknek, akik nem akarják, hogy gyermekük kihagyja az élményeket. Kiderült, hogy hány éves korig ingyenes a belépés, és milyen programok várják a legk
20 százalék körül tetőzhet az infláció év végén a legújabb jegybanki becslés szerint. Annál is később és magasabb szinten, mint amekkorára két hete tették. Virág Barnabás alelnök a rezsicsökkentés szigorításával, illetve az aszállyal magyarázta a drágulás további gyorsulását az Inforádióban. A GKI úgy számol, jövőre is két számjegyű marad az élelmi