2023. október 24. kedd

okt. 24
10:57
Schadl bizalmasa: Gondolom, még szükség volt pénzre, és kaptam egymillió forintot a házipénztárba (Telex)
S. Tímea egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte, hogy a végrehajtói kar volt elnöke pénzért cserébe tette őt pozícióba. A nő szerint az irodában hiába nem Schadl volt a végrehajtó, mindent ő pénzelt. A tanú korábban vádalkut kötött az ügyészséggel.
okt. 24
11:00
Halálhoz is vezethetnek a kórházi fertőzések - Magyarországon rengeteg az eset, de hogy pontosan mennyi, azt a kormány titkolja (Blikk)
Hosszú évek óta egyre csak nő a kórházi fertőzések száma Magyarországon. Évről évre egyre több esetet jelentenek, azonban még így is sokkal több lehet a valós esetek száma, mint azt a nyilvánosságra hozott adatok mutatják.
okt. 24
11:00
Allstars üzleti talk show készül Bombera Krisztinával (ATV)
A Menedzserszövetség közel 30 éve tünteti ki az év legkiválóbb vezetőit, 2019 óta pedig a kitüntetettek életútját egy egyedülálló interjúsorozat keretében mutatja be a nagyközönség számára, Business Menü Bombera Krisztinával címmel.
okt. 24
11:06
Elhunyt Kovács Gábor (Blikk)
Kilencvenhárom esztendős korában, október 21-én elhunyt Kovács Gábor szívsebészprofesszor, Szeged díszpolgára - tájékoztatta a város polgármesteri hivatala kedden az MTI-t.
okt. 24
11:06
Elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor (ATV)
Kilencvenhárom esztendős korában, október 21-én elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor, Szeged díszpolgára - tájékoztatta a város polgármesteri hivatala kedden az MTI-t.
okt. 24
11:12
Orbán Viktor a legerősebb észak-macedón párt vezetőjével tárgyalt (hirado.hu)
A keddi megbeszélésen szóba került a Nyugat-Balkán országainak európai uniós integrációja is.
okt. 24
11:12
"Orbán megpróbálja felgyorsítani, hogy kivezessen minket az EU-ból, ezért parádézik egy körözött bűnözővel Kínában" – tüntetőket kérdeztünk (SzMo)
Miért nincsenek többen a tüntetésen? Van-e értelme kinn lenni? És mit ünneplünk október 23-án? Ellenzéki tüntetők válaszoltak a Szeretlek Magyarország kérdéseire.
okt. 24
11:12
Orbán Viktor a legerősebb észak-macedón párt vezetőjével tárgyalt (Demokrata)
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Hrisztijan Mickoszkit.
okt. 24
11:24
Karácsony Gergely: Aki szembejön, az kiiratkozik az ellenzékből (444.hu)
Szerinte nem lesz főpolgármester-jelölti előválasztás, mert egy párt sem veszélyeztetné az ellenzék budapesti győzelmét.
okt. 24
11:27
Meghalt Kovács Gábor szegedi szívsebész, az ország első intenzív terápiás osztályának alapítója (Telex)
Ő kezdte el a nyitott szívműtéteket és a csecsemőkori szívműtéteket is Szegeden.
okt. 24
11:30
Erről esett szó Orbán Viktor és a legerősebb észak-macedón párt vezetőjének találkozóján (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) pártelnökét, Hrisztijan Mickoszkit - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 24
11:33
Immár 26. alkalommal volt a kolbász fővárosa Békéscsaba (Gyulatelevízió)
A fesztivál csúcspontja idén is a szombati, nemzetközi kolbászgyúró verseny volt. A nap során több, mint 600 csapat dolgozott egy időben. Hégely Sándor fesztiváligazgató kiemelte, ilyen nagy érdeklődés még nem volt a rendezvény történetében. A “Felvidéki dínók” elnevezésű csapat Somorjáról érkezett a vármegyeszékhelyre. 2022 után ismét megmérette
okt. 24
11:36
Orbán Viktor a legerősebb észak-macedón párt vezetőjét fogadta a Karmelitában (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) pártelnökét, Hrisztijan Mickoszkit - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 24
11:36
Orbán Viktor a legerősebb észak-macedón párt vezetőjével tárgyalt (HírTV)
A Fidesz és a magyar kormány korábban felajánlotta, hogy segíti a konzervatív partnerpárt kormányzati felkészülését.
okt. 24
11:42
Felszállnak a Gripenek, üzent a lakosságnak a honvédség (Infostart)
Gyakorlórepülés okozhat a szokottnál nagyobb zajt.
okt. 24
11:45
Október 23: egyre fontosabb az emlékezés (Gyulatelevízió)
A Gyulavári Kopjafánál kezdődtek hétfőn, az 1956-os megemlékezések. Király Sándorné pedagógus, a Gyulavári Részönkormányzat külsős tagja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy több, mint két emberöltő távlataban gyérül az emlékezet, ezért egyre fontosabb az emlékezés, hogy példát es mintát adjunk. Király Sándorné felidézte az egykori gyula
okt. 24
11:48
"A családi fészek nem temető" – Erre emlékeztet a temetkezési szervezetek hamarosan induló országos kampánya (Blikk)
Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat.
okt. 24
11:54
Macedón párt kormányzati felkészülését segítené a magyar kormány (Infostart)
Orbán Viktor a legerősebb észak-macedón párt vezetőjével tárgyalt.
okt. 24
11:54
Felborítottak és kiraboltak egy kerekesszékes férfit Karcagon (Blikk)
A rendőrségi jelentés szerint a mozgásban és beszédében is korlátozott 65 éves kerekesszékes férfit raboltak ki vasárnap délután Karcagon.
okt. 24
11:54
Tömegesen zárja be bankfiókjait az MBH Bank (ATV)
Az új "színmagyar gigabank" mintegy 60 fiókot zár be november végéig - összesítette az eddig megismert információkat az Azénpénzem.hu.
okt. 24
12:03
Dübörögnek Kelet Magyarország felett a magyar Gripenek (Hungarianpress)
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen pilótái 2023. október 24-én és 25-én délutáni és esti repüléseket hajtanak végre. A repülés az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően, a pilóták képzettségének fenntartása, illetőleg a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében történik. A repülés során Kecskemét, Eger, M
okt. 24
12:03
Elkezdődött a vízilabda Észak-keleti Ifjúsági Bajnokság. (Nyíregyháza)
Az Aqua Se csapatának első ellenfele a Jászberény, második pedig a Zempléni Vk volt.
okt. 24
12:05
15 fősre bővült a sóstói pingvincsapat (Nyíregyháza)
Gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark Humboldt-pingvin állománya. A kolónia a most (szlovák és német állatkertekből ) érkezett egyedekkel már 15 tagot számlál.
okt. 24
12:12
A pótló pótlója vitte Budapestre az utasokat, miután lerobbant a MÁV-pótlóbusza (SzMo)
A vasúti pálya karbantartása miatt kellett átszállni a pólóbuszra, ami röviddel az indulás után füstölni kezdett az M1-es autópályán. Ekkor érkezett az utasokért a pótló pótló.
okt. 24
12:18
Takarítócégre csapott le a Nav: már maguk sem tudták követni a saját trükkjeiket (Blikk)
Az Online Számla rendszer és a NAV egyéb forrásból származó adatai buktatták le azt a társaságot, amelyik bíróságok, egyetemek takarítását, üzemeltetését végezte.
okt. 24
12:21
Kampányt indítanak temetkezési szervezetek, hogy az emberek ne vigyék haza az urnát (Telex)
Eközben az elmúlt öt évben nagyjából 60 százalékkal drágult a temetkezés.
okt. 24
12:24
A téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet az MME (ATV)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy a kerti munkák során a lombhalmokat és rőzserakásokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében.
okt. 24
12:27
Nemzetközi hallgatókat fogadtak a Nyíregyházi Egyetemen (Nyíregyháza)
24 országból fogadtak nemzetközi hallgatókat a Nyíregyházi Egyetemen, kedden. A rendezvényen bemutatták a 10 éves Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogramot, volt kulturális műsor, a hallgatók bemutatkoztak az intézmény vezetőségének és egymásnak.
okt. 24
12:45
Sikeresen mutatkozott be a Digitális Közösségi Alkotóműhely az Agria Média 2023 kiállításon (Nyíregyháza)
Az idei évben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem meghívta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyét, hogy mutatkozzon be kiállítóként.
okt. 24
12:54
Kék bolygó: vannak helyek itthon, ahol nyolc méterrel csökkent a talajvíz szintje (Infostart)
Párából jó minőségű ivóvizet előállító berendezést fejlesztett ki egy magyar cég.
okt. 24
12:54
Kampányt indítottak a temetkezési szervezetek, hogy az emberek ne vigyék haza az urnát (ATV)
Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat.
okt. 24
12:54
Rengetegen kapnak halálos kórházi fertőzést Magyarországon, a kormány megpróbálja mindezt eltitkolni (SzMo)
A Direkt36 Telexen megjelent cikksorozatának első részéből kiderül, hogy évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésekről számolnak be a kórházak, de a valóságban még rosszabb a helyzet.
okt. 24
12:56
Novák Katalin elmondta, Puskás hogy búcsúzott Melbourne-ben a játékosaitól (ATV)
A köztársasági elnök Melbourne-ből posztolt a Facebook-oldalán, ahol Puskás edzőként dolgozott.
okt. 24
13:06
Kocsis Mátéék terrorizmus elítéléséről szóló javaslatát már tárgyalta a külügyi bizottság (ATV)
A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról nyújtott be politikai nyilatkozat-javaslatot a múlt héten Kocsis Máté Fidesz-  és Simicskó István KDNP-frakcióvezető az Országgyűlésnek - ma már tárgyalták a bizottságok is.
okt. 24
13:09
Ugyanazok a versenytársak és kimagasló sikerráta a közbeszerzéseken – gyanús eljárásokat talált egy cégnél az Átlásztó (Telex)
A Tömb 2002 Kft közbeszerzései miatt a lap bejelentést tett a Közbeszerzési Hatóságnál és az Integritás Hatóságnál is.
okt. 24
13:12
Kelemen Hunor határozott fellépést sürget a román nacionalisták mongolozása miatt (Demokrata)
A román állami intézmények nem mutathatnak gyengeséget – mondta az Rmdsz elnöke.
okt. 24
13:18
Budapest után egy vidéki városban is fokozott ellenőrzést rendeltek el (Infostart)
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője nem indokolta a döntését.
okt. 24
13:18
Itt a Dunaferr új neve, a dolgozóknak is üzentek (ATV)
A LIBERTY Steel Group az EU Versenyjogi Hatóságának jóváhagyása után lezárta a Dunai Vasmű, Magyarország vezető acélgyártójának felvásárlását, egyúttal a cég nevét is megváltoztatta.
okt. 24
13:30
Változások jönnek az Allianz Hungária igazgatóságában is (ATV)
Bacsó Gergely veszi át az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatói és igazgatósági elnöki tisztségét 2024. január 1-jétől, a szükséges hatósági engedélyezési eljárás előkészítése folyamatban van - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.
okt. 24
13:42
Kiderült: teljesen új Kresz-t készít a kormány (Blikk)
Új KRESZ készül, de a B kategóriás jogosítvány is kettéválasztásra kerülhet. A nagy teljesítményű autók elterjedése állami beavatkozást igényel, de ennél azért többről van szó...
okt. 24
13:54
Túl sokat költenek az adófizetők pénzéből a parlamenti frakciók? (Blikk)
A Fidesz drága autóra és médiafigyelésre költött a frakciópénzéből, míg az MSZP a saját hátországát hizlalta belőle – tudta meg a Blikk.
okt. 24
13:54
Az Astoria szálló foglyai – Brit visszaemlékezés jelent meg az 1956-os forradalomról (hirado.hu)
A gépelt visszaemlékezést, valamint 28 fényképet, amelyeket a német Heinz Corte készített Magyarországon, Rance családja adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
okt. 24
14:00
Újra busznagyhatalom lehetünk (hirado.hu)
Aláírás előtt áll egy igen komoly kapacitású buszgyár létrehozásáról szóló szerződés, a hírek szerint a kínai BYD járműgyártó fog elektromos autóbuszokat készíteni Magyarországon. A vállalatnak 2017 áprilisa óta a komáromi üzeme révén már van gyáregysége hazánkban.
okt. 24
14:00
Svéd NATO-csatlakozás: “Nincs változás a kormánypártok álláspontjában" (ATV)
“A magyar parlament szuverén, a saját menetrendje szerint halad" - ezt közölte az atv.hu-val Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető sajtóosztálya a kérdésünkre, hogy Erdogan török elnök hétfőn már benyújtotta Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet a török nemzetgyűlésnek.
okt. 24
14:12
Ezért vághatták ki Göncz Árpád óbudai emlékfáját (Blikk)
A platánfák nem valóak városi környezetbe a gyakori bakteriális, gombás, illetve rovareredetű megbetegedések miatt. Ez is az oka annak, hogy az Óbudai Egyetemmel szemközti parkban 2016-ban Göncz Árpád egykori köztársasági elnök emlékére ültetett fát, hat társával együtt két hete ki kellett vágni. Hogy mi lesz a most csonka, fa nélküli emléktáblával
okt. 24
14:15
Elfogadhatatlanná nyilváníttatná a kormány Karsai Dániel eutanáziára vonatkozó kérelmét (Telex)
Benyújtották az ellenkérelmet a strasbourgi bíróságra.
okt. 24
14:15
A rendőrséget kérték fel döntőbírónak (Nyíregyháza)
Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben.
okt. 24
14:15
Országos kampány indul a temetői urnák hazavitelével kapcsolatban (vasárnap.hu)
Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban
okt. 24
14:18
Ezt rengeteg magyar szülő elrontja: így betegedhet meg könnyen a gyerek a rossz öltöztetés miatt (Pénzcentrum)
Az elmúlt hetekben megtapasztalhattunk gyakorlatilag egyetlen nap leforgása alatt hármat a négy évszakból. Reggelente már csípős hidegek fogadtak minket, délelőttre azonban tavaszias időjárás köszöntött bennünket, hogy aztán a koradélutáni órákban az indián nyarat élvezhessük. Ember legyen a talpán, aki kilogisztikázza ilyenkor a gyermekek öltözköd
okt. 24
14:18
Hatalmas drogfogás: három megyében több mint tíz kiló kristályt foglalt le a rendőrség (SzMo)
A nyomozás az ügyben még 2022 végén kezdődött, ekkor derült ki, hogy egy Salgótarjánban élő, 22 éves férfi az élettársával együtt kereskedik új pszichoaktív anyaggal, és őket egy gyöngyösi férfi látja el az áruval.

Keresés