Hamarosan érkezik 380 milliárd forintnyi euró, és az év végéig újabb döntést hozhat forrásokról az Európai Bizottság – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Arénában. Akkor sincs baj, ha csak a júniusi EP-választás után jön meg az uniós pénz, és nem áll fenn a forrásvesztés veszélye, mert a kohéziós pénzeknél nagyon távoli a határidő.
Meg kell védeni Magyarország keresztény civilizációját az Európára zúduló iszlám inváziótól, hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti konzultáció keddi, siófoki
A miniszterelnök-helyettes a kötelező üzemorvosi vizsgálat eltörlését is megindokolta az éves meghallgatásán, de beszámolt arról is parlament igazságügyi bizottságában, hányan tanulnak hittant az iskolákban.
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A Magyar Cukrász Ipartestület keddi közleménye szerint az idén negyedik alkalommal hirdették meg az Év bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára hagyományos diós és mákos, valamint ínyenc kategóriában.