Ijjász Gyula ungvári festőművész festményeiből nyílt kiállítás a Görögkatolikus Múzeumban. Az intézményt a festő unokája, Krasznai Szomor Péter kereste meg, hogy a nagyapja életműve érdemes lenne bemutatásra. A kiállítás az ungvári honismereti és az ottani szépművészeti múzeum segítségével jött létre. A kiállításon felsejlik Ijjász kalandos élete é
Az élettársa ellen elkövetett bűncselekmények miatt hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék K.J. vádlottat szemben 2024. október 17-én. Addig verte az egyébként is megromlott állapotú asszonyt, hogy az végül belehalt a sérülésekbe.
Éves beszámolóját tartotta a miniszter a külügyi bizottságban: szóba jött a RIA Novosztyinak adott interjúja, Orbán Balázs, Donald Trump és a háborúk is. Szijjártó szerint aki békét akar, azt Putyin bábjának nevezik, közben itt lenne az ideje a békepárti megoldásoknak.
"Nem tervezünk most egyelőre ilyen találkozót" - válaszolta Szijjártó Péter az atv.hu kérdésére, hogy idén terveznek-e még Orbán-Putyin találkozót? "Zelenszkij elnök úr béketervét is érdemes megvitatni" - mondta a miniszter, aki azt "szomorúnak tartja", hogy 36 hónapra hosszabbítják az Orosz Központi Bank szankciós felülvizsgálatát, mert ez azt je
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást büntetés-végrehajtási intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
"Életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád barátunk, a magyar nemzetpolitika nagy harcosa" – írta meg Facebook-oldalán Kocsis Máté.
"A várakozásunk, hogy a kamatkörnyezet gyorsabban javul, nem következett be. Ez pedig a költségvetés terheit magas szinten tartja, szükség van az adóbevetelre. Ez ilyen egyszerű. Türelmet kérünk!" - nyilatkozta Varga Mihály az atv.hunak Csányi Sándor OTP-elnök kritikáira. "A következő évek már arról szólhatnak, hogy ez a teher csökkenni fog" - ígé
A Portfolio fórumán az üzleti élet legfontosabb szereplőitől sok kritika érte a kormányzat szeszélyes gazdaságpolitikáját. A legváratlanabb azonban talán Vida Józsefé volt.
Egy sokak által használt termék visszahívása mellett döntött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Nébih földimogyoróval szennyezett mustárporra hívta fel a figyelmet valamint termékvisszahívást rendelt el. A forgalmazó üzletlánc minden vásárlónak visszatéríti majd a vásárlás összegét.
Egymaga kimentett 4500 embert a délszláv háború poklából, az ő kedvéért Helmut Kohl német kancellár felhívta Gorbacsovot, és több ezer NDK-beli menekültet szállásolt el az általa vezetett segélyszervezet táboraiban 1989-ben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot alapító és haláláig irányító Kozma Imre atya élete tényleg olyan mint egy sok ezer oldala
A NAV hivatalos honlapján közzétett bejegyzés szerint október első hetében több mint 3000 olyan adózó kapott értesítést, akiknek hibás az online számla adatszolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk – írja az rsm.hu blogja.
A Hévízi-tó kifolyójánál már évek óta problémát jelentenek az idegen halak. Az utóbbi években invazív trópusi díszhalak, mint például a jaguársügér, jelentek meg a területen, ezzel veszélyeztetve az őshonos halakat. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai most őshonos ragadozókat telepítettek, és egy év múlva vizsgálják a halállomány összetéte
A Nébih földimogyoróval szennyezett mustárporra hívta fel a figyelmet és termékvisszahívást rendelt el. A forgalmazó üzletlánc minden vásárlónaj visszatéríti a vásárlás összegét.
A Hyundai Motor bejelentette, hogy hamarosan bemutatja az INSTER Cross modellt, a vadonatúj INSTER család új tagját. A crossover nemsokára elérhető lesz, hogy az ügyfelek a természetbe tett kirándulásaik során is átélhessék az INSTER sokoldalúságát.
Az Európai Unió súlyos hibát követ el azzal, hogy elutasítja a párbeszédet Oroszországgal az ukrajnai konfliktusról, mivel a tárgyalások elengedhetetlenek a helyzet megoldásához – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfői berlini látogatása során adott interjújában, amelyet a német The Pioneer hírportál közölt, és most az orosz TASZSZ
Amíg a tíz éves Zsaklin majdhogynem önfeledten játszik, a felnőttek könnyes szemmel suttognak a háta mögött: senki nem tudja, mennyi ideje lehet hátra még a kislánynak, de az élete lassan a végéhez közeledik. Legalábbis így mondják az orvosok, akik néhány nappal ezelőtt újabb agydaganatot diagnosztizáltak a kislánynál – négy év alatt a negyediket.
Potápi Árpád János az elmúlt másfél évtizedben a nemzetpolitika meghatározó szereplőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett - emlékezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtökön váratlanul elhunyt, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárra.
Egy Messerschmitt ME-109-es német katonai repülőgép roncsdarabjait emelték ki a földből Vámosszabadi közelében. A roncs legértékesebb része Daimler-Benz 605-ös típusú motor, amelyet három és fél méter mélyről ástak ki – mondta Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár hadtörténésze sajtótájékoztatón csütörtökön.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Volodimir Zelenszkij "győzelmi terve" a legrövidebb utat jelenti a harmadik világháború kitöréséhez, ezért ezt a tervet Magyarország nem támogatja - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben csütörtökön. Úgy látja, az Európai Uniónak és az összes tagállamnak ehelyett békestratégiát kell folytatnia. Szerinte egyre többen beszél
A nemzetgazdasági miniszter a Portfolio Budapest Economic Forum rendezvényén mutatta be a kormány gazdasági terveit, amelyek tartalmazták a már megszokott KKV hitelprogramokat, lakásépítési terveket és jövedelempolitikát. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nincs még egy olyan európai ország rajtunk kívül, ami ilyen pontossággal igyekezne megtervezni