Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és több katona előtt több alárendelt megsértésének vétsége gyanújával hallgatta ki az ügyészség 2024. október 17-én O. G.-t, a Magyar Honvédség vitéz Bertalan Árpád I. Különleges Műveleti Dandár törzszászlósát.
Témák: Szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara. A Pándy Kálmán tagkórházban megtartott tudományos tanácskozáson az egészség és szociális tudományterület aktuális eredményeiről kaphattak átfogó képet a résztvevők. Számos betegség megelőzhető a lisztérzékenység gyermekkori felismerésével, e
Az autista gyereket nevelő szülők felőrlődnek a rendszer útvesztőiben. Az agresszív autisták előtt az állami és a magánintézmények is bezárják a kapuikat. A gyermekpszichiáter szerint embertelen, felfoghatatlanul nehéz helyzet ez. A szülők felelőssége, hogy gondoskodjanak a gyerekükről, miközben gyakran a saját testi épségük is veszélyben van.
November 14-én világszerte a diabétesz kerül a középpontba, így hazánkban is a több mint egymillió cukorbetegre irányul a figyelem. A 3Témában Kolozsi Anita főorvossal a diabétesz tüneteiről, a még ma is meglévő tévhitekről beszélgettünk és szó esett a vármegyei cukorbeteget érintő jövőbeli tervekről is.
Egészen hihetetlen jelenet zajlott tavaly decemberben hajnalban egy Szabolcs vármegyei településen. Egy férfi fékezés nélkül elütötte az út szélén gyalogló nőt. Az autós a sérült nőt betette az anyósülésre, majd a saját házába vitte, ahol feleségével együtt megnézték a sérüléseit, de orvost nem hívtak hozzá. Miután a nő magához tért, haza vitték. A
November 14-én világszerte a diabétesz kerül a középpontba, így hazánkban is a több mint egymillió cukorbetegre irányul a figyelem. A 3Témában Kolozsi Anita főorvossal a diabétesz tüneteiről, a még ma is meglévő tévhitekről beszélgettünk és szó esett a vármegyei cukorbeteget érintő jövőbeli tervekről is. A diabétesz világnapot 1991-ben hívták életr
A legszebb ajándékot, az életet kapta Mezei Gergő, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének válogatott sportolója, többszörös világbajnok és Európa csúcstartó atléta testvérétől, Klárától, amikor a nő egy nagyon bátor és önzetlen döntést hozott, és felajánlotta öccsének az egyik veséjét. Ennek már 7 éve, Gergő pedig azóta szabadon élhet, és sportol
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amely december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szól.
Karácsony Gergely Azurák Csaba 1/1 című műsorában járt, ahol elárulta, mi lesz a budapesti dugódíjjal. Többek között arról is beszélt, hogy Vitézy Dávid akár lehetne a jobbkeze is, hogy Magyar Péter meg akarja buktatni, illetve, hogy jobb kapcsolatban van Taylor Swifttel, mint Orbán Viktorral. Szóba került az olimpia, a kormányzat és a főváros kapc
Néhány hete hiánycikk lett a patikákban a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, vagyis az ADHD súlyosabb formájában szenvedő gyerekek számára naponta szükséges gyógyszer.
Magyarország Kormánya a Fidesz–Kdnp frakciószövetség kérésére nemzeti konzultációt indított hazánk gazdasági semlegességéről. Kedden sajtótájékoztató keretében dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a válságok korában élünk – pandémia, háború, szankciók – és ezekre válaszokat kell adni az embereknek.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a szerdai ülésén hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amely december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szól.
A dió, a földimogyoró és a szezámmag is az anafilaxiás allergia fellépésének kiindulópontja lehet, ezért tűnnek el ezek az alapanyagok februártól a menzákról – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Táplálkozástudományi Főosztályának vezetője. Zentai Andrea hozzátette: a módosított jogszabály nemcsak a gyermekek
A Beregszászért Alapítvány és a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete megemlékezést tartott kedd délután arról, hogy 1938. november 9-én vonult be Beregszászba a Nyíregyházi Ii. Rákóczi Ferenc 12. Honvéd Gyalogezred.
Még egy hónap sem telt el azóta, amikor arról számoltunk be, hogy harmadszor is meghibásodott és leállt a győri Petz Aladár Oktatókórház sugárterápiás berendezése, ami most ismét elromlott. Amíg nem javítják meg valamelyik gépet, a sürgősen kezelésre szoruló pácienseket egy másik intézménybe irányítják át. Egyelőre nem tudni, mikor állítják helyre
2024. szeptember 30-ig 31 kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak az új jogszabály alapján, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása már lezárult.
November eleje óta elérhetőek az influenza elleni védőoltások a nyíregyházi háziorvosi rendelőkben. Az oltást bárki kérheti, különös tekintettel az idősekre, a krónikus betegségben szenvedőkre és az egészségügyi dolgozókra. A témában dr. Gulyás Gábor háziorvostól kaptunk tájékoztatást, aki kiemelte, mindenkinek javasolt beadatni.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata – csakúgy, mint tíz esztendeje minden év végén – idén is karácsonyi ajándékcsomagokkal lepi meg a város nyugdíjasait, aminek kézbesítése már november 2-án elkezdődött. Az önkormányzat célja, hogy a város idősebb polgárai számára még örömtelibbé és tartalmasabbá tegye az ünnepi készülődést, és hogy a csoma
A Nyíregyházi Déli Ipari Park infrastruktúrájának kiépítése gondosan megtervezett ütemben, lépésről lépésre zajlik annak érdekében, hogy a munkahelyteremtő nagyvállalatok számára ideális környezetet biztosítsanak. Az elektromos hálózat fejlesztése és stabil működésének biztosítása kiemelt figyelmet kapott, és a munkálatok jó ütemben haladnak, hamar
Laikus kérdésekre kerestük a választ az erdőgazdaságban, de csak újabb kérdéseket találtunk. Az erdő egyre fontosabb, az emberek mind érzékenyebben reagálnak a fakivágásokra, miközben az erdészetek munkáját áthatja a politika, és már a szakma is megosztott.
A Habitat for Humanity Magyarország 2024-es lakhatási jelentése szerint 2,5 millió ember él ma Magyarországon lakhatási szegénységben. A szociálisan rászorulókra egyre kevesebbet költ az állam, szociálisan célzott kiadások szinte már nincsenek.
November 13-án mutatta be egy sajtótákékoztató keretében a Habitat for Humanity a 2024. évi Lakhatási jelentésének első 2 fejezetét. A rendezvényen a Pénzcentrum is részt vett. Az előadásokból kiderült: lakhatási problémák kb. két és hárommillió fő között érintik a magyar lakosságot, így ez az egyik legsúlyosabb probléma ma Magyarországon. A szakér
Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter válthatja Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank élén – erről ejtett el pár szót Lázár János építési és közlekedés miniszter. A gazdasági csúcsminiszter így Nagy Márton lehet, aki a híradónknak nyilatkozó szakértők szerint az infláció miatt hasonló vitákba bonyolódhat majd az új jegybankelnökkel is, mint aho
A hatóság számos célja használja a VÉDA-rendszert, ám a szupertraffipaxok egyik fontos tulajdonságát eddig nem verték nagy dobra - és minden okuk megvolt rá.
Hivatalosan október végéig volt idejük kivenni a horgászstégeket a tulajdonosoknak a Balatonból. A türelmi idő lejártával, november 18-tól a vízügy kezdi el kiszedni őket, ez azonban sokba kerülhet a feledékenyeknek.
Csupán két alágban volt növekedés éves alapon az ipari termelésben idén szeptemberben. Mindenütt máshol csökkenés vagy éppen visszaesés volt tapasztalható. A teljes ágazat 7,2 százalékkal esett vissza. A megkérdezett szakértők szerint ennek oka a német gazdaság hanyatlása, és hogy a hazai fogyasztás is elmarad a bérnövekedéstől.
A visszatérő amerikai elnök a megemelt vámok révén komoly gondot okozhat a magyar gazdaságnak is. Egyes vélemények szerint lenne módja az EU-nak ezek elkerülésére, ám annak megvalósítása az Orbán-kormány eddigi törekvéseivel szembe menne.
Továbbra sincs változás, ma is csak elvétve láthatjuk majd a napot. Ahogy egész héten, ezúttal is szükség lesz a nagykabátra, de a sapkát és a sálat se tegyük messzire!
Minden jel arra utal, hogy ismeretlen támadók a Védelmi Beszerzési Ügynökség összes anyagát ellopták, a rendszert zárolták és ötmillió dollárt követelnek azért cserébe, hogy a dokumentumokat ne publikálják.
A XI. kerületben készült az az autós videó, amelyen egy sofőr észreveszi, hogy egy 4-5 éves kislány, rollerrel, a piros lámpa ellenére pont lehajtana az úttestre.