2024. november 12. kedd

nov. 12
16:30
Pumped Gabo összeomlott a rettenetes hír hallatán: "Az öröm harsonái elnémultak, helyüket gyász és fájdalom vette át" (Blikk)
Pumped Gabo nem hajlandó beletörődni, hogy véget érhet a Balaton Sound. A bibliai jeleneteket idéző Instagram-bejegyzésében arra szólítja fel követőit, hogy tegyenek valamit. "Életben kell tartanunk a lángot! Ez így nem maradhat" – írja az influenszer.
nov. 12
16:30
Tegnap óta nálunk a legdrágább az áram egész Európában (SzMo)
Akkora a hiány, hogy már a vésztartalékokat éljük fel. Van olyan nyugat-európai ország, ahol a magyar egyharmada az elektromosság piaci ára, vagy még kevesebb.
nov. 12
16:36
2010 óta 319 milliárd forintot fordított a kormány óvodákra (Demokrata)
Videó! Az édesanyák életében új időszak kezdődik, amikor közösségbe kerülnek gyermekeik, mondta Zsigó Róbert.
nov. 12
16:36
A Kígyó utcán folytatja a Titász-Opus - Forgalomkorlátozásra kell számítani (Nyíregyháza)
Útszűkülettel, sebességkorlátozással szembesülhetnek azok az autósok, akik a Kígyó utcán közlekednek.
nov. 12
16:38
Fedlapcsere - Ahol szükséges a járdát is kijavítják (Nyíregyháza)
A város több pontján is cserélték a távközlési fedlapokat.
nov. 12
16:39
"Két perc alatt megtanult japánul" - Szakértő a Magyar-féle titkos hangfelvételről (ATV)
Rónaszéki Péter kiberbiztonsági szakértő saját példájával szemléltette, milyen egyszerű elkészíteni a jó minőségű hamisított tartalmat.
nov. 12
16:42
A kormánybiztos szerint rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország (Demokrata)
Ovádi Péter azt mondta, a kormány intézkedése európai uniós szintű áttörést jelent.
nov. 12
16:42
Volt, akit összezavart a tábla! - A 4-esen is jelzik, hogy a nyugati elkerülőről nem lehet le- és felhajtani a pályára (Nyíregyháza)
Már a 4-es számú főúton is jelzik a gépjárművezetőknek, hogy a nyugati elkerülő, azaz a 338-as főút autópálya fel- és lehajtóját lezárták.
nov. 12
16:45
Újabb magyar rendőri kontingens indult Szerbiába (hirado.hu)
Magyarország kettős migrációs nyomásnak van kitéve.
nov. 12
16:54
Így él a Balatonon Istenes Bence és Csobot Adél: kiderült, visszaköltöznének-e a fővárosba (Blikk)
Istenes Bence és Csobot Adél nagy fába vágta a fejszét hónapokkal ezelőtt, ugyanis tavaly tavasszal bejelentették, hogy a Balaton-felvidékre költöznek. Egy régi kertes házat vettek, amit egy profi csapattal közösen teljesen felújíttattak. Az építkezés gördülékenyen indult, és úgy tűnt, összejöhet az augusztusi költözés a családnak, de ahogy az egy
nov. 12
16:57
Rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország Ovádi Péter szerint (hirado.hu)
Magyarországon 3 millió kutyát és 3,5-4 millió macskát tartanak az emberek, továbbá 35 millió haszonállat és 2 millió nagyvad is él itt.
nov. 12
16:59
A kormány 2010 óta 319 milliárd forintot fordított óvodák építésére, bővítésére vagy felújítására (hirado.hu)
A kormány duplájára emelte a bölcsődei férőhelyek számát.
nov. 12
17:06
Lázár János egyértelművé tette, hogy Varga Mihály követi Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank élén (SzMo)
A miniszter a keddi meghallgatásán egyértelművé tette, amit már eddig is lehetett sejteni. Varga Mihály jegybankelnök lesz és Nagy Márton került a gazdasági csúcsminisztérium élére.
nov. 12
17:21
Kiszivárgott a másfél órás hangfelvétel, amelyen Vogel Evelin "nárcisztikus p*csnek" nevezte Magyar Pétert (ATV)
Úgy tűnik, kölcsönösen felvette az egymással folytatott beszélgetését Hanzel Henrik és Vogel Evelin. Ismeretlen feladótól érkezett a médiához egy hosszabb verziója annak a beszélgetésnek, amelyből másfél percet – a beszélgetés több pontjáról összevágva – lejátszott Magyar Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján. Azt a részt, amelyből kiderült, hogy Vog
nov. 12
17:45
Kiszivárgott a másfél órás, kellemetlen részleteket is tartalmazó hangfelvétel, amelyen Vogel Evelin "nárcisztikus p*csnek" nevezte Magyar Pétert (ATV)
Úgy tűnik, kölcsönösen felvette az egymással folytatott beszélgetését Hanzel Henrik és Vogel Evelin. Ismeretlen feladótól érkezett a médiához egy hosszabb verziója annak a beszélgetésnek, amelyből másfél percet – a kellemetlen részleteket is tartalmazó beszélgetés több pontjáról összevágva – lejátszott Magyar Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az
nov. 12
17:45
Lázár János: "A hölgyek miatt nem mondanám ki, de szarból kell várat építenem a közlekedésben" (444.hu)
Éves parlamenti meghallgatásán vett részt az építési és közlekedési miniszter, aki olyan határozottsággal és lendülettel beszélt, hogy a gyanútlan hallgató azt hihette, minden rendben van a magyar közlekedésben. Azért Márki-Zay Péternek is odaszúrt.
nov. 12
17:48
"Rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország" (vasárnap.hu)
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem keddi konferenciáján vett részt, ahol kijelentette: "Rendezett állatvédelem nélkül nincs rendezett ország". A kormánybiztos a diplomás állatvédelmi szakemberek második alkalommal megrendezett, Állatvédelmi
nov. 12
17:54
Körlevélben írta elő honvédségi parancsnok, hogy a katonák nem mondhatnak rosszat a S.E.R.E.G. című sorozatról (SzMo)
Tartózkodniuk kell a negatív megnyilvánulásoktól és kommentektől. A parancs szó azonban nem szerepel a körlevélen, csak a figyelmet hívja fel erre.
nov. 12
17:57
Ön vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt egy évben? Szavazzon! (ATV)
Az utóbbi időben egyre inkább azok a páciensek fordulnak magánorvoshoz, akik nem jutnak be az állami rendelőbe, kórházba - írja a Népszava. Egy friss felmérésre hivatkozva azt írják: a háztartások évente 360 ezer forintot költenek egészségügyre, ebből 44 ezer forintot a magánszolgáltatóknál költenek el. Az előző évekhez képest ez az összeg 2024-ben
nov. 12
17:59
Radnóti már nem kötelező – felháborodott az ország egyik legjobb versmondója (ATV)
"Megvan az esélye, hogy teljesen kiesik a látótérből, ha mondjuk az adott pedagógus úgy dönt."
nov. 12
18:06
Orbán Viktor Azerbajdzsánban: nem ideológiák által vezérelt klímapolitika kell (Infostart)
Orbán Viktor Bakuban emlékeztetett: a múlt heti budapesti informális EU-csúcson az európai vezetők egy új nyilatkozatot fogadtak el a versenyképességről, ami az EU klímaügyi megközelítését is alakítani fogja.
nov. 12
18:06
Újabb hangfelvétel jelent meg a Magyar Péterrel és a Tisza Párttal szakító Vogel Evelinnel (Telex)
Ez annak a felvételnek a teljes verziója, amin Vogel Evelin arról beszél a Tisza Pártnak dolgozó Hanzel Henriknek, hogy 30 milliót kér, hogy a sértettségéből ne legyen bosszú. A több mint másfél órás felvételen sok magánjellegű kijelentés hangzik el Vogel Evelin és Magyar Péter kapcsolatáról és a Tisza Párt szervezéséről.
nov. 12
18:12
Túl az egymillión az új ügyeleti rendszerben ellátott betegek száma (Demokrata)
A 2023. február 1-jén Hajdú-Biharban indult egységes rendszerhez 2024. október 1-jéig az ország minden területe csatlakozott.
nov. 12
18:12
Orbán: Magyarország úgy pozicionálja magát, hogy az elektromos járművek fejlesztésében jelentős szereplők legyünk (Telex)
A miniszterelnök az ENSZ klímakonferenciáján azt mondta, 2030-ig 50 százalékkal akarjuk csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
nov. 12
18:15
Fegyházbüntetésre ítéltek egy borsodi férfit, aki gyújtogatott volt barátnője családjánál (hirado.hu)
A járművek teljesen megsemmisültek.
nov. 12
18:15
Dúró Dórát indítja a Mi Hazánk a dombóvári időközin (444.hu)
Aki már egyébként is bent ül a parlamentben.
nov. 12
18:18
Fülöp Attila: a szociális területen dolgozók a közösség erejét testesítik meg (vasárnap.hu)
November 12-e a Szociális Munka Napja, ez a nap tehát az e területen dolgozókról szól, olyan elkötelezett emberekről, akikre a legnagyobb bajban is lehet számítani- fogalmazott videójában Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Fülöp Attila köszöntőjében elöljáróban felidézte, november 12-e a Szociális Munka Napja, ez a nap tehát
nov. 12
18:21
Magyar Péter jelleméről és tőzsdei ügyleteiről beszél Vogel Evelin, és valóban harmincmilliót követel a Tisza Párttól az újabb hangfelvételen (444.hu)
Nyilvánosságra hozták a Hanzel–Vogel-egyezkedés több mint másfél órás verzióját. Magyar Péter azt írta, feljelentette Vogel Evelint, a továbbiakban pedig nem kíván reagálni az állításaira.
nov. 12
18:24
Latorcai Csaba: Az érmék kaput nyitnak a múltra (vasárnap.hu)
A régebbi és újabb érmék is, mint történelmi emlékek kaput nyitnak a múltra – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Bács-Kiskun vármegyei Kalocsán. Latorcai Csaba a november 11. és 12. között megrendezett VI. Fiatal Numizmaták Konferenciáján a kalocsai Astriceum Érseki Múzeum időszakos numizmatik
nov. 12
18:36
Orbán Viktor: józan ész vezérelte klímapolitikára van szükség (vasárnap.hu)
A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, az Ensz éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29). Klímapolitikánkat körültekintő megfontolásnak és józan észnek kell vezérelnie, nem pedig ideológiának, túlzott riadalomnak vagy pániknak – fogalmazott a magyar minisz
nov. 12
18:42
Előkerült egy hosszabb felvétel Vogel Evelin 30 milliós kéréséről: "Szeretném azt a biztonságot megteremteni, ami nem a Péternek az őrületétől függ" (SzMo)
A felvétel kedd délután érkezett meg több szerkesztőségbe. A feladó szerint ez "az eredeti, teljes, vágatlan felvétel Vogel Evelin és Hanzel Henrik találkozásáról".
nov. 12
18:42
Újabb egyszerűsítések segítik a gyermekes családok életkezdését és lakhatását (Demokrata)
Tovább egyszerűsíti a kormány az egyes család- és otthonteremtési támogatások feltételeit és ügyintézését.
nov. 12
18:48
Új ügyeleti rendszer - Behúzták a mentők az egymilliomodik strigulát (Infostart)
Mindegyik mögött egy-egy ellátás van. Az egységes rendszer bő másfél éve indult.
nov. 12
18:54
176 elsősnél végzik el a lisztérzékenységi szűrést (Gyulatelevízió)
2014 óta minden olyan első osztályos általános iskolás részt vehet az ingyenes lisztérzékenység szűrésen, akinek szülei kérik azt. Kedd délután az Implom iskola 49 elsőséből negyvenen végezték el a vizsgálatot. A szűrést az oktatási intézményekben Bódi Piroska koordinálja. A gasztroenterológus főorvos elmondta, a program tapasztalatai egyértelműen
nov. 12
18:57
Reagált a Tisza Párt a frissen kiszivárgott Vogel-hangfelvételre (ATV)
A Tisza Párt közleményben reagált a kedden kiszivárgott hangfelvételre, amely szerintük újabb bizonyítékot szolgáltat a politikai közösség elleni árulásra és zsarolás kísérletére. Magyar Péter feljelentést tett Vogel ellen, a továbbiakban nem reagálnak az állításaira.
nov. 12
19:12
Nacsa Lőrinc: a magyarországi vallásturizmus az európai élvonalba tartozik (vasárnap.hu)
"Az Európai Unió országait megnézve kijelenthetjük, hogy a magyarországi vallásturizmus, annak kínálata az európai élvonalba tartozik, a történelem során átélt pusztítások ellenére is" – mondta Nacsa Lőrinc, vallásturizmusért felelős miniszteri biztos kedden a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkúton, a III. Nemzeti Vallásturizmus Fórumon. A keres
nov. 12
19:18
Videóban szállt bele a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóba (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 12
19:21
A magyarországi vallásturizmus az európai élvonalba tartozik Nacsa Lőrinc szerint (hirado.hu)
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: érdemes erre büszkének lenni.
nov. 12
19:21
Dr. Barna Zsoltot választották a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökévé (ATV)
A mai napon a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Bódis József lemondott kuratóriumi tagságáról. A kuratórium Dr. Barna Zsoltot, az MBH Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg új kuratóriumi tagnak, és a kuratórium elnökének. Prof. Dr. Bódis József a jövőben tudományos és oktatási kérdé
nov. 12
19:23
A migráció területén való együttműködés a Budapest Folyamat lényege, jelentette be Pintér Sándor (hirado.hu)
A magyar belügyminiszter megjegyezte, a migráció területéhez hozzátartozik az illegális migráció, az embercsempészet, valamint a legális migráció is, amely megfelelő módon tudja segíteni, támogatni a gazdaságokat.
nov. 12
19:24
Pintér Sándor a Budapest Folyamat lényegéről beszélt (Demokrata)
A Budapest Folyamat lényege a migráció területén való együttműködés, a párbeszéd, mondta a belügyminiszter.
nov. 12
19:30
A héten nyitnak a főváros nagy karácsonyi vásárai (Infostart)
Már csak párat kell aludni, és Budapest felölti adventi díszruháját.
nov. 12
19:48
Legelésző zebrákat videóztak le Mészáros Lőrinc cégének a telephelyén (SzMo)
Kettős kerítés és egy hosszan húzódó mesterséges domb is védi a kíváncsi szemek elől a Talentis Group Zrt. telephelyét. Azért így is sikerült felvételeket készíteni az egzotikus állatokról.
nov. 12
19:51
Hangfelvétel: Így alkudozott Vogel Evelin és a Tisza Párt embere a "lelépési pénzről" (ATV)
A kedden kiszivárgott beszélgetés alapján Vogel Evelin 30 millió forintot követel a párttól a szakítását követően – kárpótlásként a pártban végzett munkájáért. A beszélgetés során Vogel részletesen kifejti, miért érzi jogosnak ezt az összeget, és milyen hatással volt a Tisza Párt építése a magánéletére és anyagi helyzetére. A párt munkatársa havi 5
nov. 12
19:54
Zebracsorda és különleges gulya legelészik Mészáros Lőrinc cégtelephelyén (Telex)
A Gulyáságyú Média vette észre a Fejér vármegyei szafarit.
nov. 12
20:00
Időközi országgyűlési választáson indul Dúró Dóra (Menedzsment Fórum)
Dúró Dórát indítja jelöltnek a Tolna megyei időközi országgyűlési választáson a Mi Hazánk Mozgalom.
nov. 12
20:00
Baranyában is megjelent a madárinfluenza (Infostart)
A Nébih tett erről bejelentést kedden.
nov. 12
20:09
Dúró Dórát indítja a Mi Hazánk a tolnai időközi választáson (hirado.hu)
A legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltet fogjuk indítani a választáson, hiszen a többiek, úgy néz ki, megfutamodnak – jelentette ki Toroczkai László.
nov. 12
20:18
Megvan a Mi Hazánk jelöltje a Potápi Árpád halála miatt kiírt választásra (Infostart)
A párt elnökhelyettese méreti meg magát.
nov. 12
20:24
Megérkezett Magyar Péter reakciója az újabb kiszivárgott hangfelvételre (SzMo)
A Tisza párt szerint az újabb felvétel is bizonyítja a bűncselekmény elkövetését. A továbbiakban már nem kívánnak reagálni Vogel Evelin állításira.

Keresés