2022. augusztus 27. szombat

aug. 27
9:12
Lezárták a népszerű horvát strandot, sokkoló tragédia történt (BorsOnline)
A magyarok kedvenc nyaralóhelyén lőttek le egy férfit.
aug. 27
9:24
Megugrott az Ukrajnából menekülők száma (Infostart)
Több mint 20 ezren érkeztek pénteken.
aug. 27
9:24
Fásy Ádám elárulja, hogyan készül a citrom tart lila körtével (Blikk)
Készítsen ön is egy különleges, gyümölcsös desszertet! Fásy Ádám rovatával ezen a héten a Magyarok Világszépe verseny táborának helyet adó győri ETO Park Hotelből jelentkezik. A szálloda séfje gazdag menüválasztékkal kedveskedett a hölgyeknek, ezek közé tartozott a soron következő desszert is, amelyet most megoszt önökkel. Ez alkalommal arra invitá
aug. 27
9:30
Nem indul el a tanítás két somogyi iskolában (ATV)
A kisbárapáti és a kálmáncsai intézmény sem nyit ki szeptember elsején, mindkét helyen megszűnt az oktatás. A kis létszámú iskolák diákjai a szomszédos településeken folytatják tanulmányaikat – írja a sonline.hu.
aug. 27
9:42
Évek óta bujkáló elítélteket fogtak el a budapesti nyomozók (ATV)
Elfogtak a fővárosi nyomozók két elítélt férfit, akik öt-, illetve hároméves fegyházbüntetésük kiszabása miatt évek óta bujkáltak a rendőrség elől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
aug. 27
9:42
Évek óta bujkáló elítélteket fogtak el a budapesti nyomozók (Demokrata)
Elfogtak a fővárosi nyomozók két elítélt férfit, akik öt-, illetve hároméves fegyházbüntetésük kiszabása miatt évek óta bujkáltak a rendőrség elől.
aug. 27
9:54
Óriási botrány: ezt mondta a megerőszakolt áldozatának a sztárfocista (ATV)
Tíz rendbeli erőszakos szexuális cselekménnyel vádolják Benjamin Mendyt, aki azonban továbbra is tagadja a vádakat – írja az Origo.
aug. 27
10:00
Lakatos Márk: Európa legnagyobb tűzijátékát felrobbantgatjuk, közben meg csődbe megy az ország (rtl.hu)
A stylist erős véleményt fogalmazott meg egy medencében ülve.
aug. 27
10:12
A tizenötezredik dk-ssal büszkélkedik és programot hirdetett Gyurcsány Ferenc (Infostart)
A 21 éves egyetemista emléklapot is kapott.
aug. 27
10:12
Több mint 20 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7671-en léptek be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 12 415-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
aug. 27
10:12
Két általános iskola sem nyit ki szeptemberben Somogy megyében (rtl.hu)
Állítólag nem szüntetik meg az intézményeket, csak szüneteltetik az oktatást.
aug. 27
10:24
Két somogyi iskola sem nyit ki szeptemberben (SzMo)
Kálmáncsában csak szerdán tájékoztatták a szülőket arról, hogy másik település iskolájába kell járniuk a gyerekeknek.
aug. 27
10:54
Az új agrártámogatási rendszer ösztönzi az értékes területek megőrzését (Demokrata)
A területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe.
aug. 27
11:12
Tóth Gabi lemondta a Városligeti Mentőnapra tervezett fellépését (ATV)
Az énekesnő annyira megfázott, hogy hangszálaira is hatással van a betegség.
aug. 27
11:12
Bizonytalan, hogy megmarad-e a nagycsaládosok gázárkedvezménye január 1-től (SzMo)
Az augusztus 5-én kiadott kormányrendelet szerint a kedvezmény csak 2022. december 31-ig él.
aug. 27
11:24
Csúnya baleset miatt van pályazár az M5-ösön Városföldnél (Infostart)
Az egyik oldal teljesen zárva van, a másikon félpályán megy a forgalom.
aug. 27
11:42
Örömhír a javából! A nyári sztárbabák nagy hazai gyűjteménye (Blikk)
"Nyári gyerekek a Balaton parton..." - még csak a bölcsőben, de jövőre már a magyar tenger partján is süttethetik a hasukat a 2022-es nyár legcukibb hazai sztárbabái.
aug. 27
12:12
Jakab Péter: a gazdák tönkremennek, ők pedig tovább gazdagodnak (ATV)
A politikus egy Facebook-bejegyzésben írta ezt meg.
aug. 27
12:18
Megszüntetné az élelmiszerárstopot két szakmai szervezet (SzMo)
Szerintük a hatósági árakat nem lehet tovább fenntartani, az élelmiszereket sújtó áfa mértékét pedig csökkenteni kell.
aug. 27
12:42
Szijjártó Péter: Magyarország ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni (Demokrata)
A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni – jelentette ki Szijjártó Péter.
aug. 27
12:54
Két helyi tó leszivattyúzásával próbálják visszahozni az életbe az ország horgászparadicsomát (444.hu)
Mátraterenyén lakossági tiltakozás indult, mert az ottani tavakból elkezdték átemelni a vizet a maconkai tóba. Utóbbiba horgászversenyeket terveztek szeptemberben, csak annyira alacsony a víz, hogy elkezdtek pusztulni a halak.
aug. 27
13:06
Szijjártó: Magyarország ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni (ATV)
A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón szombaton.
aug. 27
13:12
Navracsics Tibor szerint nincsenek áthidalhatatlan ellentétek az uniós pénzekkel kapcsolatban (Blikk)
Nem okoznak presztízsveszteséget a kormánynak azok a változtatásra javasolt törvények, amelyeket az unió eljárására válaszul küldött el a kabinet – ezt Navracsics Tibor miniszter mondta az ATV Híradójának.
aug. 27
13:18
Jobbik: El kell adni a tűzijáték petárdáit, a pénzt az iskolák fűtésére fordítsa a kormány (SzMo)
A párt szerint „nem saját mobilszolgáltatóra és környezetszennyező látványosságra kell az adófizetők pénzét szórnia a kormánynak” ebben a válságos időszakban.
aug. 27
13:36
Párbeszéd: szeptemberben is legyen családi pótlék! (ATV)
A Párbeszéd arra kéri a kormányt, rendeletben gondoskodjon arról, hogy szeptemberben is legyen családi pótlék, valamint benyújtottak egy indítványt, amellyel megdupláznák ezt a juttatást minden hónapban - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője, társelnöke szombaton online sajtótájékoztatóján az MTI közlése szerint.
aug. 27
13:48
Maruzsa: a kormány mindent megtesz azért, hogy zavartalan legyen az oktatás az új tanévben (ATV)
A kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben - mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára az országos református tanévnyitón szombaton Hódmezővásárhelyen.
aug. 27
14:00
Mihályi Gábor: Ide nem kellenek sztárok (ATV)
A Halhatatlanok Társulatának idei új örökös tagjai közül ezen a héten a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Mihályi Gábor a Húzós podcast vendége.
aug. 27
14:06
Szijjártó Péter: Gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk (rtl.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország jól áll.
aug. 27
14:12
Ezekkel a lehetőségekkel spórolhatunk a különböző élelmiszerláncoknál (BorsOnline)
A magyarok vásárlási szokásai hónapról hónapra, hétről hétre változtak meg az infláció hatására az elmúlt időszakban, ezért különösen nagy figyelmet fordítanak arra az emberek, hogy minél kevesebbet fizessenek a kasszáknál. A Bors összeszedte azokat a pénztárcakímélő módszereket, melyeket hazánkban a leginkább használnak.
aug. 27
14:24
Maruzsa Zoltán: a cél, hogy zavartalan legyen az oktatás az új tanévben (Infostart)
Az országos református tanévnyitón beszélt az államatitkár.
aug. 27
14:24
Szijjártó Péter: „Gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk” (SzMo)
A külügyminiszter szerint meg fogjuk tudni védeni magunkat fizikai és gazdasági értelemben is.
aug. 27
14:24
A kormány mindent megtesz azért, hogy zavartalan legyen az oktatás (Demokrata)
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a tanulóknak az iskolában, a tanároknak a katedrán, a szülőknek a munkahelyükön van a helyük.
aug. 27
14:30
Baj van a magyar határátkelőknél, és Ferihegyen is, elég sokat kell várni (Blikk)
Informatikai rendszerprobléma merült fel szombaton kora délután a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását, addig is komoly válrakozásra kényszerülnek az utazók.
aug. 27
14:48
Maruzsa: A tanulóknak az iskolában, a tanároknak a katedrán, a szülőknek a munkahelyükön van a helyük (SzMo)
Az államtitkár szerint a magyar köznevelés jól állta a sarat az elmúlt két évben.
aug. 27
14:54
Országos informatikai probléma miatt nő a várakozás a határátkelőknél (Infostart)
Ferihegyen is gond van.
aug. 27
14:54
Illegális, sötét partik terjednek a randiappokon Magyarországon, veszélyben a résztvevők - újra fenyeget a Hiv-hullám? (Blikk)
Több évtized telt el azóta, hogy járványként végigsöpört a világon, és épp 40 éve nevezték el az általa okozott végstádiumú betegséget AIDS-nek. Kezdetben a betegség terjedését a kábítószer-használókhoz, majd a melegekhez kötötték. Az elmúlt évtizedek sem mosták le a stigmákat. A társadalom egy része még mindig tart a betegségtől, pedig nem ez az e
aug. 27
15:12
Íme az első bringás mentő (Infostart)
Bemutatták az első biciklis mentőt a Városligetben.
aug. 27
15:12
Elképesztő, mire épül a tűzijáték – Megszólalt a bennfentes (Ripost)
Szombat este az Országház falán át jutunk a Szent Koronához.
aug. 27
15:18
Országosan akadozik az útlevél-ellenőrzés, Ferihegyen is hosszabb várakozási idővel kell számolni (SzMo)
A rendőrség azt javasolja, mindenki tájékozódjon az aktuális helyzetről a Határinfó oldalán, mielőtt útnak indul.
aug. 27
15:24
Jakab Péter próbálkozása elbukott: Márki-Zay Péter nem kér a békéből - folytatódik a háború? (Blikk)
Az országgyűlési választások óta megy a vita az ellenzék táborán belül, hogy mi vagy ki miatt bukhatott ekkorát az összefogás, hogy végül negyedszerre is kétharmados többséggel alakíthattak kormányt Orbánék. Jakab Péter az ellenzék közös kormányfőjelöltjére, Márki-Zay Péterre húzta rá a vizes lepedőt, ám emiatt most hiába próbálta elásni a csatabár
aug. 27
15:30
Barkóczi: Kutatás bizonyítja, hogy Orbán miatt van ekkora drágaság (ATV)
A DK szóvivője szerint egész Európában nálunk a legmagasabbak az élelmiszerárak.
aug. 27
15:36
Ungár Pétert választották meg az LMP társelnökének (444.hu)
Tisztújítást tartott a párt.
aug. 27
15:36
Fennakadásra kell számítani Ferihegyen - országosan akadozik az útlevél-ellenőrzés (ATV)
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2022. augusztus 27-én 13 órától a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
aug. 27
15:36
Elképesztően lazán pózolt fiával a magyar miniszter (Ripost)
Talán még sosem láttuk ennyire lezseren.
aug. 27
15:42
Dráma Budapest belvárosában: utasok és a BKV-sok élesztettek újra egy férfit (BorsOnline)
A férfi a Deák Ferenc téri állomáson lett rosszul, azonban nem csak a dolgozók, hanem az utasok is azonnal a segítségére siettek, és összehangolt munkával mentették meg az életét.
aug. 27
15:48
Könnyített határellenőrzést vezettek be a várakozási idő csökkentése érdekében (Demokrata)
A rendőrség a külföldre utazóknak azt ajánlja, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről.
aug. 27
16:00
Kiadta az Omsz a figyelmeztetést, a tűzijáték idejét is érinti (Blikk)
A szombatra kiadott, elsőfokú figyelmeztetés szerint kehet zivatar az ország közpső részén, a figyelmeztetésben azonban sok a bizonytalanság. A riasztás az, ami pontosabb képet ad arról, milyen lesz az idő néhány órára előre.
aug. 27
16:06
Könnyített határellenőrzést vezettek be az országos informatikai hiba miatt (ATV)
Könnyített határellenőrzést vezettek be a várakozási idő csökkentése érdekében szombat délután, mivel a 13 órakor keletkezett informatikai hiba továbbra is fennáll - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.
aug. 27
16:06
Gulyás Gergely: alapvető hibákat vétett az Európai Unió (Demokrata)
A tárcavezető Gelencsér Ferenccel, a Momentum elnökével vitázott.
aug. 27
16:18
Kikerült a netre a ma esti tűzijáték tervezőinek videója - az animáció szerint akkor most erre számítsunk? (Blikk)
Kikerült a netre egy animáció, melyet a szombat esti, budapesti tűzijáték tervezőinek tulajdonítanak.

Keresés