A kormánypárt kötcsei piknikjének ugyan vége, ám Orbán Viktor kormányfő - közösségi média stábjának köszönhetően - összefoglalta a kormány holdudvarának részvételével lezajlott kötetlen találkozó szép momentumait, amelyek persze főként a miniszterelnök személyéhez kötődtek.
A budapesti férfi elvesztette a fejét, amikor megbüntették és nekiesett az ott kihelyezett jegyautomatába, majd az egyik ház homlokzatára felszerelt közterületi térfigyelő kamerát is levágta.
Nem lesz egyszerű az egyedi mérés kialakítása a távfűtéses lakásokban a szakember szerint, a költségekről pedig egyelőre még csak találgatni sem érdemes. A kormány csütörtökön jelentette be, hogy a távhő árán a lakossági fogyasztók esetében nem változtatnak, ám elindítanak egy programot, hogy a távhővel fűtött lakásokat mérőórával lássák el.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A méltatlanul elfelejtett magyar–amerikai tudós Albert Einstein tanársegédjeként is dolgozott, az atombomba fejlesztésében is részt vett. A Dartmouth Egyetem rektoraként Thomas Kurtzcal létrehozta a BASIC számítógépes programnyelvet, mellyel forradalmasította az informatikát.
Félnek a nyugdíjasok a téli hónapoktól, sokan levélben keresik fel a Nyugdíjas Parlamentet, mivel megélhetési válsággal küzdenek, amióta az élelmiszerárak is az egekbe szöktek. Az ATV Híradójának nyilatkozó energiaszakértő szerint a jelenlegi tendenciák felborulnak az új rezsiszámlák kiérkezését követően. A DK a novemberi nyugdíjemelés előrehozását
Év végére kerül ki a budapesti egykori Postapalota székháza mellé az ugró arany Csodaszarvas, Szőke Gábor Miklós legújabb szobra. A szobrász szerint idézem: az aranyszőr lemezekből készülő szobor éjszaka az éggel egybefonódva csillagképként fog ragyogni. A Kétfarkú Kutyapártnak viszont egészen más jutott róla eszébe.
A XX. században "sziklafal és szakadék közé szorított" magyarság a saját tapasztalatait tudja felajánlani a XXI. században szakadék szélére szorított Európának – mondta az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Piliscsabán.
Az orosz gáz- és kőolajkitermelés terén okozhatnak komoly gondot az uniós szankciók Oroszországnak – ezt a jegybank korábbi alelnöke mondta az ATV Híradójának. Bodnár Zoltán szerint ugyanis ezek a szektorok amerikai és nyugat-európai befektetők részvételével, az ő technológiájukat használva működnek. Korábban az Inforádióban a Portfolio elemzője ar
Októberben a felnőtt foci vb-vel párhuzamosan megrendezik az utcai foci vb-t. Az Oltalom Sportegyesület menekültekből, hátrányos helyzetű és gyermekotthonban élő fiatalokból álló csapata meghívást kapott a versenyre, már csak a repülőjegyre való hárommillió forintot kell összegyűjteniük, hogy labdába rúghassanak, akár brazilok vagy az angolok ellen
Idén április és június között 4,7 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 53 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám 2019 második negyedévéhez viszonyítva a kiutazások száma 24 százalékos visszaesést mutatott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves kiadványából.
A szarvasbőgés, más néven a "vadászidény" a szarvasok szaporodási időszaka. Emiatt a hím egyedek hangosabbak és kevésbé óvatosak, így a vadászok számára ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy felkutassák őket.
A jövő hét elején ismét melegedés kezdődik és késő nyári idő várható, csütörtökön lehet akár 30 fok is. Pénteken azonban markáns lehűlés kezdődik, a hétvégén már csak 20 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Nem oda Buda! Szép munka volt! - felkiáltással gratulált Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán Fazekas Csilla Fideszes képviselőnek, a Várkerület 5-ös számú egyéni választókerületében aratott győzelméhez.