Témák: Csütörtökön átadták a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai onkológiai centrumában a több, mint 1,8 milliárd forint összértékű, új eszközöket. A történelminek tekinthető beruházással jelentősen javul a daganatos betegek ellátása és kezelésének minősége. Megtartották a június 9-én megválasztott új képviselő-testület első rendes ülését. Pályá
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) módosította a villamos energia rendszerhasználati díjak alkalmazási szabályairól szóló rendeletét. A rendeletmódosítás nem jelent díjváltozást, nem érinti a rezsicsökkentés szabályait, a magyar háztartások továbbra is rezsicsökkentett áron juthatnak villamos energiához – közölte az energiahi
A nemzet és a hűség fogalma Tisza István életpályájának üzenete a 21. század magyar embere számára – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a mártír politikus Zuglóban álló szobránál, az egykori kormányfő halálának 106. évfordulóján tartott megemlékezésen csütörtökön. A szónok a 20. század első felének egyik legkiemelkedőbb és legme
A Tisza Párt ismét a magyaroknak évente több százezer forintot megspóroló rezsicsökkentés ellen szavazott a Fővárosi Közgyűlésben – erről beszélt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában. Mint mondta, "adtunk egy esélyt, de Magyar Péterék azt is eljátszották. Adtunk egy esélyt,
A korábbi fideszes polgármester bukott júniusban, az új, ellenzéki városvezető pedig csináltatott egy átvilágítást. Burai összesen 39,3 millió forintot vehetett fel 2021 és 2024 között, míg az aljegyző juttatásai 44,9 millió forintra rúgtak 2020 és 2024 között, a fizetésükön felül.
Magyar Péter Brüsszelből diktált hazugságaival szemben a magyar gazdaság éppen azért mutatja a fordulat jeleit, mert a magyar lakosság és családok fogyasztása és bizalma megerősödött. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy a családok többet költenek a boltokban és többet tudnak utazni – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott közlemén
Magyarország az Európai Unió (EU) számos más tagállamával szemben nem engedte be az idegen kultúrához tartozó embereket, családbarát politikát folytat és egy konzervatív sziget az európai "liberális óceánban" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.