2023. október 25. szerda

okt. 25
13:24
Több kilométeres a torlódás az M1-esen (ATV)
Baleset történt szerdán az M1-es autópálya lébényi szakaszán, ahol több kilométeres torlódás alakult ki a főváros felé vezető oldalon – közölte az Útinform szerda délben.
okt. 25
13:24
Két embercsempészt fogtak el a józsefvárosi rendőrök (Demokrata)
A 39 éves azerbajdzsáni és a 31 éves grúz állampolgárt perceken belül elfogták.
okt. 25
13:30
Indulhatnak a magyar katonák Csádba, ez lesz a feladatuk (Infostart)
200 fős kontingens kiküldéséről tárgyal az Országgyűlés.
okt. 25
13:42
Itt vannak a közösségi költségvetés győztesei (Infostart)
Jóváhagyta a főpolgármester a közösségi költségvetés ötletpályázat nyertes projektjeinek listáját.
okt. 25
13:42
Megszavazta az Országgyűlés az Izrael elleni Hamász-terrortámadást ítélő nyilatkozatot (ATV)
A határozatot - melyben elítélik a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását - a Fidesz és a KDNP képviselőin kívül az ellenzéki DK, MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselői is megszavazták, a Mi Hazánk képviselői tartózkodtak, Novák Előd és Hadházy Ákos voksolt nemmel. A Momentum képviselői nem vettek részt a szavazáson, mert szerintük
okt. 25
13:42
DK: Sok sikert kívánunk Donáth Annának és a Momentumnak a jövő évi választásokra (Telex)
Így reagáltak Donáth véleménycikkére. A nagyobb támogatottság nagyobb felelősséget is jelent szerintük.
okt. 25
13:44
Karsai Dániel: Nem kerültünk át háborús üzemmódba (Telex)
Reagált a méltóságteljes eltávozásért küzdő alkotmányjogász arra az ellenkérelemre, amit a magyar kormány adott be Karsai strasbourgi ügyében. Továbbra is nyerhetőnek tartja a pert. Azt kéri, hogy a társadalmi párbeszéd továbbra is maradjon kulturált hangnemben.
okt. 25
13:54
Két pályázatot hirdet középiskolásoknak a GFE (Gyulatelevízió)
A középiskolás diákokat szólítja meg a Gál Ferenc Egyetem a következő hetekben. A „Legkiválóbb Ápolójelölt” és a „Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője” címek elnyerésére hívják a régió fiataljait, mellette már zajlik a Felvételizők Napja pályaorientációs nap szervezése is. A 3 Témában Beke Szilviával a középiskolai korosztály és az egyete
okt. 25
14:00
Egyre közelebb ér Magyarországhoz a sertéspestis (ATV)
Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
okt. 25
14:06
Országgyűlés: ingyen jogsi a középiskolásoknak, egyszerűbb házasságkötés és munkavédelmi oktatás (Infostart)
Az állam működésének egyszerűsítésével összefüggő jogszabályokként összegezték a változásokat.
okt. 25
14:06
Miért ilyen szokatlan időpontban, szerda este tartják a kormányinfót? Ez lehet az oka (SzMo)
Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett ezúttal Csák János kulturális és innovációs miniszter lesz a főszereplő. A heti kormányinfó szerda este lesz.
okt. 25
14:12
A magyarságkutatásra a nehéz időkben is talált 2,2 milliárdot a kormány tavaly (Telex)
A 2021-es költségvetéshez képest 400 millióval kapott többet Kásler Miklós intézete.
okt. 25
14:30
Rászorulókkal és gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek kaptak liszt adományt (Gyulatelevízió)
Békés vármegyei rászorulókkal és gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek kaptak adományt a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program segítségével. A szerdai, békéscsabai eseményen 24 civil szervezet kapott 700 kilogramm liszt adományt. Ők ezt fel tudják használni akár sütás-főzés során. Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere program projektvezetőj
okt. 25
14:42
Hiába a milliárdok, Debrecenben mélyrepülésben a Fidesz (SzMo)
A kálvinista Róma szerény gazdasági súlya ellenére óriási kormányzati támogatásokat zsákolt be, amitől azt várták, hogy stabil vára lesz a Fidesznek. Nem ez történt.
okt. 25
14:48
Döntött a főváros: átmenetileg átveszik az Oltalom szociális intézményeinek dolgozóit (Telex)
A Fidesz módosítót nyújtott be, ők teljesen átvették volna az Oltalom és a MET által ellátott feladatokat, de a Közgyűlés többsége ezt nem támogatta.
okt. 25
14:48
Kiss-Rigó László püspök üzenete (Gyulatelevízió)
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!   Október hónap kiemelt alkalmat nyújt a történelmi emlékezésre, illetve az ünneplésre határoktól függetlenül a magyar nemzet minden tagjának, minden magyar közösségnek. A napokban emlékezünk meg az ’56-os forradalomról és szabadságharcról, a hó elején emlékeztünk az Aradi vértanúkra, október 8-án pedig – ami mos
okt. 25
14:54
Karsai Dániel: Ez a kérdés, ha tetszik, ha nem, 8 milliárd ember ügye (444.hu)
A kormány arra kéri az Emberi Jogok Európai Bíróságát, nyilvánítsa elfogadhatatlannak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel kérelmét. Az életvégi döntésért küzdő alkotmányjogász szerint reális esélye van a győzelemre.
okt. 25
14:54
"Ne heverj parlagon!"  címmel ismét környezetvédelmi versenyt rendeztek a Vármegyeházán (Nyíregyháza)
Hét középiskolai és hat általános iskolai csapat vett részt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal és az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ "Ne heverj parlagon!" elnevezésű környezetvédelmi versenyén, amelyet idén is az Agrárminisztérium támogatott.
okt. 25
15:12
"Sokan mondtuk, nem megújítani, hanem egy teljesen új szabályozást kell kialakítani" – szakértő beszél az újonnan előkészített Kresz-ről (Blikk)
A napokban jelent meg, hogy a közlekedési minisztérium teljesen új KRESZ-t dolgozna ki, ennek részeként a B kategóriás jogosítvány megszerzését is kettéválaszthatják. Erről kérdeztük meg Pausz Ferenc közlekedési szakértőt.
okt. 25
15:12
Így sem láttuk még Szijjártót befutni a Külügyminisztériumba (ATV)
A mai parlamenti ülés előtt reggel “egy rövid futás fért bele" a miniszternek, aki New Yorkból, az ENSZ BT-tanácskozásról érkezett haza.
okt. 25
15:12
Kilátástalan helyzetben a magyarok: kevesen tesznek csak félre idős korukra (Pénzcentrum)
A jövővel kapcsolatos várakozások tekintetében a hazai lakosság továbbra is meglehetősen borúlátó ez rajzolódik ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából, amely a hazai 18-65 éves lakosság pénzügyi tudatosságát, megtakarítási szokásait és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásait vizsgálta.
okt. 25
15:18
Mire készülnek? Rendkívüli kormányinfó lesz ma (Blikk)
Rendkívüli kormányinfó lesz ma kora este, több téma is terítékre kerülhet, amelyek úgy tűnik, nem várhattak a holnapig. Nagyon valószínű, hogy az új csok-szabályozás részletei, illetve kutatások további kormányzati támogatásával kapcsolatos bejelentések is előkerülnek.
okt. 25
15:18
Halottak napja és mindenszentek; megemlékezünk a sírkertekben (Nyíregyháza)
A mindennapi készenléten túl a halottak napja, mindenszentek ünnepére hónapokon át készülnek a nyíregyházi Északi temetőben is. Új kapu épült, és felújítottak utakat, összeállították az emlékezőnapok látogatási rendjét a nyitvatartástól a hivatali időig. November 1-jén 7 és 10 óra között lehet gépkocsival behajtani a temetőbe. A figyelmeztetés szer
okt. 25
15:24
Csák János arcára is kiült a döbbenet: Trump feliratos baseballsapkában lazul Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor egy piros trumpos baseballsapkával gazdagodott, a feladó akár maga az amerikai exelnök is lehet.
okt. 25
15:24
A budapestiek döntöttek arról, milyen fejlesztésekre költhet egymilliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat (SzMo)
A fővárosi közösségi költségvetés idén szeptemberben zajló szavazásán ismét azok dönthettek a Budapestet érintő fontos fejlesztésekről, akik itt élnek, vagy ide köti őket a munkahelyük, iskolájuk.
okt. 25
15:30
Most aztán aggódhatunk, vészesen közelít felénk a rettegett kór (ATV)
Már a határ mentén megjelent az afrikai sertéspestis.
okt. 25
15:42
Rendkívüli bejelentést tett Borkai Zsolt, minden győri körzetben saját jelöltet állítana (ATV)
A volt győri polgármester a Közösen a Jövőnkért Egyesület színeiben indul a jövő évi önkormányzati választáson a polgármesteri címért.
okt. 25
15:42
A fővárosi önkormányzat átveszi Iványi Gáboréknak a budapesti hajléktalanellátásban dolgozó munkavállalóit (SzMo)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán - egyhangú döntéssel - fejezte ki elvi egyetértését, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei munkaviszonyt létesítsen a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület dolgozóival.
okt. 25
16:00
Szijjártó: a világ ma a veszélyek korát éli (ATV)
Az emberiség válságról válságról bukdácsol és a globális biztonság is ma van a legrosszabb állapotában a hidegháború vége óta. “Arról is világosan kell beszélnünk, hogy Izraelnek igenis joga van ahhoz, hogy megvédje saját magát" - jelentette ki Szijjártó Péter a parlamentben napirend előtt.
okt. 25
16:06
Ingyen kapnak Gondosórát az idősek, életet menthet! (Ripost)
Egyetlen gombnyomással hív segítséget a Gondosóra.
okt. 25
16:06
Megemlékeztek a Kossuth téri sortűz áldozatairól (Demokrata)
Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
okt. 25
16:06
El a kezekkel! (Telex)
A szuverenitás védelmének álcája alatt hadat üzent a kritikus sajtónak a kormányzó hatalom. Támogasd te is rendszeresen a Telexet, ha elég sokan vagyunk, az nekünk is erőt ad, és pajzsot jelent minden támadással szemben.
okt. 25
16:06
42-en indultak a 14. Hoczopán Sándor nemzetközi sakk versenyen (Gyulatelevízió)
Szombaton rendezték meg a 14. Hoczopán Sándor nemzetközi sakk versenyt. Az idei viadalra negyvenketten érkeztek, köztük voltak profi, és amatőr játékosok is. A rendezvényre a hazai játékosok mellett  Romániából is jöttek résztvevők. A 13 éves Markó Dávid Bence Törökszentmiklósról érkezett a megmérettetésre. Két éve kezdett el sakkozni. A körössza
okt. 25
16:08
Három hétig nem lesz vonat Tatabánya és Biatorbágy között (Telex)
A MÁV szerint most kezdődik a legnehezebb üteme az 1-es vonal felújításának, jönnek a pótlóbuszok. A rossz állapotú Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonal miatt Lázár János a társaság vezetésének is nekiment.
okt. 25
16:12
Listás választás jöhet Budapesten? (Demokrata)
Fodor Gábor egykori politikus szerint sok problémát megoldana, ha visszaállítanák a tisztán listás választást a fővárosban.
okt. 25
16:12
Csináljunk úgy, mintha valami fontosat kellene csinálnunk – bekapcsolva maradt a parlament alelnökének mikrofonja (Telex)
Egy átlagos nap a parlamentben, Latorcai János még a szünetben is igyekezett fontosnak tűnni.
okt. 25
16:18
Sejtelmes fotót posztolt Orbán Viktor, így még nem örült semminek (ATV)
A miniszterelnök különleges ajándékot kapott, ráadásul nem is akárhonnan.
okt. 25
16:24
Novák Előd mellett Hadházy Ákos is nemmel szavazott az izraeli civilek lemészárlását elítélő nyilatkozatra (ATV)
Csak két politikus volt, aki nemmel szavazott.
okt. 25
16:42
Borzalom Kecskeméten: Öngyilkos akart lenni egy 14 éves lány, mert úgy érezte, nem szeretik az osztálytársai (ATV)
A kislányt a kecskeméti rendőrök egy felüljáró korlátjáról húzták vissza.
okt. 25
16:48
Testvére szerint előre kitervelten, egy öreg autóért és egy mobilért ölték meg Bagdy Emőke fiát (Telex)
Császár-Nagy Noémi azt állítja, több elkövető volt, a bátyját tőrbe csalták.
okt. 25
17:00
Ledobta a bombát a showman, polgármester lesz Gáspár Győzőből? (ATV)
Győzike új dolgokat is megtanult a beszélgetés során.
okt. 25
17:12
Junior Prima Díjat kapott Berecz Péter (ATV)
Az ATV munkatársát magyar ismeretterjesztés és média kategóriában díjazták.
okt. 25
17:18
Emigránsok címmel láthatott előadást a Gyulai Várszínház közönsége (Gyulatelevízió)
A Soproni Petőfi Színház, a felvidéki Csavar Színház és a Forrás Színház koprodukciójaként Mrożek darabját vitték színpadra. Az Emigránsok a rendszerváltás előtti Európában, a kelet-európai vendégmunkások németországi mindennapjaiba enged betekintést. A dráma túlmutat a mindennapjainkat átható, a világ jelenlegi egyik legnagyobb problémáját jelen
okt. 25
17:24
Junior Prima Díjat kapott Berecz Péter, a Heti Napló riportere (ATV)
Az ATV Heti Napló című műsorának riporterét magyar ismeretterjesztés és média kategóriában díjazták.
okt. 25
17:30
Orbán Viktor nem akármilyen ajándékot kapott – láthatóan nagyon örül neki (SzMo)
Egészen messziről, az Egyesült Államokból érkezett a csinos szuvenír. A miniszterelnök Csák János társaságában posztolta.
okt. 25
17:42
Felháborodtak a nagykanizsai emberek, miután a MÁV egy tucat fát vágott ki a vasút mellett (ATV)
A fák derekát kettétörve, a megrongált törzseket a földben hagyva irtotta ki egy vállalkozó Nagykanizsa egyik családi házas övezetében a vasút melletti fasort. A közelben lakók azt mondják, hogy ezt a barbár munkát nézni is rossz volt. Ezen a szakaszon a vasút egy mély árokban halad, a fölötte levő vasútpart növényzetét irtotta ki most a cég. A hel
okt. 25
18:12
Így úsznák meg a benzinhorrort a legélelmesebb magyarok: necces belevágni, de megérheti (Pénzcentrum)
Összesen 66 százalékot nőtt a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma Magyarországon 2021-hez képest a Datahouse adatai szerint.
okt. 25
18:24
Már lehet szavazni az inspiráló nőkre (ATV)
Október 24-én megnyitotta az Inspiráló Nők Díja szavazóoldalát a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja hagyományt teremtve, immár ötödik alkalommal díjazza azokat a női teljesítményeket, amik ösztönzőleg hatnak a széles közönség számára is. Ahogy eddig, úgy idén is csak az olvasók kezében van a döntés, akik november 14-ig adhatják le a voksai
okt. 25
18:42
Elfogadhatatlanná nyilvánítani az Orbán-kormány a halálos betegséggel küzdő magyar ügyvéd eutanáziára vonatkozó kérelmét (ATV)
"Nem kerültek át háborús üzemmódba" - ezt válaszolta az ATV Híradó kérdésére Karsai Dániel annak kapcsán, hogy a magyar kormány elfogadhatatlanná nyilvánítaná az eutanáziára vonatkozó kérelmét. A súlyos beteg alkotmányjogász hozzátette szeretné megszerezni a választás szabadságát, saját magának és a sorstársainak. Az ATV Híradó beszámolója.
okt. 25
18:42
Megszavazták a beruházási törvényt, amivel szinte teljesen Lázár kezébe kerülnek az önkormányzatok fejlesztései (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

Keresés