Egymázsás szovjet légibombát találtak a Dunában, Budapest belvárosában, a robbanótestet szeptember 12-én, hétfőn emelik majd ki - tájékoztatott a Magyar Honvédség (MH) tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. A terület lezárásának részleteit honlapján ismertette a rendőrség.
A három családban összesen nyolc gyerek maradt félárván. A segítséget a miskolci gyermekjóléti intézmény koordinálja. Egyebek mellett a gyerekek iskolakezdését segítik, a temetésekre gyűjtenek, valamint jogi és pszichológiai segítséget is adnak.
Hatósági áras lesz a tűzifa és mindenkinek jut belőle 10 köbméter a fűtési szezon kezdetére, ígéri a kormány. A fakereskedők viszont ennek az ellenkezőjét állítják: nincs elég tűzifa, nagyon sok helyen üresek a telepek, nem kapnak árut az erdészetektől. Azt, hogy hol húzza meg a kormány a tűzifa árát, egyelőre nem árulták el.
A huszadik századból meg kell tanulni, hogy aki nem a nemzeti érdekeket szolgálja, előbb-utóbb más, birodalmi érdekeket szolgál – mondta az államtitkár.
A vállalat vezérigazgatója azt mondta az RTL Híradónak, valóban minden hónapban több buszvezető távozik a cégtől, mint ahányan jönnek, idén 180-an mentek el. Járatritkításokra azonban nem lesz szükség, túlórákkal tudják biztosítani a kiszolgálást.
Munkács – Döbbenetes! Kínzásra használják a magyarok kedvenc ételízesítőjét? Mit művelnek a hungarikummal? Furcsa videó kezdett terjedni a közösségi oldalakon, amin egy sötét helyiségben egy ukrán katona magyar szavak kíséretében egy kanál Erős Pistát ken egy kekszre, majd egy megkötözött, letakart szemű orosz katona szájába tömi.
Futóverseny miatt szombaton és vasárnap jelentős közlekedési változásokkal kell számolni a fővárosban, egyebek mellett egész hétvégére lezárják a Pázmány Péter sétányt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a kötöttpályás járatokat ajánlotta a közlekedőknek.
Változékonyra és csapadékosra fordul az idő a hétvégére és a hőmérséklet is viszaesik, szombaton 21 és 26 fok között várható a legmagasabb hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A miniszter rögzítette azt is, hogy a magyar kormány a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd híve, és azért dolgozik, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájuthassanak az őket megillető forrásokhoz.