2024. október 19. szombat

okt. 19
0:15
"A notórius gyorshajtók ellen nem a sebességmérés és a büntetés a megoldás" – mondja a közlekedési szakértő (Blikk)
Tudatos forgalomlassítással, a sebességhatárok csökkentésével kívánja minimalizálni a halálos közúti balesetek számát a magyar főváros. A tervezett új budapesti közlekedési stratégia szerint az általános, 30 km/órás sebességhatár a forgalmi dugók kialakulásában, illetve annak gyorsabb feloldásában is segíthet. A Blikk Pausz Ferenc közlekedésbiztons
okt. 19
0:15
Ez lesz a nyugdíjak és a megtakarítások sorsa, ha bevezetik az eurót Magyarországon (Most Hír)
Sokan tartják állampapírban és forint megtakarításban a félretett pénzüket. Egyre gyakrabban terítékre kerül politikai körökben az euró bevezetése. Hogyan fogja érinteni ez az átlagembert a megtakarítások és a nyugdíj szempontjából?
okt. 19
0:19
Magyar éremeső a horgász-világbajnokságon (Blikk)
Horgászvilágbajnok lett a magyar csapat. A III. Masters és az I. Utánpótlás Feeder Világbajnokságon a megszerezhető nyolc éremből hetet a magyarok vittek el. Az egyik legsikeresebb versenyző, Ambrus Tibor, aki az egyéni világbajnoki címet is besöpörte, mesélt a Blikknek a megmérettetésről. Elárulta, hogyan figyelték ki az ellenfeleiket, igaz, azok
okt. 19
0:19
Magyar Péter talált egy szemléletes hasonlatot Orbán Viktorra (Most Hír)
Orbán Viktor olyan, mint a Titanic kapitánya, aki miután jéghegynek vezette a hajót, süllyedés közben azzal szédíti az utasokat, hogy mostantól tényleg az ő érdekükben fogja kormányozni azt - közölte a Tisza Párt elnöke pénteken az MTI-vel.
okt. 19
0:21
2024.10.19. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Próbáljunk Isten mellett dönteni életünk minden helyzetében.
okt. 19
0:23
Komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten október 20-23. között: itt vannak a részletek (Blikk)
Orbán Viktor 2021 után idén ismét Budapesten mond beszédet október 23-án, ezúttal délelőtt 11 órakor a Millenárison. A hivatalos ünnepség kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek. Magyar Péterék délután 15.00 órakor a Bem József téren kezdenek, majd átvonulnak a Széna térre. A rendőrség
okt. 19
0:23
Aggódik a jogállamért az Alapjogokért Központ, csakhogy van egy nagy csavar a történetben (Most Hír)
Az Alapjogokért Központ szerint most van veszélyben a jogállam. Lengyelországban.
okt. 19
0:27
Figyelem, a hétvégén lezárják a Keleti pályaudvart: mutatjuk, miért (Blikk)
A Keleti pályaudvaron filmforgatás lesz a hétvégén. Ezért lezárják az utasforgalom elől a Lotz-termet október 19-én, szombaton 6 órától vasárnap 20 óráig, a 6. vágány peronját (a vágányvégtől a postai átjáróig) pedig szombaton 18 órától vasárnap hajnali 4 óráig. Az utasok számára terelőutat jelölnek ki, amelyeket táblák jeleznek.
okt. 19
0:27
Erre várt minden autós, remek hír jött a hétvége előtt (Most Hír)
Csökken a gázolaj ára szombaton. Mutatjuk, mire kell számítani a magyarországi kutakon.
okt. 19
0:31
Okos tipp a nagyitól: Nem esik szét többé a fasírt, ha megfogadod (Most Hír)
Ha variáljuk a fűszereket, igen változatosan elkészíthető húsétel a fasírt, amivel lenyűgözheted a legkritikusabb vendégeket is. Persze, csak akkor, ha nem esik szét sütés közben. Megmutatjuk a nagymamák féltve őrzött titkait! Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, nem esik szét többé a fasírtod.
okt. 19
5:51
Itt az előrejelzés: csodálatos őszi idő lesz (ATV)
Napos, őszi időt hoz a hétvége.
okt. 19
6:15
A lánya esküvőjének napján végzett a gyilkos kór Sándorral – Az Als-beteg férfi nem akart mentőt hívni, kórházba menni (Blikk)
Az első tünetek jelentkezése után csaknem három évvel örökre lecsukta a szemét Móré Sándor, aki az utolsó időszakban már csak a saját testébe zárva fogolyként élte a mindennapjait. A kétgyermekes családapa ugyanabban a szörnyű, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett mint az ismertté vált alkotmányjogász, az eutanázia legalizálásáért harcoló Karsai
okt. 19
6:45
Hetekig folyt a szennyvíz egy soproni társasházból, cikkünk után sikerült megoldani a problémát (Telex)
Mivel telekhatáron belül volt a hibás vezeték, eltartott egy ideig a helyzet kezelése. Miután a Telex beszámolt az esetről, hirtelen felgyorsultak az események.
okt. 19
6:57
Baj van az ivóvízzel a Balatonnál, már az országgyűlési képviselőt is riasztották (Infostart)
Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, aminek mostanra kiderült az oka is.
okt. 19
6:57
Szexuális kapcsolatba került egy angyalföldi technikum két tanára diáklányokkal, rendőrségi ügy lett belőle (Telex)
A Telex információja szerint az oktatási intézmény két tanárának a munkaviszonyát felfüggesztették, a lányokat pedig már ki is hallgatták a rendőrök.
okt. 19
7:03
Mutatunk egy szakmát, ami már most osztrák és német bért fizet Magyarországon – ezt viszont az autósok pénztárcája is megérzi (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 19
7:15
Megint jönnek a migránsok – helyszíni riportunk a déli határról (Demokrata)
Ismét meglódult a migráció a déli végeken. Újfent az idegenek áradatától tart a Homokhátság népe. Riportunk az érintett térségből.
okt. 19
7:21
Sorra lépnek ki: vajon mire készülnek a pártjaikat elhagyó ellenzéki politikusok? (ATV)
Kilépett az LMP-ből a párt egyetlen 2022-ben egyéni mandátumot nyert képviselője, Csárdi Antal. A politikus azt közölte híradónkkal: hétfőn ad majd bővebb tájékoztatást. Szakértők szerint nem véletlen, hogy az utóbbi időben több ellenzéki párt képviselője is bejelentette kilépését, miközben elnyert tisztségét megtartja. A híradónknak nyilatkozó pol
okt. 19
7:21
Kvíz: Vigyázat! Ezek a pénzügyi kérdések egyszerűnek tűnnek, de könnyű elhasalni rajtuk! (Pénzcentrum)
Nap mint nap, bármilyen esetben találkozhatunk olyan kulcsfontosságú pénzügyi fogalmakkal, kérdésekkel, amelyektől még a lakossági pénzügyekben jártas magyarok is csak vakarják a fejüket pedig mindennél fontosabb, hogy tudjuk rájuk a helyes választ! Te vaon tudod, hány százalék az ÁFA Magyarországon, illetve, hogy milyen munkavállalói és munkáltató
okt. 19
7:21
Félrecsúszott a Bezzegnyugat (Demokrata)
Eloszlóban a kolbászból font kerítés mítosza. A nyugati jólét mértékéről azok tudnak leghitelesebben nyilatkozni, akik éltek és dolgoztak valamelyik európai bezzegországban.
okt. 19
7:21
Doktori értekezésben "jósolták" meg 2022-ben, hogy mi történne, ha egy Magyar Péter-szerű figura bukkanna fel a politikában (Telex)
Egy politikatudós két éve írt arról, hogy az orbáni rezsim lassú erózióját egy váratlanul megjelenő, az ellenzéket és a Fideszt is elutasító outsider "lehengerlő sikere" gyorsíthatná csak fel. De tartósan rendkívül nehéz sikeres alternatívát fenntartani.
okt. 19
7:33
Utánajártunk, mi történt a gyorsétteremben lövöldöző fiatallal – Szabadlábon várja a tárgyalásait S. Ábel (Blikk)
Már tizennégy év telt el azóta, hogy országos ismertséget szerzett magának S. Ábel, aki azóta folyamatosan "gondoskodott" arról, hogy valamilyen módon bekerüljön a bűnügyi tudósításokba. A Blikk legutóbb 2021 novemberében írt a sajtóban "gyorséttermi lövöldözőként" elhíresült fiatalemberről, amikor három esztendő elteltével ki kellett engedni az el
okt. 19
7:39
Olyan állat bukkant fel a Balatonban, amely komoly aggodalomra ad okot (Infostart)
Mind a Balatonban és annak vízrendszerében, mind a Séd vízrendszerben is kimutatták a vörös mocsárrák jelenlétét.
okt. 19
7:39
Egy friss felmérés szerint a magyarok fele úgy gondolja, Lázár Jánosnak le kellene mondania (Blikk)
Egy friss felmérés szerint egyre többen gondolják úgy, hogy a MÁV helyzetét már nem foghatja a múlt örökségére a kabinet. Már a Fidesz-szavazók türelme is kezd elfogyni, körükben is 25% azoknak az aránya, akik elégedetlenek ezzel a magyarázattal. A megkérdezettek fele szerint Lázár János építési és közlekedési miniszternek le kellene mondania.
okt. 19
7:39
Jön a káosz? Méretes felfordulás lesz most hétvégén a Keleti pályaudvaron, elterelik az utasokat (Most Hír)
Filmforgatás miatt lezárják a Lotz-termet a Keleti pályaudvaron.
okt. 19
7:57
Nem fogja elhinni, honnan vették Orbán Viktorék az ukrán atomfegyver ötletét (Menedzsment Fórum)
Nem Zelenszkijtől, az biztos. És miért beszélt erről a miniszterelnök a rádióban?
okt. 19
7:57
Újabb forgalmas fővárosi úton csökkentik a sebességhatárt (Infostart)
Mesterséges intelligencia segítségével alakít a közlekedés ritmusán a Budapesti Közlekedési Központ.
okt. 19
7:57
Éppen készültek végrehajtani a halálos ítéletet egy férfin, ám ekkor megdöbbentő fordulat történt (Most Hír)
Az Egyesült Államokban halálos ítéletet hajtottak végre az elítélt kérésére, egy másikat az utolsó pillanatban állítottak le.
okt. 19
8:21
A Mohu közölte, mennyi pénzt kerestek a magyarok a palackvisszaváltáson: hihetetlen összeget (Blikk)
Az új rendszerben visszaváltott palackok, dobozok, üvegek száma a héten elérte a félmilliárdot. A legnépszerűbb visszaváltási mód a boltban levásárolható papírutalvány, eddig több mint 20 milliárd forintot kértek vissza így a vásárlók. A visszaváltási díjat ugyanakkor jótékony célra is lehet utalni, ennek köszönhetően 70 millió forintot oszthatnak
okt. 19
8:21
Bűnüldözés felsőfokon: a rendőrségi drónok szerepe (hirado.hu)
A Magyar Rendőrség már 64 drónt használ többek között határrendészeti, közlekedési és bűnügyi feladatok ellátására is.
okt. 19
8:27
"Nincs olyan ország" - Szakértők szerint jogos Csányi Sándor kritikája (ATV)
Jogosnak nevezték Csányi Sándor kormánykritikáját a híradónk által megkérdezett szakértők. Büttl Ferenc azt mondta, a gazdaságpolitikában nincs stratégiai tervezés. Ahogy fogalmazott: a kabinet ide-oda csapkod. A bank360.hu vezető szakértője arról is beszélt híradónknak, hogy a pénzintézetek az OTP elnöke által felvetett problémák mellett komoly pr
okt. 19
8:51
Botrány egy pesti iskolában - Megvalósult a lányos apák rémálma (ATV)
Szexuális kapcsolatba került egy angyalföldi technikum két tanára diáklányokkal, rendőrségi ügy lett belőle
okt. 19
8:51
Még el se indult, már megbukott Meloni terve a menekültek Albániába küldésére (SzMo)
Az olasz miniszterelnök trükkje az lett volna, hogy évi 36 ezer migránst Albániába szállíttat. Ám most egy római bíróság elkaszálta az egészet.
okt. 19
8:57
Forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóút Hárosi Duna-hídján (hirado.hu)
A következő két hétben javítási munkálatok miatt sávzárásra számíthatnak a közlekedők az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Hárosi Duna-hídon.
okt. 19
9:03
MTVA: több ezer gyereket ihletett meg Süsü mesés világa (Demokrata)
Rengeteg fantáziadús rajz érkezett a Csukás Meserádió pályázati felhívására.
okt. 19
9:09
További egy hétig tart a vágányzár a Szentlőrinc-Szigetvár szakaszon (hirado.hu)
Pályafelújítás miatt a tervezettnél egy héttel tovább, november 6-ig tart a vágányzár a Szentlőrinc-Szigetvár szakaszon – közölte a Mávinform.
okt. 19
9:09
Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést (Demokrata)
Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a BKM Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója – közölte a társaság.
okt. 19
9:15
Mi történik Demszky Gáborral? - Erősen korhatáros képeket posztolgat (ATV)
Az utóbbi napokban a volt főpolgármester valamiért az erotika és a szerelem tematika irányában is erőteljes érdeklődést mutat és ezt nem fél megmutatni a közösségi oldalán.
okt. 19
9:27
Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést (hirado.hu)
Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója.
okt. 19
9:33
Nagy taxis változás jön Budapesten (Infostart)
Egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ.
okt. 19
9:33
Az 1956-os hősöknek állít emléket műsoraival a közmédia október 23-án (hirado.hu)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit idézik fel, és az emléknap tematikájához kapcsolódó műsorokkal, filmekkel várják a nézőket, hallgatókat szerdán a közmédia csatornái.
okt. 19
9:39
Karbantartás miatt módosított menetrend a székesfehérvári vonalon (hirado.hu)
Kápolnásnyék és Székesfehérvár között végzett pályakarbantartás miatt a távolsági vonatok módosított menetrend szerint közlekednek szombaton – közölte a Mávinform.
okt. 19
9:45
Magyar Péter nagyon nagy dilemmába került - véli az ország egyik legismeretbb politikai elemzője (ATV)
Több dilemma elé is állítja Magyar Pétert az időközi választás. Potápi Árpád fideszes képviselő halála miatt ugyanis időközi választást kell kiírni Tolna vármegye 2. választókerületében.
okt. 19
9:45
"Bárcsak több minőségi időt töltöttünk volna együtt" – lánya esküvőjének napján hunyt el az ALS-betegségben szenvedő Sándor (SzMo)
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Móré Sándor 48 éves korában hunyt el.
okt. 19
9:57
Filmforgatás miatt lezárják a Lotz-termet a Keleti pályaudvaron (hirado.hu)
A Keleti pályaudvaron filmforgatás lesz a hétvégén, emiatt lezárják az utasforgalom elől a Lotz-termet október 19-én, szombaton 6 órától vasárnap 20 óráig.
okt. 19
10:09
Nagy hévvel keresik a megoldást, hogy ne kelljen járatot ritkítani a HÉV-en (444.hu)
Jó megoldás kéne, de még nincs meg az igazi.
okt. 19
10:09
70 millióra bírságoltak futárcégeket, webáruházakat (Hungarianpress)
A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében. A fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivata
okt. 19
10:09
Elvitték Munkácsy Honfoglalás című festményét az Országházból (vasárnap.hu)
Persze nem olyan messzire. Maradt a fővárosban, a Szépművészeti Múzeum számára hengerelték fel. Az Országházban található Honfoglalás című festmény is része lesz a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-emlékkiállításának, mely a festő születésének 180. évfordulóját ünnepli – közölte szerkesztőségünkkel az Országgyűlés Sajtóirodája. Az elszállításról, a fes
okt. 19
10:15
Lezárták a Keleti pályaudvar egy részét (Infostart)
Filmforgatás miatt lezárják a Lotz-termet a Keleti pályaudvaron.
okt. 19
10:15
Győzelem a Bkg ellen - nyert a kosárcsapat az Arénában (Nyíregyháza)
Hazai környezetben játszott a Hübner Nyíregyháza Bs.

Keresés