Egyelőre nem tudni, milyen kihasználtságúak lesznek a siófoki strandok, de az eddigiekhez képest nem csupán a német turisták fordulnak meg a legforgalmasabb helyeken – erről a Balaton-parti Kft. értékesítési igazgatója beszélt az InfoRádiónak azután, hogy Siófok öt strandja újult meg pályázati és saját forrásból a főszezonra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Márki-Zay Péter szerint lehallgathatták az ellenzék főhadiszállását, hangrögzítés nyomait találták meg a kamerákon az iroda informatikai hálózatának lebontásakor - erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt az ellenzék volt közös miniszterelnök-jelöltje.
A magyar nemzet ellenálló képességét, szuverenitását erősíti, ha versenyképes egyetemei vannak – mondta Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kedden Balatonalmádiban, a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján.
Miután kijöttek a felsőoktatási felvételik ponthatárai, kiderült, idén ősszel minden eddiginél kevesebb leendő óvodapedagógus ül iskolapadba. Eközben szakmai szervezetek évek óta kongatják a vészharangot, hogy égető hiány van óvodai szakemberekből. Náluk már nem rémisztő jövőkép, hanem a valóság, hogy közmunkások vigyáznak a gyerekekre, akikkel így
A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnöke, Hegedűs Imre szerint minden évben emelkednek kicsit a díjak, idén ez a villany- és gázárak miatt elkerülhetetlen.
Még nem tudni, milyen kihasználtságúak lesznek a siófoki strandok, de az eddigiekhez képest nem csupán a német turisták fordulnak meg a legforgalmasabb helyeken, de a szezon cége nagyban függ az időjárástól is - árulta el a stranfenntartó értékesítéséi igazgatója az InfoRádiónak.
Mint a toxikológus kifejtette, „nincs kristálygömbje,” nem tudja megmondani, hány fertőzöttre lehet számítani idén ősszel, de „valószínűleg sok beteg lesz” – közölte a Hír TV-ben.
A hivatalos, az EESZT-be fertőzöttként is bekerülők száma a múlt heti összesítéshez képest több mint 7000 fővel több. 1500 fölé került a kórházban ápoltak száma.
Tokajbusz elnevezéssel speciális buszjáratokat indít a hétvégétől a Volánbusz, segítve a borturizmust Tokaj-Hegyalján – számolt be az InfoRádiónak a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője. A vonatokhoz csatlakozó autóbuszok péntektől járnak.
Immár hetedik alkalommal hirdette meg "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját az OFA Nonprofit Kft. - erre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat.
A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban a nyers adatok szerint 4,1 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az év első hat hónapjában – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 10,3 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – közölte a Központi Statisztikai Hivat
Őszre ellehetetleníthetik a szociális ellátást az emelkedő rezsi- és üzemanyagár-költségek, intézmények zárhatnak be – figyelmeztet Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke. A kormányhoz fordulnak segítségért.
Augusztus 1-jétől lépett életbe a rezsicsökkentésről szóló új szabályozás, ami igencsak megterhelő a magyar lakosság számára. Mindezen az ország stylistja, Lakatos Márk is kiakadt, aki üzent Orbán Viktornak.
Medvetámadás ért egy fiatal férfit Patakfalva környékén kedd délután. A támadás következtében a 19 éves férfi a fején, a mellkasán és a karján sérült meg, őt a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztályára szállították. Nem ez az első medvetámadás a környéken, ugyanis az arra kószáló medve már másra is rátámadt.
A smink és filter nélküli képek mindig nagy érdeklődésre tartanak számot, az egyik legsikeresebb hazai hírességünk most saját maga is beállt a sorba. Íme Tóth Gabi valósága.
Magyarázatot várnak a fuvarozók arra, hogy ők miért nem részesülhetnek a taxisokéhoz hasonló üzemanyagár-kedvezményben. A szakértő ezért arra kéri a kormányt, hogy próbáljanak meg egységet teremteni, ha pedig indokolnak valamit, azt szakszerűen tegyék meg.
Az óvodákban ma már nem csak rémisztő jövőkép, hanem a mindennapok valósága, hogy közmunkásokat alkalmaznak a kezelhetetlen pedagógushiány enyhítésére. Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke beszélt arról, mi az oka, hogy évről évre kevesebben készülnek erre a pályára, illetve hogyan hat mindez a gyerekekre.
Idén minden eddiginél kevesebb jelentkezőt vettek fel óvodapedagógusnak, ami a Magyar Óvodapedagógiai Egyesületének elnöke szerint tragikus, de érthető.
Ugyan a toxikológiai vizsgálat eredménye még nem ismert, Berki Mazsi férje halottvizsgálati bizonyítványából tudhatja a halál okát, azt azonban még anyósának sem árulja el.
Miki egér jelmezben táncolt a mit sem sejtő gyerekkel az alpolgármester egy győri családi napon. A rendezvény részeként megtartott gyerekkoncerten a kicsiket két beöltözött figura szórakoztatta, aztán amikor lekerült a maszk, kiderült: az egyik jelmez a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetőjét rejtette. A gyerekek jogainak védelmével foglalkozó civil sze
Nem vesznek részt a Fidesz-frakció képviselői az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen - közölte az atv.hu kérdésére a Kocsis Máté vezette képviselőcsoport sajtóosztálya. Így viszont nem lesz határozatképes a tanácskozás.