A Semmelweis Egyetem kutatói szamárköhögés-járványra figyelmeztetnek, miután az idei évben már csaknem 1200 megbetegedést regisztráltak Magyarországon. Ez óriási növekedés az elmúlt húsz évben azonosított csak negyven esettel szemben. A járvány fő oka a szakértők szerint a koronavírus-járvány alatti immunizálódás elmaradása.
A Római Magyar Pápai Intézet kápolnájában a "Tu es Petrus" nemzetközi katolikus kitüntetés "Pro Ecclesiae et Pontifice" szekciója díját adományozták Erdő Péter Esztergom-budapesti bíboros érseknek. A most 17. alkalommal átadott díjat Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Dikasztériumának prefektusa, a díjalapító nemzetközi katolikus s
Két premierrel, számos bérletszünetes előadással, ünnepi koncertekkel és filmvetítésekkel várja nézőit a Móricz Zsigmond Színház decemberben. Bemutatkozik a Pacsirta és a Házassági leckék középhaladóknak; dalol nekünk Horváth Margit és Tóth Károly, a 3 tenor, valamint Gulyás Attila is. Az évet az Anconai szerelmesekkel búcsúztatja teátrumunk.
Pilóta, népzenetanár, informatikus, esetleg edző? – közel nyolcvan képzést kínált Nyílt Napján a Nyíregyházi Egyetem november 13-án. A hangulatot a Tortuga koncertje alapozta meg, majd az intézményt bemutató előadásokból minden információt megtudhattak a leendő elsőévesek. A Kodály terem karzatán közben több mint húsz standnál várták az intézetek o
Ahogy nagyon sok hasonló méretű országnak, Magyarországnak is nagyon komoly figyelmet kell fordítania az űrszektorra, a fiatalok számára pedig lendületes és az egész tudományos életet megmozgató komoly programokat – mint amilyen már az UniSpace program is – kell elindítani – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szombaton Budapesten, a F
Olaszországban az oktatási szektor vezető katolikus kiadói csoportjához fordulva a pápa hangsúlyozta egy olyan "nevelési paktum" szükségességét, amely képes egyesíteni a családokat, az iskolát és a társadalmat, hogy megbirkózzanak korunk új kihívásaival. Ferenc pápa csütörtökön találkozott a "La Scuola" (Az iskola) elnevezésű katolikus kiadócsoport
Több száz új munkahely, javuló foglalkoztatottság és növekvő gazdaság - ezt várja az önkormányzat a nyíregyházi ipari parkok fejlesztésétől. Másfél héttel ezelőtt alapos bejárást tartottak a Nyíregyházi Déli Ipari Parkban, ami jelenleg Magyarország egyik legnagyobb befektetési övezete. A helyszínen részletes tájékoztatás hangzott el a megvalósult,
Folyamatosan jelentkezhetnek az iskolák a Gazdasági Versenyhivatal Digitális Tudatosság Programjába. A GVH az edukációs kezdeményezéssel az online térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre hívja fel a figyelmet, illetve felkészíti a fiatalokat a tudatos internethasználatra. Emellett már megkezdődött a Tanítsunk Magyarországért program mentorjainak
A jövőben az ilyen döntéseket úgy kezelnék, mintha a nyugdíjat meg sem állapították volna. Hogyan érinti ez a rokkantsági ellátást, és mit jelenthet ez az érintettek számára?
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti telephelyén, a Csabay Géza körúti Rendelőintézetben egy beteg a folyosón váratlanul rosszul lett és összeesett.
Még 2019 februárjában támadták meg őket a kitörés napjára szervezett megemlékezésen részt vevő, máig büntetlen szélsőjobboldaliak. Ügyvédjük most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
Úgy tűnik, Magyar Péternek nem sikerült értelmeznie azokat a tanulmányokat – ha egyáltalán olvasott a témában erről bármit is-, hogy szakemberek szerint a szivárványcsalád veszélyes a gyerekekre. A nevelőotthonok borzalmas helyzetének javítása helyett Magyar Péter szerint ugyanis inkább oda kellene adni a szerencsétlen gyermekeket a homoszexuális p
Már közel 44 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! idei kampányában A közmédia jótékonysági műsora idén a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házat és egy új hospice-ház építését támogatja. Az adományvonal hívásával bárki segíthet: egy-egy hívás vagy sms 300 forintos támogatást jelent.
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának jelentése csak néhány napig érhető el. Hadházy Ákos lementette a dokumentumot az utókornak.
A 30 km/órás korlátozások itthon inkább ajánlásnak tekinthetőek, ha nincs jól látható, szankcióval, büntetéssel fenyegető sebességméréssel összekötve, akkor szinte garantáltan gyorsan hajt mindenki az ilyen szakaszokon. Ezt bizonyítja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél telepített sebességmérő és -visszajelző radar, ami gyakorlatilag a
A józan észre szavaztam – mondta vasárnap az M1 aktuális csatornán Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) államfőjelöltje, aki szülőfalujában, Csíkkarcfalván adta le voksát, és mindenkit arra kért, éljen szavazati jogával a romániai elnökválasztáson. Kelemen Hunor hozzátette, számára "nagyon egyszerű" volt szavazata leadása, a
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a kormány célja, hogy 2028-ra "négyszázezer forint körüli" minimálbér legyen Magyarországon.
A világ egyre zsúfoltabb nagyvárosai, mint Tokió vagy Hongkong, már alig bírják el a túlnépesedés terheit, ezért sok ország új városokat épít, gyakorlatilag a "semmiből". Ezek az ambiciózus projektek egyszerre ígérnek fenntartható megoldásokat és merész urbanisztikai víziókat, miközben ökológiai kihívásokat is felvetnek. Cikkünkben bemutatunk néhán
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti telephelyén, a Csabay Géza körúti Rendelőintézetben váratlanul rosszul lett és a folyosón összeesett egy beteg.
A Tisza Párt azt követeli, hogy a Belügyminisztérium (BM) és a gyermekvédelem vezetője hagyjanak fel a jogellenes eljárásukkal és ne akadályozzák a Tisza Párt vezetőjét abban, hogy bemutassa a magyar embereknek a gyermekvédelem valódi állapotát, az ott tapasztalható szabálytalanságokat – közölte Magyar Péter szombaton az MTI-vel. A Tisza Párt elnök
A szocialista párt azt javasolja, hogy a nyugdíjemeléseket a keresetnövekedéséhez indexálják. Szerintük sürgősen emelni kellene a legalacsonyabb nyugdíjakat.
A hangfelvétel-ügy második hetében készült Nézőpont-felmérés szerint a magyarok többsége - 55 százaléka - nem találja szimpatikusnak Magyar Pétert, relatív többségük szerint pedig vissza is kellene vonulnia a közélettől - közölte az Intézet a legfrissebb felmérése alapján.
A köztársasági elnök emberei az utcán szólították le a járókelőket. Mindenki tudta, ki lakik a Sándor-palotában, sőt, egyikük lelkes követője Sulyoknak a Facebookon. A többiek pedig egy csokiért bekövették.