Erősödött kissé a forint péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben - jelentette az MTI. A hetet a forint nyereséggel fejezi be.
Ismét lebontotta a Karmelita kolostor melletti lkordont a Momentum, jelenleg a párt több politikusa is a helyszínen van: Hajnal Miklós, Fekete-Győr András, Lőcsei Lajos és Gelencsér Ferenc is részt vesz az akcióban. Sőt, Pankotai Lili, a diáktüntetések egyik legismertebb arca is a helyszínen tartózkodik .
A kihelyezett kormányülésről jelentkezett be a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjúra: Orbán azt is elmondta, hogy a NATO-csúcs után a háború el fog húzódni, mert a Nyugat háborút akar.
Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
Már megvásárolhatók a MÁV–Volán-csoport és a GYSEV járataira érvényes kedvezményes jegyek, amelyekkel a budapesti atlétikai világbajnokság helyszínére lehet utazni - tájékoztatta a MÁV Zrt. pénteken az MTI-t.
Annak ellenére, hogy a területen köztudottan olyan esők szoktak lenni, melyek sárlavinát okoznak, mégsem foglalkoztak ezzel, amikor egy bánya megnyitását engedélyezték Recsken.
Ahogy arról ma már mi is beszámoltunk: előzetes normakontrollt kért Novák Katalin köztársasági elnök Lázár János július negyedikén elfogadott új építési törvényéről.
Az Aldi Magyarország forgalomba állította második elektromos teherautóját, amely a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja ki zéró helyi károsanyag-kibocsátással - tájékoztatta a diszkont üzletlánc pénteken az MTI-t.
Az adófelajánlásokat az elmúlt 10 évben látványosan besöprő alapítványi hálózat egyik tagja megszűnt, kettőnél elapadt az 1 százalékos forrás. Közben értékes ingatlanokat adtak el.
Szürreális, de Budapest XVIII. kerületében egy megszökött kengurut üldöznek! Az Ausztráliában ikonikus állat egy lakóház kertjében jelent meg, és láthatóan remekül érezte magát, ám a Városrendészet18 nagy erőkkel a helyszínre vonult.
Magyarországon augusztustól hivatalosan 13 minisztériuma van a kormányzatnak, miután már a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került a létrehozása az új tárcának, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának.
Horváth József a közösségi oldalán mondta el, hogy mennyire lebetegedett. A népszerű debreceni rákkutató kórházba is került, miután kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála.
Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Egy helyi lakos szerint a vadháló karámként történő felhasználása is jogsértő, mert azt nem a haszonállatok őrzésére szerezte be a polgármester, hanem vadkárelhárításra.
Lázár János, építési és közlekedési miniszter a Facebook közösségi platformján reagált arra, hogy Novák Katalin az Alkotmánybíróságra küldte a törvényét
Friss statisztikák alapján a magyarok vélt egészségi állapota 2022-re romlott, az Európai Unió átlagától továbbra is elmarad. A 65 év felettieknek csak a negyede érezte úgy, hogy jól szolgál az egészsége. Bár ez jobb eredmény, mint 2020-ban, a 2021-es értékek alapján mégis visszaesés történt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt - számolt be az
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2023. július 15-én (szombat) 00.00 órától 2023. július 19-én (szerda) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.