2024. október 13. vasárnap

okt. 13
6:03
Magyar Péter: nem lennék meglepve, ha a következő kutatásban már a Tisza Párt vezetne (ATV)
Háromszázezer szavazó lehet a különbség a Fidesz és a Tisza Párt között - derült ki a Závecz Research legújabb kutatásából, ami a teljes népesség körét illeti. Ennél szorosabb eredményt mutatnak a biztos választóknál mért számok: a Fidesz 39 százalékon áll, a Tisza pedig 35 százalékon. Ha most lennének a választások, akkor még a DK és a Mi Hazánk j
okt. 13
6:39
Sokkban az új polgármester: felmondott a hivatal minden dolgozója (ATV)
A polgármesteri hivatal összes dolgozója lemondott még az új önkormányzat hivatalba lépését megelőzően Nógrádmegyeren. Az új polgármesterrel nem kívántak együtt dolgozni. A település most megválasztott vezetője azt mondta, meglepte, hogy üres irodákat talált, de azon van, hogy megtalálja azokat, akikkel együtt tud majd dolgozni.
okt. 13
6:45
Veszélyben a budapestiek egyik legnagyobb kincse (Infostart)
Partnertalálkozót hívott össze a Pilisi Parkerdő Zrt., mert a budapesti erdőket fokozottan veszélyezteti a klímaváltozás. Ellenállóbb fafajokat kell telepíteni, meg kell védeni a vizes élőhelyeket és hatalmas kihívást jelentenek az agresszíven terjedő invazív, tehát nem őshonos növények is.
okt. 13
6:48
Köd, pára és rétegfelhőzet: továbbra sem kegyelmez az időjárás (BorsOnline)
Mutatjuk, milyen időre kell számítanunk!
okt. 13
7:00
Szörnyű baleset történt az este: Rengeteg utassal karambolozott egy busz Alsónemesapátinál (Most Hír)
A baleset miatt teljes útzár volt a 76-os főúton Alsónemesapátinál.
okt. 13
7:18
Változóban van az emberek hozzáállása a környezetvédelmi kérdésekhez (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 13
7:18
Kórházban hagyott csecsemők: a kék szemű, egészséges gyerekeket mind örökbe fogadnák, de nem ez a valóság (Telex)
Hol hibázik a rendszer, hogy közel 300 magára hagyott csecsemő van kórházban? Mit tud tenni a gyermekvédelem? Miért nem fogadják örökbe a magukra hagyott csecsemőket? Szakértővel jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket.
okt. 13
7:24
Példátlan katasztrófa közelít, ezt mondják most a szakértők (Most Hír)
Nem kell messzire néznünk, hogy lássuk, mit tesz a klímaváltozás a bolygónkkal. Idén nagyon sokszor használtuk a „példátlan” szót, nem véletlenül. Jön a katasztrófa, de elkerülhetjük?
okt. 13
7:27
Orbán Viktor utazik: kétnapos kihelyezett frakcióülés veszi kezdetét Esztergomban (Blikk)
Kihelyezett frakcióülést tart mától Esztergomban a Fidesz–KDNP. A tanácskozás eredetileg szeptemberben lett volna, azonban az árvíz helyzet miatt el kell halasztani az időpontot. Hagyományosan a helyzetértékelést követően másnap a sajtótájékoztatót szoktak tartani, amelyen kifejtik a történteket, azonban egyelőre ez még kérdéses.
okt. 13
8:12
Szinte lebeg a tányérodon: Meghoztuk a pillekönnyű kuglóf receptjét, van egy ritka csavar az összetevőkben (Most Hír)
Ha szeretnél valami igazán egyedivel imponálni a vendégeknek, süthetsz akár egy kuglófot mazsolával, és itt jön képbe az általunk valaha látott legjobb a recept, aminek hála pillekönnyű lesz az édesség, ráadásul van benne egy remek trükk.
okt. 13
8:21
Átírták a hivatalos oldalán Orbán pontatlan beszédét, ami így sem sikerült pontosra (444.hu)
Nehéz helyzetbe hozta a miniszterelnök a saját PR-osait.
okt. 13
8:27
Új ügyeleti rendszer: nyugdíjba menekülnek az orvosok? (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint megugorhat a nyugdíjba vonuló háziorvosok száma az új budapesti ügyeleti rendszer miatt. A megkérdezettek szerint ugyanakkor számos előnye is van az új rendszernek, például az ellátás egységesítése. Október elsejétől vezették be a fővárosban, a vidéken már 2023 óta működő ügyeleti rendszert, utánajártunk a tapasztala
okt. 13
8:42
Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek (Demokrata)
A 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött.
okt. 13
8:45
Meg vannak a számlálva a napjai: Teljesen megszűnhet az Ügyfélkapu! (Blikk)
Év elején megszűnik az Ügyfélkapu, mivel nem felel meg az általános adatvédelmi követelményeknek. Helyére érkezik az Ügyfélkapu+, ám a Szabad Európa egy belső levelezésből úgy tudja, a közlejövőben ez is megszűnik. Közben szeptember 1-től elindult a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) program.
okt. 13
8:51
Tömegszerencsétlenség Zalában (Infostart)
Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek.
okt. 13
9:03
Ujhelyi az Orbán-beszédről: "kicsit sumák, de ügyes" (ATV)
A volt EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója nyílt levelében Orbán Viktor strasbourgi beszédének – szerinte – méltatlanul félretolt kijelentéseivel és vállalásaival foglalkozik.
okt. 13
9:06
Elfeledett nagyvasak (Demokrata)
A Várpalota melletti KPST parkban jártunk, ahol a Kádár-korszak és a 90-es évek haszon- és személygépjárműveit lehet megtekinteni testközelből.
okt. 13
9:15
Frontálisan ütközött egy busz Zalában, szinte mindenki megsérült (ATV)
Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál szombat éjszaka történt balesetnek, amelyben a 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-t.
okt. 13
9:15
Súlyos buszbaleset történt szombat éjjel Zalában: frontálisan ütközött, 16-an megsérültek (Pénzcentrum)
Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál szombat éjszaka történt balesetnek, amelyben a 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött - tájékoztatott a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel.
okt. 13
9:21
Felröppent a hír, hogy merényletet készítettek elő Orbán Viktor ellen – Szijjártó is megszólalt (Blikk)
Alekszandr Vulin, Szerbia miniszterelnök-helyettese információt kapott arról, hogy Orbán Viktor ellen merénylet készül, mert az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat szorgalmazza. Szijjártó Péter azonban nem tud ilyen próbálkozásról. De szerinte "jogi, pénzügyi és politikai támadások is érik a miniszterelnököt, a kormányt, az országot".
okt. 13
9:24
Élőben hibázott Orbán Viktor, utólag megpróbálták átírni a beszédét (Telex)
De sikerült? Nem teljesen.
okt. 13
9:24
Amiről az utcák mesélnek... - Az "új Jósa András" 1. (Nyíregyháza)
Így nevezte Nagy Elek városi főmérnök az 1931-ben megjelent monográfiában dr. Saáry Sándort, aki kincset érő gyűjteményét a városra hagyományozta. Még a fővárosi lapok is beszámoltak erről a kis magánmúzeumról, amely az örökváltság 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat egyik szenzációjának bizonyult 1924 szeptemberében.
okt. 13
9:30
Roma polgármestere lett a településnek, mindenki felmondott a hivatalban Nógrádmegyeren (SzMo)
Az előző polgármester szerint utódja jó szakemberektől akar megválni, a helybéli romák ugyanakkor úgy gondolják, hogy 34 év után most új korszak kezdődhet az Észak-Magyarországi településen.
okt. 13
9:36
Woody Allen szerepében lép színpadra Tóth Zolka (Nyíregyháza)
Régi motoros már a Móricz Zsigmond Színházban Tóth Zolka, aki 1993-ban mint stúdiós kezdett teátrumunkban, s 2000-ben lett a társulat tagja. Jó néhány szerep és emlékezetes alakítás fűződik nevéhez. Ebben az évadban négy premierje lesz.
okt. 13
9:48
Jámbor András pert nyert az őt pedofilozó Origo ellen (Telex)
Másodfokon helyt adott a bíróság Jámbornak, az Origónak ki kell írnia, hogy valótlanul nevezték pedofilbotrányban bűnrészesnek a képviselőt.
okt. 13
9:54
Szijjártó Péter nem tud arról, hogy merénylet készülődne Orbán Viktor ellen (Telex)
A szerb miniszterelnök-helyettes egy orosz lapnak beszélt arról, hogy információik szerint merényletet készítenek elő a magyar kormányfő ellen az ukrajnai álláspontja miatt.
okt. 13
9:54
Dr. Vinnai Győző: Nyíregyháza gazdaságfejlesztése az egész térségre pozitívan hat (Nyíregyháza)
Dr. Vinnai Győző Nyíregyháza és a vármegye nyugati részének országgyűlési képviselője, így egy teljes térségre van rálátása, gazdasági szempontból is. A parlamenter szerint cél a további fejlődés, amit a kormány is támogat, munkaerő képzésével karöltve.
okt. 13
10:00
2024.10.13. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Gondolkozzunk el, vajon mi áll az első helyen a mi életünkben!
okt. 13
10:18
Merényletet készítenek elő Orbán Viktor ellen a szerb miniszterelnök-helyettes szerint (SzMo)
A szerbeknek állítólag információjuk van erről, Szijjártó Péter viszont nem tud ilyesmiről. Az állítólagos ok, hogy Magyarország a béketárgyalásokat szorgalmazza Ukrajna ügyében.
okt. 13
10:18
Nem várták meg az új polgármestert, a hivatal összes dolgozója felmondott (Telex)
Harmincnégy év után leváltották Nógrádmegyer polgármesterét. Utódja üres irodákba érkezett, mindenki felmondott.
okt. 13
10:21
Új módszer Magyarországon: hegmentes nőgyógyászati műtétek (Infostart)
Magyarországon elsőként az Országos Onkológiai Intézet vezette be azt a technikát, amely lehetővé teszi a nőgyógyászati szervek teljesen hegmentes műtétét, hasi metszés nélkül – számolt be az InfoRádióban az Országos Onkológiai Intézet nőgyógyászati osztályának centrumvezető főorvosa, Novák Zoltán.
okt. 13
10:21
Orbán ellen tervezett merényletről írnak külföldi lapok, már Szijjártó is megszólalt (ATV)
Szijjártó Péter külügyminiszter az orosz sajtótól értesült arról a Belgrádból érkező felvetésről, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök ellen merényletet készíthetnek elő, és leszögezte: nem tudnak ilyen próbálkozásról.
okt. 13
10:30
Az Erőművek Éjszakáján még a Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ is megnyitja a kapuit! (Nyíregyháza)
A Mekh idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek Éjszakáját. 2024. október 25-én ismét különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat hazánk legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari eseményén. Az Erőművek éjszakája alkalmából megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ is!
okt. 13
10:42
Október 16-a az újraélesztés világnapja: a Bemben megmutatják, miért fontos a szakszerű beavatkozás (Nyíregyháza)
Ilyenkor szakemberek ezrei hívják fel világszerte a laikusok figyelmét egy esetleges beavatkozás sorsdöntő hatására. Így tesznek a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában is, hiszen az intézmény 2012-től a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája, ahol kiemelt figyelmet fordítanak az egészséggel és az egészség megőrzésével kapcsolatos tudásra.
okt. 13
10:45
Dömötör Csaba szerint a következő hetekben várható döntés Magyar Péterrel kapcsolatban (ATV)
A magyar elnökségről szóló vitának indult, de jelölőgyűlés lett az Európai Parlament (EP) szerdai üléséből - mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
okt. 13
10:48
Novemberben is lesz Anconai szerelmesek és Oscar a Móricz Zsigmond Színházban (Nyíregyháza)
Változatos a programkínálattal várják a nézőket a Nagyszínpadon és a Krúdy Kamarában is.
okt. 13
10:54
Kivágták Orbán Viktor bakiját, és utólag átírták a beszéd szövegét a miniszterelnök hivatalos oldalán – ám így is maradt benne hiba (SzMo)
Összekeverte az idővonalakat a miniszterelnök, nem is egyszer. Ráadásul a javítás sem sikerült tökéletesre.
okt. 13
10:54
Az utolsó posztjáról is lemondott Tóth Csaba Zuglóban (Telex)
Már nem ő vezeti az MSZP kerületi szervezetét.
okt. 13
10:54
A 23. Vidor Fesztivál Pantalone-díja is gazdájához került (Nyíregyháza)
A 23. Vidor Fesztivál New York-i komédia című színházi versenyprogramja kapta a Pantalone-díjat, amelyet a legjobb díszletért ítél oda a zsűri.
okt. 13
11:06
Dömötör Csaba: jelölőgyűlés lett az EP szerdai üléséből (Demokrata)
Messze még a választás, de a brüsszeli elit már most jelezte, milyen kormányt látna szívesen Magyarország élén.
okt. 13
11:12
Jelentősen javult a levegő minősége (Demokrata)
Az értékek az egész országban megfelelnek a vonatkozó uniós követelményeknek.
okt. 13
11:21
Orbán Viktor pontatlanul fogalmazott, átírták a beszédét, de így is maradt benne hiba (Menedzsment Fórum)
Tévesen fogalmazott egy rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyik pontatlanságot javították az írásban publikált szövegben, a másikat azonban nem.
okt. 13
11:21
Brutális, ami kiderült a magyarországi levegő minőségéről: erről jobb, ha tudsz (Pénzcentrum)
Az utóbbi években jelentősen csökkent a levegőben a szálló por (PM10) mennyisége Magyarországon. A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. adatai szerint az értékek az egész országban megfelelnek a vonatkozó uniós követelményeknek - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap.
okt. 13
11:24
Györgyi Anna nyerte a Vidor Fesztivál Colombina-díját (Nyíregyháza)
A Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Szívhang című előadását a Nagyszínpadon láthattuk.
okt. 13
11:33
Itt a MÁV bejelentése: Ezeket a vasúti pályákat újítják fel (ATV)
Felújítják a vasúti pályát Szentlőrinc és Szigetvár között, október végéig ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat - tudatta a MÁV Zrt. a honlapján vasárnap reggel.
okt. 13
11:45
Újabb pozíciót veszített el Tóth Csaba (ATV)
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) korábbi országgyűlési képviselője már nem irányítja a párt XIV. kerületi szervezetét.
okt. 13
12:03
Felújít a Máv: október végéig pótlóbuszok szállítják az utasokat Szentlőrinc és Szigetvár között (Blikk)
Felújítják a vasúti pályát Szentlőrinc és Szigetvár között, október végéig ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat - tudatta a MÁV Zrt. a honlapján vasárnap reggel. A felújtásra már nagy szükség volt, a pálya rossz állapota miatt nem tudtak kellő sebességgel haladni vonatok, ami jelentős késesekhez vezetett.
okt. 13
12:12
Nem vagyunk egyedül (Demokrata)
A sajtóban kevesebb szó esett róla, de sokan kiálltak Orbán Viktor és Magyarország mellett a szerdai strasbourgi vita alkalmával.
okt. 13
12:12
Árpád-kori szerzetesek sírjai után kutatnak a szegedi monostor feltárásán (Telex)
Az Árpád-kori Szent Fülöp monostor feltárása új fejezetet nyithat Szeged-Szőreg történetében. Az eddig rejtett romok és a közelben talált 80 sír izgalmas felfedezéseket tartogatnak, és akár egyháztörténeti újdonság is kiderülhet.
okt. 13
12:27
Orbán Viktor szerint meg tudjuk csinálni (Infostart)
A miniszterelnök beszédet mondott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia szombati megnyitó ünnepségén Sukorón.

Keresés