2024. október 11. péntek

okt. 11
6:33
Elvonul a front, de záporok, zivatarok így is kialakulhatnak (hirado.hu)
Az északnyugati, északi szelet nagy területen élénk, a Dunántúlon és északkeleten helyenként erős lökések kísérik.
okt. 11
6:39
Nagy Feró: Hadd én döntsem már el azt, hogy kinek a seggét nyalom, ha nekem az a segg tetszik! (444.hu)
"Azt szeretném, ha majd az uno­káim harminc-negyven évesek lesznek, akkor olyan vezetői legyenek Magyarországnak, mint amilyen Orbán Viktor és Szijjártó Péter."
okt. 11
6:42
Nagyon vigyázz! Ennek az 5 csillagjegynek ma eltűnhet a pénze (Most Hír)
Több kellemes fényszög is segíti ma a csillagjegyeket, érdemes begyűjteni az égiek által kínált pozitív élményeket. Vannak viszont olyan égi hatások is a napi horoszkóp szerint, amik 5 csillagjegytől fokozott körültekintést igényelnek a pénzügyekre. Ha nem figyel oda a kos, a bika, az oroszlán, a szűz és a mérleg, akkor ezen a napon nagyon könnyen
okt. 11
6:45
Hankó Balázs szerint identitásalkotó egyetemi közösségek kellenek (hirado.hu)
Hankó Balázs úgy foglalta össze a magyar modell célját, hogy a nemzeti és a keresztény értékekhez ragaszkodva meg kell tudni védeni a kultúrát, a családpolitikát és a tudományos életben be kell mutatni a magyar géniuszt.
okt. 11
6:48
Belügyminisztérium: Sem Vitnyéden, sem Écsen, sem sehol máshol nem épül menekülttábor (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 11
6:54
Róma multikulturális városnegyedében kötelezővé akarják tenni a keresztet az osztálytermekben (vasárnap.hu)
Legyen kötelező minden osztályteremben a kereszt elhelyezése Róma hatodik kerületében – erről döntött a helyi jobbközép többségű önkormányzati testület csütörtökön a főváros azon részén, ahol a legmagasabb a más nemzetiségű és más vallású diákok aránya. Első körben az önkormányzat oktatási bizottsága, most pedig a testület szavazta meg a kerület is
okt. 11
7:00
Előkerült egy titokzatos üzenet a Kossuth téren, megvan, ki tehette oda (Most Hír)
Egy több mint 100 éves üzenetet találtak a Kossuth tér egyik épületének felújítása során.
okt. 11
7:09
Most ön is láthatja az év legfényesebb üstökösét: ekkor szúrhatjuk ki Magyarországon (Blikk)
Már megérkezett közelünkbe a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS), amely az év legfényesebb üstököse, bár egyelőre a Nap közelsége miatt még nehéz lehet észlelni, de napról napra javulnak az esélyeink. A legjobban október 20-án láthatjuk, ekkor szabad szemmel is jól kivehető lehet. Az égi vándor legközelebb csak évmilliók után tér vissza.
okt. 11
7:09
Visszatért a Stratégiai Részleg: Orbán Balázs arról vallott, elképesztő erőkkel szemben kell tartaniuk magukat (444.hu)
Szerinte aki tabukat próbál dönteni, az ellen mindent, de tényleg mindent bevetnek.
okt. 11
7:15
Megérkezett az előrejelzés, kiderült, fehér lesz-e az idei karácsony (Blikk)
A 2024/2025-ös téli szezon hóhelyzete Magyarországon és Európa nagy részén szokatlanul gyengének ígérkezik, legalábbis a legfrissebb előrejelzések szerint. Így a fehér karácsony esélye idén meglehetősen alacsony.
okt. 11
7:18
A kormány törvénytelen, mert a magyar választójog nem szabad (Telex)
Gyurcsány Ferenc szerint új stratégiára van szüksége a DK-nak Magyar Péter feltűnése után. Ennek jele, amikor a parlamentben árulózza Orbán Viktort, vagy arról beszél, hogy Gyurcsány alatt jobb volt. A júniusi választáson az ellenzéki szavazók kétharmada az eddigi pártok leváltására szavazott, de szerinte összefogás nélkül nem lesz kormányváltás. I
okt. 11
7:27
Orbán '22 végére ígérte, de még mindig nem működik a Nemzeti Oltóanyaggyár (444.hu)
A Debreceni Egyetem még mindig "további előkészítési, tervezési" folyamatokat végez.
okt. 11
7:30
Döbbenet, eltűnik a magyarok kedvence a boltokból, sajnáljuk mert imádtuk (Most Hír)
Több mint 100 év után úgy tűnik, a háztartási keksz nyugdíjba vonul.
okt. 11
7:33
Megint megszólalt Orbán Balázs (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök stratégiai igazgatója ott folytatta, ahol abbahagyta.
okt. 11
7:33
Hallgassa nálunk Orbán Viktor rádióinterjúját! (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában adott rádióinterjút péntek reggel.
okt. 11
7:51
Szijjártó felhúzta magát egy német újságírón, aki oroszországi útjáról kérdezte (444.hu)
Mi nem vagyunk egy "jawohl" nemzet, oké? - idegeskedett a külügyminiszter.
okt. 11
7:54
Orbán Viktor: Von der Leyen és Weber nyíltan bejelentette, hogy meg akarja buktatni a magyar kormányt (Telex)
A miniszterelnök a heti strasbourgi vita után pénteken a Kossuth rádióban ad interjút.
okt. 11
7:57
"Vérgőzös állapotban voltak" - Orbán Viktor a strasbourgi vitáról és olyan három pontos tervről is beszélt, ami mindenkit érint majd (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjúját adja a Kossuth Rádióban. Az elsőt azután, hogy hazatért Strasbourgból, ahol szokatlanul éles vita zajlott a magyar uniós elnökségről. Kövesse velünk élőben, mit mond Magyarország miniszterelnöke!
okt. 11
7:57
Orbán Viktor: von der Leyen és Manfred Weber bejelentették, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt (ATV)
A miniszterelnök szerint az Európai Parlamentben azt is megnevezték szerdán, hogy kikből álljon ez a leendő brüsszelita kormány: "Az európai szocialisták Dobrev Kláráékat akarják delegálni, a Néppárt pedig a Tisza Pártot Magyar Péterrel".
okt. 11
8:00
Videón Orbán Viktor bakija: szerinte a Covid és az ukrán háború is 2022 májusa után jött (SzMo)
A Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján került időzavarba a miniszterelnök. A bakija még a leglojálisabb jelenlévőket is váratlanul érte.
okt. 11
8:03
Erre figyeljen, ha a hétvégén HÉV-vel utazna! (Infostart)
Karbantartás miatt nem közlekedik szombaton és vasárnap a H6-os HÉV Soroksár, Hősök tere és Szigetszentmiklós-Gyártelep között, ezen a szakaszon H6-os és H6A jelzéssel pótlóbusz jár majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
okt. 11
8:06
Orbán Viktor: a strasbourgi csihi-puhi után visszatérünk a magyar gazdaság építéséhez (BorsOnline)
Orbán Viktor ismét a Jó reggelt, Magyarország! vendége volt.
okt. 11
8:06
Kiderült, mi lett Dorina és Zotya kapcsolatából a Kísértés után (Most Hír)
Dorina és Noel kapcsolata csúnyán elbukott a Kísértés című műsorban. A pár tagjai egyébként egy másik reality műsorban jöttek össze. Noel a Kísértésben megcsalta és csúnyán megalázta szerelmét, aki nem sokáig tétlenkedett. Összejött Zotyával, és vele kézen fogva hagyta el a szigetet a reality záróepizódjában. Hogyan alakult a kapcsolatuk a kinti va
okt. 11
8:09
Orbán Viktor: Az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában adott rádióinterjút péntek reggel.
okt. 11
8:12
Szétbombázzák az autópályát, lehet, hogy dugóba kerülsz! (Most Hír)
Kezdődik a felújítás, részletesen elmagyarázzuk, mikor mire számíts ezen az autópályán!
okt. 11
8:15
Lerántotta a leplet Orbán Viktor: indul az akcióterv, rengeteg magyar családot érint (Pénzcentrum)
Megfizethető lakhatás, ezzel kell most foglalkoznunk - mondta el Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában. A fiatalok megfizethető lakáshoz jutása, kollégiumi férőhelyek biztosítása, a Magyar Falu program bürokratikus akadályainak eltörlése a cél a miniszterelnök szavai szerint.  "Lesz egy nagy lakásbumm" - mondta el.
okt. 11
8:18
Délibáb: bemutatták Tóth Icó kötetét (Gyulatelevízió)
Egy igaz történetet mutat be egy családról Tóth Icó legújabb kötete, amelyben az anya a szegénységben arra kényszerül, hogy két kislányát örökbeadja. A kötetet a napokban mutatták be a gyulai könyvtárban. A szociográfiai igényű munka nagyszerű képet ad a két világháború közötti Magyarország világáról. Tóth Icó azt mondta, a könyvben a küzdelem, a f
okt. 11
8:21
Az iskolaőröknél is bevezetik a megbízhatósági vizsgálatot (444.hu)
Az újonnan jelentkezők mellett a már állományban lévőket is ellenőrzik majd.
okt. 11
8:30
Sírva röhögős videó készült Magyar Péter és Orbán EP-vitájából. Sokkal durvább, mint először gondoltuk! (Most Hír)
Magyar Péter percekig sorolta az Orbán-kormány bűneit az Európai Parlamentben a minap. Aztán jött Radics Peti és újraértelmezte a felszólalást, Orbán Viktor válaszaival kiegészítve. Mutatjuk a fergeteges YouTube-videót.
okt. 11
8:33
Új nevelőszülőkkel bővül a Máltai Szeretetszolgálat hálózata (Infostart)
Tavasztól tucatnyi nevelőszülővel bővül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hálózata; Magyarországon mintegy 24 ezer gyermek vár arra, hogy nevelőszülőkhöz kerülhessen.
okt. 11
8:33
Erősödött a forint, de még mindig nem az igazi (ATV)
Erősödött kissé a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 11
8:39
Nagy Feró: "Hadd én döntsem már el, kinek a s*ggét nyalom, ha nekem az a s*gg tetszik!" (Blikk)
A Beatrice frontembere egy újabb szókimondó interjút adott, amelyben kerek-perec kifejtette a véleményét a politikáról. Kijelentette, hogy az sem érdekli, hogy sokan "seggnyalónak" nevezik, amiért látványosan kiáll a Fidesz mellett. Sőt, azt szeretné, ha az unokáinak felnőttként olyan vezetői lennének, mint Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter.
okt. 11
8:39
Most közölték: terjed a vírus, egyre több lesz a beteg Magyarországon (ATV)
Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján.
okt. 11
8:42
Nagy Feró: Vigyázni kell, ha véletlenül megjelenik egy homoszexuális (Telex)
A Beatrice frontembere szerint Magyar Péter nem fenyegeti a Fidesz kétharmadát.
okt. 11
8:48
Orbán Viktor: Csekély az esély a közös uniós kiútra (Demokrata)
Videó! Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában arról beszélt, nagyon távol vannak az álláspontok, ezért Magyarországnak magával kell foglalkoznia.
okt. 11
8:48
Orbán Viktor: Brüsszelben meg akarják buktatni a magyar kormányt (videó!) (vasárnap.hu)
A miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában számolt be a héten az EP-ben lezajlott csörtéről illetve a magyar gazdaság előtt álló kihívásokról és az azokra adott kormányzati válaszokról is. Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Néppárt vezetője, Ursula von der Leyen és Manfred Weber meg akarja buktatni a szuverenista magyar kormány
okt. 11
8:51
Orbán Viktor beleszállt Magyar Péterbe, egymilliós fizetésről és egy új programról beszélt (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök az állami médiának adott interjút. Szóba került az Európai Parlamentben tartott vita, szerinte Ursula von der Leyen és Manfred Weber bejelentették, hogy le akarják váltani a magyar kormányt.
okt. 11
8:51
Orbán Viktor: Dobrev Klára és Magyar Péter házasságát Ursula von der Leyen celebrálta, de azért nem oda Buda (444.hu)
A magyar miniszterelnök fölkészülten és udvariasan érkezett az vitára, de ott nagyon durván rárontottak - panaszolta el a Kossuth Rádióban.
okt. 11
9:09
Így reagált Magyar Péter Orbán Viktor "kormánybuktatós" interjújára (ATV)
A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: a miniszterelnök "először volt kénytelen kiejteni a Tisza Párt és annak vezetőjének nevét".
okt. 11
9:15
Emelkedő pályán a magyar egyetemek (hirado.hu)
Varga-Bajusz Veronika fontosnak nevezte, hogy nemzetközileg versenyképesek legyenek a magyar egyetemek.
okt. 11
9:18
A Vezér utcai körforgalom is őszi színekbe öltözött (Nyíregyháza)
Hétfő este az Orosért Közéleti Egyesület "megszállta" a Vezér utcai körforgalmat.
okt. 11
9:21
ORFK: Több mint 9600-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 24 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
okt. 11
9:24
Kedden jön Katus Attila - ingyenes edzést tart a Mozdulj Nyíregyháza keretében! (Nyíregyháza)
Novemberben Rubint Réka érkezik a megyeszékhelyre.
okt. 11
9:26
Célba ért az adomány alma - őszköszöntés, almaszedéssel (Nyíregyháza)
Idén szervezte meg hatodjára az Őszköszöntő Szabolcsi Jótékonysági Almanapot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal.
okt. 11
9:33
Besárgulhat a HÉV, villamosokkal oldhatják meg a szerelvénykrízist (Infostart)
Erről Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés közlekedési szakbizottságának elnökeként beszélt csütörtök este az ATV-ben.
okt. 11
9:36
Orbán név szerint említette Magyar Pétert a Kossuth rádióban, miközben az EP-vitáról beszélt (Telex)
A miniszterelnök tíz percen át beszélt a szerdai EP-vitáról, amiből szerinte kiderült, hogy Ursula von der Leyen és Manfred Weber meg akarják buktatni a magyar kormányt.
okt. 11
9:39
Kunhalmi Ágnes levelet írt Navracsics Tibornak és jogállamban szokatlan ügy miatt (ATV)
Az ügy előzménye, hogy Navracsics Tibor közigazgatásért és területfejlesztésért felelős miniszter 400 millió forint értékben ítélt oda vis maior támogatást az azt igénylő önkormányzatoknak.
okt. 11
9:45
NNGYK: újra tarol a koronavírus, már a minták is ezt mutatják (Infostart)
Az előző héten akut légúti fertőzés tüneteivel 228 ezer, influenzaszerű megbetegedéssel pedig 18 600 fő fordult orvoshoz. Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi és védőoltási osztályának vezetője.szerint ezek a számok jóval magasabbak, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban.
okt. 11
9:48
Még mindig nem gyárt vakcinákat a debreceni oltóanyaggyár, pedig már 2022 vége óta működnie kellene (Telex)
Évek óta tervezési folyamatoknál tart a gyár, az idei költségvetésben mégis 16,1 milliárdot különítettek el rá.
okt. 11
9:51
Orbán Viktor: Az új gazdaságpolitikáról új egyezséget kell kötni az emberekkel (hirado.hu)
Hamarosan egy általános kormányhatározat jelenik meg, ami feladatokat ad ki, rá egy-két hétre pedig a konkrét intézkedések is jöhetnek.

Keresés