2023. július 14. péntek

júl. 14
13:21
Magyarok tömegeit tartották rettegésben, lecsapott a "csomagküldős" csalókra a rendőrség (Metropol)
Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással.
júl. 14
13:21
Itt élnek a legegészségesebb nyugdíjasok: meg sem kottyant nekik a világjárvány (Pénzcentrum)
Friss statisztikák alapján a magyarok vélt egészségi állapota 2022-re romlott, az Európai Unió átlagától továbbra is elmarad. A 65 év felettieknek csak a negyede érezte úgy, hogy jól szolgál az egészsége. Bár ez jobb eredmény, mint 2020-ban, a 2021-es értékek alapján mégis visszaesés történt.
júl. 14
13:39
Megnyílik Veszprém vasútállomás több mint 1,1 milliárd forintból felújított utascsarnoka (hirado.hu)
Az épület mostantól lépcsőn és rámpán is megközelíthető, az utasváróba pedig fotocellás ajtókon léphetünk be.
júl. 14
13:39
Csökkenésnek indult a tej ára (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.
júl. 14
13:45
Pert kapott a nyakába az Orbán-kormány Brüsszelből (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság eljárást indít az építőanyagárak rögzítése miatt.
júl. 14
13:45
Itt az újabb hőségriasztás – öt kemény nap jön (Infostart)
Szombattól szerdáig a napi középhőmérséklet várhatóan meghaladja a 27 fokot, ezért lépett az országos tisztifőorvos.
júl. 14
13:51
Pert indít Magyarországgal szemben az Európai Bizottság (ATV)
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt - számolt be az
júl. 14
13:51
A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozik a rektori pályázat ellen (Telex)
Az oktatók szerint a pályázat súlyosan diszkriminatív. Korábban a szenátus tagjai és a tanszékvezetők is tiltakoztak ellene.
júl. 14
13:54
Harmadfokú riasztást rendelt el Müller Cecília: erre kéri az embereket (BorsOnline)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2023. július 15-én (szombat) 00.00 órától 2023. július 19-én (szerda) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.
júl. 14
13:57
Perzselő forróság csap le a hétvégén: ez már nem vicc, nagyon figyelni kell (Pénzcentrum)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2023. július 15-én (szombat) 00.00 órától 2023. július 19-én (szerda) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.
júl. 14
14:00
Gigantikus fejlemény: más városokra is átterjed a padháború? A Mi Hazánk a miskolci szivárványos padnál akciózott (SzMo)
A helyi utcai ülőalkalmatossághoz Pakusza Zoltán hirdetett performanszt: a Mi Hazánk feketeruhás követői demonstráltak a padnál.
júl. 14
14:24
Kövér László: ma nem idegen megszállás, hanem idegen megszállottság jellemző (Demokrata)
A globális magánhatalmak túszul ejtették az Európai Unió vezetését, mondta Kövér László.
júl. 14
14:27
Súlyos árat fizet az Árpád hídi baleset okozója (Infostart)
Akár még szándékos bűncselekménnyel is megvádolhatják az ámokfutót, és akkor a biztosítója is visszakövetelheti tőle minden költségét. Márpedig az áldozat családjának jelentős összeg járhat az ügyvéd szerint.
júl. 14
14:27
Rendkívül kitartó szupercella haladt át Magyarország egy részén és a szomszédokon, komoly károkat okozott (Telex)
A szupercella 1200 kilométert tett meg öt országon át, a jégeső még egy világháborús kórházat sem kímélt.
júl. 14
14:30
Az Európai Bizottság pert indít Magyarországgal szemben (Demokrata)
Az Európai Bizottság pert indít Magyarországgal szemben az építőanyagárak rögzítése miatt.
júl. 14
14:33
Kenguru tűnt fel egy pestszentlőrinci kertben (ATV)
Az állatot eladásra szánhatták, de megszökött.
júl. 14
14:36
Panyi Miklós: a magyarok évszázadok óta az európai biztonság őrzői (Demokrata)
A következő időszakban Magyarország és Közép-Európa óriási nyomásnak lesz kitéve minden irányból.
júl. 14
14:42
Veszélyben a rögzített építőipari árak – az Európai Bizottság szerint ellentmond az Unió elveinek (SzMo)
Pénteken jelentették be, hogy keresetet indítanak. Magyarország továbbra is megsérti az uniós szabályokat, ezért úgy határoztak, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjesztik.
júl. 14
14:57
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a külföldi embercsempészek szabadon engedése miatt (ATV)
A bizottság úgy véli, hogy a kormány ezzel több uniós irányelvet is megsértett.
júl. 14
15:03
Pár óra maradt hátra, perzselő hőség jön (hirado.hu)
Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg.
júl. 14
15:09
Valami elkezdődik a magyar vizeken - strandokat zárhatnak be (ATV)
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
júl. 14
15:12
Felelős szomszédságpolitika (Demokrata)
Magyarország a kölcsönös tiszteletre alapozza a külpolitikáját, azonban sajnos ez mára kiveszőben van a nemzetközi politikából.
júl. 14
15:21
Újabb fordulat akkumulátorgyár-ügyben: nem lesz népszavazás Győrben (ATV)
A helyi választási bizottság először elutasította a kezdeményezést, ám a Győri Törvényszék azt később mégis hitelesítette, most azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy alaptörvény-sértően, ezért a törvényszék végzését megsemmisítette.
júl. 14
15:21
Szombat délután lezárják az Andrássy utat a Pride felvonulás miatt (Telex)
Több buszjárat útvonala is változik, 14 órától nem lehet autóval közlekedni a Teréz körúton az Oktogon és a Király utca között.
júl. 14
15:33
Tűzszünet a padháborúban: elszállították a ferencvárosi padot (444.hu)
Először rendbe hozzák, majd egy pályázaton kiválasztják, hogy milyen színűre fessék, közölte Baranyi Krisztina polgármester.
júl. 14
15:39
Nem akárhol nyitotta meg második bababoltját Orbán Ráhel (Blikk)
Szántódon nyitotta meg újabb üzletét nemrég az Odu Store, Orbán Ráhel babaholmikat kínáló üzlete.
júl. 14
15:45
Rákapcsolt a forint, ennyit ér most a magyarok pénze (ATV)
Reggel kisebb gyengülést láthattunk, de úgy tűnik, összeszedte magát a forint.
júl. 14
15:45
Elvitték a padot (Telex)
A ferencvárosi, hányattatott sorsú pad látogatóit péntek délután már csak a hűlt helye fogadja. A polgármester kérte, hogy szállítsák el, mert a rengeteg átfestéstől nagyon rossz állapotba került.
júl. 14
15:51
Orbán Viktor fekete napja: két per is indult a kormánya ellen (Menedzsment Fórum)
Az embercsempészek kiengedését is perben támadja meg az EU, ahogy kifogásolja az építőanyagok árának jogellenes megállapítását is.
júl. 14
15:51
Jönnek-e újabb kárpátaljai hadifoglyok Oroszországból? - Szijjártó Péter ezt mondta (ATV)
Nem árult el semmilyen konkrétumot Szijjártó Péter ma az ATV kérdésére, hogy érkezik-e augusztusban újabb 10-15 kárpátaljai hadifogoly Oroszországból Magyarországra. De a miniszter nem is cáfolta az ukrán értesülést.
júl. 14
15:57
Zavarok a rezsitámogatásban? Válaszokat vár a Jobbik (ATV)
Zavarok mutatkoznak a lakossági gázár támogatásának rendszerében a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, parlamenti frakcióvezetője szerint; Lukács László György azt sürgette, hogy az MVM lakossági szolgáltatócége mihamarabb adjon magyarázatot a felvetett anomáliákra.
júl. 14
16:00
Megtörtént, amitől mindannyian tarthattunk: Eltűnt a ferencvárosi pad (SzMo)
A pálya jobboldala nevű közösségi oldal közölt egy képet a szállításról és a pad hűlt helyéről is...
júl. 14
16:03
Nagy a baj: strandokat zárhatnak be a Balatonnál (Blikk)
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében.
júl. 14
16:09
Sorra riasztották a vízimentőket a Balatonnál, többeket ki kellett menteni (ATV)
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 13-án négy személyt mentettek ki a tóból, akik bajba kerültek.
júl. 14
16:12
Megerősödött a Kárpát-medence egysége (Demokrata)
A radikális nemzetpolitikai fordulat után megerősödött a nemzeti összetartozás, egyre inkább egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni.
júl. 14
16:15
KTK: Magyarország Európa határait védte (hirado.hu)
Brüsszel nem ad pénzt a határkerítésre, nem ad pénzt börtönök építésére és Magyarországot bünteti azért, ha tele vannak a börtönök.
júl. 14
16:18
Magyarország Európa határait védte (Demokrata)
Brüsszel nem ad pénzt a határkerítésre, nem ad pénzt börtönök építésére és Magyarországot bünteti azért, ha tele vannak a börtönök.
júl. 14
16:27
Dugók jönnek a Szilágyi Erzsébet fasoron (Infostart)
Július 18-tól felújítják a Szilágyi Erzsébet fasor Küküllő utca és Júlia utca közötti szakaszát, emiatt változik a 91-es és 291-es buszok útvonala - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút közleményben pénteken.
júl. 14
16:27
BKK: Változik két busz útvonala (hirado.hu)
A munkálatok idején lassabb haladásra kell számítania autóval és közösségi közlekedéssel egyaránt, ezért a BKK az útvonal elkerülését ajánlja.
júl. 14
16:30
Kövér László: a nemzetegyesítés stratégiai cél (Demokrata)
Megnyílnak a Hazaváró Irodák azok számára, akik Magyarországra kívánnak települni.
júl. 14
16:33
Kövér László: A nemzetegyesítés stratégiai cél, nyitjuk a Hazaváró Irodákat (hirado.hu)
A házelnök a nemzet határok feletti egyesítését kiemelt stratégiai célnak nevezte.
júl. 14
16:33
Tüntetés Budapesten, a Mol székháztól az Energiaügyi Minisztériumhoz vonult a tömeg (ATV)
A Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesülete a 35 évre kiszervezett hulladékkoncesszió egyes pontjai ellen tiltakozott.
júl. 14
16:45
Blikk: Elszökött és a kertekben ugrál egy kenguru a XVIII. kerületben (Telex)
Nagy erőkkel próbálják meg befogni.
júl. 14
16:54
Mediterrán hangulat a Káli-medence legszebb kertjében - a Mandilla boutiqe hotel és étteremben jártunk (SzMo)
A felnőttbarát hotel tökéletes feltöltődést kínál, az étterem pedig délolasz ihletettségű menüvel kényeztet.
júl. 14
16:54
A jövő hét elején kifejezetten forró légtömeg érkezik (Demokrata)
Szombaton az ország nagy részére már visszatér a kánikula.
júl. 14
16:57
Váratlan fordulat Ferencvárosban: eltűnt a pad, ami miatt kisebbfajta háború alakult ki (ATV)
A kerület polgármestere, Baranyi Krisztina azt mondta, a többszöri újrafestés miatta pad megsérült.
júl. 14
17:06
Meglepően hosszú lesz a jövő évi karácsonyi hosszú hétvége (SzMo)
2024-ben hét hosszú hétvége lesz, ebből négy három napos, kettő négy napos, sőt egy hétvége hat napos lesz.
júl. 14
17:09
Újabb kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, reagált a kormány is (Infostart)
Magyarországra vonatkozó döntéseket hozott az Európai Bizottság a migráció, az építőanyagok, illetve az energiatermékek kiviteli korlátozásai miatt. Per is indul az Európai Bíróságon.
júl. 14
17:09
Orbán Ráhel a szántódi BalaLandben nyitotta meg baboltjának második üzletét (Telex)
A pesti üzlet tavaly 55 milliós mínusszal zárt.
júl. 14
17:33
Itt van Kövér László bejelentése: Hazaváró Irodák nyílnak (ATV)
A nemzetegyesítés és a külhoni magyarságot érintő támogatások a jelenlegi, gazdaságilag nehéz időkben is tovább folytatódnak, továbbá új lehetőséget teremtenek a diaszpórából hazaérkezők számára: megnyílnak a Hazaváró Irodák azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen Magyarországra kívánnak települni - mondta Országgyűlés elnöke.

Keresés