2024. október 7. hétfő

okt. 7
0:12
Itt hallgathatja meg ingyen Ákos új dalát (Magyar Hírlap)
A tükör (Megmutatom) egy a Kossuth-díjas énekes-dalszerző első dupla stúdióalbumának huszonkét szerzeménye közül.
okt. 7
0:15
Badar Gergő a legkeményebb magyar Ironman-versenyző (444.hu)
Ő az első magyar, aki triatlonosként 8 órán belül teljesített Ironman-versenyt.
okt. 7
0:15
Egymást kiirtani – A gázai háború egy éve (444.hu)
A több tízezer halott ellenére Izraelnek máig egyik célját sem sikerült elérnie: a Hamász nem semmisült meg, a túszok pedig nem térhettek haza. Eközben az ország korábban elképzelhetetlen külső és belső problémákkal küzd. A folyó és a tenger között azonban továbbra is palesztinként rosszabb, és már mindkét oldalon vannak, akik népirtásra vágynak.
okt. 7
0:18
Összekevered a bal és jobb oldalt? Ez a legegyszerűbb trükk, hogy végleg megtanuld (Promotions)
Rengetegen vannak bajban, ha hirtelen balra kell fordulniuk vagy két tárgy közül a jobb oldalit kell leemelni a polcról.
okt. 7
0:18
Vastag a narancsbőr: Még el sem ült Orbán Balázs botránya, máris megszólalt az államtitkár a szabadságharc hőseiről (Nyugati Fény)
Furcsa szónoklat.
okt. 7
0:18
Játssz és nyerj! (egy.hu)
10 értékes Metro ajándékcsomagért indul e heti vetélkedőnk. Le ne maradj róla!
okt. 7
0:18
Orbán Balázs az '56-os ügyről: Rengeteg ilyen dezinformációs kampánnyal fogunk még találkozni (Telex)
Orbán Balázs a Bayer show vendége volt, ahol elmondta, szerinte csak azért támadják, mert békepárti álláspontot képvisel.
okt. 7
0:18
Sokkoló fordulat az évszázad legborzasztóbb ügyében: szabadlábra kerülhetnek a szülőgyilkos Menendez testvérek? (naphire.hu)
Felülvizsgálják Eric és Lyle Menendez elítélését, akiket több mint három évtizeddel ezelőtt börtönöztek be az Egyesült Államokban a szüleik meggyilkolása miatt.
okt. 7
0:18
Katy Perry kora végleg leáldozott (Telex)
A 39 éves énekesnő megpróbált visszatérni, helyette bakit bakira halmozva kiadta karrierjének legrosszabb lemezét. Katy Perry képtelen lesz harcba szállni a Z generáció kedvenceivel.
okt. 7
0:18
2024.10.07. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Minden kérésünkkel fordulhatunk Istenhez.
okt. 7
0:18
"Elfogadhatatlan", "nevetséges": Quartararót megint az amatőrnek tűnő baki hátráltatta a hajrában (P1race)
Fabio Quartararo üzemanyaga megint kifogyott az utolsó körben, de nem ez volt az egyetlen hátráltató tényező számára a Japán Nagydíjon.
okt. 7
0:18
Ez a legnagyobb nehézség a Skorpió csillagjegy életében (SuperNews)
Ez a legnagyobb nehézség a Skorpió csillagjegy életében. Romantikus alkat vagy, aki nagyon szeretne szeretni, de nehezen találod meg azt az embert, aki a lelki társad is lehet. Skorpió, ez a legnagyobb nehézség az életedben. Sokat csalódtál már, hiszen elsőre mindig a másik arcát mutatják neked az emberek. Elvakítanak az álarcukkal és időbe telik,
okt. 7
0:18
Hogyan szabadulhatunk meg a szemölcsöktől? Ezek a leghatékonyabb módszerek rá (EgészségKalauz)
A szemölcsök, bár általában ártalmatlanok, sokakr életét megnehezíthetik.
okt. 7
0:18
Szívszorító nehézséggel kell megküzdeni ennek a 3 csillagjegynek (Táplálékallergia)
Szívszorító nehézséggel kell megküzdeni ennek a 3 csillagjegynek. Az idő okoz szívszorító gondot neked, de nem a hagyományos értelemben. Mire is érti ez a horoszkóp? Túl jószívű vagy, túlságosan jó ember vagy és emiatt sokszor nem veszd észre azt, azokat, akik le akarnak húzni, akik ártani akarnak neked. Nem látod azonnal kik az irigyeid, rosszakar
okt. 7
0:18
Október 7-én történt (kultura.hu)
1942-ben ezen a napon született Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, érdemes művész. 1965-ben szerződtette őt a Vígszínház, amelynek azóta is a tagja. Emellett közel negyven filmben szerepelt. Rendkívüli népszerűséget szerzett gyerekeknek énekelt dalaival, amelyeket magyar költők verseiből a hazai könnyűzene kiválóságai zenésítettek meg számára.
okt. 7
0:18
Újra fellángolt a méltányos megosztásról szóló vita Európában (ICT Global)
Ismét heves fordulatot vett a Meta és a Deutsche Telekom (DT) már régóta zajló adatátviteli vitája. A közösségi médiaóriás közölte, hogy megszünteti kapcsolatát Európa legnagyobb távközlési szolgáltatójával - írta hírlevelében a Bloomberg szakértője, Jillian Deutsch.
okt. 7
0:19
Irán ismét leállította az országban a légiközlekedést, akárcsak kedden (444.hu)
Amikor mintegy kétszáz rakétával támadták meg Izraelt.
okt. 7
0:22
Hatoslottó: hihetetlen fura számokat sorsoltak ki, ha ezeket valaki megjátszotta, sokat nyerhetett (Promotions)
Íme a 40. hét nyerőszámai a hatoslottón.
okt. 7
0:22
Huszonnyolc éves korában meghalt Sammy Basso, a valaha élt legidősebb progériás beteg (Nyugati Fény)
Egy étteremben érte a halál.
okt. 7
0:22
"Csórikám" – így jellemezték ifjabb Schobert Norbi produkcióját (naphire.hu)
Ifjabb Schobert Norbert mindenkit meglepett azzal, hogy indult a TV2 népszerű tehetségkutatójában. A zsűritagok közül hárman támogatták továbbjutását, míg ketten nemet mondtak, de produkciója nemcsak a zsűri körében váltott ki vegyes reakciókat.
okt. 7
0:22
Így áll a MotoGP-tabella a Japán Nagydíj után (P1race)
A Motegiben rendezett Japán Nagydíj után Jorge Martín előnye csökkent a MotoGP tabelláján, mg a Moto3-ban David Alonso világbajnok lett.
okt. 7
0:22
A magas vérnyomás kezelésével meglehet, hogy ez a betegség is elmúlik! (EgészségKalauz)
A magas vérnyomás gyakran egy másik népbetegség álarca mögé bújik.
okt. 7
0:22
Hatalmas pénzbírság jár egy bizonyos internetes tartalomért (ICT Global)
Az ír médiahatóságnak a jövőben lehetősége és joga lesz megbüntetni azokat az internetes cégeket, amelyek terrorizmust pártoló tartalmakat terjesztenek. Ezzel az unió államai példát mutatnak az Egyesült Államoknak, ahol a Twitter és a Google pert nyert a párizsi és az isztambuli terrortámadásokban elhunytak rokonai ellen.
okt. 7
0:23
Robert Fico megfogadta, hogy amíg ő a szlovák kormányfő, Ukrajna nem lesz NATO-tag (444.hu)
Azt is mondta, hogy májusban, a II. világháború befejezésének 80. évfordulójára ellátogatna Moszkvába, már ha meghívják.
okt. 7
0:26
Időjárás: oltári nagy hír, 25 fok lesz ebben az országrészben Magyarországon (Promotions)
Kisebb fordulattal jó idő lesz, ennek az időjárás-előrejelzésnek sokan fognak örülni.
okt. 7
0:26
Orbán Viktor vasárnap rászabadította a kobráját az olaszokra: "Nem adjuk oda!" (Nyugati Fény)
Salvini társaságában villogtatta meg ösztöneit.
okt. 7
0:26
Elszabadult a pokol Rómában: rendőrökkel csaptak össze a tüntetők (naphire.hu)
Róma utcáin erőszakos összecsapások törtek ki egy Izrael-ellenes tüntetésen, amikor a demonstrálók és a rendőrség között feszültté vált a helyzet. Vasárnapra virradóra Izrael-ellenes tüntetés zajlott az olasz fővárosban, melynek során erőszakos összecsapás alakult ki.
okt. 7
0:26
Kapar a torka? Hétköznapi torokfájással, rekedtséggel is jelezhet a pajzsmirigyrák (EgészségKalauz)
A pajzsmirigydaganat első tünetei könnyen felismerhetők. Ezekre figyeljen!
okt. 7
0:27
Pszichológiai előadás: Sorskönyv és döntések (Metropol)
"Minden ember már kora gyermekkorban elhatározza, hogyan fog élni és hogyan fog meghalni – ezt nevezzük Sorskönyvnek" (Eric Berne).
okt. 7
0:30
Úgy tűnik Harry és Meghan házassága a végéhez ért: Harry zombiként bolyongott az utcákon, Meghan adhatta rá az útilaput (Promotions)
A hercegi pár házassága az utolsókat rúghatja, senkije sem marad Harrynek.
okt. 7
0:30
Idősnőknél gyakori, mégis nehezen felismerhető ez a bélbetegség (EgészségKalauz)
A mikroszkópos colitis (MC) egy olyan emésztőrendszeri betegség, amely gyakran rejtve marad.
okt. 7
0:34
Őrületes kincset rejt a Naprendszer egyik bolygóján, a NASA felismerése forradalmi (Promotions)
A Merkúron a napkelte és a napnyugta közötti időszak nagyjából 176 földi napig tart, de nem csak ezért különleges.
okt. 7
0:34
Ezek a csonthéjasok kifejezetten jót tesznek az agynak időskorban (EgészségKalauz)
Időskorban jól tesz a memóriának, ha csonthéjasokat nassolunk!
okt. 7
0:38
Félelmetes magyar átok a német tévében, megrázó erejű szöveg hangzott el az aradi vértanúk kapcsán egy német sorozatban (Promotions)
Az aradi vértanúk emléknapja van, az 1848-as szabadságharcra emlékezünk ezen a napon Magyarországon.
okt. 7
0:38
Rák és gyulladás: mindkét ok fennállhat a krónikus derékfájás hátterében (EgészségKalauz)
A derékfájás mögött felmerülhetnek specifikus kórkép, például immuneredetű gyulladás, fertőzés, tumor vagy más, speciális kezelést igénylő betegség gyanúja is.
okt. 7
0:39
Helytörténeti hétfő: Lőportárdűlő – A XIII. kerület legváltozatosabb városrésze (Metropol)
Előadásunkon archív képekkel idézzük meg a XIII. kerület legváltozatosabb városrészét.
okt. 7
0:42
Ez az 5 filmes idézet sosem volt még aktuálisabb, megváltoztatja az életed (Promotions)
A legtöbb filmre igaz, hogy a mondanivalója egy mondatban leírható és nagyszerű, ha az a mondat elhangzik a filmben is.
okt. 7
0:42
Vérzés szex után: meddig ártalmatlan, és mikor kell orvoshoz menni vele? (EgészségKalauz)
Miért fordulhat elő vérzés szex után? Okok és megoldások.
okt. 7
0:45
Testünk, a csoda - interaktív kiállítás (Metropol)
A helyes táplálkozással, az egészséges életmóddal, higiéniai szabályokkal is megismerkedhetnek a gyerekek.
okt. 7
0:46
Megfejtette egy szakértő, ezért lő kevés gólt Szoboszlai (Promotions)
Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban mindig kulcskérdés, hogy mennyi gól lő, hány gólpasszt ad. Egy szakértő most elemezte a statisztikákat.
okt. 7
0:46
Orvosmeteorológia: ilyen nyárias időjárási hatások ráznak fel minket hétfőn (EgészségKalauz)
Megcélozhatjuk a nyári hőmérsékleteket: határozott melegedési tendencia kezdődik
okt. 7
0:50
Mégsem válik Jennifer Lopez és Ben Affleck, médiafogás az egész összeveszés? (Promotions)
A jelek szerint a pár remekül érzi magát együtt, ez lehet a sztárvilág egyik legnagyobb átverése.
okt. 7
0:50
7 tévhit a szexről, aminek még ma is sokan bedőlnek, pedig nem kellene (EgészségKalauz)
A 20. században lezajló szexuális forradalom számos tabut megdöntött, mégis sok tévhit övezi.
okt. 7
0:54
Van egy hely a Földön, ahol folyamatosan villámlik, a helyiek különös legendát szőttek a jelenség köré (Promotions)
A Catatumbo-villámokat régen viszonyítási pontnak használták a hajósok, a helyiek szerint az istenek haragja kelti a szüntelen fényjelenségeket.
okt. 7
0:54
Intim szőrtelenítés után tényleg jobb a szex? (EgészségKalauz)
Sokan állítják, hogy a szőrtelenített intim területek pozitív hatással vannak a szexuális élvezetre, míg mások óvatosabbak a testi kockázatok miatt. Mi az igazság?
okt. 7
0:57
Szijjártó Péter digitális állampolgárrá vált: videó (Blikk)
Szeptember elsejével elindult a Digitális Állampolgár Program (DAP), amely már most pár hasznos funkcióval rendelkezik, de a jövőben egy egységesített, kiterjesztett platform lesz, amelyen a legtöbb közigazgatással kapcsolatos ügyünket el tudjuk majd intézni. Szijjártó Péter Facebookon tette közzé, ahogy kiváltja DÁP-tagságát, csupán másfél perc al
okt. 7
0:57
Egy középkori templom feltárásának kulisszatitkai (Metropol)
Róna Katalin, az Országút rovatvezetője kérdezi vendégeit, Pap Ildikó Katalin és Simon Zsófia régészt.
okt. 7
1:15
Nyugdíj örömhír! Korábban utalják az októberi nyugdíjat a bankszámlákra (ProfitLine)
Számos információ kering a hazai nyugdíjrendszer várható reformjáról, a nyugdíj korhatár jövőbeni várható emeléséről és a Nők40 korkedvezményes nyugdíj esetleges kivezetéséről. Mi most egy igazán jó hírt hoztunk a hazai nyugdíjasoknak: korábban utalják a 2024 októberi nyugdíjakat. Mutatjuk mikor.
okt. 7
1:27
Másfélszer annyi időt töltenek a házimunkával a nők, mint a férfiak: ezt mondja a szakértő (Blikk)
Tényleg nem tudnak vasalni a férfiak, a nők pedig képtelenek beverni egy szöget a falba? Tóth Olga szociológus azt is elmondja, miért viszik még mindig a házimunka többségét a nők a férfiak helyett.
okt. 7
2:15
Önkiszolgáló kasszák a Tesco-ban, LIDL-ben: az átverés így működik (ProfitLine)
Az önkiszolgáló kasszák megjelenésével a vásárlás folyamata gyorsabbá és kényelmesebbé vált mind a vásárlók, mind az üzletek számára. Azonban ezzel a technológiával nemcsak az előnyök jöttek, hanem új kihívások is megjelentek, különösen a csalások és visszaélések terén. Komoly átverések zajlanak az önkiszolgáló kasszáknál, mutatjuk hogyan trükközne

Keresés