Tamaskovics Gáborné csuhé alkotásaiból látható kiállítás a Nyíregyházi Ridens Gimnázium, Szakiskola és Kollégium konferenciatermében. A gyógypedagógiai asszisztens nem első alkalommal mutatja meg szó szerint a világnak műveit, hiszen 2023-ban csuhékompozícióit már kiállították a Vatikánban.
A kutatóhálózat irányító testülete október 14-én fogadta el a HUN-REN kutatói közösségével előzetesen egyeztetett irányelveket az új működési rendszerről. Törvénytervezet készült, amelyről hamarosan szavazni fognak az Országgyűlésben. Gulyás Balázs, a kutatóhálózat elnöke az InfoRádióban elmondta: az új jogszabály lehetővé teszi a béremelést, az in
A január 11-én a Budapest Arénában megrendezésre kerülő koncert az Illés együttes hatvanéves évfordulója előtt tiszteleg, és egyúttal emléket állít a nemrég elhunyt zenésztársnak, Szörényi Szabolcsnak.
A január 11-én a Budapest Arénában megrendezésre kerülő koncert az Illés együttes hatvanéves évfordulója előtt tiszteleg, és egyúttal emléket állít a nemrég elhunyt zenésztársnak, Szörényi Szabolcsnak.
"Az amerikaiak ki fognak szállni ebből a háborúból", azt Európa nem fogja tudni egyedül finanszírozni - mondta Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában a háború, és Trump győzelme kapcsán emlékeztetve: ő a békemissziója eredményeképpen már négy hónapja mindent pontosan leírt Charles Michelnek, "hogy mi fog történni, azaz minden pontosan előre látható
Magyarország újabb sikeres evakuációs műveletet hajtott végre, amelynek keretében nyolc magyar és négy külföldi állampolgár hagyta el Libanont a honvédség repülőgépével - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.
Különösen azokra veszélyesek a poszt-Covid tünetek, akiknek már korábban is voltak hasonló tünetei, az újabb hullámok ugyanis ráerősíthetnek egyes kedvezőtlen jelenségekre – mondta az InfoRádióban a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Neuroimmunológia Kutatócsoportjának vezetője. Dénes Ádám hozzátette: az úgynevezett long-Covid szindróma
Vidéken rejtette el a napokban Budapesten meggyilkolt amerikai nő holttestét a megölésével gyanúsított ír férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatón szombaton. Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője felidézte, hogy a 31 éves amerikai nőnek kedden hajnalban veszett nyoma, miután több népszerű bel
A kontinens nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon határozza meg, melynek középpontja Kelet-Közép-Európa fölött található. Ennek hatására Európa nagy részén nyugodt, száraz, napos, viszont főként az Alpoktól és a Kárpát-medencétől északabbra fekvő területeken tartósan ködös, rétegfelhős az idő - közölte a HungaroMet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A politikus szerint a "Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen". Majd írt az idősek helyzetéről is.
A miniszter úgy fogalmazott, egy magyar egyetem univerzálisan gondolkodik és patriótán cselekszik. Az egész világnak akar hasznot hajtani, miközben a magyarok tudását és erejét hirdeti.
Bájos, színesre mázolt házak előtt haladunk el Vác belvárosában, miközben talpunk alatt már recsegnek az első ropogósra száradt falevelek. A főtéren álló Fehérek temploma fényárban úszik, falait még utoljára átmelegítik az őszi nap sugarai. Bármilyen kellemesek is ezek az életképek, az évszakot alapvetően az elmúlással azonosítják, erre hívja fel a
Ahogy beköszönt a hideg idő, egyre fontosabb a fával fűtő embereknek, hogy megfelelő mennyiségű tűzifa álljon rendelkezésre otthon. A tűzifa azonban drága mulatság, és ezt igyekeznek kihasználni azok a csalók, akik szokatlanul alacsony árakon kínálják a tüzelőt. Legutóbb a Pilisi Parkerdő Zrt. nevében állítottak ki hamis szállítóleveleket, és előre
Egy friss felmérés a magyarok, csehek és szlovákok festési szokásait térképezte fel. A legnépszerűbb szín a fehér lett, sokan pedig a kezükbe veszik az irányítást, és a szakemberen spórolnak a legtöbbet. Mint kiderült, a tartósság, a fenntarthatóság és a könnyű alkalmazhatóság a legfontosabb a magyaroknak, amikor festéket választanak.
Szinetár Miklós mégsem fog tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező közösségi oldalán intézett nyílt levelet Réczei Tamásnak, a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnökének. Ebben kifejtette, hogy nem vállalja az egyetem következő tanévében induló zsidó színházi specializáció.
Nagyot nőtt Orbán Viktor politikai súlya az Európai Unióban és nemzetközi szinten is, miután az amerikai elnökválasztás győztese, Donald Trump lett. – egyöntetűen ezt mondták az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a bizonytalan szavazóknak látnia kell, hogy most már Brüsszel megy szembe az autópályá
A két világháború közötti időben különös kultusz övezte hazánkban a dublini születésű Lord Rothermerét, a Daily Mail című angol napilap tulajdonosát, aki 1927-ben "Magyarország helye a nap alatt" címmel publikált írásában foglalkozott a trianoni békediktátum igazságtalanságával és felvetette a revízió szükségességét. A fővárosban utcát és sétányt n