2022. augusztus 19. péntek

aug. 19
13:06
Az állattenyésztők is jelentős segítséget kapnak a kihívások leküzdéséhez (Demokrata)
Az elmúlt csaknem két és fél évben az állattenyésztési ágazatot komoly kihívások érték.
aug. 19
13:24
Gelencsér Timi igazi diszkógömbként tündökölt a Miss Balaton afterpartyján: a kommentelők köpni-nyelni nem tudtak (Blikk)
Gelencsér Timi igazán kitett magáért a Miss Balaton 2022-es gáláján, illetve az utána következő afterpartyn is. Lenyűgöző látványt nyújtott a csinos ruháiban, melyekről közzé is tett egy-egy posztot az Instagram-oldalára. A követői teljesen odavoltak, amikor meglátták.
aug. 19
13:30
Fordulat jöhet a hazai energiatermelésben (Infostart)
A magyarországi nap- és szélerőművi kapacitások fejlesztéséről beszélt a technológiai és ipari miniszter abban az interjúban, amit a törökországi látogatása végén adott. Palkovics László szerint a naperőművi kapacitások a mostani 3 gigawattról már jövő év végére 8 gigawattra ugorhatnak.
aug. 19
13:30
Nem lesz több Volt és a Balaton Sound? Mind a két fesztivál veszteséggel zárta a szezont (Blikk)
Veszteséggel zárt a Volt és a Sound, a jövőjükről a szezon értékelését követően döntenek.
aug. 19
13:30
Stipendium Peregrinum ösztöndíjakat adott át Novák Katalin (Demokrata)
Ősztől 58 magyar fiatal folytathatja, kezdheti meg tanulmányait külföldön Európa-szerte.
aug. 19
13:36
Veszteséges volt a Volt és a Sound, nem biztos a jövőjük (ATV)
A Sziget nyereséggel zárt, ez talán kompenzálhatja a többi fesztivál veszteségét.
aug. 19
13:42
Gulyás Gergely: a megmaradás kulcsa a méltányosság, a türelem és az arányérzék (Infostart)
Magyarország születésnapján a kancelláriaminiszter szerint sikeres születéstörténetet ünneplünk.
aug. 19
13:42
Egyre jobban keresik a magyarok a használt autókat: érdemes sietni, ha nem akarsz új kocsira várni (Pénzcentrum)
Az előzetes adatok alapján a hazai használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első hét hónap volumenét. A minden korábbi évnél aktívabb időarányos forgalom azt is jelenti, hogy jó eséllyel megdől a tavalyi piaci csúcs, amikor éves szinten 817 ezer használt autó belföld
aug. 19
13:48
Gyászolnak a magyar mentősök: elhunyt a legendás főorvos, aki megszámlálhatatlan életet mentett meg (Blikk)
Elhunyt az Országos Mentőszolgálat történelmének egyik legjelentősebb főorvosa.
aug. 19
13:54
Öt kiemelt elnöki területe egyikéről posztolt Novák Katalin (ATV)
Ezek közül egyik atehetségek felkarolása, ehhez kapcsolódóan írt bejegyzést az államfő.
aug. 19
14:00
„Unom már ezt a hőséget” – képriport a Dél-Alföldről, avagy egy tanyavilág harca a klímaváltozással és az inflációval (SzMo)
Áremelkedés és aszály. A gazdálkodók nem tudják fizetni az állatok ellátását, ezért kényszerülnek sokan az értékesítésre. A Varga-tanyán jártunk.
aug. 19
14:12
Betört a vihar délnyugaton, már húszfokos eltérés mérhető az országban (Infostart)
Budapesten új napi legmagasabb minimum hőmérsékletet mértek hajnalban.
aug. 19
14:12
Állami kitüntetéseket adott át a honvédelmi miniszter (Demokrata)
Magyarországnak joga van megvédenie magát – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
aug. 19
14:24
Digitális térképpel segítik a mentők a tűzijátékra kilátogatókat (Demokrata)
A mentőszolgálat weboldalán és az ÉletMentő alkalmazásban is elérhető a digitális térkép.
aug. 19
14:24
Hoppál Péter zongorázta a Himnuszt az állami kitüntetések átadásán (rtl.hu)
A közmédia nyugdíjba vonult vezetőjét is kitüntették.
aug. 19
14:42
Elmarad az augusztus 20-ai légi parádé (444.hu)
A várható rossz idő miatt.
aug. 19
14:42
Döntött az operatív törzs: elmarad ez a fontos ünnepi program, sokan csalódottak lesznek (Pénzcentrum)
A kedvezőtlen időjárás miatt döntöttek így, a Honvédséget is megkérdezték. Más programok megtartásáról később döntenek.
aug. 19
14:42
Véghajrájába ért a Nyári diákmunka program (Demokrata)
A teljes keretösszeg a fiatalok szja-mentes foglalkoztatásában hasznosul.
aug. 19
14:48
Erkölcsi normák szerint kell döntéseket hozni a jobboldali populizmus helyett, mondja Karácsony (444.hu)
A főpolgármester szerint az ellenzéki politikusoknak is van felelőssége abban, hogy az indulatokra szabott politikai kommunikáció rutinná vált, de ezen változtatni kell.
aug. 19
14:54
Megérkezett a rettegett vihar Magyarországra (Blikk)
Magyarországon hosszú idők óta nem volt olyan szárazság, mint ezen a nyáron. A következő napokban azonban úgy néz ki, hogy jelentős mennyiségű eső, viharos formában érkezik hozzánk. A Dunántúlon máris szörnyű esőzésekkel kell számolni.
aug. 19
14:54
Asztalfőn a Gulyás kenyér (Demokrata)
A Gulyás kenyeret választotta a Magyar Pékszövetség az idei Szent István-nap kenyerévé. A Demokrata Balmazújvárosban járt.
aug. 19
15:00
Tíz hónap után újra teljes sebességgel közlekedhetnek a vonatok egy zsúfolt szakaszon (Infostart)
Megszűnt a sebességkorlátozás Kőbánya teher állomáson, amely az összes Nyugatiból induló és Kőbánya-Kispest felé tartó vonat közlekedésében késéseket okozott.
aug. 19
15:00
Elmossa az eső augusztus 20-át: másodfokú figyelmeztetés van érvényben, leszakad az ég (Pénzcentrum)
Ma hullámzó hidegfront éri el Magyarországot,ami heves záporokat-zivatarokat okozhat országszerte, akár jégeső is lehet. Szombaton több helyen várható zivatar, felhőszakadás és erős szél – figyelmeztet az OMSZ.
aug. 19
15:00
A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását (Demokrata)
A kormány a kisbenzinkutak további megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el.
aug. 19
15:06
A honvédelmi miniszter szerint "Magyarország ismét útelágazáshoz érkezett, és ebben a helyzetben is joga van megvédenie magát" (444.hu)
Akárcsak Szent István idejében.
aug. 19
15:06
Gazdatüntetés: A rendőrség nem engedi a demonstrációt a rakparton és a hidakon (SzMo)
A rendőrség szerint a szervezők által eredetileg kért helyszínekre nem mehetnek a traktorok, de kijelöltek más útvonalat, ahol gyakorolhatják gyülekezési jogukat.
aug. 19
15:06
Tállai András: Egy bölcsőde az egész települést szolgálja (Demokrata)
Bölcsőde épült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön.
aug. 19
15:06
Elmarad az augusztus 20-i légiparádé az időjárás miatt (rtl.hu)
Döntött az operatív törzs.
aug. 19
15:08
Augusztus 20: Elmarad a légi parádé! (SzMo)
A szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat 12 órai ülését követően fog döntést hozni.
aug. 19
15:12
Már lehet igényelni a kisbenzinkutak támogatását (ATV)
A kormány a kisbenzinkutak további megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el, péntektől megnyílt az igénylés lehetősége az elektronikus felületen, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak a támogatáshoz - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
aug. 19
15:12
Elmarad a légi parádé (Demokrata)
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt marad el a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé.
aug. 19
15:42
Potápi Árpád János: Meg kell védeni a nemzetet (Demokrata)
Biztonságot kell teremteni az emberek számára – hangsúlyozta az államtitkár.
aug. 19
15:48
Figyelmeztet a Független Benzinkutasok Szövetsége: tankoljanak fel a hétvégére, mert több benzinkút bezár (SzMo)
Várhatóan nem minden benzinkút fog nyitva tartani tiltakozásképpen az ünnepi hétvégén, így aki vidékre utazik, annak érdemes előtte feltölteni a tankot.
aug. 19
15:54
Sziget: annyi szemetet hagytak maguk után a fesztiválozók, mint amennyi egy kerületben gyűlik össze egy hét alatt (Blikk)
Annyi szemetet szállítottak el a Sziget fesztivál területéről a Budapesti Közművek munkatársai, mint amennyi egy kisebb budapesti kerületben egy hét alatt keletkezik.
aug. 19
16:00
Nagyon rossz hírt közölt az agrárminiszter (ATV)
Történelmi mértékű aszállyal küzd egész Európa, Nagy István szerint az Alföldön vannak olyan területek, ahonnan nem lesz mit betakarítani – mondta az Indexnek adott interjújában az agrárminiszter.
aug. 19
16:00
Annyi szemét gyűlt össze a Szigeten, mint egy kerületben egy hét alatt (Demokrata)
Több mint 11 tonna üveget és 125 tonna kommunális hulladékot szállítottak el.
aug. 19
16:06
Kisbenzinkutasok: csak teli tankkal vágjunk neki a hétvégének (Infostart)
A Független Benzinkutasok Szövetségéhez tartozó kutak maguk döntik el, kinyitnak-e az ünnepi hétvégén.
aug. 19
16:12
Annyi szemetet szállítottak el a Sziget Fesztivál területéről, mint egy kerületből egy hét alatt (ATV)
Annyi szemetet szállítottak el a Sziget fesztivál területéről a Budapesti Közművek munkatársai, mint amennyi egy kisebb budapesti kerületben egy hét alatt keletkezik.
aug. 19
16:12
Veszteséges lett a Volt és a Balaton Sound is – dönteni fognak a két fesztivál sorsáról (rtl.hu)
A Volt ráadásul nagy mértékben maradt el a várakozásoktól.
aug. 19
16:18
Súlyos figyelmeztetés érkezett az MNB-től, legyen nagyon óvatos! (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank egy közleményben figyelmeztetett egy új „HyperVerse” nevű MLM termékre, ami a közösségi médiában terjed.
aug. 19
16:24
Gulyás: Magyarország születése sikertörténet (ATV)
Magyarország születésnapján sikeres születéstörténetet ünneplünk, hiszen Szent István alkotása egy évezred után is élő egység - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten pénteken, az államalapítás napja alkalmából átadott kitüntetések ünnepségén.
aug. 19
16:42
100 százalékos támogatást nyert napelem-telepítésre, de ha nem teszi hozzá saját zsebéből még az ár negyedét, ugrik az egész (rtl.hu)
Több százezer forintjába is kerülhet a napelem azoknak is, akik elvileg teljes támogatást nyertek erre az állami pályázaton. A nyerteseket a hónap elején kezdték értesíteni, pénzt azonban – információink szerint – még senki nem kapott. A kivitelezők azonban a szerződés aláírása óta megnövekedett költségeikre hivatkozva pluszpénzt kérnek a nyertesek
aug. 19
17:00
Annyira cuki volt a kiskutya, hogy ellopta egy kaposvári férfi (Blikk)
Lopott kiskutya miatt fogtak nyomozásba a kaposvári rendőrök augusztus 16-án, kedden.
aug. 19
17:00
Fél napig várakoztatta utasait a Wizz Air Hévízen a 40 fokra felforrósodott terminálon (SzMo)
A Dortmundból érkező gép madárrajjal ütközött, ezért kellett cserélni a gépet.
aug. 19
17:06
Súlyos figyelmeztetés: mindenki tankoljon tele még a hétvége előtt! (Blikk)
A hétvégére több magánbenzinkút is bezárhat, a Független Benzinkutak Szövetsége jelentette be, hogy az üzemanyaghiány és az ársapka miatt nem lehet majd tankolni a hozzájuk tartozó kutaknál.
aug. 19
17:06
Benzin válság augusztus 20-án: kiadták a figyelmeztetést, aki autózik a hétvégén, ezt jobb ha tudja (Pénzcentrum)
Sok magánbenzinkút zárva tart a hétvégén, mivel a Független Benzinkutak Szövetsége pénteken bejelentette, hogy augusztus 19-én és 20-án a magyarországi üzemanyaghiány és több tényező miatt a kutakra bízzák, kiniytnak-e a hétvégén – számolt be a helyzetről az RTL.
aug. 19
17:12
Most érkezett: elmarad az augusztus 20-i légi parádé (Blikk)
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé – közölte az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője pénteken az MTI-vel.
aug. 19
17:12
Most érkezett: elmarad az augusztus 20-ai légi parádé (ATV)
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé - közölte az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője pénteken az MTI-vel.
aug. 19
17:14
Itt a vége, Gáspár Győzőnek elege van a testvéréből, még egy városban sem tud lenni vele (ATV)
Győzike és családja Budapestre költöztek albérletbe, a házukat is eladják – írja a Blikk.
aug. 19
17:18
Állami kitüntetéssel küldték nyugdíjba a közmédia vezetőjét (444.hu)
Mértékadó szakmai tevékenységéért.

Keresés