Megnézték mennyi baktérium és gomba lehet az üdítősdobozokon: az eredmény eléggé sokkoló, bár valamit segít, ha legalább a pólónkkal letöröljük a dobozt, mielőtt iszunk belőle. A szakértők szerint akár komoly betegséget okozó kórokozók is megtelepedhetnek az alumínium dobozokon.
A korábbi ígéretek ellenére még mindig nem kapták meg a kis benzinkutak azt a támogatást, amely működésükhöz elengedhetetlen, s az elmúlt hónapokban kiszolgált üzemanyag-kiadás után literenként járna nekik. Az elégedetlen üzemeltetők mintegy 250 kutat zártak be tiltakozásképpen augusztus 19-én és 20-án.
Egyik évben sem csökkent akkorát a 16-29 évesek önkéntes pénztári taglétszáma, mint tavaly az MNB friss számai szerint. Ezzel a közel 1,1 millió önkéntes tagból mindössze 43 ezer főt tesznek ki a fiatalok, ami nem sok jót vetít előre a nyugdíjrendszert tekintve.
A civil szervezet jogi igazgatója szerint a Márki-Zay Péter vezette ellenzék rákapott a Fidesz kampányfinanszírozási módszerére, ami nem jó, viszont közvetlenül nem jelenti azt, hogy törvénytelenség történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére augusztus 27-én 14 óra 54 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Margit híd, budai hídfő és a Margit-sziget között egy, a Dunában úszó férfi elmerült.
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasá
Valósággá vált a színpadi házasság: A Blikk megtudta, hogy szombaton a Balaton partján szűk körű polgári esküvőn elvette szerelmét Horváth Lajos Ottó, az Üvegtigris Király Sanyija. A színész új felesége a nála 27 évvel fiatalabb Ács Eszter, akivel közös munkahelyükön, a Nemzeti Színházban számos darabban játszottak már együtt, először öt évvel ezel
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tanév kezdetén a legnagyobb kiadást a ruházati termékek és cipők jelentik, év közben különórákra költenek a legtöbbet a szülők – derül ki a Magyar Bankholding felméréséből.
Nem maradhat torzón a Biodóm Lázár János szerint. A miniszter a Tranziton beszélt arról, hogy fantasztikus ötletnek tartja a beruházást, és az sem érdekli, hogy az a fővárosé, vagy az Állatkerté, szerinte be kell fejezni. A Főpolgármesteri Hivatal Híradónknak azt írta: várnak Lázár János válaszára, hogy mikor áll készen a tárgyalásra a Biodóm és má
Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk - hangoztatta Novák Katalin köztársasági elnök a hallgatókhoz szólva vasárnap a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban.
Szombaton csupán néhány órával a tűzijáték előtt a Dunába esett egy férfi, akinek a segélykiáltásait többen is hallották a Margit hídnál. Megpróbált a felszínen maradni, azonban elnyelte őt a víz.
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasá
Forgalommal szemben közlekedő autósokat vettek videóra az M0-s és az M44-es úton. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint figyelmetlenség, vagy pánik lehet az ilyen esetek hátterében.
A montenegrói partról majdnem száz embert vittek kórházba. Vélhetően egy étterem volt a mérgezés forrása, a kezeltek nagy része ugyanis ott vacsorázott.
Óriási tömeg nézte a helyszínen szombaton az egy héttel elhalasztott tűzijátékot Kovács Zoltán államtitkár szerint. Facebook-oldalán azt írta, rendkívüli esemény nélkül zajlott le az ünnepi műsor. A MÁV kedvezményes retúrjegyével 18 ezren utaztak a fővárosba, majd haza. A félórás műsort drónshow nyitotta meg, majd a hangjátékkal és fényfestéssel ki
Csődbe ment az egzotikus utazásokat kínáló Lagun Travel, a károsultak kifizetésére nincs fedezet. Az Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerint a cég Seychelles-szigeteken lehet bejegyezve. A Seychelle Köztársaság magyarországi tiszteletbeli főkonzulja felvette a kapcsolatot a kinti idegenforgalmat felügyelő államtitkárral.
„Ez Európa legnagyobb tűzijátéka, de kérjük, hogy a forráspont elérése után takarékon főzzön!” Teljesen máshogy gondolkozik az AHang nevű civil szervezet és a kormánypárti politikusok a tűzijátékra költött 1,3 milliárd forintról.
Szerinte az egyetemnek kritikusan gondolkozó embereket kell képeznie. Emlékeztetett, hogy a Corvinus az egyetemi átalakítások úttörője volt, az első olyan intézmény, amely alapítványosított formában megújult.
Mennyi fájdalmat és csapást kell még elviselnem? – teszi fel a kérdést Kissné Csomor Mária, aki – hamvak hiányában – tíz hónapja nem tudja eltemeti édesanyát, ráadásul most a rendőrség is egy számára elfogadhatatlan döntést közölt vele.
Nyaranta mindig csökken az országos vérkészlet, így a Vérellátó és a sürgősségi motoros vérszállítók is a véradás fontosságára figyelmeztetnek. Az ország biztonságos ellátásához napi 1600-1800 véradóra lenne szükség, a nyári hónapokban azonban az önkéntesek száma ennél jóval kevesebb. Az ATV Híradójának riportja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb. Az üzleti bizalmi ind