Hatalmas aszály söpör végig Európán, ami sok országban okoz nehézségeket – ezalól Magyarország sem kivétel. A hazai folyók és tavak vízszintje csökkent, sőt olyan is van, amelyik teljesen kiszáradt. Veszélyben vannak a vízkészletek is, a gazdák pedig amiatt aggódnak, hogy nem lesz mivel etetniük az állataikat. A szakemberek szerint már csak egy het
Az agrárminiszter ugyan utasításba adta, hogy tilos az őshonos fák tarvágása, ám ez a jelentős nagyságú magán erdőterületekre nem vonatkozik a WWF szervezet erdő programjának vezetője szerint.
A szakemberek szerint a tó tartósan alacsony vízállása és a gyarapodó lágyiszapréteg miatt szükség volna hosszú távon fenntartható mesterséges vízpótlásra és egy átgondolt nádművelés beindítására.
Tizenkét millió forinttal gyarapodott a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Tomika számlája, miután lapunk megírta: egy rendszerhiba miatt az öt és féléves SMA-s kisfiú szülei egy pillanatra elhitték, összegyűlt a pénz a méregdrága terápiára, melyre hosszú hónapok óta gyűjtenek.
Csaknem 1800 gazdát vár traktorokkal a nemzeti ünnepre Budapestre Szabó Bálint, a gazdatüntetés szervezője, aki annak ellenére is a rakpartokra és a Belvárosba vonulna, hogy a rendőrség máshol jelölte ki a demonstráció helyszínét.
A Külügyminisztériumba rendelték Észtország budapesti nagykövetét. Erről tájékoztatott a Facebook-oldalán Menczer Tamás, aki hangsúlyozta: Magyarország energiabiztonsága vörös vonalat jelent.
Szeretnénk sokáig, akár 96 éves korunkig élni, de csak 55 százalékunk gondolja magát egészségesnek. Ha biztosan kapna plusz öt egészséges évet, akkor a magyarok többsége hajlandó lenne lemondani a káros szenvedélyeiről.
Az egyes médiumokban kedden megjelent állításokkal szemben semmiféle döntés, "parancs", "utasítás" vagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban.
Nem csak a közúti, a légi közlekedésben is fennakadásokat okoz az üzemanyaghiány - tudta meg az ATV Híradó. Túri Péter, a Trustair Aviation nevű nemzetközi légi betegszállítással foglalkozó cég ügyvezetője Híradónknak azt mondta: szerdán egy külföldi beteget nem tudtak légi úton kórházba vinni itthon, mert nem volt elég kerozin a debreceni reptéren
Egy óbudai gimnázium a szülőktől kért önkéntes segítséget a megtízszereződő rezsijük kifizetéséhez. Voltak, akik nem tudnak fizetni, de akadt olyan is, aki a kért összegnél többet is adna. Az állami iskolák fűtési szerződését a tankerületek kötik meg, esetleges többletkiadásaik kompenzálására nem merült fel javaslat – írta Híradónk kérdésére a Kleb
Pataki Gábor, az újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat vezetője szerint örökbe fogadni menő. A leendő gazdi két életet is megmenthet, ha magához vesz egy otthontalan állatot.
A Magyar Országos Horgász Szövetség felhívja a figyelmet, hogy a tartós meleg és a rendkívüli mértékű vízhiányos állapot hatására július utolsó hetétől egy jelenleg még mérsékelt volumenű, de elhúzódó jellegű, egyre inkább fajspecifikus halpusztulás alakult ki a tavon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Minden idők egyik leggyengébb almatermése várható az idén a szárazság és a hőség miatt Magyarországon - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet.
Kukkolót kaptak el a rendőrök a Balatonnál. A középkorú férfi bekamerázta a balatonfenyvesi strand női öltözőjét és mosdóját. Nem volt túl ügyes, mert miután megtalálták a kamerákat, a rendőrök pillanatok alatt a nyomára akadtak. Az ATV Híradójának riportja.
A MÁV belső vizsgálatot indított a kedden eltévedt vonat miatt. A Miskolcról Fonyódra tartó vonat két óra késéssel ért célba, mert Érdnél rossz irányba fordult, a vasúttársaság szerint emberi hiba miatt. A Híradónak nyilatkozó közlekedési szakújságíró szerint a MÁV időnként egy-egy szakaszon megváltoztatja a vonatok sorrendjét, ezért rossz irányba
Az árstop megsértése miatt egymillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal az Aldira – erről a Világgazdaság írt először. Azért büntettek, mert februárban, a bevezetés napján a lánc egyik pécsi boltjában az engedélyezett árnál 10 forinttal drágábban árulták a kristálycukrot. Az Aldi szerint tévedés történt, a
Egy óbudai gimnázium a szülőktől kért önkéntes segítséget a megtízszereződő rezsijük kifizetéséhez. Voltak, akik nem tudnak fizetni, de akadt olyan is, aki a kért összegnél többet is adna. Az állami iskolák fűtési szerződését a tankerületek kötik meg, esetleges többletkiadásaik kompenzálására nem merült fel javaslat – írta Híradónk kérdésére a Kleb
Hiába az agrárminiszter utasítása, civil szervezetek szerint továbbra sincsenek biztonságban az erdők Magyarországon. Úgy látják, Nagy István tegnap kiadott miniszteri utasítása csak az erdők kis részét védi meg. A rendelet szerint a természetvédelmi területeken továbbra is tilos lesz az őshonos fák kivágása, illetve a megnövekedett tűzifaigényt el
Az önkormányzat jegyzője határozhatta meg annak a Bében található családi háznak a kikiáltási árát, amit a polgármester vett meg, és ahonnan augusztus végéig egy négygyermekes családnak költöznie kell – írja a 24.hu. Azért indult végrehajtás, mert nem tudták devizahitelüket fizetni. A Transparency International szerint vizsgálni kellene, hogy a 3 m
Ma kezdődött a kánikula, így érvénybe lépett harmadfokú, legmagasabb szintű hőségriasztás az ország egész területén. A déli megyék után csütörtökön már az egész országra átterjed a perzselő hőség, mely minden magyar egészségére hatással van, nem csak a krónikus betegekre, idősekre, gyermekekre kell figyelni. Az átlagosnál melegebb idő tartós stress