2023. március 23. csütörtök

márc. 23
5:21
Komoly munka zajlik Balatonnál, a strandolók is örülhetnek (Infostart)
Felújítják a Kis-balaton Vízvédelmi Rendszert, és új létesítményeket építenek a Lesence-rendszeren, illetve a kis vízfolyásokon.
márc. 23
5:21
Macskamúmiát őrzött a szekrényében egy testépítő nő Kőbányán – Megszólalt a Blikknek Júlia, aki miatt állítólag 107 cica pusztult el (Blikk)
Bár egykor Amerikában – elismert testépítőnőként – számos versenyen diadalmaskodott, szerepelt neves sportmagazinok címlapján, és rengeteg cikk készült róla, szerdán délután már a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalójába kapott idézést K. Júlia. A máig aktívan sportoló 62 éves nő egy súlyos állatkínzási ügybe keveredett: a vád szerint 107 macsk
márc. 23
5:21
Hamarosan megszabadulunk az óraátállítástól (ATV)
A nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart. Az Európai Unió nemrég úgy döntött, hogy 2024-ben minden országnak választani kell egy végleges időszámítást. Ezután soha többet nem fogjuk állítgatni az óráinkat.
márc. 23
5:33
Sokan jobban járhatnak az ismételt nyugdíj-megállapítással (Infostart)
A nyugdíj összegének meghatározásához alkalmazott 2023-as valorizációs szorzószámokkal sokaknak adhat kedvező eredményt az ismételt nyugdíjmegállapítás.
márc. 23
6:03
Mintha két InterCity ütközött volna a Budapest–Szolnok vonalon (Infostart)
Teszt volt. A helyi, területi és országos szintű határozott, gyors és összehangolt mentést szolgálja az országos tömeges mentési és sérültellátási törzsvezetési gyakorlat - közölte az országos polgári védelmi főfelügyelő a Belügyminisztériumban.
márc. 23
6:03
Bölcsőde épül Gödöllőn (hirado.hu)
Csaknem 1,4 milliárd forintból épül új, hat csoportszobás bölcsőde Gödöllőn.
márc. 23
6:15
Ma 10 órától Kormányinfó! (hirado.hu)
A Kormányinfót élőben követhetik az M1 műsorán és a hirado.hu oldalán.
márc. 23
6:27
A Présember Visszatér: a kritikájuk kritikája miatt üzent Szijjártónak (Telex)
„A Kreml is mindig kikérte magának, ha kritika érte” – írta az amerikai nagykövet.
márc. 23
6:33
Az éjszaka Orbán Viktorék megmozgattak több mint 40 milliárd forintot (Menedzsment Fórum)
Az éjjel megjelent kormányhatározat szerint a pénz több mint felét a külügyi tárcának juttatják.
márc. 23
6:33
Élő adásban lett rosszul az ATV egyik vendége (444.hu)
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő hirtelen összesett a Mai Téma élő adása közben.
márc. 23
6:45
Már a tartalékait éli fel Galambos Lajos (ATV)
A trombitaművész a Tények Plusznak vallott anyagi helyzetéről.
márc. 23
6:48
Előhalászhatod a nyárias ruhákat, 20 fok fölé emelkedik ma a hőmérséklet (BorsOnline)
A jó idő egészen a hét végéig kitart.
márc. 23
6:51
Rogán Antal izraeli-grúz barátja a Köves Slomó vezette EMIH-hel közösen szerzett meg egy alumíniumfeldolgozót (444.hu)
Összefonódások.
márc. 23
6:54
Dráma: az Atv élő adásában esett össze a katonai szakértő (SzMo)
Az adást megszakították, Kis-Benedek Józsefhez azonnal mentőt hívtak.
márc. 23
7:09
Százhét macska 73 négyzetméteren – négy éve húzódik a kőbányai ügy (Telex)
A nő még mindig tartozik a szomszédoknak, akik kifizették a takarítás költségeit.
márc. 23
7:15
Megszólalt a Penny az ingyenparkolás beszüntetése kapcsán (Infostart)
Bizonyos áruházak esetén a vállalat bevezette az egy óra időtartam feletti tartózkodásra vonatkozó fizetős parkolást.
márc. 23
7:21
40 milliárd forintot csoportosított át a kormány (444.hu)
Ebből 27,5 milliárd forintot a Külügyminisztérium kapott.
márc. 23
7:21
Meg kellett vágni Vujicic előadását, mert a kamerák mutatták az iskolásokat, amikor az öngyilkosságról kérdezte őket (Telex)
Az előadást szervező Nem Adom Fel Alapítvány szerint ők hibáztak, és azóta leszedték Facebook-oldalukról a videót. A világhírű motivációs előadó-prédikátor másik budapesti előadása is megosztóra sikerült: a Közszolgálati Egyetemen Amerikát szidta és a Magyarország ellen törő EU-ról beszélt.
márc. 23
7:39
Román külügy: nincs miért állást foglalni (Demokrata)
UEFA-engedély híján nincs miért állást foglalniuk, a politikát nem kell összekeverni a sporttal – mondta a román kormányszóvivő.
márc. 23
7:45
Mit keres az állam a Vodafone után a Yettelben? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 23
8:03
ORFK: Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Vonattal 35 ember – köztük 15 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.
márc. 23
8:09
Élő adásban esett össze Kis-Benedek József (Infostart)
Az ATV műsorában szerda este élő adásban esett össze a katonai szakértő.
márc. 23
8:09
Erősödött csütörtök reggelre a forint (hirado.hu)
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 23
8:33
Orbán Viktor megérkezett az EU-csúcsra (ATV)
A magyar miniszterelnök és kísérete szerda este szállt le a repülőről Belgiumban, ahova az EU-csúcsra érkezett – írja az Index. „Megjöttek a magyarok!” – üzente a miniszterelnök a brüsszeli politikusoknak.
márc. 23
9:00
Kemény beszólás: az oroszokhoz hasonlította Szijjártó Péter stílusát amerikai nagykövet (SzMo)
A nyilatkozatháború folytatódik.
márc. 23
9:03
NKE: elindult a jelentkezés a Nemzetek Európája Karrierprogram új évfolyamára (hirado.hu)
Elindult a jelentkezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az Igazságügyi Minisztérium (IM) együttműködésében megvalósuló Nemzetek Európája Karrierprogram negyedik, új évfolyamára – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.
márc. 23
9:03
Meg kell változtatni a budapesti Horn Gyula sétány nevét (Telex)
A kormányhivatal 30 napot adott erre a Fővárosi Közgyűlésnek.
márc. 23
9:15
Húsz gépkarabélyt hozott volna be Röszkénél (Infostart)
Résen voltak a pénzügyőrök.
márc. 23
9:21
OVSZ: Fórumon népszerűsítik a véradást (hirado.hu)
Az évenként megrendezett országos patikanapok programjába már idén beépíti a véradás promócióját a Magyar Gyógyszerészi Kamara annak a megállapodásnak a részeként, amelyet a kamara és az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) vezetői írtak alá.
márc. 23
9:27
Indulhat a hanami a Blaha Lujza téren (Infostart)
Az örömhírről Budapest főtájépítésze posztolt a közösségi oldalán.
márc. 23
9:33
Navracsics Tibor: Alaposabban kell bizonyítanunk a megoldási javaslataink jogosságát az EU-ban, mint másnak (hirado.hu)
Magyarországnak alaposabban kell bizonyítania a megoldási javaslatai jogosságát az európai uniós tárgyalások során, mint más tagállamoknak – mondta a területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban.
márc. 23
9:33
Navracsics Tibor: Alaposabban kell bizonyítanunk (Demokrata)
Magyarországnak alaposabban kell bizonyítania a megoldási javaslatai jogosságát az európai uniós tárgyalások során – mondta a területfejlesztési miniszter.
márc. 23
9:35
Ideológiai támadásokra számít Navracsics Tibor az EP-választások kampányában (Demokrata)
A területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjút.
márc. 23
9:45
Lázár János ingyen szervezne ki felújított állami tulajdonú kastélyokat (444.hu)
A köz- és EU-s pénzből felújított műemlékek az egyetemi campusokhoz hasonlóan vesztenék el közvagyon jellegüket.
márc. 23
9:57
10+1 erős mondat Lázár Jánostól, az is kiderült róla, hogy megkedvelte-e a sört (Telex)
Nagyinterjút adott a Mandinernek az építési és közlekedési miniszter. Elmondta a véleményét a Mol-toronyról is, és azt ígéri, hogy lesz következménye az M1-esen történt tömegbalesetnek.
márc. 23
10:00
Brüsszelből üzent Orbán Viktor a válogatottnak: „Hajrá, magyarok” (BorsOnline)
Fontos mérkőzés előtt áll a magyar válogatott csapata.
márc. 23
10:09
Komoly állami pénzeket mozgattak meg az éjjel (Infostart)
A legjobban a Külgazdasági és Külügyminisztérium járt.
márc. 23
10:09
Nébih: Április 1-jén kezdődik a tavaszi rókavakcinázás (hirado.hu)
Az ország déli és keleti vármegyéiben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.
márc. 23
10:09
Ingyen adná magánkézbe a milliárdokból felújított állami kastélyokat Lázár minisztériuma (Telex)
A Válasz Online-hoz eljutott törvénytervezet legalábbis ezt vetíti előre.
márc. 23
10:11
Kövesse nálunk a Kormányinfót (hirado.hu)
Csütörtökön 10 órától Kormányinfót tart Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kövesse a hirado.hu-n élőben.
márc. 23
10:15
Május 22-ig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról (hirado.hu)
A személyi jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni.
márc. 23
10:27
Gulyás Gergely: Magyarországon nem tartóztatnák le Putyint (Telex)
Május végéig módosíthatják a kampányfinanszírozási szabályokat. A miniszter nem tudja, mi a baja a Fidesz-frakciónak a svédekkel, de szerinte komoly realitása van, hogy még tavasszal szavaznak a NATO-csatlakozásuk támogatásáról. Közös uniós lőszerbeszerzésről tárgyalnak a tagállamok. Nyáron ugrásszerűen csökkenni fog szerinte az infláció. Kormányin
márc. 23
10:33
Át kell nevezni a budapesti Horn Gyula sétányt, erről szólt a főispán a fővárosnak (Infostart)
A kormányhivatal 30 napot adott erre a Fővárosi Közgyűlésnek.
márc. 23
10:33
48 perc: Fodor Gábor, Réz András és Kiszelly Zoltán lesznek Lánczi Tamás vendégei (hirado.hu)
Ezúttal Réz András filmesztéta, író, Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója és Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója lesznek Lánczi Tamás vendégei az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor következő adásá
márc. 23
10:33
Kormányinfó: Továbbra sem veszünk részt a fegyverszállításokban (Demokrata)
Videó! Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
márc. 23
10:39
Kormányinfó - Magyarország részt vesz a közös uniós lőszerbeszerzésben (Infostart)
Ezek a lőszerek azonban a Magyar Honvédségnél landolnak, Ukrajnába nem mehet belőlük egyetlen darab sem. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra közölte a kormányülés szerdai döntéseit, válaszoltak újságírói kérdésekre is.
márc. 23
10:39
Gulyás Gergely: Jövő héten tárgyal a Ház a békepárti határozatról (ATV)
A szerdai kormányülést követően a kormány legfrissebb döntéseiről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adott tájékoztatást a csütörtöki kormányinfón. Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta: a magyar kormánynak nincs mit hozzátennie a Putyin elleni elfogatóparancshoz, és beszélt arról is, hog
márc. 23
10:48
Gulyás Gergely: Csak védelmi céllal mennek ki magyar katonák a keleti határra (SzMo)
A kormány álláspontja továbbra is az, hogy ki kell maradni a háborúból, tehát továbbra sem küldenek fegyvert Ukrajnának.
márc. 23
11:03
Szijjártó Péter: A kormány támogatja a beruházásokat az egészségügyi innováció területén (hirado.hu)
A kormány továbbra is minden támogatást meg fog adni a beruházásokhoz az egészségügyi innováció területén, ahogyan az a tumordiagnosztikát forradalmasító megoldások kidolgozására irányuló projekt esetében is történt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
márc. 23
11:03
60 milliós uniós támogatásból épült a lombkorona sétány, ami körül tarra vágták az erdőt (444.hu)
Uniós támogatásból sikerült felépíteni egy 50 méter hosszú lombkorona sétányt, az építkezés közben azonban kivágták a fákat. Mármint azokat a fákat, amiknek a lombkoronáját lehetett volna bámulni a sétányról.

Keresés