2024. november 12. kedd

nov. 12
6:00
Ismét az olasz kormánnyal szemben döntött a bíróság az albán-olasz menekültpaktum ügyében (Telex)
Olaszország ideiglenesen albán táborokba szállít menekült férfiakat, de az olasz bíróság szerint ez nem teljesen oké.
nov. 12
6:18
A Rogán Antal alatt működő állami cégen keresztül kapnak munkákat a Vogel Evelint segítő üzletember cégei (Menedzsment Fórum)
A Rogán Antal tárcája alatt működő Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. hatalmas, több százmillió forintos keretmegbízásaiban olyan konzorcium is befutott, amelyben a Vogel Evelinnel évtizedes barátságot ápoló, őt lakhatással segítő Vertán György cégei is benne vannak. A Tigra-csoport maga sem titkolja, hogy közpénzes munkákhoz jut az ügynökségen k
nov. 12
6:48
Egy üzletlánc már bejelentette, zárva tart december 24-én (Infostart)
A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan készülődhessen, és szeretteik körében tölthesse az egyik legnagyobb keresztény ünnepet, a szenteste napját.
nov. 12
7:09
"Már Jézus 12 tanítványa között is volt áruló" – mondta a kalocsai érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét érintő sokadik botrány után (444.hu)
Bábel Balázs szerint "a papok is korunk gyermekei egy pánszexuális világban, és ahol mindent a nemiséggel hoznak kapcsolatba, ott a szexualitással kapcsolatos bűnök is gyakoribbak".
nov. 12
7:30
Megvolt “Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye". De mi lett az eredménye? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 12
7:36
Tovább tart a bírói kar kivéreztetése: jövőre sem tervezett be nekik a kormány egy fillér fizetésemelést sem (SzMo)
Még mindig nem jön pénz a bíráknak: a békeköltségvetésben sem lesz fizetésemelés. marad az, hogy egy szakmunkás nettóban jobban keres, mint egy magyar bíró.
nov. 12
7:57
Miért érezzük sokkal durvábbnak a drágulást, mint a hivatalos adatok? (ATV)
Az utóbbi évek gazdasági kihívásai középpontjában az árak drasztikus emelkedése állt. Bár a kormány szerint az inflációt sikerült megfékezni, a lakosság érzékelése alapján az infláció hatása továbbra is jelentős. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése alapján az elmúlt évek során folyamatos eltérés tapasztalható a lakosság által érzékelt árnövekedés és
nov. 12
8:00
Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 18 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 12
8:12
Újra benyújtották a javaslatot, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen (SzMo)
A kormány viszont eddig nem volt túl lelkes az ügyben. Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára korábban úgy fogalmazott, hogy a meglévő 11 munkaszüneti nap már így is épp elég.
nov. 12
8:12
A kalocsai érsek a visszaélésekről: A papok korunk gyermekei egy pánszexuális világban (Telex)
A kalocsai érsek 25 éves pályafutása alatt nem látott olyan papi visszaéléseket, mint most. Szerinte fontos ezeket az ügyeket kivizsgálni az egyházban.
nov. 12
8:18
"Itt volt egy úriember, annak kifizettünk 60 ezer forintot, azóta se láttuk" – Ildikóék azt hitték, albérletbe költöznek a Hős utcába (SzMo)
Hiába költöztették ki a tulajdonosok és bérlők többségét, lakásfoglalók jöttek a helyükre a hírhedt Hős utcai tömbben. Az egyik épület az RTL Híradó információi szerint a héten el is kezdik bontani.
nov. 12
8:30
Tanévkezdésre megújultak a békési iskolák (Gyulatelevízió)
Kiterjedt, számos iskolát érintő fejlesztés zajlott a Szeged-Csanád Egyházmegyében, különösen annak keleti, békési részében. Az iskolakezdés előtt összesen 510 millió forint értékben korszerűsítették az intézményeket. Békés vármegye számos, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézményében zajlottak munkálatok a nyár folya
nov. 12
8:36
Új miniszteri biztos felel az egészségiparért (Infostart)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024. november 12-től kezdődően Láng Róbertet nevezte ki a tárca egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztosává.
nov. 12
9:00
Felfalnák a magyarokat (Demokrata)
Románia jelenlegi 41 megyéjéből nyolc nagy egységet gyúrnának, hivatalosan leradírozva a térképről Székelyföldet.
nov. 12
9:15
Vogel Evelin: Ha eljön az ideje, mindent elmondok (444.hu)
A napokban kibontakozó politikai botrány egyik főszereplője a Népszavának nyitott ajtót hétfőn a Vertán György tulajdonában lévő lakásban.
nov. 12
9:24
Semjén szerint Mátyás király óta nem volt olyan erős a magyar diplomácia, mint most (Telex)
A politikus arról is beszélt, hogy Gyurcsány antikrisztiánus és hungarofób, Orbán pedig a világ közepe.
nov. 12
9:27
Mit nyert és mit vesztett Magyar Péter az egész hangfelvételes üggyel? - Gyorselemzés készült (ATV)
Dull Szabolcs politikai elemző szerint-Magyar Péter ugyan  taktikailag sokat nyert azzal, hogy a Fidesz lejáratásaként tudja keretezni az ellene szóló ügyet, viszont stratégiai szempontból bánhatja, hogy újabb napok telnek el úgy, hogy nem tud a saját fő témájáról beszélni.
nov. 12
9:36
Kisebb önerővel és nagyobb értékben vehetünk fel lakáshitelt januártól (Infostart)
Akár 10 százalékos önerővel is fel lehet venni lakáshiteleket energiahatékony ingatlanokra, a havi törlesztőrészlet pedig a jövedelem 60 százaléka is lehet.
nov. 12
9:42
Világszenzáció lett egy dunaújvárosi panellakás erkélye, mindenhol és mindenki erről beszél (Blikk)
Érdekes megoldást választottak egy panellakás erkélyén Dunaújvárosban. Az erkélykorlát kialakítását sok, kertes házban lakó is megirigyelhetné, ugyanis jól felfedezhető benne az ottani kerítésekből vett inspiráció. A különleges erkélyt még egy külföldi oldal is észrevette, a külföldi és a magyar kommentelők pedig egyszerűen imádják.
nov. 12
9:48
Véget értek az emelt szintű szóbeli vizsgák (Demokrata)
November 7. és 11. között 115 helyszínen, 917 tantárgyi bizottság előtt, több mint 13 100 vizsgát tettek az érettségizők.
nov. 12
9:54
Az OLAF is vizsgálja a 677 milliós kazári minibölcsődét (Telex)
Hadházy Ákos bejelentése nyomán indítottak vizsgálatot a 12 fős minibölcsőde ügyében.
nov. 12
10:00
Vitézy Dávid durván kiosztotta Lázár Jánost: Ajánlom a rombolási miniszter figyelmébe (SzMo)
Élesen bírálta a minisztert Vitézy a Facebook-oldalán, miután Lázár János a parlamentben arról értekezett, hogy Budapest simán megépítheti magának az új Közlekedési és Természettudományi Múzeumot is.
nov. 12
10:30
Sportverseny óvodásoknak - megtelt az Aréna gyerekekkel (Nyíregyháza)
Ismét megrendezték az Óvodások Játékos Sportfesztiválját.
nov. 12
10:33
Semjén szerint a világon mindenki Orbán Viktorhoz viszonyítva határozza meg magát (444.hu)
Szerinte "a világdiplomáciának a központja Budapesten van", és "talán Andrássy vagy az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy talán Mátyás király óta nem volt olyan világpolitikai befolyása Magyarországnak, mint most".
nov. 12
10:36
14 százalékos minimálbéremelés is jöhet Magyarországon (Demokrata)
Lesz bérmegállapodás – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
nov. 12
10:48
Skandinávia a Fudan lábai előtt hever (Demokrata)
Ha a Fudan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, akkor az USA és Nyugat-Európa akadémiai bástyáit már be is vette Peking.
nov. 12
10:54
Simicskó István: Meg kell becsülni a szociális ágazatban dolgozókat (Demokrata)
A szociális munka alapja a humánus értékrend, a közösség iránti felelősség és a szolidaritás – közölte a kormánypárti politikus.
nov. 12
11:06
Olyat mondott Semjén Zsolt Orbán Viktorról, hogy még a miniszterelnök is belepirulhat (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök-helyettes nem fogta vissza magát.
nov. 12
11:09
"Vegyél magadnak újat" - Megszólalt egy anyuka, aki állítólag Magyar Pétertől kért segítséget az elrabolt gyermeke miatt (ATV)
Egy anyuka a TikTokon keresztül szólította meg Magyar Pétert: elmondása szerint a fia, Aladár, egy éve került el a családból hamis dokumentumok alapján. Többször kért segítséget az ügyben, de nem történt előrelépés. Most arra reagál, hogy Magyar egy titokban rögzített hangfelvételen úgy fogalmaz: "vegyél magadnak újat".
nov. 12
11:15
Újabb egy évre befagyasztja a kormány a bírósági fizetéseket (444.hu)
Harmadik éve változatlan az illetményalap, az igazságszolgáltatásban dolgozók keresete reálértéken 30 százalékkal csökkent. Idén nyáron Brüsszelhez fordult emiatt egy bíró.
nov. 12
11:24
Háromezer területvédelmi tartalékos csatlakozott a honvédséghez (Demokrata)
"A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát" – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
nov. 12
11:30
Az Ásító inas barlangrajzos és pop-art verzióban: mit keres a mesterséges intelligencia egy múzeumban? (Telex)
A szegedi Móra Ferenc Múzeum grafikusa MI segítségével dolgozta fel Munkácsy Mihály híres festményét különböző stílusokban. Végül kiállítás lett belőle.
nov. 12
11:36
Lázár János: az összes HÉV-vonalat felújítjuk (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, 2030-ig három elővárosi vonal felújítása fog befejeződni. A szentendrei HÉV esetében a járművek és a megállók is megújulnak.
nov. 12
11:36
Vogel Evelin megszólalt: Ha eljön az ideje, mindent elmondok (SzMo)
Szűkszavúan, de válaszolt a sajtónak Magyar Péter volt barátnője. Vertán György is elmondta, mit gondol Magyar állításairól.
nov. 12
11:48
Karácsonyi ajándék az internetről? Rendelés csak megbízható helyről! (Gyulatelevízió)
Az online kereskedelem dinamikus fejlődése mind a logisztikát, mind a hatósági oldalt próbatétel elé állítja. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vámellenőrzésnél különös figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza a biztonságot, vagy akár az életet is veszélyeztető termékek forgalomba kerülését. Közeledik a karácsony, és ezzel együtt az online vás
nov. 12
11:54
Tiborcz István megérkezett az X-re (SzMo)
Azt mondja, mivel cége, a BDPST már nemzetközi szereplő, fontos, hogy az ehhez kapcsolódó híreket ő maga is megoszthassa ezen a felületen, amit az üzleti világban világszerte használnak.
nov. 12
11:54
Pentelei Molnár képpel gazdagodott a város (Gyulatelevízió)
A napokban Pentelei Molnár János festőművész alkotását adományozta az Erkel Ferenc Múzeumnak Boda József műgyűjtő. Az átadás és a gyűjtői tárlatvezetés előtt, a Kohán képtár mellett egy díszkörtefát is ültettek Boda József kezdeményezésére, ami tovább őrzi a festőművész emlékét. Szeptember elején nyílt meg a Pentelei Molnár János festőművész alko
nov. 12
12:06
"A papok is korunk gyermekei" - Bábel Balázs érsek megszólalt az egyházmegyéjében kipattant gyerekmolesztálási ügyekről (Blikk)
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében folyamatosan kerülnek napvilágra szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányok, több esetben kiskorúak érintettségével. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a gyanúsítottak között olyan papok is vannak, akik korábban aktívan szólaltak fel az LMBTQ-közösség ellen, most pedig ők maguk kerültek vádak kereszttüzébe.
nov. 12
12:06
Karácsony szerint padlássöprést tervez a kormány az önkormányzatoknál (Telex)
Szerinte a kormány 2025-ös költségvetési tervezete drasztikusan növeli az önkormányzatok saját forrásaira kivetett sarcokat, a fővárosnak 100 milliárd forintot kellene befizetnie az államkasszába.
nov. 12
12:06
Zoodisputa – A magyar állatkertek éves továbbképzése zajlik Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Idén a Nyíregyházi Állatpark ad otthont a magyar állatkerti szakma továbbképzésének, amelyet november 10–12. között rendez meg a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége. A több mint 100 szakember részvételével zajló háromnapos konferencia célja, hogy a magyar állatkertek és akváriumok dolgozóinak gyakorlati és elméleti ismereteket nyújtson, kül
nov. 12
12:09
Megszólalt az oldal főszerkesztője, ahol Magyar Péter szerint megjelentették volna az őt lejárató hangfelvételeket (444.hu)
Dézsy Zoltán szerint ő dokumentumfilmes, aki egy olyan filmen dolgozik, amiben "Magyar Péter az egyik főszereplő", oldala pedig "nem egy lejárató oldal".
nov. 12
12:12
Három magabiztos siker az Aqua Se utánpótlás pólósaitól az országos bajnokságban (Nyíregyháza)
Újabb fordulót rendeztek a vízilabdásoknál.
nov. 12
12:14
Színházi előadással köszöntötték a szociális szféra dolgozóit (Nyíregyháza)
A Szociális Munka Napja alkalmából ünnepi színházi előadással köszöntötték Nyíregyháza szociális szakembereit, elismerve értékes és áldozatos munkájukat. A Móricz Zsigmond Színházban dr. Kovács Ferenc polgármester és Lengyelné Pogácsás Mária, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője mondtak köszöntőt. Méltatták a szociális területen dolgozók mun
nov. 12
12:21
Már ma brutál havazás érheti el Magyarországot: erre hullhat a legtöbb, itt az előrejelzés (Pénzcentrum)
Az időjárás-előrejelzések szerint ma megjöhet az első igazi hó Magyarországon, és friss térképek mutatják, pontosan hol lehet gyenge havazásra, vékony hórétegre számítani.
nov. 12
12:24
Megszólalt a Magyar Péter által megnevezett titokzatos honlap főszerkesztője (SzMo)
Magyar Péter a múlt vasárnapi sajtótájékoztatóján élesen bírálta a honlapot, és azt állította, hogy ez az oldal lesz az "orbáni Rogán-maffia" egyik csatornája, ahol manipulált információkat, illegális felvételeket és mesterséges intelligenciával kreált anyagokat fognak közzétenni.
nov. 12
12:33
Fiatalok tízezrei juthatnak kamatmentes hitelhez - Milyen hatása lesz a piacra? (ATV)
Hamarosan akár 125 ezer fiatal veheti igénybe a kormány új munkáshitelét, amely alapjaiban alakíthatja át a személyi kölcsönök piacát – figyelmeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter. Az intézkedés célja, hogy a 17-25 éves fiatalokat támogassa, akár 4 millió forint értékben. De vajon milyen változások várhatók a pénzpiacon ennek
nov. 12
12:42
Egy építészeti szörnyszülött lett Magyarország legnépszerűbb erkélye, lassan a világot is meghódítja (SzMo)
Jelenleg biztosan nincsen népszerűbb erkély az országban annál, mint ami egy dunaújvárosi panelt ékesít. A történetére viszont talán már sosem derül fény.
nov. 12
12:48
Coco Jamboo lett az idei Márton-nap legnehezebb lúdja (Gyulatelevízió)
Nagy volt az érdeklődés a már hagyományos Márton-napi felvonuláson. A megjelentek immár 32. alkalommal tették meg az utat a Németvárosi Óvodától az Apor térig. Évről-évre hagyomány, hogy a sort a legnehezebb lúd vezeti. A Coco Jamboo nevet viselő hortobágyi fehér ludat 6,9 kilogramm-mal mérlegelték. A több, mint három évtizede élő program különle
nov. 12
12:54
Gyorsan lebuktak Rogán Antalék? Manipuláltnak látszik a Magyar Péterről készült felvétel (Menedzsment Fórum)
Több érdekesség is felmerült az állítólag Vogel Evelin által készített, kompromittálónak szánt hangfelvétellel kapcsolatban.
nov. 12
12:54
"Nem lehet hagyni, hogy a szélsőséges zöld ideológiák rátelepedjenek az agráriumra" (Demokrata)
"A klímaváltozás elleni küzdelem nem mehet a gazdák kárára" – szögezte le Nagy István agrárminiszter.

Keresés