A Mohos-töbörben az állomás eddigi karrierjének leghidegebb októberi minimumértékét dokumentálták. A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetének közleménye szerint mínusz 14,5 fokot mértek péntek hajnalban. De nem csak a Zsidó-réten volt csípős a reggel, hiszen arról is beszámoltak, hogy a Vörösmeteor-töbörben -11,8 °C-ot mértek.
A következő időszak egyik legizgalmasabb belpolitikai kérdése, hogy a TISZA Párt vajon indít-e jelöltet a várhatóan jövő januárban tartandó Tolna vármegyei időközi választáson. Potápi Árpád János váratlan halálával ugyanis megüresedett egy hely a parlamentben. Most csaphat össze először országgyűlési választáson Magyar Péter a kormánypártokkal, már
Tudatos forgalomlassítással, a sebességhatárok csökkentésével kívánja minimalizálni a halálos közúti balesetek számát a magyar főváros. A tervezett új budapesti közlekedési stratégia szerint az általános, 30 km/órás sebességhatár a forgalmi dugók kialakulásában, illetve annak gyorsabb feloldásában is segíthet. A Blikk Pausz Ferenc közlekedésbiztons
III. Károly király és felesége, Kamilla királyné megérkeztek Ausztráliába, ahol a brit uralkodó egészségügyi állapota miatt jelentősen könnyített programot követnek. A prosztatarákkal küzdő uralkodó a hosszú körútra vérbankot is vitt magával, hogy bármilyen rosszullét esetén azonnal kezelni tudják őt. III. Károly király ausztráliai látogatása kapcs
Egy táplálkozási szakértő szerint van egy olyan "szuperétel", ami bárki számára könnyen elérhető, nem kell miatta mélyen a zsebedbe nyúlni, ráadásul nagyon egészséges is. A brokkoli tele van vitaminokkal, immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatása van, továbbá a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát is csökkentheti. Így ha legközelebb v
Aurelio már többször próbált leszokni a dohányzásról, ám eddig nem járt sikerrel. Ám most nagyon elszántan próbál végleg leszámolni a káros szenvedélyével.
Horgászvilágbajnok lett a magyar csapat. A III. Masters és az I. Utánpótlás Feeder Világbajnokságon a megszerezhető nyolc éremből hetet a magyarok vittek el. Az egyik legsikeresebb versenyző, Ambrus Tibor, aki az egyéni világbajnoki címet is besöpörte, mesélt a Blikknek a megmérettetésről. Elárulta, hogyan figyelték ki az ellenfeleiket, igaz, azok
A Noelreports X csatornája rakta ki azokat a felvételeket, amelyeken állítólag az Oroszországba érkező első észak-koreai katonák láthatóak. A felvételek – ha minden igaz – egy orosz katonai bázison készültek. A felvételeken a katonák edzése látható.
Egy csésze forró tea nem csak egészséges, de a lelkedet is melengeti a hidegben. A főzetet azonban nem csak cukorral, citrommal, mézzel vagy tejjel ízesítheted – mutatunk néhány izgalmas variációt, amivel kényeztetheted magad, miközben egy takaróba burkolózva a kedvenc könyvedet olvasod.
Az utóbbi napokban, hetekben egyre többször hallani egy úgynevezett mém érme szuperciklusról. A befektetői közösség és a közösségi média is ettől hangos, így érdemes egy kicsit foglalkozni vele.
Hatalmas feltűnést keltett Londonban Diana hercegné három csodaszép unokahúga: Lady Kitty, Lady Amelia és Lady Eliza. A Spencer-nővérek unokatestvérükhöz, Vilmos herceghez csatlakoztak egy jótékonysági eseményen a British Museumban.
Sokatmondó idézetet osztott meg a minap a közösségi oldalán Takács Zsuzska. Mint kiderült, jó oka volt rá, csak nem az, amire sok követője először gondolt. Zámbó Krisztián és párja köszönik szépen, jól vannak, de – mint mindenhol – náluk is előfordulnak nehezebb napok.
Orbán Viktor 2021 után idén ismét Budapesten mond beszédet október 23-án, ezúttal délelőtt 11 órakor a Millenárison. A hivatalos ünnepség kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek. Magyar Péterék délután 15.00 órakor a Bem József téren kezdenek, majd átvonulnak a Széna térre. A rendőrség
Oroszország nem hagyja, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert hozzon létre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a BRICS-országok jelentős sajtóorgánumainak vezetőit fogadta Moszkvában. Korábban Orbán Viktor is véleményezte az ukrán elnök által mondottakat. A magyar kormányfő szerint az ukránok nem gondolják komolyan, hogy atomhat
A velúr az őszi divat egyik legkedveltebb anyaga, hiszen melegséget és eleganciát sugároz, miközben könnyedén kombinálható a szezon legtrendibb darabjaival. Ahhoz azonban, hogy a velúr valóban tökéletesen passzoljon az őszi ruhatáradhoz, fontos néhány szempontot figyelembe venni a választás során. A következő tippek segítenek, hogy megtaláld a hozz
Napjainkban a digitális detox beiktatása egyre inkább szükségessé válik, hiszen az online világból ránk zúduló információdömping sokszor észrevétlenül átveszi az irányítást felettünk. A közösségi média és az egyéb online platformok hatalmas mértékű ingert generálnak, ezek pedig hamar kimeríthetik testi, lelki, szellemi erőforrásainkat.
Tápai Szabina biztos benne, hogy a hitnek köszönhetően kapta vissza a férjét, Kucsera Gábort sőt, úgy érzi, a volt kajakos most először van jelen igazán az életében nagybetűs férjként. Az egykori kézilabdázó úgy véli, amióta két év szünet után idén újrakezdték a kapcsolatukat, végre igazi társak, olyanok, amilyenek egy jól működő házassághoz szüksé
A Keleti pályaudvaron filmforgatás lesz a hétvégén. Ezért lezárják az utasforgalom elől a Lotz-termet október 19-én, szombaton 6 órától vasárnap 20 óráig, a 6. vágány peronját (a vágányvégtől a postai átjáróig) pedig szombaton 18 órától vasárnap hajnali 4 óráig. Az utasok számára terelőutat jelölnek ki, amelyeket táblák jeleznek.
122 diákkal feküdt le három hét alatt egy felnőttfilmes sztár. Ennek természetesen a szülők nem örültek, de a nő szerint "hálásnak kéne lenniük". Az Ausztráliában élő brit nő hazalátogatott, s ezen idő alatt ingyen szeretkezhetett vele bármilyen diák, mivel a hölgy úgy gondolta, segít nekik valami extrát tanulni.
Manapság ismét nagy divatnak örvendenek a tetoválások, csakhogy teljesen más vonalon, mint annak idején a 90-es években, vagy még előbb. Hihetetlen, hogy ez a szféra is képes újra és újra megújulni, aminek köszönhetően a társadalom megannyiszor befogadóvá válik vele szemben. Az egyetlen kiemelkedő tendencia talán a viselőik táborában mutatkozik meg
Ha az utóbbi időben megevett napi fél kiló zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen, minden rendben. De ha nem, itt az ideje, hogy elkezdje el szervezete felkészítését a télre, gondoskodjon arról, hogy megfelelően működjön!
A gua sha kövek nem Tiktok influencerek random találmányai, hanem évszázadok óta használt kínai alternatív szépészeti és gyógyászati kiegészítők, melyek hatása többszörösen bizonyított.
A H8-as HÉV csak az Örs vezér tere és Cinkota, illetve Kerepes és Gödöllő között jár az október 19-20-i hétvégén, Cinkota és Kerepes között pótlóbuszok járnak karbantartás miatt - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
Becsöngettek, színesedik az erdő és kevesebb a madárfütty. Ahogy nagy lendülettel újra belevetettük magunkat a munkába, nem is számoltunk a szabadság utáni pazarló energia-gazdálkodás következményeivel. Itt az őszi szünet és félő, hogy olyan fáradtak leszünk, mint nyár elején, szabadságolás előtt, hacsak… Nézzük, milyen alternatívái vannak a "hacsa
Különleges eseménynek adott otthont a Hengermalom ipari épülete: az ABSOLUT WARHOL ART PARTY. Kortárs magyar művészek, fényművészek, és az elektronikus zene rajongói gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék Andy Warhol örökségét és a pop art világát. A rendezvény különlegessége, hogy az amerikai művész híres alkotásai mellett a fiatal magyar művészek
Tragikus kimenetelű balesethez riasztották a mentőket és a rendőröket Zsadányba. A vízbe merült munkagépből már csak a bajba jutott vezető holttestét tudták kiemelni.
Eljött az ősz, és eljött annak is az ideje, hogy bő három együtt töltött év után kiadjam a kezeim közül a gyermekemet. Erre nem tekintek tragédiaként, de nem is érzem úgy, hogy a legjobb dolog történt velem. Az elmúlt időszakban nagyon sokféle "típusú" anyukát megismertem, pontosan tudom, hogy egyesek megváltásként tekintenek az óvodakezdésre, máso
Káprázatos, méregdrága szupersportkocsiban látták Budapesten a magyar fociválogatott kapitányát. Szoboszlai Dominikról eddig is tudtuk, hogy szereti a különleges autókat, de egy ilyen járgány még tőle is meglepetés.