A hivatalos tankerületi indoklás szerint az új teljesítményértékelő rendszer ugyanis még nincs bevezetve, így legkorábban 2025. szeptemberétől számíthat bérmódosításra a pedagógus. A PDSZ szerint az elutasítás valódi oka az lehet, hogy a tankerületeknek egyszerűen nincs költségkeretük.
Életének 66. évében, október 23-án elhunyt Varga Attila közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az innovációs folyamatok területi dimenzióinak és a tudásalapú gazdaságfejlesztés lehetőségeinek kutatója - közölte az MTA szerdán.
A fővárosi közösségi költségvetés nyílt ötletpályázata után idén ősszel ismét a budapestiek dönthettek arról, mely fejlesztési javaslatokat valósítsa meg a Fővárosi Önkormányzat. A megvalósítandó projektek listája a beérkezett – több mint százezer – szavazat alapján állt össze, amelyeket Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyott.
A Corvinus is reagált Ádám Zoltán, oktató kirúgására, akit azután bocsátottak el azonnali hatállyal, hogy etikai vizsgálatot kért az egyik befolyásos családból érkező hallgatóval való kivételezés ellen. Az egyetem szerint okszerű döntést hoztak.
Az Egészségügyi Információs Percek huszonhatodik részében Molnárné Romvári Gabriella szülésznő a várandós gondozás menetével kapcsolatban oszt meg fontos információkat.
A fővárosi közösségi költségvetés nyílt ötletpályázata után idén ősszel ismét a budapestiek dönthettek arról, mely fejlesztési javaslatokat valósítsa meg a Fővárosi Önkormányzat. A megvalósítandó projektek listája a beérkezett – több mint százezer - szavazat alapján állt össze, amelyeket Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyott.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja tudománypolitikai megbeszélést folytatott szerdán délelőtt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Karmelita kolostorban ‒ tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja tudománypolitikai megbeszélést folytatott szerdán délelőtt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. Mindez nem véletlen, ugyanis a Fővárosi Törvényszék első fokon már kimondta, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak ki kell adnia a vízdíjra vonatkozó számításokat és javaslatokat.
A Momentum nem vett részt a szavazáson arra hivatkozva, hogy a politikai nyilatkozat összemossa a terrorizmust és a bevándorlást. Hadházy Ákos és Novák Előd nemmel szavazott.
Amint arról a Blikk is beszámolt ma ismét összeültek a képviselők a parlamentben, az ülés reggel fél kilenckor kezdődött, napirend előtti felszólalásokkal. a legnagyobb izgalmat ma egy az élő közvetítésben hallható elszólás okozta. A technikai szünetben ugyanis bekapcsolva maradt az országgyűlés alelnökének mikrofonja, és amit mondott, azt kétfélek
Bár borúlátóbbak lettek a magyarok az anyagi helyzetüket illetően, de sokkal előrelátóbbak. Idén átlagosan 40 616 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legtöbben váratlan helyzetekre vagy pénzügyi tartaléknak spórolnak, hogy legyen mihez nyúlni, amikor kell, de sokan tesznek f
Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerdán a honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja tudománypolitikai megbeszélést folytatott szerda délelőtt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Karmelita kolostorban – tájékoztatott a miniszterelnök sajtófőnöke.
A szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára; az óraállítás miatt a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik a hajnali órákban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
A kulcs az 50 százalék: ha ennél nagyobb mértékű támogatással folyik bele az állam vagy az unió az önkormányzati projektekbe, akkor az állami beruházássá válik.
Izgalmas eseményre várja a lakosságot az Éak Nonprofit Kft. A hulladék útját követhetik végig az érdeklődők pénteken a Nyíregyházi Hulladékkezelő Központban, az Erőművek Éjszakáján. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára; az óraállítás miatt a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik a hajnali órákban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök bejelentése szerint jövő évtől 840 euróra nő a minimálbér, amivel az elmúlt hét év alatt 103 százalékkal, azaz bruttó 426 euróval nőnek az országban a minimálbérek.
"Hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni" – írja frissen megjelent cikkében a Momentum EP-listavezetője, aki szerint a Demokratikus Koalíció és elnöke "súlyos gátja a kormányváltásnak".
Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője szerint a nyugdíjasokat csak választások előtt segítik a kormánypártok. A kijelentésnek több kormányintézkedés és az érintettek szervezetének egyik vezetője is ellentmond.
Pénteken változnak az üzemanyagárak, ami jó hírt jelent majd a gázolajjal tankolóknak, ellenben a benzinesek már kevésbé fognak örülni. Egy hónap után fordulat érkezett a hazai benzinárakban, megállt a folyamatos csökkenés.
Átlagosan minden magyar háztartásnak van 13 millió forint megtakarítása - ezt a jegybank nemrég közreadott jelentéséből tudhattuk meg, de erre mindenki felhúzta legalább az egyik szemöldökét. Virovácz Péter szerint fenntartásokkal kell kezelni a statisztikákat, Trippon Mariann szerint pedig bármilyen nehéz és kiszámíthatatlan a jelen gazdasági hely