Nagy dolog, ami itt, a Práter utcában történik, amelynek nyomán még jobb eredményeket várunk az egészségügyi kutatások és fejlesztések terén – mondta a miniszter.
Mai fejjel hihetetlen, de úgy látszik, annak idején a Star Wars is kiverte a biztosítékot a pártnál. George Lucas űroperája mára akkora kultusszal rendelkezik itthon is, hogy szinte alig akad valaki, aki legalább az egyik részt ne látta volna. Régen azonban csak a III/III-as ügynökök testén (és jelentésein) keresztül lehetett Luke Skywalkerrel és H
Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és továbbra sem vesz részt a fegyverszállításokban – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére azt mondta a kormányinfón: a svéd csatlakozás támogatását nem gondolja, hogy sokáig fogják húzni a viták miatt.
Ahogy arról mi is beszámoltunk: a Bloomberg információi szerint Magyarország megvétózta az EU nyilatkozatát a Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancsról, a magyar kormány szerint azonban ez hazugság. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére kommentálta az ügyet a csütörtöki kormányinfón.
Semmilyen jelentősége ennek a jelentésnek, az állítások, amik benne szerepelnek, tényszerűen valótlanok – válaszolta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón az ATV azon kérdésére, amely az Egyesült Államok által készített országjelentésre vonatkozott.
Számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani csütörtökön 17 órától a fővárosi Puskás Aréna környékén a Magyarország-Észtország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Lungo Drom – jókora késéssel – a közelmúltban tette közzé a 2017–2021 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi jelentéseit. A beszámolókból kiderült, hogy a szervezet egyetlen forint tagdíjbevétele sem volt, más forrásokból ugyanakkor összességében közel 500 millió forinthoz jutott.
A honlapról megismerhetők az április 28-tól 30-ig tartó látogatás egyes helyszíneinek leírásai és bemutatják a programokhoz kapcsolódó egyházi tevékenységeket is.
Az ügyeletek bojkottja az orvosok részéről nem cél, hanem kiáltás. Ha a kormány nem figyel a kamara aggodalmaira, egyes területeken nemhogy este, de nappal sem lesz háziorvos, a fiatalok pedig messze el fogják kerülni ezt a szakmát, mondta a Telexnek Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője.
Egyetlen nap alatt 74, Romániába legálisan érkezett bangladesi állampolgár próbált a magyar határon átszökve a schengeni övezetbe jutni – derült ki a román határrendészet csütörtöki sajtóközleményeiből.
Úgy módosítja a kormányzat a nyugdíjellátás végrehajtásáról szóló kormányrendeletet, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján minden év márciusában meg kell határozni a nyugdíjszámításhoz szükséges valorizációs szorzószámokat. Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azonban úgy vélek
A főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye fejt ki kiemelkedő gazdasági teljesítményt és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági profillal rendelkező vármegyék legyenek – mondta a területfejlesztési miniszter Komárom-Esztergom vármegye gazdasági évnyitóján csütörtökön, Naszályon.
Aki interneten rendel és szállíttat belföldre dohányzást helyettesítő nikotintartalmú terméket vagy egyéb dohánygyártmányt, jövedéki törvénysértést követ el - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a csütörtöki közleményében.
Erdős Pál és Raoul Bott magyar származású, Wolf-díjas matematikusok tiszteletére emlékérméket bocsát forgalomba pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tavaly indított emlékérme-sorozatában – tájékoztatta az MNB az MTI-t csütörtökön.
Egy nemzetközi felmérés alapján a dolgozók számára hosszú távon fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya, mint a karrierépítés lehetősége - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
Elégedetlenek a pedagógusok a minősítési rendszerrel, a tanfelügyelettel és a pedagógusok jelenlegi értékelési rendszerével - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az érdekképviselet csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták a Forrás Társadalomkutató Intézettel közösen készített online felmérés eredményeit.