Korábban már felajánlotta egyik mezét a közmédia karitatív kampányának támogatására, idén jószolgálati nagykövetként segíti a Jónak lenni jó! akciót Dibusz Dénes, a Ferencváros válogatott kapusa – jelentették be az M1 aktuális csatornán.
A Szent István-bazilikában gyászmisével búcsúztatták péntek délután Kozma Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét. A temetés napján a bazilika a déli harangszó után bezárt, estig csak a gyászolók, majd az előzetes regisztrációt kitöltő megemlékezők léphettek be, akiket 16 óra után az altemplomba is beengedtek. Itt helyezték örök ny
Az EM államtitkára leszögezte: Magyarországon a villamosenergia rezsicsökkentett ára a családok számára a legalacsonyabb Európában, miközben a vállalkozások által fizetett áramár az európai középmezőnyben van.
A miniszter nemcsak megismételte korábbi kijelentéseit, de ezzel finoman meg is cáfolta Gulyás verzióját, ami tovább növelheti a feszültséget a Fidesz kommunikációs frontján.
A Betyársereg főleg a közbiztonság terén működik együtt a Mi Hazánkkal, ugyanakkor ideológiailag vannak nézetkülönbségek közöttük, mondta az ATV-ben Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke. Az adásban az is kiderült, hogy a Mi Hazánk sem a Fidesszel, sem a Tiszával nem lépne koalícióra akkor sem, ha 2026-ban ő lenne a mérleg nyelve.
Tradíció újraöltve – ezzel a címmel nyílt kiállítása csütörtök este a gyulai Boglárka Hímző Klubnak a művelődési központban. A bemutatott kollekciók a közösség másfél éves munkájának eredményei. A Hűvös hajnal és a Gyulai ritmus elnevezésű kollekcióit mutatta be a csütörtök este, a művelődési központ emeletén megnyílt tárlaton a gyulai Boglárka H
November 17-e a koraszülöttek világnapja. A Mágocsi úti óvoda kezdeményezése volt, hogy érzékenyítse a gyermekeket a koraszülöttekkel kapcsolatban. Ennek érdekében szerveztek egy adománygyűjtő napot, melyen az óvodások műsorral is készültek. Itt 80 ezer forintot és tárgyadományokat adták át a koraszülöttmenő alapítvány vezetőjének. A péntek délel
Az Európai Parlament Fejlesztési Bizottsága Hölvényi Györgyöt, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) politikusát, a Patrióták Európáért frakció európai parlamenti képviselőjét választotta oktatásért felelős állandó jelentéstevőnek – közölte a képviselő pénteki közleményében. Az újabb két és fél éves megbízatás kapcsán Hölvényi György hangsúlyozta, e
A magyar kormány számára kiemelten fontos a családok jólléte, ezt 2010 óta több mint harminc intézkedéssel igyekezett támogatni – hangsúlyozta Koncz Zsófia.
A magyar nemzet végvárai a szórványban vannak, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy végvárainkat segítsük, végvárainkat erősítsük – hangsúlyozta Hankó Balázs.
"A holland önkormányzatok által foglalkoztatott városi rendészek számára a jövő évtől tilos lesz vallási jelképek viselése, megjelenésüknek semlegességet kell mutatnia" – írta David van Weel holland igazságügyi és biztonsági miniszter a parlamentnek küldött pénteki levelében. A Szabad Demokrata Néppártban (VDD) politizáló miniszter szerint a tiltás
Nem jogerősen felmentette a Miskolci Járásbíróság azt a két férfit, akik ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A Rotary Club Nyírség oktatófilmet készített az újraélesztés helyes technikájáról, amelyet iskolákban és intézményekben is terjesztenek. Céljuk, hogy minél több diák elsajátítsa az életmentő ismereteket. Ennek érdekében pénteken rekordkísérletet szerveztek, melynek során a fiatalok modern technológia segítségével tölthették le az oktatóvideót. Az i
A testület szerint a szuverenitásvédelmi hivatal vizsgálatának nincs jogkövetkezménye, tevékenysége ezért nem korlátozza a TIM véleménynyilvánítási szabadságát.
A svájci Szövetségi Külügyminisztérium nyilatkozata szerint az ország kész helyszínt biztosítani az Egyesült Államok és Oroszország vezetői közötti tárgyalásoknak – számolt be az orosz Izvesztyija nevű lap. Ugyanakkor Moszkva erősen szkeptikus Svájc semlegességével kapcsolatban, tekintettel arra, hogy az ország támogatta az Oroszország elleni szank
Éves szinten több mint 120 millió forintot fizet ki Kovács Gergely polgármester tanácsadókra és szakértőkre a XII. kerületi önkormányzat költségvetéséből – írta meg a Magyar Nemzet. A lap az információkat a KiMiTud online felületre feltöltött közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból meríti. Mint írják, az önkormányzathoz érkező új emberek egy ré
Az emberek többsége nem áll meg az "Állj, elsőbbségadás kötelező" stoptábla előtt felfestett vonalnál – hozták fel egy Facebook-bejegyzés miatt kialakult vitában a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsödön, miután több embert megbírságoltak a rendőrök azért, mert nem a KRESZ-ben előírtak szerint győződött meg arról, hogy behajthat-e a kereszteződésbe.
Felelősséggel tartozunk az ártatlan áldozatoknak, valamint a jelen és a jövő generációinak is, hogy soha ne ismétlődhessenek meg ezek a szörnyűségek – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó.
Az Opus Titász Áramhálózati Zrt. által előre meghirdetett 2024. 11. 14-i tervezett áramszünet a csatolásban szereplő fogyasztási helyeken elmaradt, mivel a kiemelt állami beruházás miatti feszültségmentesítést megrendelő kivitelező, hamarabb elvégezte a tervezett munkálatok
"Welcome to Gárdonyi!" címmel iskolaváró foglalkozást rendez a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye. November 20-án, szerdán 16:30-tól várják a pedagógusok azokat az óvodásokat és a szüleiket, akik a Kórház utcai iskola éltével szeretnének megismerkedni.
"Köszönjük mindenkinek, aki kitart mellettünk ebben a nehéz helyzetben" - írták. Nagy Dávid pártigazgató és Szin Richárd Kovács Gergely pártelnökről beszélgettek.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. számos online felületen elindított közlekedésbiztonsági kampányának célja, hogy felhívja a gyalogosok figyelmét a körültekintőbb közlekedés fontosságára, különösen a gyalogátkelőhelyeken. A reklámfilm alkotói egy meghökkentő példán keresztül, kissé sokkoló mód
Az Állami Számvevőszék 66 oldalas jelentésében az állami fenntartású, gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményeket ellenőrizte. Súlyos hiányosságokat tártak fel.
2022-ben a lakásukat kifűteni nem tudók aránya Bukarestben 12,5 százalék, Párizsban 10,6 százalék, Berlinben 8,2 százalék, míg Budapesten csak 4,8 százalék.
A Lyberty Steel acélipari vállalat többszöri felszólításra sem tett eleget törvényi kötelezettségének, ezért a kormány Mészáros Lajos a térség országgyűlési képviselőjének kérésére a Bérgarancia Alapból kifizette a Dunaferr cégcsoport dolgozóinak októberi bérét.
A karácsonyt az advent négyhetes szent ideje előzi meg, amikor is Krisztus eljövetelére várakozunk. Az adventet a falusi emberek böjtnek tartották, vagyis tartózkodtak a zajtól, hangoskodástól, nem szerveztek lakodalmat, a disznótor is csendesen, családi körben zajlott. Meghitt, régi idők emlékét idéző adventi készülődésre és közös várakozásra hívn
A reklámtövény szigorításával a kormányzat száműzné az oktatási- és egészségügyi intézmények közeléből az alkoholos italok reklámjait, és magukat az italokat a kirakatokból.
Felelősséggel tartozunk az ártatlan áldozatoknak, valamint a jelen és a jövő generációinak is, hogy soha ne ismétlődhessenek meg ezek a szörnyűségek, ezért mindent meg kell tenni a béke és a megbékélés érdekében – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a kárpátaljai magyar férfiak elhurcolása 80. évfordulója alkalmából rendezett em