2024. október 11. péntek

okt. 11
15:42
Konferencia – Közösen a munkaerő megtartásáért Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében (Nyíregyháza)
"Közösen a munkaerő megtartásáért Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében" címmel csütörtökön rendezvényt tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában, amelyet a helyi vállalkozások vezetői számára hirdettek meg. Az esemény a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések projekt Irányí
okt. 11
15:48
Lelki egészség – a lelkünket is edzésben kell tartani (Nyíregyháza)
A lelkünket is edzésben kell tartani – erről beszélt Török Tímea Nyíregyházán. Az ismert klinikai szakpszichológus közérthető módon tartott előadást "Hogyan érezzük jól magunkat nehéz időkben is" címmel. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a lelki egészség világnapja alkalmából, október 10-én hívta meg Nyíregyházára.
okt. 11
15:57
Orbán Viktor: Albániának már régen az Európai Unióban lenne a helye (Infostart)
A miniszterelnök szerint Albániát már régen fel kellett volna venni az Európai Unióba. Orbán Viktor ez azután mondta, hogy Budapesten fogadta Edi Rama albán kormányfőt. A csatlakozási tárgyalások a jövő héten kezdődnek meg.
okt. 11
16:00
Elmarad a Fitt-jóga, az alakformáló aerobik és a Gymstick pedig más helyszínen lesz megtartva! (Nyíregyháza)
A Mozdulj Nyíregyháza! keretében október 12-én, szombaton a Fitt-jóga foglalkozás az oktató egyéb elfoglaltsága miatt elmarad!
okt. 11
16:03
Megvan a recept: Így éri el a kormány az egymillió forintos átlagfizetést (ATV)
Legalábbis Nagy Márton szerint. Számos közgazdász szkeptikus, a pénzügyminiszter pedig óvatos.
okt. 11
16:06
Agrárminisztérium: Újabb segítséget kapnak a juh- és kecsketartók (Demokrata)
Vissza nem térítendő támogatást kapnak a juh- és kecsketartók.
okt. 11
16:06
Nagyváradon tartott könyvbemutatót Zámboriné Laskai Ildikó (Nyíregyháza)
2024. október 3-án, Nagyváradon vett részt író-olvasó találkozón a szerző. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számára, hogy meghívást kapott a Szent László Római Katolikus Iskolaközpontba, ahol rendkívüli kedvességgel fogadtak.
okt. 11
16:12
Újabb intézkedés a fiatalok érdekében (Demokrata)
A kormány diákhitelük kiváltásával segíti a külföldön élő diplomás magyar fiatalok hazatérését – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
okt. 11
16:12
Nyílt nap az Aranyban - a beiskolázásról adnak tájékoztatót (Nyíregyháza)
"Nyitva van az Aranykapu" címmel rendez beiskolázási nyílt napot 2024. október 15- én, kedden 8 és 12 óra között Jósaváros legnagyobb múlttal rendelkező iskolája, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium. Az Ungvár sétány 22. szám alatti épület ajtaja, az "Aranykapu" kinyílik és várja a nagycsoportos, iskolaválasztás előtt
okt. 11
16:18
Alsógatyával a fején rabolt ki egy boltot Vácon, egy órán belül elfogták (Telex)
A rabló jobb híján alsóneművel takarta el az arcát, fegyverként egy nyitott sniccert vitt magával a rabláshoz.
okt. 11
16:18
Mit adnak a Krúdy Art Moziban? - Hétvégi tippeket adunk! (Nyíregyháza)
Október 12-13-án (szombat-vasárnap) 15.10 kezdettel ismét műsorra tűzzik a Kaláka – A Kárpátoktól a Karib-tengerig c. filmet. Az ezt követő vetítések időpontja 20 perccel korábbra kerül ezen a hétvégén.
okt. 11
16:36
20 éves a Rotary Club Nyíregyháza - Ünnepséget szerveznek (Nyíregyháza)
A Szent-György Albert díjjal kitüntetett Nyíregyházi Rotary Club október 26-án, 17:00-től ünnepséget tart a Koronában. A rendezvényen megerősítik a klub fennállását.
okt. 11
16:42
Visszakerült Magyar Péter péniszriportja a Tények oldalára – pár gigantikus csavarral (SzMo)
Az új verzióban a Megafon influenszere Deák Dániel már nem "sokat látott szakértő", és ami azt illeti, Magyar Péterből sem lehet már olyan sokat látni.
okt. 11
16:42
Ezt írta Váci '56-ról - irodalmi esten emlékeznek meg a kordokumentumról (Nyíregyháza)
A Váci Mihály Kulturális Központ tisztelettel meghívja Önt és Barátait a "Népünk legtisztább áldozása" – Váci Mihály 56-os naplója, az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett irodalmi estre.
okt. 11
16:54
Kortárs felolvasószínházi est - Az Okuláré Projekt Forrás címmel áll a nézők elé (Nyíregyháza)
Kortárs felolvasószínházi esttel készül az Okuláré Projekt. A Forrás című előadásukat a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium színjátszó csoportja adja elő október 14-én, 17:00-kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár - Kamaratermében.
okt. 11
16:57
Váratlant hozott Vitézy, a Fidesz támogatására is számít Lázárék terve ellen (ATV)
A fővárosi képviselő egységes kiállást kér minden budapesti frakciótól a HÉV járatritkítása ellen.
okt. 11
16:57
Súlyos dolog derült ki arról, mit művelnek a magyarok az interneten: sok pénz múlhat ezen (Pénzcentrum)
Noha mind a hazai felnőtt korú lakosság, mind a kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok többsége rendelkezik mesterséges intelligencia (MI) megoldásokat integráló digitális eszközökkel (pl. okostelefon, asztali PC, laptop), illetve szolgáltatásokkal (mobilinternet, vezetékes internet-előfizetés), továbbá a többség rendszeresen vesz is ig
okt. 11
17:00
A közösségépítést szolgálta a gyulai tanyanap (Gyulatelevízió)
Tízéves hagyomány a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületénél, hogy Szent Mihály napja környékén mulatságot szerveznek. A hétvégi tanyanapon több mint százan gyűltek össze egy jó hangulatú, közösségi rendezvényre. A gyulai kert- és tanyatulajdonosok által tíz éve életre hívott rendezvény jelentőségét hangsúlyozta Alt Norbert alpolgármester
okt. 11
17:06
Szeletek időben és térben - Könyvvel és kiállítással lepi meg az érdeklődőket Csoma József (Nyíregyháza)
Bemutatja legújabb szerzeményét, közben pedig elmélázhatunk a 65 éves Csoma József mesés festményein is a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
okt. 11
17:12
A magyarok ötöde tudna csak egy hirtelen jött, milliós kiadást zsebből fedezni (SzMo)
A válaszadók 20 százaléka nem tudna mihez kezdeni egy ekkora költség felmerülése esetén. 17-17 százalék ismerősöktől kérne kölcsönt vagy hitelt venne fel, 11 százalék eladna valamit, 3 százalék használna hitelkártyát, míg 10 százalék valamilyen egyéb megoldást találna.
okt. 11
17:18
Állítólag a Tisza Párt koordinátora a letartóztatott cigarettacsempész (Demokrata)
Az egyik gyanúsított nem más, mint a Tisza Párt szolnoki, illetve jász-nagykun-szolnok vármegyei koordinátora.
okt. 11
17:21
Így üzent a kórházban meghalt kismama férje: "Harcolni fogok értetek!" (Blikk)
A mennyből a pokolba zuhant József és három gyermeke: feleségét, Piroskát, akivel babájukat várták, annyira hirtelen veszítette el, amit talán nem is lehet felfogni. A pár már nagyon várta a kisfiút, már azt is tudták, hogy szeretnék majd hívni. Szeretteik most már csak a gyász fájdalmától komor búcsúüzenetekben írhatják le a baba nevét, aki nem sz
okt. 11
17:21
Magyar Péter: Nem csak egy telefont dobtam a Dunába (ATV)
Szarkasztikus posztban reagált a Tisza párt elnöke a neki tulajdonított túlárazott szerződésekre, állami megbízásaira és öccse munkahelyeire.
okt. 11
17:30
Teljes összeomlás a Tényeknél: az újravágott Magyar Péter videót is letörölték, majd újra visszatették az eredetit a műsor honlapjára (SzMo)
A riport eddig: elkészült, eltűnt, megvágták, megint eltűnt, visszakerült. És még nem telt el 24 óra a megjelenés óta...
okt. 11
17:33
Orbán Viktor: Albániának már régen bent kellene lennie az EU-ban (Pénzcentrum)
Albániának már régen bent kellene lennie az Európai Unióban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Edi Rama albán kormányfővel folytatott tárgyalása után adott sajtónyilatkozatában. Orbán Viktor elmondta, vendégével az európai helyzetről, a Nyugat-Balkán és az európai politika jövőjéről is eszmecserét folytattak.
okt. 11
17:39
Újabb zaklatással folytatódott az érdi ingatlanháború – Besurrant lopni a házba a régi tulajdonos (Blikk)
Fényes nappal, szemérmetlen pofátlansággal ment be jogtalanul a korábban eladott házába egy érdi nő. Felkapott pár értékes holmit, de még két doboz kekszet is, majd távozott. A kamerák azonban rögzítették, hogy két autó várta, az egyik a lopott holmit, a másik őt vitte el a helyszínről. A fenyegetések után tehát most személyesen is megjelentek és n
okt. 11
17:39
MLSZ: A válogatott már túllépett a németek elleni 0-5 sokkján (ATV)
Magyarország Hollandiát fogadja a Puskás Stadionban a Nemzetek Ligájában. Az esélyes a vendégcsapat, az eredmény azonban a pályán születik.
okt. 11
17:42
Márki-Zay önkormányzati tulajdonba venné a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt (Telex)
A polgármester meg szeretné menteni a közvagyont, és el akarja kerülni, hogy az állami milliárdokból felújított épület magánkézbe kerüljön.
okt. 11
17:45
Mindenki megnyugodhat! Lesz még a boltban háztartási keksz (Blikk)
Háziasszonyok százezrei omlottak össze lélekben, amikor végigsöpört az országon hír: nem lesz többé háztartási keksz, Győrben befejezik a kultikus készítmény gyártását. De mégsem lesz csak emlék többé a kekszporból készülő kókusztekercs és kókuszgolyó, ugyanis Heves vármegyében, Halmajugrán, a Detki kekszgyárban is gyártanak háztartási kekszet, még
okt. 11
18:00
Rétvári Bence: Aki nem polkorrekt módon beszél, azt kirekesztik (Demokrata)
Tabuk a szocializmusban címmel rendeztek konferenciát Budapesten.
okt. 11
18:06
A tiszás EP-képviselő válasz helyett zavarodottan személyeskedett (Demokrata)
A TikTok-dokiként is ismert orvos-képviselő személyeskedni kezdett az újságíróval.
okt. 11
18:06
Ráfutásos baleset az Inczédyn - három autó összetört (Nyíregyháza)
Három autó karambolozott egy ráfutásos balesetben az Inczédy soron csütörtök este.
okt. 11
18:08
Sávot váltott, csak éppen ott már volt egy másik autó (Nyíregyháza)
Szabálytalan sávváltás következtében két autó ütközött össze a Nagyvárad utcán péntek reggel.
okt. 11
18:09
Friss felmérés: Már alig van különbség a Fidesz és a Tisza Párt között (ATV)
A Závecz Research legfrissebb kutatása alapján augusztus vége óta jelentősen csökkent a különbség a Fidesz és a Tisza Párt támogatottsága között. Míg korábban 6 százalékpontos előnye volt a kormánypártnak, ez mostanra mindössze 4 százalékpontra olvadt. A teljes népesség körében a Fidesz tábora 26-ról 25 százalékra csökkent, miközben a Tisza Párt tá
okt. 11
18:12
Új zebra - a Kereszt utcán könnyítik meg az átkelést (Nyíregyháza)
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyet alakítanak ki a Kereszt utcán.
okt. 11
18:14
Új táblák - a mentőknek és a tűzoltóknak is könnyebb lesz (Nyíregyháza)
Új útbaigazító táblákat szereltek fel a Westsik Vilmos úton.
okt. 11
18:18
Lánszki Regő: A digitalizáció az építőiparban is a versenyképesség alapja (Demokrata)
Már a tavaly elfogadott építészeti törvényben megjelent alapelvként a digitalizáció.
okt. 11
18:18
Higgadt úriember vs. "agresszív kis pöcs": amikor Magyar Péter pénisze lett a kormánymédia legfontosabb témája (Telex)
Nem talált fogást eddig a kormányzati kommunikációs gépezet a Tisza Párt elnökén. A gyurcsányozás nem működik, most mással próbálkoznak. Mi a céljuk, és hogy reagált Orbán Viktor?
okt. 11
18:20
Tuzson Bence: Az EU versenyképessége nemcsak gazdasági, hanem jogi kérdés is (Demokrata)
A kkv-k az EU gazdasági életének a gerincét alkotják, erről beszélt az igazságügyi miniszter.
okt. 11
18:21
Ilyet is ritkán hallani: Példaképnek nevezte Magyarországot egy kormányfő (ATV)
Albánia példaképként tekint Magyarországra - mondta Edi Rama albán miniszterelnök pénteken Budapesten.
okt. 11
18:24
Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta a kirgiz miniszterelnököt (Demokrata)
Orbán Viktor Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt gazdasági és nemzetközi ügyekről.
okt. 11
18:24
Félállású alpolgármestert sem tudott elfogadtatni Győr új városvezetője a fideszes többséggel (Telex)
Egyetlen félállású alpolgármesterben sem sikerült megegyezni a pénteki alakuló ülésen Győrben. Borkai Zsolt viszont visszatért a közgyűlésbe.
okt. 11
18:39
Orbán Viktor Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt gazdasági és nemzetközi ügyekről (Metropol)
A találkozón a nemzetközi ügyek kapcsán a béke fontosságáról beszéltek a felek.
okt. 11
18:45
Több mint 26 millió forintot oszt szét az E.ON a Föld Bajnokai nyertesei között (ATV)
Több mint 26 millió forintot oszt szét az E.ON Hungária Csoport a Föld bajnokai pályázat nyertesei között. A 15 díjazott iskola és óvoda különféle fenntarthatóságra nevelő projektet valósít meg a támogatásból. Például óvodai bútorokat újítanak fel, vagy tanösvényt építenek. A kiírás célja a gyerekek környezeti érzékenyítése volt.
okt. 11
18:45
Újabb baleset történt a Nemzeti Színházban: kijöttek a mentők, kórház lett a vége (Pénzcentrum)
Csütörtök este megsérült egy néző a Nemzeti Színházban - írta meg a Telex. A baleset oka az volt, hogy az egyik néző megbotlott a nézőtér bejáratával szembeni bal oldali lépcsősoron és elesett.
okt. 11
18:48
Závecz: A Fidesz támogatottsága 39 százalékra csökkent a biztos szavazók között, miközben a Tisza 35 százalékra jött fel (Telex)
A Závecz friss felmérése szerint a teljes népességet tekintve már csak 300 ezer szavazó van a két párt között.
okt. 11
19:00
Háromból háromféle bajt lát a magyar ellenőrző hatóságoknál az EU számvevőszéke (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 11
19:03
Még kisebb kamatokat követel az ÉVOSZ (Menedzsment Fórum)
Kedvezőbb kamatozású piaci finanszírozásra volna szükség ahhoz, hogy a lakásépítések és lakásfelújítások volumene ismét emelkedjen - közölte pénteken az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), reagálva az Orbán Viktor miniszterelnök által tett bejelentésekre, amelyekre közleményük szerint az építésgazdaság szereplői is felfigyeltek.
okt. 11
19:21
Letartóztattak egy Tisza sziget tagot: azonnal megszólalt Magyar Péter pártja (ATV)
A letartóztatott férfi egy Tisza-szigethez kötődött, azonnal törölték a regisztrációját.
okt. 11
19:24
Az elmúlt évtizedben a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyeket (Demokrata)
32 ezerről 65 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát a kormány.

Keresés