Előbb egy kishatárátkelőt zártak le az osztrákok, most egy utat torlaszoltak el. Fogynak az egérutak, ezzel együtt nő a munkába jutás ideje a soproni régió ingázói számára.
Hiába érkezett új vezető a nagyatádi cérnagyár élére, az üzem sorsa nem fordult jobbra. A dolgozók továbbra sem jutnak a fizetésükhöz, ráadásul sokszor fűtetlen helyiségben kellett a műszakot úgy letölteni, hogy nem volt mit dolgozni. Többen is elmentek - volt, akinek felmondtak. A dolgozók szerint csak az irodai dolgozók végeznek munkát, másokat p
Ha nem működik a jelzőlámpa, akkor extra óvatossággal kell áthaladni az adott kereszteződésen. Ha ez nem valósul meg, annak többnyire baleset a vége, ez történt ebben az esetben is. Fájdalmas videó, de tanulmányi jelleggel érdemes megnézni!
Egységes tájékoztató levél fogja felhívni a figyelmet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségére - közölte az NGM.
Azt nem tudni, pontosan hol és mikor történt a MKIF Zrt. által közzétett felvételen látható borulás, mindenesetre jól mutatja, milyen következményekkel járhat, ha rossz időben nem megfelelően választjuk meg a közlekedési tempót.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Várható olvasási idő: 2 percNémetország megkezdte a civileknek szánt óvóhelyek összeírását, hogy attól tartanak, hogy fennáll az Oroszországgal való háború lehetősége. A NATO pedig azt a kérést közvetíti az európai és amerikai végek felé, hogy készüljenek háborús forgatókönyvvel, ami az ellátási lánc átalakítását is érinti.
A jövő évi adóváltozásokról, az online csalások elleni hatékonyabb fellépésről és a Tisza-tó kiemelt térséggé nyilvánításáról is dönthet kedden az Országgyűlés, amely megvitatja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényjavaslatot és a 2025-ös költségvetés megalapozó előterjesztést is.
Különleges emlékekkel, tárgyakkal, régi fotókkal és Puskás Ferenc otthonával is találkozhatunk a Puskás Múzeumban. A múzeum a magyar labdarúgás napján nyílt meg a budapesti Puskás Arénában. A megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Pásztor Tibor szerint ugyanis azzal megszegte volna a munkaszerződésében szereplő titoktartási kötelezettségét. Egy vagyonosodási vizsgálat során viszont kiadható ez az adat.
Az adókedvezmény a jobboldali kormány családpolitikájának alapja, hiszen ebben jelenik meg legerősebben, hogy a támogatás nem alanyi jogon, hanem munkához kötötten jár.
Pásztor Tibor csoportvezetőként dolgozik az egyik banknál, és szerinte ha beleírná a jövedelmét a nyilvános vagyonnyilatkozatba, akkor a munkáltatója teljesen jogosan tekintené azt szerződésszegésnek.
Szeptember 19-én írták alá a mórahalmi városházán azt a szerződést, melyben a város átruházta az egyházmegyére azokat a területeket, ahol a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási és sportlétesítményeket alakít ki közoktatási, köznevelési, valamint sport és sport utánpótlásnevelési közfeladatainak ellátása céljából. – Köszönetet szeretnék mondani azért
Pénteken jelent meg az interjú előzetese, amiben Bátonyi Péter az MNB székházának felújításáról beszél. A szakértő azt hitte, a munkaadói legalább megvárják, hogy lemenjen a teljes adás.
A nyugat-balkáni országok többsége azt Európai Unió tagja szeretne lenni - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Bernáth Tamás Nyugat-Balkán-szakértő, a Mathias Corvinus Collegium oktatója. Arról is beszélt, hogy a szerb gazdaság eredményesen épít a gépipari termékek exportjára, ennek alapja pedig épp a mérnökképzés poroszosságának fenntar
Kicsoda Magyarország köztársasági elnöke? A Sándor-palota stábja után mi is arról érdeklődtünk az utcán, tudják-e az emberek a választ erre a nem is olyan egyszerű kérdésre.
Kormányra kerülése esetén földreformot hirdet a Tisza Párt. Magyar Péter szerint, mivel a zártkerteket méretgazdaságossági okokból nem éri meg művelni, az állam feladata lenne ezek felvásárlása, 15-20 hektáros parcellákba rendezése, és kedvezményes hitelkonstrukciókkal, támogatással fiatal gazdáknak juttatni ezeket a földeket. Máhr András, a Mezőga
Még az "olcsóbb" önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintos díjat jelentettek a jelentkezőknek a 2024-es felvételi időszakban, míg más szakokon ennek akár a négyszeresét is elkérhették a diákoktól az egyetemek. Azoknak pedig, akik művészeti vagy angol nyelvű gazdasági képzést szeretnének végezni, és nem részesülnek állami ösztöndíjban,
Egy újabb hangfelvételen a párt alelnöke beszélget Vogel Evelinnel a tavaszi tüntetésről. Magyar szerint a "rogáni propaganda ismét terelésbe kezdett".
Egy új, rendszeres támogatói programot indított a Koraszülöttekért Országos Egyesület, hogy működésüket stabilizáljak, tervezhetővé tegyék és még több segítséget nyújthassanak a koraszülésben érintettek számára – erről számolt be a Peers Communication. Magyarországon évente csaknem 8000 gyermek születik a vártnál hamarabb, így évről-évre bővül azon
2022-höz képest, idén közel 10%-kal nőtt azon munkavállalók aránya, akik munkahelyváltást terveznek. A munkaviszony megszüntetése nagyrészt közös megegyezéssel történik, azonban gyakran mindkét fél felkészületlen egy ilyen döntési helyzetben.