Újra kirobbant a vita a sertéshúsok körül, miután a Lidl polcain olcsó német termékek jelentek meg. A termelők és a feldolgozók a cég korábbi ígéretét kérik számon és tartanak az árak beszakadásától is.
Pár nappal a szegedi Fidesz-elnök lemondása után halászléfőző fesztiválra gyűltek össze a párt helyi tagjai a Tisza partján. Itt kérdeztük őket, milyen jövőt látnak a szegedi Fidesznek.
Lassan két éve egyre kevesebbet tudunk vásárolni ugyanannyi pénzből és az élelmiszerek drágultak magasan a legnagyobb mértékben. Tavaly szeptember óta minden egyes hónapban több mint 20%-kal drágultak átlagosan az árak. A csúcs januárban volt, akkor majdnem 26%-kal került többe minden, mint egy évvel előtte. Az általános drágulás most először ment
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Az utóbbi években telepedett meg hazánkban az eredetileg Délkelet-Ázsiában és a Fekete-tenger keleti partvidékén honos óriás ázsiai imádkozó sáska, mára pedig már annyira elterjedtek a környéken, hogy például Szegeden akár az utcán is szemberepülhetnek bárkivel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy uniós irányelvre hivatkozva tenne fizetőssé jövő februártól, több, jelenleg ingyen használható gyorsforgalmi utat a kormány. Az Európai Parlament közlekedési bizottságának alelnöke viszont azt mondta híradónknak, hogy az irányelv nem írja elő útdíjak bevezetését vagy emelését, hanem pusztán a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére kötelezi a korm
Különleges módját választotta a baranyai Mozsgó polgármestere, hogy egy uniós pénzből megépített mezőgazdasági úton ne közlekedjenek nehéz járművek. Súlykorlátozást nem vezethet be, így magasságkorlátozó kaput állítottak az út elejére. Hadházy Ákos szerint nem úgy épült meg az út, ahogy kellett volna: egyszerűen kihagyták az alapozást, ezért féltik
Még mindig vannak olyan házak Marócsán, amelyeknek nem sikerült rendbe tenni a tetejét a július 21-i hatalmas vihar után. Akiknek volt biztosításuk, már túl vannak a felújításon, a többiek viszont egyelőre nem tudják, mi lesz velük tető nélkül az őszi-téli időszakban. A faluban júliusban minden ház sérült a viharban.
Tragikus hirtelenséggel hunyt el péntek este Szedlák Ádám újságíró. A sokak által csak Kelt művésznéven ismert férfi halálhíréről öccse számolt be Facebookon.
“Két házi feladata van Magyarországnak: az egyik a pedagógusok helyzetének rendezése, a másik az iskolákat bevenni akaró, és azokat eszközként használni szándékozó ideológiákkal szembeni fellépés” - hívta fel a figyelmet az államfő Szigetszentmiklóson.