2022. augusztus 30. kedd

aug. 30
16:06
Orosz vadászgépek miatt riasztották a magyar Gripeneket (ATV)
A magyar vadászgépek, a Balti-tenger felett sikeresen elfogták és azonosították a repülőket – írja a HVG, a Honvédelem.hu nyomán.
aug. 30
16:06
A Magyar Honvédség parancsnokával folytatott megbeszélést az államfő (Demokrata)
Megvitatták a Magyarországot érintő két konfliktusövezet helyzetét is.
aug. 30
16:18
Szijjártó: beláthatatlan kockázatokkal jár, ha nem ér véget hamarosan a háború (ATV)
Beláthatatlan kockázatokkal fog járni Európa számára, ha nem ér véget hamarosan az ukrajnai háború, ugyanis ez esetben a közvetlen következmények mellett újabb migrációs hullámokkal is számolni kell - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.
aug. 30
16:24
Szombati tanítást vezetnek be egy győri iskolában (Infostart)
A tervek szerint él a törvény adta lehetőségével a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola, ami a honlapján megjelent tájékoztatás szerint az őszi szünetig terjedő időszakban bevezeti a szombati oktatást. Ezáltal meghosszabbodik a téli szünet, ami jelentősen hozzájárul az oktatási intézmény energiaköltségeinek a csökkentéséhez.
aug. 30
16:24
A járókelők segítségével mentették meg egy férfi életét a Margit hídon (444.hu)
Az egyébként sportos férfi egy villamosmegálló mellett esett össze.
aug. 30
16:30
Felháborító: obszcén módon gyaláztak meg egy Jézus-szobrot Pécsen (Blikk)
Meglehetősen közönséges, és tiszteletlen graffitire bukkantak kedden Pécs lakosai, valaki ugyanis egy igencsak méretes hímtagot rajzolt az egyik Jézus-szoborra. A festményre Pécs egyik legnépszerűbb városrészén, Tettyén figyeltek fel az arra járók, és valószínűleg rengetegen, köztük gyermekek is láthatták.
aug. 30
16:30
Így csökkentheted a konyhában a rezsit – 15 szuper tipp! (Ripost)
Egy eljegesedett fagyasztó egekbe emelheti a villanyszámlát.
aug. 30
16:30
Horthy-szobrot állított a Parlamentben a Mi Hazánk (SzMo)
Csák Attila alkotását Dúró Dóra irodájában helyezték el. A szoboravatáson szó esett Horn Gyuláról, a DK-ról, Mandeláról, szivárványszínű zászlókról és legitim döntésekkel visszakerült területekről is.
aug. 30
16:32
Hadházy: Óránként bruttó 50 ezer forintot fizet Palkovics László minisztériuma a Századvégnek (SzMo)
Szakértők szerint a cég tanulmányai, amelyeket a minisztériumnak készítettek, esetenként 50-100 százalékkal túlárazottak – írja posztjában az ellenzéki politikus.
aug. 30
16:42
Horvátországi motorcsónakázás, balatoni bringatúra – itt nyaraltak ismert politikusaink (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök és Németh Zsolt külföldön, míg Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Mihály belföldön pihentek.
aug. 30
16:42
OMSZ: Elképesztő életmentés zajlott ma a Margit hídon (ATV)
Egy 50 év körüli férfi a Margit-szigeten lett rosszul futás közben, akinek a segítségére sietettek a járókelők, a BKK és a rendőrök is.
aug. 30
16:48
Illegális bevándorlók támadtak a határkerítést megerősítő rabokra (Demokrata)
Kővel dobálták meg a büntetés-végrehajtás munkatársait és a fogvatartottakat. Videó a cikkben.
aug. 30
16:54
A Tiszába vezethetik egy kertészet használt termálvizét (rtl.hu)
A céget nemrég egy milliárdos vette meg. A közelben lakók tiltakoznak.
aug. 30
17:06
Még nincs vége - elmondta az MNB, szerintük mikor ér véget a globális infláció (ATV)
A monetáris transzmisszió erősítése kulcskérdés, ezért a jegybank a likviditás szűkítéséről döntött három intézkedéssel, amelyek a kötelező tartalékráta érdemi emelése, a rendszeres diszkont kötvény és egy hosszú lejáratú betéti eszköz bevezetése - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke online háttérbeszélgetésen kedden a 100 bázispo
aug. 30
17:06
Az iskola fenntartója szerint egy szülő sem panaszkodott azért, mert szombaton is tanítás lesz a rezsiárak miatt (rtl.hu)
Reagált az iskola fenntartója a hírre.
aug. 30
17:12
Súlyosan keresztényellenes az ateista társaság felhívása a helyettes államtitkár szerint (Infostart)
Azbej Tristan szerint olyan országokban, ahol nem keresztény a kultúrkör, ezt nem is tehetnék közzé.
aug. 30
17:24
Hivatalába kérte az államfő a hadsereg parancsnokát (Infostart)
Fokozódik a készenlét - derült ki Ruszin-Szendi Romulusz és Novák Katalin egyeztetését követően.
aug. 30
17:30
Kitört a botrány az Országos mentőszolgálat és egy tiktok-sztár között (ATV)
A botrányt egy paródiavideó okozta, amit azóta már eltávolítottak.
aug. 30
17:48
Jókai utca: nem csak a házomlás ügyében nyomoz a rendőrség (Infostart)
A június 27-i házomlás előtt egy hónappal tűz keletkezett a legfelső szinten. 45 tanút hallgattak ki eddig a tetőtér leszakadásának ügyében, gyanúsítás nem történt.
aug. 30
17:54
Felfüggesztette a 168 óra nyomtatott kiadását, most prémium férfi magazint indítana Milkovics Pál kiadója (SzMo)
A női ELLE magazin férfiaknak szóló változatát indítanák el október végén.
aug. 30
18:00
Csák János: a tanult ember képes gondoskodni önmagáról és közösségéről (ATV)
A jövő záloga "cselekvőképességünk megőrzése", mert csak a tanult, szakképzett ember képes gondoskodni önmagáról, szeretteiről és közösségéről - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban kedden.
aug. 30
18:12
Jöhet majd „Paks 3” is? (ATV)
Nem Pakson, de a Duna egy másik szakaszán vagy a Tisza mentén fel lehetne építeni egy harmadik magyar atomerőművet – véli Aszódi Attila, a BME Természettudományi Karának dékánja. A Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse, Perger András viszont úgy látja: a jelenlegi problémákra egy atomerőmű nem kínál megoldást.
aug. 30
18:18
Ezért lesz 3 hetes a téli szünet egy győrszentiváni iskolában (Ripost)
A törvény ad rá lehetőséget.
aug. 30
18:24
Jön a vasutassztrájk, de nincs mögötte mindenki (Infostart)
A Mozdony és Motorvonatvezetők Szakszervezete nem támogatja a Mozdonyvezetők Szakszervezete által szeptember 5-ére meghirdetett munkabeszüntetést - mondta el Molnár Péter, a szervezet elnöke.
aug. 30
18:24
Hadházy: Palkovics minisztériuma 10 ezer órányi tanácsadásért fizetett a Századvégnek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 30
18:42
Több mint 120 tóból pusztultak ki teljesen a halak, a Dunántúl nagy részén kritikus a helyzet (SzMo)
Pusztít az aszály. A költségek emelkedése miatt gyakran már kigazdálkodhatatlan terhet jelent a vízpótlás a kevés tartalékkal rendelkező halgazdaságok számára.
aug. 30
18:48
A legrosszabbra készülnek az önkormányzatok a rezsiárak emelkedése miatt (ATV)
A legtöbb önkormányzat még kivár, de a legrosszabbra készülnek a gáz és a villany árának emelkedése miatt. Miután Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere hosszasan sorolta, hogy mire kell számítani a 10-szeresére emelkedő gáz ára miatt, több település vezetőjét is megkérdeztük, mire számítanak.
aug. 30
18:54
Covid: fontos dologra hívja fel a figyelmet a magyar víruskutató (Infostart)
Akik túl vannak négy vakcinán, azoknak nincs módjuk ismét oltakozni.
aug. 30
19:00
A magas fizetés reményében már a szellemi foglalkozásúak is keresnek fizikai munkát, de külföldön (ATV)
Létezik már olyan munkaközvetítő cég, ahol közel kétszeresére nőtt a külföldi munka iránt érdeklődök száma tavalyihoz képest. A legtöbb magyar az Egyesült Királyságban dolgozik, de a Brexit óta ott nehezebb munkavállalási jogot szerezni. A legtöbben a kiszámíthatóság és a nyugalom miatt választják a külföldi munkát.
aug. 30
19:06
Jogszerűtlenül épült Tordai Bence luxusvillája (Demokrata)
Jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg Tordai Bence luxusvillájának megépítése.
aug. 30
19:12
Horvátországban tankolnak magyar vállalkozók, autósiskolák az olcsóbb üzemanyagár miatt (ATV)
A határ közelében élő vállalkozók közül egyre többen használják ki, hogy számos országban olcsóbb az üzemanyag, mint a hazai kutakon kapható piaci árú termékek. Akár 14-ezer forintot is megspórolhat, aki Horvátországban tankolja tele dízel autóját. Van olyan autósiskola, ahol a több száz literes tankjaikat is a határon túl töltik meg.
aug. 30
19:12
Magyarország támogatja egy cselekvőképesebb Európai Unió megteremtését (Demokrata)
Csak erős védelmi képességekkel rendelkező EU tud megbirkózni a biztonsági kihívásokkal.
aug. 30
19:36
Work Force: a fiatalok 46,9 százaléka fizetésemelést kér, ha lejár az szja-mentesség (ATV)
A magyar fiatalok - akiknek 25 év alatt nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a bruttó átlagkereset mértékéig - csaknem fele jelezte, hogy ha betölti a 25. életévét, akkor fizetésemelést kér munkaadójától, hogy ne csökkenjen a nettó keresete - közölte a Work Force Kft. a Pályakezdő Index kutatásának eredményeit kedden az MTI-vel.
aug. 30
19:48
Szalay-Bobrovniczky: Magyarország jelentős mértékben képes hozzájárulni Európa védelmi bázisának megerősítéséhez (ATV)
Csak egy erős védelmi képességekkel rendelkező Európai Unió (EU) tud megbirkózni a biztonsági kihívásokkal, Magyarország kész a védelmi szerepvállalásra - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
aug. 30
20:00
Csökkent a sörök eladása júliusban (ATV)
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak - nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
aug. 30
20:06
Tízezer gyermeknek segíti az iskolakezdést a Katolikus Karitász (Demokrata)
Háromszáz olyan gyermeknek is juttatnak adományokat, akik az ukrajnai háború elől menekültek.
aug. 30
20:12
Jakab Péter: Orbánnal nincs kiút a válságból (ATV)
A politikus a Facebook-oldalán üzent a magyar népnek, miközben beszólt az ellenzéknek és a miniszterelnöknek is.
aug. 30
20:24
Több iskolában sztrájkkal kezdik a tanévet, nem voltak sikeresek a bértárgyalások (SzMo)
A PDSZ szerint a kormány részéről szándék sincsen arra, hogy megállapodjanak a tanárokkal.
aug. 30
20:30
Csák János: a tanult ember képes gondoskodni önmagáról és közösségéről (Demokrata)
Csák János azt mondta, egy dolgot tehetünk, arra készülünk, hogy a körülmények változni fognak.
aug. 30
20:42
Csák János: a tanult ember képes gondoskodni önmagáról és közösségéről (Infostart)
A jövő záloga "cselekvőképességünk megőrzése", mert csak a tanult, szakképzett ember képes gondoskodni önmagáról, szeretteiről és közösségéről - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban.
aug. 30
20:48
Óriási a baj a Sajón? (ATV)
Most már a folyó magyarországi szakaszán is egyre több az arzén a civilek szerint.
aug. 30
20:54
Öngyilkosságra készült: a Margit hídról akart a Dunába ugrani a nő (Ripost)
Egy 42 éves budapesti nő akart véget vetni az életének.
aug. 30
21:00
„Nehéz döntéseket kell meghozni a téli hónapokra” – Válságtervekkel készülnek az önkormányzatok az energiaárak emelkedésére (SzMo)
Előfordulhat, hogy több helyen a közszolgáltatások korlátozására is sor kerül.
aug. 30
21:24
Most már biztos - több iskolában is sztrájkkal indul a tanév (ATV)
Nem tudtak megállapodni a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal a sokadik tárgyaláson sem, már "a sztrájktárgyalási egyeztetés legelején kiderült, hogy semmiféle előremozdulás nincs" az ügyben. Így folytatódni fog a tanársztrájk szeptember legelejétől, több pedagógus pedig jelezte, hogy polgári engedetlenségre készül – írja a HVG.
aug. 30
21:36
Belügyminisztérium: állami iskolában nincs szó hatnapos munkahétről (ATV)
Hét szombati napon is tanítanak a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában, de hosszabb lesz a karácsonyi szünet - közölte az iskola fenntartója, a Pannonhalmi Főapátság kedden az MTI-vel.
aug. 30
22:18
Csillámfaszlámát kommentelt és fehérre festetett egy iskolafalra került mandalát az etyeki polgármester, mert szivárványszínű volt (SzMo)
Zólyomi Tamás szerint a szimbólumnak politikai üzenete van, és az ilyesmi „az ördög munkája”.

Keresés