2023. július 7. péntek

júl. 7
11:51
Közleményt adott ki az MNB az inflációs adatokkal kapcsolatban (ATV)
Júniusban ötödik hónapja folytatódott az infláció lassulása. Az előző hónaphoz képest az infláció 1,4 százalékponttal, 20,1 százalékra lassult; a lassulást szinte teljes egészében az élelmiszerek (0,9 százalékpont) és az iparcikkek (0,4 százalékpont) okozták - állapította meg a júniusi inflációs adatot értékelve pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
júl. 7
11:51
Szentkirályi Alexandra: A magyar családok jelentik a magyar jövőt (Demokrata)
A magyar családok jelentik a magyar jövőt, és részben az európai jövőt is.
júl. 7
11:57
Hidvéghi Balázs: A kötelező elosztás, a kvóta nem működik (Demokrata)
Brüsszel még több bevándorlót akar behozni, és még szélesebbre akarja tárni Európa kapuit.
júl. 7
12:06
Illegális akkumulátorhulladék-raktárra bukkantak egy elhagyatott ikladi ipartelepen (Telex)
A telepre a rendőrség és a katasztrófavédelmi hatóság is kivonult.
júl. 7
12:21
Kövér László a státusztörvényről: később változhat a jogszabály (ATV)
Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában adott nyilatkozatot, ahol többek között a háborúról, a státusztörvényről, valamint az EP- és önkormányzati választásokkal kapcsolatban is beszélt.
júl. 7
12:27
Elfogadták a jövő évi költségvetést (444.hu)
A békepárti kormány költségvetésének egyik nyertese a Honvédelmi Minisztérium, ha tartják a tervet, teljesítik a NATO-elvárásokat.
júl. 7
12:27
Jön a novemberi nyugdíjemelés? - ezt mondja a Költségvetési Tanács elnöke (ATV)
2023-ban az előre jelzett 15 százalékos infláció várhatóan magasabb lesz. Ez növeli annak valószínűségét, hogy novemberben pótlólagos nyugdíjemelésre kerüljön sor - jelentette ki Kovács Árpád a parlamentben a ‘24-es büdzsé megszavazása előtt.
júl. 7
12:36
Rendőrség: Két végtagja leszakadt az Árpád hídon elütött kerékpárosnak (Telex)
A BRFK szerint spontán versenyzés alakult ki az Árpád hídon, amiben a biciklist elütő Mercedes legalább 137-tel ment, az ütközés után a fejre fordulva még 70 métert csúszott.
júl. 7
12:45
A Magyar Orvosi Kamara nem örül a CT- és MR-vizsgálatok államosításának (Infostart)
A kamara szerint hátrányosan fogja érinteni a betegeket az a törvénymódosítás, amely szerint jövő novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat. Az egészségügyi közgazdász szerint nem ördögtől való a CT és MR-vizsgálatok állami megszervezése.
júl. 7
12:51
„Van barátnőm! 20 éves, barna hajú, szép, és éppen felmos nálam” – Pumped Gabo szerelmes, már a Balaton Soundra is a párjával ment (Blikk)
Közel egy éve van együtt szerelmével Pumped Gabo, ám eddig még nem nyilatkozott róla.
júl. 7
12:57
Lebukhatott a hálapénzzel két fehérgyarmati orvos, most szünetel miattuk a szívbetegellátás (Blikk)
Szünetel a szívbetegellátás a fehérgyarmati kórházban. Június közepén az intézmény két orvosánál is rendőrök jelentek meg, mert a gyanú szerint elfogadtak hálapénzt, emiatt most egyikőjük sem rendelhet.
júl. 7
13:09
Lényegi megállapodást írt alá az OBH és az OBT elnöke (Infostart)
Munkamegosztási megállapodást írt alá Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke pénteken, Budapesten. Az egyezményben rögzítik, hogy az OBH miként támogatja az önálló jogi személyiséggé vált OBT-t a szervezetépítésben.
júl. 7
13:09
Négyéves kisfiúhoz riasztottak mentőhelikoptert az egri bazilikához (ATV)
Egy mentőautó, öt rendőrautó és egy mentőhelikopter rohant az egri bazilikához, ahol péntek délelőtt 11 óra körül rosszul lett egy négyéves kisfiú.
júl. 7
13:09
Döbbenetes fejlemények az Árpád-hídi tragédiáról: a rendőrség szerint ez történhetett a szörnyű estén (Pénzcentrum)
Őrizetbe vették kórházi ellátását követően a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Balogh Ádám elmondta, szombaton spontán verseny alakult ki három személygépkocs
júl. 7
13:09
Nagy Márton szerint minden rendben van, annak ellenére, hogy még mindig 20 százalék feletti az infláció (SzMo)
A gazdaságfejlesztési miniszternek nem okoz gondot megtalálni a pozitívumot a számokban, amik továbbra is a pénzromlás magas ütemét és drágulást mutatnak.
júl. 7
13:21
Elrettentő videóval figyelmezteti a rendőrség az autósokat - 18+ (Infostart)
Sokkoló baleseti helyszíni felvételeket közölt a rendőrség ezzel a kísérőszöveggel: "ha úgy gondolod, hogy te majd megválasztod a saját szabályaid, akkor jó eséllyel ez veled is meg fog történni".
júl. 7
13:33
Franciaországban kitört a migránslázadás, Apáti Bence reagál (Metropol)
Mi történik Franciaországban? Mit tehetünk mi, magyarok?
júl. 7
13:33
Vargáék nem utalnak Matolcsyéknak százmilliárdokat, módosítják a törvényt (ATV)
A kormány nem utal több száz milliárdot a Matolcsy-vezette MNB veszteségeire - inkább kezdeményezik a jegybanktörvény módosítását. Így nem veszélyeztetik a ‘24-es 2,9 százalékosra tervezett költségvetési hiánycélt.
júl. 7
13:33
Tízből nyolc magyar ellenzi, hogy az EU több pénzt küldjön Ukrajnának (HírTV)
A magyarok elsöprő többsége egy centet sem adna a háborúra.
júl. 7
13:39
Sikerült rendezni a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelő helyzetét (Demokrata)
Az osztrák fél által korlátozott másik két átkelési pont esetében viszont még dolgozni kell a megoldáson.
júl. 7
13:45
Végzős rendőrjárőrök erősítették meg esküjüket Budapesten (Demokrata)
Az idén már több mint ezer rendőr fejezi be közép-, illetve felsőfokú tanulmányait.
júl. 7
13:51
Az egri modell alapul szolgál a magyar pedagógusképzés megújításához (Demokrata)
A honi pedagógusképzésben létezik egy egri modell – mondta Hankó Balázs.
júl. 7
13:57
Mentőhelikoptert riasztottak az egri bazilikához, egy 4 éves kisfiú lett rosszul: már nem tudták megmenteni az életét (Blikk)
Mentőhelikoptert riasztottak egy 4 éves kisfiúhoz, aki az egri bazilikánál esett össze. A mentősök próbálták újraéleszteni a gyermeket, de sajnos nem jártak sikerrel, a kisfiú meghalt.
júl. 7
14:03
Megoldódott az egyik magyar-osztrák határátkelő ügye, de van még probléma (Infostart)
Az osztrák fél által korlátozott másik két átkelési pont esetében viszont még dolgozni kell a megoldáson - számolt be az eredményekről és a helyzetről Szijjártó Péter.
júl. 7
14:03
Továbbra is őrült lejtmenetben a forint – már a 390-es euróhoz közelítünk (SzMo)
Az elmúlt napok katasztrofális teljesítménye után ismét több hónapos negatív rekordokat döntöget a magyar deviza.
júl. 7
14:03
Zajlik az aratás, a mennyiség és a hozam is elmarad a várakozásoktól (Demokrata)
Az árpa háromnegyedét már betakarították és megkezdődött a búza aratása is.
júl. 7
14:15
Orbán Viktor: Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit (Metropol)
A minsizterelnök Bécsben szólalt fel.
júl. 7
14:21
Novák Katalin: Készül a „magyar Trónok harca”, a Hunyadi-sorozat (Demokrata)
Novák Katalin köztársasági elnök a forgatás kulisszáit látva biztos a sikerben.
júl. 7
14:27
Kétszer drágábban vehette meg az Orbán-kormány a brüsszeli palotát (Menedzsment Fórum)
Jóval meghaladta az ingatlanpiaci szakértők becslését a brüsszeli luxusingatlan.
júl. 7
14:27
¯\_(ツ)_/¯ -> reagáltak az ellenzéki pártok a frissen elfogadott 2024-es költségvetésre (444.hu)
Így ért véget a nyári rendkívüli ülésszak.
júl. 7
14:27
Jámbor András munkatársának lakásán forgathatták a gyermekpornót (Demokrata)
Egy osztrák hírportál számolt be a megdöbbentő információról.
júl. 7
14:29
Orbán Viktor: Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit (Demokrata)
Egy nem működő európai modellre kellene felváltani a hatékony magyar modellt.
júl. 7
14:30
Meghalt egy négyéves gyermek az egri bazilikánál (Telex)
Mentőhelikopter is érkezett a gyermekhez, aki a délelőtt folyamán lett rosszul.
júl. 7
14:33
Kiadták a riasztást: napokon belül iszonyú hőség csap le erre a 6 vármegyére (Pénzcentrum)
Fokozatosan árasztja el a száraz levegő térségünket, így szombattól már szinte országszerte derült, napos idő várható. Emellett a légkör is jelentősen melegszik, emiatt vasárnaptól (legalább néhány napig) többfelé kánikulára, helyenként hőségre is számítani kell az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Hétfőre már 16 megyére adtak
júl. 7
14:39
Szijjártó Péter: továbbra is probléma van az ágfalvai határátkelőhellyel (ATV)
Sikerült rendezni a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelő helyzetét, az osztrák fél által korlátozott másik két átkelési pont esetében viszont még dolgozni kell a megoldáson - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bécsben.
júl. 7
14:39
Lecsapott a NAV a népszerű zenészre: nagyon komoly összegű adócsalással vádolják (Pénzcentrum)
Gyanúsítottként hallgattak ki egy közismert zenészt, aki a bizonyítékok szerint eltitkolta jövedelmét az adóhatóság elől, ezzel pedig húszmillió forintnyi hátrányt okozhatott a költségvetésnek a NAV közleménye szerint.
júl. 7
14:51
Elindult a Balatonra? Gigadugóra számíthat az M7-esen egy baleset miatt (ATV)
A baleset péntek délután történt a sztráda martonvásári csomópontja előtt.
júl. 7
15:03
Hőségriadót rendelt el Müller Cecília: pokoli meleg csap le Magyarországra a jövő héten (Pénzcentrum)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását 2023. július 10-én (hétfő) 00.00 órától 2023. július 12-én (szerda) 24.00 óráig másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére - írja a A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Kata
júl. 7
15:03
Kezdődik: fóliával vonta be a Libri az azonos neműek szerelmét bemutató könyveket (SzMo)
Erre azért volt szükség, mert elkezdték betartani a gyermekvédelminek nevezett homofób törvényeket. Nagyon sok mű eshet áldozatul, akár Harry Potter-kötetek is.
júl. 7
15:06
Visszavonták annak a balatonvilágosi vízi élménypályának az engedélyét, amelyet civilek kifogásoltak (Telex)
Az élménypark bójasora többeket elzárt a víztől, a kormányhivatal arra jutott, hogy őket is be kellett volna vonni az engedélyezési eljárásba.
júl. 7
15:09
Döntött az Országgyűlés, augusztustól új minisztérium jön létre (ATV)
Az Országgyűlés a nyári második rendkívüli ülésének harmadik ülésnapján hozta meg a döntést.
júl. 7
15:09
Amputálni kellett az egyik Koszovóban megsérült magyar katona végtagját (444.hu)
Összesen 27 katona sérült meg a május végi összecsapásokban.
júl. 7
15:09
„Ennyi erővel vidéki parasztot is mondhatott volna” – Hadházyt meglepte Orbán azzal, hogy „levidékizte” (SzMo)
A független képviselő szerint a miniszterelnök ezzel megsértette a vidéki embereket. Azon is meglepedőtt, hogy Orbán csak „idétlenül röhögcsélt”, amikor először feltette neki a kellemetlen kérdéseit.
júl. 7
15:18
Amputálták a Koszovóban megsérült egyik magyar katona végtagját (Telex)
Két katona állapota továbbra is súlyos.
júl. 7
15:20
Nem oldódott meg a fizetős ágfalvi határátkelő ügye (Telex)
A rajkai átkelőt ezután szabadon használhatja minden Győr-Moson-Sopron vármegyei lakos, de a fertőrákosi átkelő forgalmát jelentősen korlátozni fogja az osztrák fél, és Ágfalvánál sem szüntetik meg a fizetési kötelezettséget.
júl. 7
15:21
Az egész országban csökkent a belföldi turizmus, de ez az elmúlt évek fényében teljesen normális (ATV)
A Magyar Turisztikai Ügynökség összesítése alapján tisztán látszik, hogy visszaesés tapasztalható a vendégéjszakák és a vendégek számában is. Idén január és június között kevéssel több, mint egymillió fő volt a vendégszám, szemben a tavalyi egymillió-huszonháromezerrel, tehát 22 ezer fő volt a különbség, ami hozzávetőleg kétszázalékos csökkenést je
júl. 7
15:27
Vitályos Eszter: A feladat elvégzése össznemzeti érdek (Demokrata)
2,5 milliárd forintot biztosít a Csoóri Sándor Programra a KIM.
júl. 7
15:33
Szomorú hírt kellett közölni az egyik Koszovóban megsérült magyar katonával (Infostart)
A Magyar Honvédség közleményt adott ki.
júl. 7
15:33
Nagy a baj a Messengerrel, Önt is érintheti a probléma! (ATV)
Péntek délután a Meta több szolgáltatása is akadozik, többeknél pedig teljesen leállt.
júl. 7
15:45
Gigadugó - nem nagyon lehet Budapestről a Balatonra közúton eljutni (Infostart)
Elesett az M7-es és torlódik a 7-es út is.

Keresés