Az emberek közel fele, 49 százaléka szokott rendszeresen takarékoskodni, közülük pedig a legtöbben 100 ezer forint alatti összeget tesznek félre havonta derül ki az MBH Bank által végzett reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság takarékoskodási szokásait vizsgálta. A kutatás rámutatott, hogy a megkérdezettek közel fele több mint három hav
Kezdetét vette a Visegrádi Alap- Partnerség a kisgyermeknevelésben című projekt, melynek célja, hogy a pályázat keretében együttműködő óvodák közösen gyűjtsék össze a kisgyermeknevelés területén hasznosítható olyan jó gyakorlatoka.
Az észt kormányfő szerint Orbán is olyan vezető, aki mond valamit a sajtónak, majd bemegy a terembe és egyetért a többiekkel. "Amíg helytelen dolgokat állítanak, de helyes dolgokat cselekednek, addig rendben vagyunk."
A 83 éves bácsi szalmonellafertőzésben halt meg. Éppen a haláltusáját vívta, amikor lejárt a látogatási idő, és családtagjait kizavarták a kórteremből.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém vármegye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délelőtt.
A közlekedés zavartalansága, és a balesetmentes közlekedés biztosítása érdekében augusztusban befejeződött a Korányi úti bejárat a kibővítése, a beléptetőrendszer kialakítása.
A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Emlékhelyet és emléktáblát avattak 2023. október 31-én Békéscsabán, a rendőrség székházában. Az előbbi az Orosházi Határőr Igazgatóság és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság valamennyi egykori, elhunyt munkatársának tiszteletére készült. A megemlékezésen Berczi László r. ezredes, humánigazgatási szolgálatvezető felidézte: az elmúlt években vol
A külföldi munkavállalók többsége hosszabb távon tervezi a munkavégzést. A hazai munkáltató cégek egyre nagyobb arányban szembesülnek azzal, hogy nehezen találnak minőségi magyar munkaerőt, illetve egyre fokozottabb fluktuációt tapasztalnak, ami azt eredményezi, hogy egyre többen alkalmaznak harmadik országbeli munkavállalót. A Pannon-Work Zrt. fri
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet nemcsak 70 millió forint turisztikai támogatást kapott, de a Miniszterelnökség alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelő is segítette őket 85 millió forinttal.
A fővárosi temetők kedden 7 és 20 óra között, majd mindenszentek és halottak napján, szerdán és csütörtökön 7.30 és 20 óra között tartanak nyitva - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Ugyanazon a sínpáron, egymással szembe haladt két szerelvény Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Hodász vasútállomása közelében hétfő reggel 7 óra körül. Kevesen múlt csak, hogy nem történt tragédia.
Nagy gólok születtek hétfőn és kedden, amikor a gyulai körzetközpont településeinek legjobb U11-es játkosai számára rendeztek őszi kiválasztó tábort. A kétnapos programon sok edzés várta a fiatalokat. Ezeket a szakmai stáb igyekezett minél élményszerűbbé tenni, a munkát sok kapuralövés és egy-egy elleni párharc jellemezte. Ezek az alkalmak sokat te
November 1-jétől országszerte minden véradási eseményre elérhetővé válik az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) online időpontfoglalási lehetősége, azonban a rendszer használata nem lesz kötelező és továbbra sem feltétele a véradásnak - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Darabokban kapta meg egy törékenyként feladott csomag tartalmát egy budapesti olvasónk. Bár kérte a futárt, ellenőrizni szeretné a csomag tartalmát azt csak a kifizetés után engedte meg neki a csomagszállító cég alkalmazottja, aki ezután elviharzott, s arra sem reagált, amikor az ügyfél egy percen belül utána szólt telefonon, az árut darabokra törv
Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökének, parlamenti frakcióvezetőjének édesapja, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnökének halála miatt.
A rendőrség kutyás járőrökkel fokozott ellenőrzéseket tart a budapesti temetőkben, megelőzve a gépkocsifeltöréseket, a lopásokat és a sírrongálásokat. A BKK pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nMindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkív
A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak – közölte Szijjártó Péter.
Bár a következő napokban elhunyt szeretteinkre emlékezünk, nem feledkezhetünk meg saját biztonságunkról sem. A biztonságos közlekedés elősegítése mellett a rendőrség kutyás járőrökkel is fokozott ellenőrzéseket tart a budapesti temetőkben, megelőzve, illetve megakadályozva a gépkocsifeltörések, zseblopások, viráglopások, sírrongálások elkövetését.
Gyulán jellemzően a lakótelepek környékén élnek gazdátlan macskák, az ott lakók sokszor jószándékból adnak enni ezeknek az állatoknak. Ökrös István állatorvos arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy mérsékeljék ezeknek az állatoknak az etetését, elsősorban a felelősen tartott állatok miatt. A kóbor macskák azért veszélyesek, mert számos betegsé
Az év végére közel ötezer olyan férőhely lesz országosan, ahol a fogyatékossággal élő emberek önálló családias lakóépületben laknak – mondta Fülöp Attila.
Lemondott a balatonföldvári Gróf Széchényi Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, miután pénteken lövés dördült az intézményben, ahol pályaorientációs napot tartottak a továbbtanulás előtt álló diákoknak.
Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics Lás
Burkolatfelújítási és hídszigetelési munkálatok miatt csütörtöktől a következő két hétben is korlátozásokra kell számítani az M0-s autóút több szakaszán.
Jelenleg 15, magyar állampolgársággal rendelkező személyről tudni a Gázai övezetben, akik egyelőre sok ezer más külföldi állampolgárral együtt nem tudják elhagyni a területet - közölte Szijjártó Péter az ATV kérdésére. A miniszter azt is elmondta: ők egyszer már majdnem kijutottak Egyiptomba.