2024. október 14. hétfő

okt. 14
0:15
Papagájpuszit kapott Gyuricza Dóra (Blikk)
Rácz Jenő és felesége, Gyuricza Dóra éppen jól megérdemelt vakációjukat töltik Törökországban. Az édesanyának pedig megható élményben volt része a nyaralás során: papagáj puszit kapott Dóri a török tengerparton.
okt. 14
0:15
Menczer Tamás szerint ez Orbán Viktor hárompontos béketerve (Blikk)
Orbán Viktor kormányfőnek az orosz-ukrán békéhez vezető három tárgyalási pontjáról beszélt Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki az országgyűlés őszi ülésszakán elhangzott korábbi felszólalásának megvágott verzióját tette közzé.
okt. 14
0:15
Szoboszlait a társak húzhatják ki a gödörből (Blikk)
A labdarúgó-­válogatott 1-1-et játszott Hollandia ellen a Nemzetek Ligája csoportkörében. Bár bosszantó, hogy a vendégek emberhátrányban egyenlítettek, ami még inkább foglalkoztatja a szurkolókat: mikor futballozik újra bomba formában Szoboszlai Dominik címeres mezben? A Liverpool sztárján jó ideje látni, hogy nem úgy megy neki a játék, ahogyan ő i
okt. 14
0:18
A nagy visszatérők csatája: Czutor Zoltán és Németh Kristóf durván egymásnak estek a Sztárboxban (Glamour)
Szeptemberben visszatért az RTL képernyőjére a Sztárbox, melynek elődöntője során férfi könnyűsúlyban Horváth Tomi és Sárközi Ákos, férfi középsúlyban Szecsei Valter és Törőcsik Dani, férfi nehézsúlyban pedig Mészáros András és Lmen Prala állnak ki egymás ellen. Sőt, sor került a nagy visszatérők, Czutor Zoltán és Németh Kristóf csatájára is!
okt. 14
0:18
Benjámin Netanjahu az ENSZ-békefenntartók kivonását sürgeti Dél-Libanonból (Magyar Hírlap)
Az elmúlt napokban az Unifil szerint az izraeli hadsereg lőtte a békefenntartók több állomáshelyét, többek közt a főhadiszállásukat Nakurában.
okt. 14
0:18
Erről tárgyalt a Kdnp Esztergomban (Magyar Nemzet)
Két miniszter is részt vett a kereszténydemokraták ülésén.
okt. 14
0:18
10+1 érdekes tény Bosznia-Hercegovináról, amit nem mindenki ismer, és különlegessé teszik az utazást (Utazási Élmények)
Bosznia-Hercegovina Közép-Európa egyik rejtett gyöngyszeme. Bár sokak számára ismeretlen úti cél lehet, az ország gazdag történelme, kultúrája és természeti szépségei rengeteg érdekességet tartogatnak. Íme 10 különleges tény, amelyek megmutatják Bosznia-Hercegovina egyedülálló vonzerejét.
okt. 14
0:18
Orbán Viktor Esztergomban: Készen állok a harcra, győzni fogunk! (Telex)
A Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén elsősorban megfizethető lakhatásról, egymilliós jövedelemről és munkáshitelről beszélt.
okt. 14
0:18
Tízezer ENSZ-békefenntartó nézi tehetetlenül a libanoni háborút (Telex)
Az elmúlt napokban a Hezbollah ellen harcoló Izrael több támadása az UNIFIL békefenntartóit érte Dél-Libanonban. Ezt nagy nemzetközi felháborodás fogadta, negyven ország követelte közösen a békefenntartók elleni támadások beszüntetését. Netanjahu megismételte, hogy ki kellene vonni az ENSZ-erőket azokról a részekről, ahol harcok folynak. Az ENSZ-mi
okt. 14
0:18
4 halálos áldozata és 67 sérültje van a Binjaminában becsapódott Hezbollah-drónnak (Telex)
A Hezbollah három drónt lőtt ki, kettőt leszedtek, egy viszont becsapódott. Tavaly október óta ebben a támadásban sérültek meg a legtöbben Izraelben.
okt. 14
0:18
Kamala Harris tragédiája, hogy hiába sikeres a gazdaság, ezt nem érzik az amerikaiak (Telex)
A demokrata kampány versenyt fut az idővel: vajon a választók jobbnak fogják érezni a gazdasági helyzetet, mire jön a választás? Vagy inkább Trump nagyívű, de konkrétumok nélküli ígéreteit hiszik el az amerikaiak ? Az Elektor mai adásában terítéken az USA gazdasága.
okt. 14
0:18
Olasz helyett spanyol és zsidó gyökerei lehettek Kolumbusz Kristófnak (Telex)
A felfedező születési helye és származása a történelem nagy rejtélyei közé tartozik. Spanyol kutatók most DNS-vizsgálatok után találtak új bizonyítékokat.
okt. 14
0:18
Netanjahu közölte az ENSZ-szel, hogy takarodó van Dél-Libanonból (naphire.hu)
Benjámin Netanjahu az ENSZ békefenntartó egysége, az UNIFIL kivonását sürgette Libanon déli részéből António Guterres ENSZ-főtitkárhoz intézett videóüzenetében vasárnap.
okt. 14
0:18
A Platform második része rengeteg kérdést vet fel, de csak keveset válaszol meg (Telex)
A 2019-es film folytatása ismét egyedi módon hívja fel a figyelmet aktuális társadalmi problémákra, kár, hogy néha belegabalyodik a saját, ködös sztorijába. Enyhén spoileres kritika.
okt. 14
0:18
Vereség az utolsó pillanatban - Debrecenben játszottak a kosarasok (Nyíregyháza)
A Deac U23 vendége volt a Hübner Nyíregyháza Bs.
okt. 14
0:18
Kanye West egykor barátnője, Julia Fox kitálalt: "Életem legkellemetlenebb időszaka volt…" (Sassy)
Azóta egyáltalán nem képes férfiakkal randizni.
okt. 14
0:18
2024.10.14. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Jézus szavai arra ösztönöznek bennünket, hogy vizsgáljuk meg életünket az ő szemével.
okt. 14
0:18
Bulega hihetetlen hajrával verte meg Razgatlıoğlut, az újonc történelmi győzelmet aratott Estorilban (P1race)
Nicolò Bulega az utolsó centimétereken utasította maga mögé Toprak Razgatlıoğlut, így a Ducati pilótája nyerte meg a Superpole futamot.
okt. 14
0:18
Az alapos anyajegyszűrés legfontosabb ismérvei (EgészségKalauz)
Ön vajon tudja, hogy milyen egy komplex anyajegyszűrés?
okt. 14
0:18
Október 14-én történt (kultura.hu)
1942-ben ezen a napon született Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja. Fényképész szakmunkásként dolgozott, majd 1967-ben jelent meg első kisregénye, A Biblia. 1986-ban került az olvasókhoz monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolg
okt. 14
0:18
Így lehet szép, egészséges a hajad a hidegebb hónapokban is (SuperNews)
A hidegebb hónapok beköszöntével nem csupán az időjárás változik meg, hanem az öltözködésed, sőt a hajápolási rutinod is. Ez utóbbinak is alkalmazkodnia kell a hidegebb időjáráshoz, ehhez adunk néhány hasznos tippet. Így lehet szép, egészséges a hajad a hidegebb hónapokban is. Döntő fontosságú a télen használt hajápolási termékek cseréje, mert nagy
okt. 14
0:18
Nagy hazugságról írt Magyar Péter vasárnap délután (Most Hír)
A hét utolsó napján is klaviatúrát ragadott Magyar Péter, hogy néhány fontos dolgot elmondjon a követőinek. A téma az Esztergomban lebonyolítandó kihelyezett Fidesz-KDNP frakcióülés.
okt. 14
0:18
„Meló előtt bekapok egy páleszt, beindul tőle a nap. Úgyse érzi rajtam senki”. Böcskei Balázs írása (Hóvége)
Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns írása lapunk alkohollal és szerencsejátékkal foglalkozó új sorozatának első része. Ebben a szerző az ivással kapcsolatos olyan gyakori mítoszokat veszi végig, amikor a mindennapos alkolholizálásra keresünk mentséget. Kövesd a Hóvégét, hogy ne maradj le a folytatásról, ami október 20-án jelenik meg! Te hallott
okt. 14
0:19
Előnyt jelent a jogosítvány? Ezt gondolja a kérdésről Megyeri Csilla (Blikk)
Megyeri Csilla már tizenhét éves korában megszerezte a jogosítványát, így számára a vezetés sokkal inkább rutin, mint újdonság vagy kihívás. Élvezi is az ezzel járó előnyöket, úgy véli, nagyban megkönnyíti az életét, hogy bármikor a volán mögé tud ülni, ha elintéznivalója akad.
okt. 14
0:19
Kiderült: ekkor lesz a Kossuth-díjas Novák Ferenc nyilvános búcsúztatása (Blikk)
Október 21-én az Erkel Színházban lesz az augusztusban elhunyt Novák Ferenc Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze nyilvános búcsúztatása.
okt. 14
0:22
Ilyen, amikor Hollywood beköltözik a szavazófülkébe – Hogyan formálják a sztárok az amerikai elnökválasztást? (Glamour)
Az elkövetkezendő hetekben minden szem Amerikára, és a novemberben esedékes elnökválasztásra szegeződik. Bár az esemény eddig is óriási figyelmet kapott, a szavazásra buzdító celebek egyértelműen növelik iránta az érdeklődést: a színészek, zenészek és hírességek ugyanis már nemcsak a vörös szőnyegen, hanem az elnökválasztási kampányokban is főszere
okt. 14
0:22
Spanyol kutatók állítják, hogy Kolumbusz Kristóf spanyol zsidó származására találtak bizonyítékot (Magyar Hírlap)
A felfedező születési helye és származása a történelem nagy rejtélyei közé tartozik.
okt. 14
0:22
Már most tudják a meteorológusok, hogy lesz-e fehér karácsonyunk (Magyar Nemzet)
Válasz a cikkben.
okt. 14
0:22
A bejárat előtt tartóztattak fel egy férfit, aki állítólag meg akarta ölni Donald Trumpot a kaliforniai gyűlésén (Telex)
A rendőröknek gyanús lett a férfi VIP és a sajtós belépője, ezért átkutatták a kocsiját, ahol egy sörétes puskát és egy pisztolyt is találtak.
okt. 14
0:22
Karmester helyett három robotkar vezényelte szombat este a Drezdai Szimfonikusokat (Telex)
A zenekar szerint nem akarják lecserélni az embereket, csak így olyan darabokat is tudnak játszani, amelyek egy valódi karmesterrel lehetetlenek lennének.
okt. 14
0:22
Durván belenyúl az RTL a Sztárboxba ma este, mutatjuk a részleteket (naphire.hu)
Mindent felforgat ma este az RTL. Vajon mi van a háttérben?
okt. 14
0:22
Soha nem hallott Jimi Hendrix-demókra lehet licitálni egy novemberi aukción Londonban (Telex)
A közel hét perces felvételek várhatóan több százezer fontért kelnek majd el.
okt. 14
0:22
Így néz ki a napi 50.000 dolláros Airbnb, ahol Cardi B a szülinapját ünnepelte Párizsban (Sassy)
Naponta 18 millió Ft. Ilyet biztos, hogy sosem láttál még.
okt. 14
0:22
Stoner továbbra is küzd a betegségével, mégis aktívabb szerepet vállalna a versenyzés világában (P1race)
Casey Stoner elárulta, hogy még mindig nem hagyta teljesen maga mögött a betegségét, amely miatt 2012-ben visszavonul a MotoGP-ből.
okt. 14
0:22
Orvosmeteorológia: újabb hidegfront fog átrohanni az ország felett (EgészségKalauz)
Nagyon gyors, de nem erős hidegfront jön majd éjszaka, melyet a frontérzékenyek nagyon is megérezhetnek - tájékoztatott a Meteo Klinika.
okt. 14
0:22
Mindenki sokat spórolhat ezzel a kettő egyszerű trükkel havonta (Most Hír)
Gyengül a forint, egyre drágább az élelmiszer és a benzin is. Nem emelkedik a fizetésed eléggé? Van megoldás. Hoztunk kettőt is mert igazán jó fejek vagyunk.
okt. 14
0:23
Mészáros András megint hengerelt: pillanatok alatt elintézte 12 évvel fiatalabb ellenfelét – "Összehajlottam, mint egy colstok" (Blikk)
Lélegzetvisszafojtva követhették idáig a Sztárbox nézői a hetedik élő show-t, ugyanis izgalmasabbnál izgalmasabb meccseket láthattak. Férfi nehézsúlyban Lmen Prala és Mészáros András húzott kesztyűt egymás ellen. Kiderült, kinek a kezét emelte a magasba a bíró a meccs végén.
okt. 14
0:23
Kórházba került Lehoczki László: vérre van szüksége a világhírű életmentőnek (Blikk)
Azonnal vérre van szüksége a világhírű magyar katasztrófamentősnek, Lehoczki Lászlónak. A felesége a hivatalos közösségi oldalán árulta el, hogy jelenleg is kórházban fekszik a kedvese, akinek megsegítésére irányított véradást indítottak. A híres kutyás mentő állapotáról friss információk is érkeztek.
okt. 14
0:26
Sokk a Sztárbox stúdiójában: Mészáros András és Lmen Prala meccse másodpercek alatt ért véget (Glamour)
Szeptemberben visszatért az RTL képernyőjére a Sztárbox, melynek elődöntője során férfi könnyűsúlyban Horváth Tomi és Sárközi Ákos, férfi középsúlyban Szecsei Valter és Törőcsik Dani, férfi nehézsúlyban pedig Mészáros András és Lmen Prala álltak ki egymás ellen.
okt. 14
0:26
Rossi: Azért vagyunk itt, hogy pontot, pontokat szerezzünk (Magyar Hírlap)
"Nem kedvelem a bunkerfocit, de van, amikor az vezethet eredményre, ezúttal viszont nem ez a cél".
okt. 14
0:26
Az orosz légierő támadást hajtott végre a Kurszki területen (Magyar Nemzet)
Egy Szu–34-es vadászgéppár célzott légi csapást mért az ukrán fegyveres erők egy gyülekező pontjára és erőit összpontosító pontjára a Kurszki terület határ menti régiójában.
okt. 14
0:26
Hétfőn indul a NASA küldetése a Jupiter holdjához, ahol meglehetnek az élet feltételei (Telex)
Az Europa jeges héja alatti óceánban több víz lehet, mint a Földön, és van tudományos bizonyíték arra, hogy az égitest akár élhető is lehet.
okt. 14
0:26
Ezúttal jó hír érkezett a HÉV-ekről (naphire.hu)
Keddtől az utasok egy BKK-vonal- vagy gyűjtőjeggyel szállíthatják kerékpárjukat a HÉV teljes vonalán - tudatta a MÁV Zrt., illetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
okt. 14
0:26
Közel félmilliárd forintnyi összegért kelt el a Vastrón műanyag replikája (Telex)
A három napos, Trónok harca tematikájú aukción 4500 licitáló vett részt és összesen 21 millió dollár, vagyis körülbelül 7,7 milliárd forint folyt be.
okt. 14
0:26
Farkasok terrorizálnak egy hollandiai várost - kutyákra, pónikra és emberekre is támadnak (Sassy)
A természetvédők támogatják a farkasok jelenlétét.
okt. 14
0:26
Razgatlıoğlu fölényes győzelmet aratott, Bulega egy második hellyel tartotta életben a bajnoki reményeit (P1race)
Toprak Razgatlıoğlu domináns győzelmet aratott a második estorili futamon, mögötte Nicolò Bulega és Álvaro Bautista ért célba.
okt. 14
0:26
Zavarba jöttünk Magyar Péter legutolsó fotójától (Most Hír)
Magyar Péter vasárnapra tartogatott egy mosolygós posztot a rajongóinak.
okt. 14
0:27
Mi történik Noszály Sándorral? Egyre furcsább, amit művel – Aggódnak a barátok, Pulai Imre is üzent neki (Blikk)
Derült égből villámcsapásként jött a hír, miszerint Noszály Sándort péntek este Los Angelesben lecsukták. Mindeközben egy hete naponta több furcsa videót is posztol, amelyben összefüggéstelenül beszél a legkülönbözőbb dolgokról. Az ismerősei nagyon aggódnak a teniszezőért, aki információink szerint már a legutóbbi sztárboxos mérkőzésén is megdöbben
okt. 14
0:27
Máris kiszivárgott! Erről beszélhetett Orbán Viktor a kormánypártok esztergomi frakcióülésén (Blikk)
Elsősorban gazdasági fókuszú volt a miniszterelnök Esztergomban, a kormánypártok zárt körű frakcióülésén elhangzott beszéde, amelyen többek között megfizethető lakhatásról, egymilliós jövedelemről és munkáshitelről beszélt.
okt. 14
0:27
Mit főz a nőművész? - Artist Talk (Metropol)
Beszélgetés a House of Mine — Echoes Within című kiállítás művészeivel a Virág Benedek Házban.

Keresés