Az éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján érdemben változhatnak a CSOK Plusz feltételei. Egyes kiskapukat bezárna a jogalkotó, ugyanakkor számos hiteligénylő helyzete javulhat.
A Kárpát-medencei református nőszövetségek kezdeményezésére 2006 óta december első vasárnapján rendezik meg a Kárpát-medencei imanapot, s így lesz ez ebben az évben is – számol be róla a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán. Az idei imanap háttéranyagát a Szlovákiai Keresztyén Református Nők Egyesülete állította össze. Az imanap nemcsa
Gyulán, a Rákóczi Ferenc utcában 2024. november 11-én 16 óra 45 perc körül egy személyautó elsodort egy kerékpárral közlekedő fiatalt, aki elesett. Az eset után az autó sofőrje nem állt meg, hanem elhajtott a helyszínről. A fiatal elmondás szerint a történteket láthatta két gyalogos, akik a közeli gyalogos-átkelőhelynél álltak, de miután a fiú inte
Több allergén összetevő is tiltólistára kerül a közétkeztetésben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a diós tészta, a müzliszelet, a mogyorókrémes kenyér, de a szezámos panírba forgatott rántott hús is eltűnik a menzákról.
Félidejéhez érkezett a Keleti pályaudvar vágánykörzetének karbantartása – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán Facebook-bejegyzésében.
A kollektív bűnösséget egyszer és mindenkorra el kell törölni, ez egyes területeken, például Kárpátalján még nem egyértelmű, a Vajdaságban viszont már megtörtént a történelmi megbékélés is – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Nyolcvan éve történtek a magyarellenes atrocitások – A történelmi megbékélés egy év
Lothringer Éva szociális testvér, családterapeuta várta azokat, akik kedd délután ellátogattak a Nádi Boldogasszony Plébánia közösségi házába. Az előadó kiemelte, a család és párterápiával szemben van egyfajta szorongás, fenntartás. Gyakran találkozik azzal a mondattal a mindennapokban, hogy úgy állnak hozzá az emberek, hogy ne egy idegen ember m
Ez egyes területeken, például Kárpátalján még nem egyértelmű, a Vajdaságban viszont már megtörtént a történelmi megbékélés is – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Nyolcvan éve történtek a magyarellenes atrocitások – A történelmi megbékélés egy évtizede című konferencián szerdán Szabadkán. Hozzátette: nyolc é
A kormányzat célja, hogy Magyarország 2030-ra a világ 25, 2040-re pedig a világ 10 legjobb innovátora közé kerüljön, mert az innovatív technológiai megoldások megkönnyítik az emberek életét és segítenek a magas hozzáadott értékű munkahelyek létrejöttében – jelentette ki a Kulturális és Innovációs minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert,
A rendelettervezet szigorításokat tartalmaz azoknak, akik nem teljesítették a gyerekvállalást. Ugyanakkor a méltányossági szabályok pontosításával lehetőséget ad bizonyos esetekben a kamatmentesség fenntartására is.
A kormány folyamatosan a családtámogatások bővítésén dolgozik, ezért bocsátottak társadalmi egyeztetésre egy javaslatcsomagot, amely egyszerűsítené az otthonteremtési támogatások igénybevételét – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Családokért és a Népesedésért (
Legkorábban csütörtök reggelre indul újra mindkét sávon a közeledés a Budakeszi úton. Addig áldatlan közlekedési állapotok uralkodnak egy csőtörés miatt. Ráadásul szerda délelőtt még egy baleset is történt Budakeszin.
A közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójával idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, az általuk fenntartott törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház működését, illetve egy új hospice ház építését támogatja. Segítségnyújtásra nemcsak pénzadományokkal van lehetőség, olyan cégek, vállalkozások jelentkezését is várják, akik az építkezés kivit
Pécs működőképességének megőrzése érdekében a város polgármesterével és a kormánypárti frakcióval tárgyalt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és helyi önkormányzati képviselője.
Megtörténtek az első gyorsított örökbefogadások a kórházban hagyott csecsemőknél – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerdán az MTI-vel.
Szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara a Pándy Kálmán tagkórházban. A tudományos tanácsadás az egészség és társadalmi jóllét szolgálatában című tanácskozáson az egészség és szociális tudományterület aktuális eredményeiről kaphattak átfogó képet a résztvevők. A Magyar Tudományos Akadémia
Az új szabályozás szerint hat hét után lemondó nyilatkozat nélkül is örökbe fogadhatóvá válik a csecsemő, ha anyja vagy hozzátartozója nem jelentkezik.
A száz főnél nagyobb vállalatok egészségügyi csomagot vásárolnának dolgozóik számára a magánegészégügyben. A nap végén mindenki jól járna, állítja az egykori miniszter.
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter döntése alapján Király Nórát két évre az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán az MTI-vel.
A kormány célja, hogy a fiataloknak ne kelljen választaniuk a karrierépítés és a családalapítás között – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Sopronban, a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban szerdán.
A Fidesz frakciójából a 2010-es évek elején kilépő Ángyán szerint az új törvényhavaslatban egy "korrupt, legújabb kori feudális, hűbéribirtok-adományozó, klientúraépítő rendszer körvonalazódik".
A Szent József katolikus köznevelési intézmény is részt vesz a debreceni krízis-étkeztetésben – számol be róla hivatalos oldalán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye. Mint írják, több mint egy évtizede működik Debrecenben a krízis-étkeztetés. A kezdeményezés Oláh Zoltán és Csóra Miklós debreceni önkéntesek lelkes hitéből és segítő akaratából születet
Korábban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is így tett. A feljelentés Tényi István beadványára vezethető vissza, a közleményükhöz mellékeltek egy 30 oldalas anonimizált határozatot.
A napokban a szülők is megismerkedhettek a mentőalapítvány munkájával, és a gyermekeket is számos foglalkozás várta a Mágocsi úti óvodában. Szerdán a gyűjtés során befolyt, 80 ezer forintot és a tárgyadományokat adták át a koraszülöttmenő alapítvány vezetőjének. Az esemény résztvevői egy érintett óvodai munkatárs történetét is meghallgathatták, a