A Pesti Központi Kerületi Bíróság kilenc év börtönbüntetésre ítélt szeptember elsején első fokon egy gyermekpornográfiával és kábítószer-birtoklással vádolt szudáni nőt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Az atomenergia tekintetében még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne – mondta Szijjártó Péter Csehországban.
Hetek óta szépen lassan növekszik az üzemanyagok ára itthon. Néha egy-egy alkalommal néhány forintos csökkenés ugyan tapasztalható, de összességében mára jócskán megemelkedett a benzin és a dízel ára is. És szerdán további drágulás jön, ráadásul a gázolaj esetében két számjegyű!
Üzennek minden anyának és feleségnek, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia tette.
Az atomenergia kiváló platformja lehetne a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésnek Kelet és Nyugat között, ugyanis még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne - jelentette ki a tárca közlés szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.
A NEAK adatai szerint az átlagos várakozási idő az elmúlt hat hónapban 169 nap volt. Sokan a magánszolgáltatók felé fordultak, ahol azonban milliós összegeket is elkérnek.
Szerdán még döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, de gomolyfelhők is képződnek. Általában nem lesz csapadék, de főleg hazánk nyugati, északnyugati harmadán előfordulhat zápor, zivatar a nap második felétől. Csütörtökön hidegfront érkezik, és az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarok miatt is figyelmeztetést adott ki.
A magyar állam 1536 milliárd forintért veheti meg a Budapest Airport 51 százalékát. Megéri ennyiért megvenni a repteret? Közben pedig a MÁV-nál egymást érik a meghibásodások és elképesztő ütemű a pályaromlás. Erről beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Mikajil Dzsabbarovot, Azerbajdzsán gazdasági miniszterét, a megbeszélésen elsősorban az energetikai együttműködésről volt szó - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét.
Az MSZP társelnöke szerint nem fog kilépni a pártból a II. kerületi polgármester, aki arról beszélt egy interjúban: nincs olyan nap, amikor ne gondolkozna el ezen.
Budapestet meg lehet és meg is kell nyerni – jelentette ki a jövő évi önkormányzati választásokkal kapcsolatban Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, a Ferencvárosi Torna Club elnöke egy lapinterjúban.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Mikajil Dzsabbarovot, Azerbajdzsán gazdasági miniszterét, a megbeszélésen elsősorban az energetikai együttműködésről volt szó - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.